2021. július 25., vasárnap

Beleolvasó: Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("– Tegnap is megmondtam, hogy felejtsd el! – Anyára néztem, aztán megfogtam egy kis ásót, és rádobtam a földkupacra a talicskában. – Nem tudtok annyi pénzt felajánlani, hogy a kölykökkel szarakodjak. Idén már nem. ")

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról című könyvéből újabb részletet hozok nektek. Az előző részletben csajok beszélgettek, a mostani részletben Ábel és Gina gondolatait, érzéseit olvashatjátok.


Tiszlavicz Mária.
Madarat tolláról

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály. 
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET


– Dobd vissza! – kiáltotta Soma, és odakocogott. – Passzolj!
A fiú nem reagált semmit, csak lépett egyet hátra, egyenesen a labdára.

2. 
Ábel

– Nem kéne ezt csinálnod, nem te vagy a kertész! – mondta anya a fészerajtóban, amikor meglátta, hogy a talicskával babrálok.
– De én akarom csinálni.
Jött a szokásos Vigyázz magadra! dumával. Legalább arról már korábban letett, hogy üljem végig az eligazítást. Úgyis minden évben ugyanazt mondták el, csak most kiegészítették a medvével. Röviden: maradj a villanypásztoron belül! Ahogy azt Móricka elképzelte… Láttam Zsombor meg a haverja arcát, amikor kijöttek az ebédlőből az eligazítás után – a tanárok totál beletették a zabszemet a seggükbe.
– Biztos nem akarsz inkább a gyerekek között lenni? Olyan jó feladatokat szoktatok kitalálni Zsomborral! – próbálkozott még egyszer anya. Reméltem, utoljára.
– Tegnap is megmondtam, hogy felejtsd el! – Anyára néztem, aztán megfogtam egy kisásót, és rádobtam a földkupacra a talicskában. – Nem tudtok annyi pénzt felajánlani, hogy a kölykökkel szarakodjak. Idén már nem. – Kitoltam a talicskát a fészerből. Anya a vállamra tette a kezét, az álla megfeszült, miközben az alsó ajka vészesen lefelé konyult. Egek, el ne bőgje itt magát nekem! Igazán továbbléphetne már. Leráztam a kezét, és gyorsan kimondtam, ami eszembe jutott: – Majd elleszek Ferivel, összedobok valami madáretetőt meg egy harkályfát, vagy mit tudom én.
Anya nem szólt, csak pislogott rám a szemüvege mögül, azzal a könnyes, annyira-sajnállak-kisfiam! nézésével, amit úgy utálok! De most legalább nem borult sírva a nyakamba. Félsiker. Elindultam a talicskával. Igazából nem volt mit csinálni a kertben, de nem akartam a többi gimissel bratyizni, inkább úgy tettem, mint akit teljesen lekötött a virágföld. Innen legalább megnézhettem a csajokat, akiket Zsombor hozott. Nem is rossz a felhozatal. Az a barna kicsit véznának tűnt, de a sárga- vörös hajú elég dögösnek nézett ki. Kár, hogy úgy belezombult a mobiljába! Dorina jutott róla az eszembe, és akaratlanul is megszorítottam a lapátot. Hosszan kifújtam a levegőt. Azért még szar volt, sőt ha nagyon akartam, bevallhattam magamnak, hogy még fájt, amit a fejemhez vágott tavaly, de legalább egy sóhajjal le tudtam tenni a témát.
Valahol a közelben egy tücsök ciripelt. Fura, hogy az ilyen zajokra hogy felfigyelek. Mintha ezek is a dobozon belül lennének, velem együtt.
Nagyon meleg volt, a pólómmal töröltem le az arcomról az izzadságot. Ilyenkor aztán éreztem, hogy élek. Királyság, ja, de tényleg! Ezt kell mondani, nem? Még ha nem is éreztem úgy.
Felálltam, hogy valahol máshol keressek valami tennivalót. A sárga-vörös hajú csaj úgyis csak vihorászott a barátnőjével, Zsombor meg szokás szerint kosarazott a haverjával. Idén már helyből elérte a palánkot. Csalás.
Tettem egy lépést hátra, és azelőtt tudtam, hogy gáz van, hogy megéreztem a gömbölyű, instabil izét a lábam alatt. Aztán minden gyorsan történt. A talicska kiesett a kezemből, én megtántorodtam, kaszáltam a karommal, nehogy hanyatt essek, de csak azt értem el, hogy orra buktam. Próbáltam tompítani az esést, de a kezem lecsúszott a talicska földes pereméről, és óriásit zakóztam. Bevágtam a könyököm meg az oldalam. Elsötétült a világ, de azért éreztem, hogy oldalra dőlök, neki a virágládának.
Na, leértem. Mekkora bukás!
És hogy teljes legyen a lebőgés, váratlanul a virágföld, amit alig két perce lapátoltam a cserépbe, a nyakamba zúdult.
Kösz, tényleg, ez még kellett!
Megpróbáltam lesöpörni magamról a földet, de a kezemet elnézve, csak rontottam a helyzeten.
Felpillantottam. Mindenki rajtam röhögött, Zsombor meg a haverja, sőt a két lány is. Akkor már eljutott a fülembe a tompa nyekergés. A fekete hajú, medvealkatú srác alig bírt megállni a lábán, miközben felkapta a labdát, és felém fordult. Annyira röhögött, hogy egy szót sem értettem abból, amit mondott.
De baromira nem is érdekelt.
Feltápászkodtam, felrántottam a talicskát, belevágtam azt a rohadt ásót, és elindultam. A tábor kapujában a kiskölykök nem győztek elugrani az utamból, és valamiért ezt roppant jó játéknak gondolták – ez volt a szerencséjük, mert ha bármelyik is ott maradt volna előttem, kegyetlenül áttolom rajta a talicskát, az tuti.

3.
Gina


– Ez ehetetlen.
– Szerintem annyira nem.
Nem tudom, Reni megértette-e, amit mondtam, mert tele volt a szám. Nekem ízlett a paprikás krumpli, virslit főztek bele, nem mócsingos meg porcogós kolbászt, amilyet nagyi szokott. Ráadásul sokkal kellemesebb szagok terjengtek a levegőben, mint a suli menzáján. Inkább emlékeztetett egy étteremre, mint egy tábor étkezőjére. Műanyag, tiszta abroszok meg karcsú vázában színes művirágok az asztalokon, a falakon – mint megtudtuk – egy helyi művész festményei. Leginkább színes papírra mázolt még színesebb vonalakra emlékeztetett mind, de feldobták a fehér falakat. A nyitott ablakokon néha betévedt egy méhecske meg halvány virágillat. 


A könyvet itt tudod beszerezni: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.