A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ez-Könyv Kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ez-Könyv Kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. augusztus 18., szerda

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("Nagyon tetszett, ahogy ezt megírta. Gina amint rájött Ábel titkára, másképpen kezded ránézni, és saját magát is más színben látni. Érdekelte Ábelt, hogy ki ő, miért ilyen tüskés. S szép lassan rájönnek, hogy igencsak közelebb kerültek egymáshoz, de ehhez meg kellet ismerni a másikat.")

 ~~~ Előolvasás ~~~

Szeretném, megköszöni Tiszlavicz Mária írónőnek, hogy lehetőségem volt elolvasni Madarat tolláról c. novellás történetet. Nem egy mindennapi ifjúsági történetet olvashattam. Gina és Ábel kapcsolatáról ír, hogy milyen egy tininek, hogy hallássérült lett. Mondjuk úgy, hogy számomra legkedvesebb, személyes kedvencem.


Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály.

Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni? 


Véleményem
5/5

Amikor felkeresett az írónő nem-e elolvasnám a novellát, hiszen régebben beszélgettünk a siketségről, hallássérülésről, s én rögvest igent mondtam. Hiszen mindig öröm számomra,ha van erről szó egy kötetben, a hallássérülés... Azt vallom, hogy igenis kell róla beszélni, elmondani, hogy ki hogyan megy keresztül ezen, miként dolgozza fel a hallása elveszését vagy a károsodását. Ez a történet, novella erről szól, Ábel történetét dolgozza fel. Hogy hogyan viseli egy tini, hogy hallássérült.

Nagyon tetszett, ahogy ezt megírta. Gina amint rájött Ábel titkára, másképpen kezded ránézni, és saját magát is más színben látni. Érdekelte Ábelt, hogy ki ő, miért ilyen tüskés. S szép lassan rájönnek, hogy igencsak közelebb kerültek egymáshoz, de ehhez meg kellet ismerni a másikat.

Ábelben magamat láttam meg, az érzést, azt én is átéltem. Szégyent, haragot, dühöt, csalódottságot és miért pont én. Tudom milyen érzés. Gina lassan, de biztosan megismerte közelebbről Ábelt, s rájött, hogy semmiben sem különb a halló társaitól. Igazság szerint Gina az, aki megtanítja, lehet másképp élni, elfogadtatta Ábellel, hogy ugyanolyan értékes ember, mint bárki más.

Tiszlavicz Mária ezúttal is egy nagyszerű történetet írt, ami esetleg valós személyről is mintázhatta volna. Hiszen mai világban nem könnyű másnak lenni, pláne ha hallássérült is az ember. Mária teljesen hűen írt a meg Ábel karakterét.Az volt a lényeg, hogy mennyire tudják elfogadni a másikat, hogy fiatalon sérültté vált. Van-e jövője egy barátságnak vagy netán szerelemnek egy hallássérült fiatalnak? Mária ezeket, és sok más kérdést körbe járta a novella megírása közben. Igazságszerint egy regényt is eltudnék képzelni belőle.

Nagyon örültem, és természetesen óriási megtisztelő, hogy megjelenés előtt elolvashattam. Őszintén megmondom, én még olvastam volna pár oldalt róluk. Nagyon megszerettem Gina és Ábelt. Remélem lesz még alkalmam olvasni. Szívből ajánlom minden ifjúságnak és felnőttnek ezt a novellás kötetet.

 

Az ekönyvet itt tudjátok beszerezni:

Ez-Könyvek Kiadó

Tiszlavicz Mária írói oldala

2021. augusztus 10., kedd

Beleolvasó: Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("– Hallókészüléke van! – térítettem őket vissza a témához fojtott hangon. Papírszárazzá vált a szám. Zsombor visszadőlt a székkel, és Ábel felé nézett. A fogpiszkáló hangosan reccsent az ujjai között, majd az üres tányérba dobta. – Ja, lehet. Anya mondott valamit, hogy balesete volt tavaly, és megsüketült. Ki is hagyta akkor a tábort, a mázlista! ")

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról c. könyvéből újabb részletet hoztam nektek. Ezúttal Gina barátaival van ebédelni, és Ábelről kezdenek beszélgetni.


Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról
 

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály. 
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET



A srácok persze semmivel sem törődve lapátolták a kaját. Soma próbálta meggyőzni Zsombort, hogy csalt a kosárban.
– A kosárlabdát dobni kell, nem beletenni a zsákba! – szögezte le, ki tudja, hányadszor.
– Dobtam. Csak kicsit – vont vállat Zsombor. Rápillantott Reni tányérjára, mire a barátnőm szó nélkül elé csúsztatta a saját adagját.
– Hozok még vizet. – Megragadtam a kancsót, és máris indultam a kiadóablakokhoz. A gyerekek zsivaja egyre fokozódott, a tanárok nem győzték túlkiabálni őket.
Mi lesz itt három hétig?
Sokáig kellett folyatnom a vizet, hogy végre hideg legyen. Ahogy ott álltam a csapnál, nyílt az ajtó mögöttem, és belépett a kertészfiú. Még mindig a sáros póló volt rajta. Felkapott egy tálcát, és egy pillanatra megláttam a karja belső oldalát. Jó nagy zúzódás húzódott a könyökénél, a talicskával való találkozás emléke.
– Nem fáj? – kérdeztem.
De a srác arrébb lépett egy szó nélkül, mintha meg sem hallott volna. Nem is nézett rám. Végigcsúsztatta a tálcát a kiadóablakok előtti pulton. Most, hogy közelebb állt, gyorsan végignéztem rajta. Izmos lába és karja volt, széles válla, a bőre lebarnult. A pólója és laza rövidnadrágja elrejtette a fenekét, pedig szívesen tanulmányoztam volna azt a testrészét is. Amennyit a hátából láttam, lejjebb is klassz látvány rejtőzhet.
Figyelmeztetnem kellett magam, hogy ne bámuljam ennyire feltűnően, de úgy tűnt, még mindig nem vett észre. Miközben a vacsorára várt, beletúrt a hajába, egészen hátrasimította a feje tetején. Pislognom kellett, hogy jól látok-e. A srác hallókészüléket viselt, az apró, műanyag dobozka kikandikált a füle mögül.
Visszasiettem az asztalunkhoz, egy kevés víz a kockás terítőre löttyent, ahogy letettem a kancsót.
– Zsombi, ismered őt? – böktem a srác felé.
– Azt, aki elhasalt a labdán? – Amíg a vizet folyattam a csapnál, Zsombor eltűntette a második adag kaját is. Féloldalasan a srácra pillantva kitört belőle a röhögés. Soma vele vihogott. A gyomrom apróra zsugorodott a hangjuktól.
Leültem, és úgy tettem, mintha nem látnám Reni érdeklődő pillantását. A tenyeremet lopva beletöröltem a nadrágomba.
– Ábelnek hívják – vonta meg a vállát Zsombor. Alig értettem, mit mond, mert közben azzal volt elfoglalva, hogy kipiszkálja a kaját a fogai közül. Ráadásul messze is ült tőlem, és a széke két hátsó lábán egyensúlyozott. Kirázott tőle a hideg. – Az állatorvosnő az anyja, minden nyáron itt dekkolt ő is, de idén már nem fog a kölykökre vigyázni, úgyhogy nem tudom, mit keres itt. Tök jó feladatokat szokott kitalálni sorversenyre, szóval megkörnyékezhetnénk, hátha…
– Mi jobbakat fogunk kitalálni! – jelentette be Soma.
– Hallókészüléke van! – térítettem őket vissza a témához fojtott hangon. Papírszárazzá vált a szám. Zsombor visszadőlt a székkel, és Ábel felé nézett. A fogpiszkáló hangosan reccsent az ujjai között, majd az üres tányérba dobta.
– Ja, lehet. Anya mondott valamit, hogy balesete volt tavaly, és megsüketült. Ki is hagyta akkor a tábort, a mázlista!
Hogy mondhat ilyet? Így? Tényleg ennyire érzéketlen? Felnyögtem.
– Ezért nem hallotta, hogy kiabáltok neki a labda miatt! Meg is sérült… – A nyelvem alig bírta megformálni a szavakat.
– És? – nézett rám Reni.
– Köcsögség volt kiröhögni.
Kétségbeesetten néztem rájuk. Mit nem lehet ezen érteni?
– Csak mert süket? – vágott közbe Soma. – Te is röhögtél rajta! Ezzel mélyre szúrt.
Rossz érzés telepedett rám, mintha a pólóm hirtelen három számmal összement volna. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, és lassan kortyolgattam, de a kellemetlen szorítás ott maradt a mellkasomon.


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2021. július 25., vasárnap

Beleolvasó: Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("– Tegnap is megmondtam, hogy felejtsd el! – Anyára néztem, aztán megfogtam egy kis ásót, és rádobtam a földkupacra a talicskában. – Nem tudtok annyi pénzt felajánlani, hogy a kölykökkel szarakodjak. Idén már nem. ")

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról című könyvéből újabb részletet hozok nektek. Az előző részletben csajok beszélgettek, a mostani részletben Ábel és Gina gondolatait, érzéseit olvashatjátok.


Tiszlavicz Mária.
Madarat tolláról

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály. 
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET


– Dobd vissza! – kiáltotta Soma, és odakocogott. – Passzolj!
A fiú nem reagált semmit, csak lépett egyet hátra, egyenesen a labdára.

2. 
Ábel

– Nem kéne ezt csinálnod, nem te vagy a kertész! – mondta anya a fészerajtóban, amikor meglátta, hogy a talicskával babrálok.
– De én akarom csinálni.
Jött a szokásos Vigyázz magadra! dumával. Legalább arról már korábban letett, hogy üljem végig az eligazítást. Úgyis minden évben ugyanazt mondták el, csak most kiegészítették a medvével. Röviden: maradj a villanypásztoron belül! Ahogy azt Móricka elképzelte… Láttam Zsombor meg a haverja arcát, amikor kijöttek az ebédlőből az eligazítás után – a tanárok totál beletették a zabszemet a seggükbe.
– Biztos nem akarsz inkább a gyerekek között lenni? Olyan jó feladatokat szoktatok kitalálni Zsomborral! – próbálkozott még egyszer anya. Reméltem, utoljára.
– Tegnap is megmondtam, hogy felejtsd el! – Anyára néztem, aztán megfogtam egy kisásót, és rádobtam a földkupacra a talicskában. – Nem tudtok annyi pénzt felajánlani, hogy a kölykökkel szarakodjak. Idén már nem. – Kitoltam a talicskát a fészerből. Anya a vállamra tette a kezét, az álla megfeszült, miközben az alsó ajka vészesen lefelé konyult. Egek, el ne bőgje itt magát nekem! Igazán továbbléphetne már. Leráztam a kezét, és gyorsan kimondtam, ami eszembe jutott: – Majd elleszek Ferivel, összedobok valami madáretetőt meg egy harkályfát, vagy mit tudom én.
Anya nem szólt, csak pislogott rám a szemüvege mögül, azzal a könnyes, annyira-sajnállak-kisfiam! nézésével, amit úgy utálok! De most legalább nem borult sírva a nyakamba. Félsiker. Elindultam a talicskával. Igazából nem volt mit csinálni a kertben, de nem akartam a többi gimissel bratyizni, inkább úgy tettem, mint akit teljesen lekötött a virágföld. Innen legalább megnézhettem a csajokat, akiket Zsombor hozott. Nem is rossz a felhozatal. Az a barna kicsit véznának tűnt, de a sárga- vörös hajú elég dögösnek nézett ki. Kár, hogy úgy belezombult a mobiljába! Dorina jutott róla az eszembe, és akaratlanul is megszorítottam a lapátot. Hosszan kifújtam a levegőt. Azért még szar volt, sőt ha nagyon akartam, bevallhattam magamnak, hogy még fájt, amit a fejemhez vágott tavaly, de legalább egy sóhajjal le tudtam tenni a témát.
Valahol a közelben egy tücsök ciripelt. Fura, hogy az ilyen zajokra hogy felfigyelek. Mintha ezek is a dobozon belül lennének, velem együtt.
Nagyon meleg volt, a pólómmal töröltem le az arcomról az izzadságot. Ilyenkor aztán éreztem, hogy élek. Királyság, ja, de tényleg! Ezt kell mondani, nem? Még ha nem is éreztem úgy.
Felálltam, hogy valahol máshol keressek valami tennivalót. A sárga-vörös hajú csaj úgyis csak vihorászott a barátnőjével, Zsombor meg szokás szerint kosarazott a haverjával. Idén már helyből elérte a palánkot. Csalás.
Tettem egy lépést hátra, és azelőtt tudtam, hogy gáz van, hogy megéreztem a gömbölyű, instabil izét a lábam alatt. Aztán minden gyorsan történt. A talicska kiesett a kezemből, én megtántorodtam, kaszáltam a karommal, nehogy hanyatt essek, de csak azt értem el, hogy orra buktam. Próbáltam tompítani az esést, de a kezem lecsúszott a talicska földes pereméről, és óriásit zakóztam. Bevágtam a könyököm meg az oldalam. Elsötétült a világ, de azért éreztem, hogy oldalra dőlök, neki a virágládának.
Na, leértem. Mekkora bukás!
És hogy teljes legyen a lebőgés, váratlanul a virágföld, amit alig két perce lapátoltam a cserépbe, a nyakamba zúdult.
Kösz, tényleg, ez még kellett!
Megpróbáltam lesöpörni magamról a földet, de a kezemet elnézve, csak rontottam a helyzeten.
Felpillantottam. Mindenki rajtam röhögött, Zsombor meg a haverja, sőt a két lány is. Akkor már eljutott a fülembe a tompa nyekergés. A fekete hajú, medvealkatú srác alig bírt megállni a lábán, miközben felkapta a labdát, és felém fordult. Annyira röhögött, hogy egy szót sem értettem abból, amit mondott.
De baromira nem is érdekelt.
Feltápászkodtam, felrántottam a talicskát, belevágtam azt a rohadt ásót, és elindultam. A tábor kapujában a kiskölykök nem győztek elugrani az utamból, és valamiért ezt roppant jó játéknak gondolták – ez volt a szerencséjük, mert ha bármelyik is ott maradt volna előttem, kegyetlenül áttolom rajta a talicskát, az tuti.

3.
Gina


– Ez ehetetlen.
– Szerintem annyira nem.
Nem tudom, Reni megértette-e, amit mondtam, mert tele volt a szám. Nekem ízlett a paprikás krumpli, virslit főztek bele, nem mócsingos meg porcogós kolbászt, amilyet nagyi szokott. Ráadásul sokkal kellemesebb szagok terjengtek a levegőben, mint a suli menzáján. Inkább emlékeztetett egy étteremre, mint egy tábor étkezőjére. Műanyag, tiszta abroszok meg karcsú vázában színes művirágok az asztalokon, a falakon – mint megtudtuk – egy helyi művész festményei. Leginkább színes papírra mázolt még színesebb vonalakra emlékeztetett mind, de feldobták a fehér falakat. A nyitott ablakokon néha betévedt egy méhecske meg halvány virágillat. 


A könyvet itt tudod beszerezni: 

2021. július 20., kedd

Beleolvasó:Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("Nyakláncot fűzünk gyöngyből, száraz tésztából meg virágból, ujjal festünk… Majd a tanárok megmondják, mi lesz a dolgunk. Nekünk csak vigyorogni kell. ")

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról című könyvből újabb részletet hoztam nektek. Hogy tetszett az előző? Várjátok a következőt? Mi lesz a csipetcsapattal vajon? Vajon ki lehet az a fiú akit Gina meglátott?

 

Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály.
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről. 

 

ENGEDÉLLYEL


– Hallottátok, kedves követőim, Georgina hercegkisasszony épp pihenőt tart!
– Tudod, ki a hercegkisasszony!
Próbáltam mérgesen nézni rá, persze sikertelenül. Reni letette a telefont, és egymásnak dőlve kacagtunk. Még az sem érdekelt, hogy a labda a lábunkhoz gurult, hagytuk, hogy Zsombor odaszaladjon érte.
– Beléd van zúgva – közöltem Renivel, miután kaptunk levegőt, és Zsombor visszament kosarazni.
– Nagyon helyes! – Reni vigyorgott, aztán az ajkába harapott, és rám nézett. – Szerintem Soma érdeklődik irántad…
– Inkább azt találjuk ki, mit csináljunk a kiskölykökkel! – vágtam közbe gyorsan. – Nézd, már meg is jöttek néhányan!
A bejárat felé fordultam, ahol időközben megnőtt a nyüzsgés. Negyedik osztályosok rohangáltak, néhány ötödikes a kavicsokat rugdosta fancsali képpel, miközben a szüleik a felügyelő tanárok segítségével megpróbálták őket szobákba osztani. Nagy volt a hangzavar, és ez csak még nagyobb lesz, ha megérkezik mindenki, emlékeztettem magam.
– Mit tudom én! – vont vállat Reni. – Nyakláncot fűzünk gyöngyből, száraz tésztából meg virágból, ujjal festünk… Majd a tanárok megmondják, mi lesz a dolgunk. Nekünk csak vigyorogni kell.
Egy darabig néztük a gyerekeket. Én lopva a fészer felé pillantottam, de már nem állt ott a nő és a srác sem.
– Már most utálom az összes kölyköt – fintorgott Reni. – A francba tudott Zsombor erre rávenni!
– Van egy-két tippem – vigyorogtam, mire a barátnőm könyöke a bordáim között landolt.
Zsombor anyukája is egy volt a tábort felügyelő tanárok közül, és a fiának minden évben itt kellett vigyáznia az alsósokra, immár ötödik nyara. Idén kibulizta az anyjától, hogy a Renivel és Somával mi is jöhessünk segítőnek. Előadta nekünk, hogy micsoda móka és kacagás lesz három hétig… Úgy gondoltam, a sok gyerkőc változatosságot fog jelenteni a másfél év önkénteskedés után az öregek otthonában. De rögtön azután, hogy megérkeztünk a táborba Renivel, rádöbbentem, hogy a barátnőmnek már tizedik óta tetszik Zsombor, és most elvárja, hogy legyek a szárnysegédje. Ettől kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy gigantikus, huszonegy napos dupla randira toppantam volna be, ahonnan nincs menekvés. Ám a délelőtti eligazítás helyre tett minket – itt bizony kőkemény munkát várnak tőlünk. Vezessünk foglalkozásokat a gyerekeknek, játsszunk velük, találjunk ki feladatokat sorversenyre, felügyeljünk az étkezéseknél, vigyázzunk rájuk a kirándulásokon…
Ennek ellenére szép kis erdei tábor lesz, a kirándulások kimerülnek abban, hogy felmegyünk a faházak fölötti domboldalra, egészen a kerítésig. Ugyanis a felnőttek úgy döntöttek, a medve miatt biztonságosabb lesz a villanypásztoron belül maradni.
Ők már csak tudják.
– Mi is a kifogásod Soma ellen? – kérdezte Reni, miután visszafordult a szóban forgó srác felé.

Elhúztam a szám. Oké, el kellett ismernem, Soma a fekete hajával meg az atlétatermetével tényleg jól nézett ki, és történetesen elég okos, hogy a megye legjobb kémiása legyen. Többszörösen. Rendszeresen korrepetált általános iskolásokat, pusztán jófejségből. Ledobta a pólóját, úgy kosarazott. Elnézve a hátát és mellkasát borító szőrtengert, azon a szelfin simán összekevernék a medvével. Mellette a nyakigláb, majdnem kétméteres, szőke Zsombor a keret nélküli szemüveggel úgy nézett ki, mint egy Norvégiából idesodródott programozójelölt. Pedig töriből volt iszonyat penge a srác.
– Miért nem te hajtasz Somára? – kérdeztem vissza.
– Itt most rólad van szó! – Reni nem hagyta magát. Sosem hagyta.
– Nem akarok pasizni, kész. Nem azért jöttünk.
– Oké, vettem – vonult vissza Reni.
Én figyeltem tovább a tábor bejáratát, és igyekeztem elűzni a régi emlékeket. A legutóbbi barátom elég gyökér módon szakított velem, és ugyan már túltettem magam a hazugságain, még mindig nem éreztem elérkezettnek az időt a randizásra.
A gyereksereg meg az aggódó szülők mellett észrevettem a fiút a fészerből. Magas volt, bakancsban trappolt, felkarján megfeszült az izom, ahogy talicskában egy kupac földet tolt maga előtt. A mozgása valahogy… nem bírtam megfogalmazni, de máshogy mozgott, mint a srácok a hátam mögött. Ahogy egyik lábát tette a másik után, amilyen komor figyelem uralta a vonásait… A virágágyásokhoz tartott, leguggolt, és kislapáttal elkezdte berakni a muskátli cserepébe a földet. Pontos, kiszámított mozdulatokkal, csak arra figyelt, amit csinált.
– Ő kicsoda? – böktem a srác felé.
Nem lehetett idősebb nálunk, de nem a mi sulinkba járt, az tuti. A szél belekapott a kócos, barna tincseibe.
– Az előbb mondtad, hogy nem akarsz pasizni, erre rögtön kiszúrsz magadnak valakit? – Reni előkapta a telefonját, én meg a szemforgatások közepette megbántam, hogy egyáltalán megszólaltam.
– Hallgassátok, követőim, Georgina kisasszony kiszúrt magának egy fiút! – Megfordult, hasra vágta magát a fűben, és a kamerával ráközelített. A fiú kihúzta magát, beletörölte a homlokát a pólója aljába. Pár pillanatra kilátszott a lebarnult háta. – És nem is akármilyen fiút! Nos, édes követőim, kinek tegye rendbe a gazos kiskertjét ez a palántabajnok?
– Idióta vagy – vihogtam.
Na de beszéljek Reninek a kételyeimről, amik felötlöttek bennem a fiút nézve?
Reni előrébb kúszott, hogy közvetíteni tudja a fiú minden mozdulatát. Aki most éppen felállt, és belehajította a lapátot a talicskába.
– Fordulj meg, hadd lássuk az arcodat! – suttogta Reni, és még jobban ráközelített. A fiú alakja teljesen betöltötte a képernyőt.
Zsombor hirtelen felüvöltött, majd a kosárlabda átrepült a fejem fölött.

 Itt tudod beszerezni a könyvet ekönyv formájában.:

Tiszlavicz Mária írói oldala

Ez-Könyvek Kiadó


2021. július 18., vasárnap

Beleolvasó: Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("Tök mindegy! Ő meg a többi felnőtt csicskáztat minket, szegény, közmunkára kárhoztatott gimiseket három héten keresztül ")

Nemrég jelent meg ekönyvként Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról című kis regénye, ezért egy kis részletet hozok nektek kedvcsinálóként. Hamarosan véleményemet is megírom nektek itt a blogomon könyvről. Bár már egyszer olvastam, megjelenés előtt, de újra elolvasom, hogy friss élményként elmesélhessem nektek.

Addig is olvassátok el Madarat tolláról c. könyvből egy kis részletet.

Jó olvasást!

Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról


Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály.
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

 

1.

Gina

– A medve nem játék!
A hülye Soma úgy rikácsolt, ahogy Tóth szokott emelt törin. Lehetetlen volt nem röhögni. Hát igen, ez nem egy szerencsés indítómondat egy veszélyre figyelmeztető plakáton. Én betojtam rendesen, hogy a tábor kerítésén túl medvék lófrálhatnak az erdőben, mert mint állították, egyre több helyen láttak már medvét Nógrádban, itt, Salgótarján körül is. Soma szeme erre felcsillant – le mertem fogadni, hogy minden tiltás ellenére simán ellőne egy szelfit a macival.
Idióta!
– Nem bizony, úgyhogy jobban tennétek, ha komolyan vennétek, amit az eligazításon mondtunk! – kiáltott vissza a szemüveges nő.
Bakker, ki gondolta, hogy hall minket?
– Igenis, tanárnő! – intett vissza neki Soma. – És persze, hogy betartjuk!

Vihogva oldalba lökte Zsombort, aztán elkocogtak a focipályára… kosarazni.
– Nem is tanárnő – jegyeztem meg. Utánafordultam, néztem, ahogy különválik a többi tanártól, és egy fészerszerűség felé sétált. – Állatorvos, nem azt mondta?
– Tök mindegy! Ő meg a többi felnőtt csicskáztat minket, szegény, közmunkára kárhoztatott gimiseket három héten keresztül – rántotta meg a vállát Reni, a barátnőm.
Fel sem nézett a telefonjából. Szerintem épp egy Insta-posztot diktált magának hangosan.
– Ez van.
Még mindig az állatorvosnőt néztem. Valakihez beszélt, aki bent állt a fészerben. Volt valami a nő mozdulataiban, ami miatt képtelen voltam elszakadni tőle. Túlságosan… finomkodó volt. Óvatos. Féltő.
Ki a fene lehet ott bent?
– Jössz? – karolt belém Reni.
Hagytam magam a focipálya felé húzni, de azért a vállam felett visszanéztem. A fészerből előlépett egy fiú. Nem láttam jól, a nap pont a szemembe sütött. Az állatorvosnő a fiú vállára tette a kezét, és ebben a mozdulatban kicsúcsosodott minden, amit az előbb észrevettem a nő mozgásában. Valamiért nagyon félti azt a fiút. Lehet, a fia? Akkor is, ez már túlzásnak tűnt!
Leheveredtem a fűbe, Reni mellém huppant, és szokás szerint videózott mindent: a kosarazó fiúkat, a tábort közrefogó hegyeket borító ezernyi zöldet, a bőrszandálomat, a lábát a flitteres papucsban, a szaladó felhőket az égen. Amint lehetősége lesz rá, tolja is fel Instára. Néha nagyon fárasztó tudott lenni, és nem mindig emlékezett rá, miket meséltem neki, de akkor is – ő a legjobb barátom.
– És… itt is vagyunk – kommentelt Reni, miközben lassan még egyszer körbeforgatta a telefonját, aztán átváltott az elülső kamerára. Ezúttal szőke és vörös ombre hajat festett magának. Egész jól állt neki, amivel totál tisztában volt. Egyfolytában csavargatta az egyik tincsét a felvételnek, és közben illegette magát. – Három hétig szórakoztathatjuk a kisiskolásokat erdei tábor címen.
Hűs szellő játszadozott a fák között, élvezhetőre hűtve a nyári hőséget. Tulajdonképpen egész jól nézett ki a hely a távoli kis faházak sorával meg a halványra meszelt kőházakkal. Hinta, csúszda és pingpongasztal is volt, meg egy homokozó, a bejárat mellett pedig hatalmas, rönkökből rakott ládákban virágok nyíltak. Az egyiken egy hatalmas cserép muskátli trónolt. A kerítésen túl a Tóstrand látszott. A fene tudja, miért hívták még mindig Tóstrandnak, szerintem vagy jó harminc éve senki sem fürdött benne. Legálisan.
Közben Reni visszatért hozzám, és az arcomba tolta a kamerát.
– Hogy érzed itt magad, kedves Gina?
– Hagyjál már, pihenni akarok! Még most, mielőtt ránk eresztik a kölyköket – hajtottam el nevetve a kezét.
Próbáltam minél többet befogadni a minket körülvevő dolgokból, de az első terepszemle után a gondolataim visszaszöktek a fészerből kilépő fiúhoz.




Ha tetszett a részlet itt tudd megvenni. 

2021. június 3., csütörtök

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Velencei Rita - ("A könyvek, az irodalom, az olvasás már kiskoromtól a mindennapjaim részévé váltak. Mégsem jutott eszembe egész gyerekkoromban, hogy író legyek. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Velencei Rita az írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek kilenc könyve jelent meg eddig, amiket az EZ-Könyvek Kiadó, valamint a weboldalon lehet megrendelni

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

 


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Velencei Rita néven írok nőknek, nőkről szóló történeteket, elsősorban regényt és novellát. 2015-ben jelent meg az első regényem Kávé és krémes címmel, amelyről több olvasó is azt jelezte vissza, hogy Bridget Jones naplójára emlékeztette őket. Idén jelent meg a történet folytatása Tiramisu – Lánykérés meg egyéb finomságok címmel. A kosztümös romantika is közel áll hozzám, két regényt írtam ebben a zsánerben Gwendolyn, illetve Camelia címmel (a két történet összetartozik, e-könyvben egy kötetbe fűzve Titkok és vétkek címen is elérhető). Az Édes meglepetés egy humoros karácsonyi kisregény, egyelőre csak e-könyvként lehet olvasni. A novelláskötetem, a Levendulaméz 42 rövidebb írást tartalmaz, amelyek elsősorban hangulatképek, témájukat és helyszínüket tekintve igen változatosak, de a nők mint téma, a női élethelyzetek összekötik őket. A történeteim többsége romantikus, és a legtöbbször humort is bőven adagolok hozzájuk.

Polgári foglalkozásomat tekintve pedagógus vagyok, egy szép kis faluban élek a családommal a Velencei-tó közelében. Húsz éve kezdtem el írni. A könyveimből névre szólóan dedikált példányok a  weboldalon, e-könyvek a nagyobb értékesítőknél kaphatók.

Camelia című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ez a regényem a Gwendolyn – Manor House titka „testvérregénye”, egy másik szereplő szemszögéből mutatja be a történetet, és választ ad sok olyan részletre, ami az első részben homályban maradt. Sokkal rövidebb ideig tartott megírnom, mint az első részt, habár ez több mint kétszer olyan hosszú lett – kb. fél év munka van benne. A történet az 1870-es évek vidéki Angliájában játszódik, és egy olyan családról szól, amelynek életét titkok és cselszövések szövik át. Ahhoz, hogy jól tudjam érzékeltetni az akkori mindennapi élet hangulatát, utána kellett olvasnom sok mindennek: pl. annak, hogy mennyibe került akkoriban a hús vagy a cukor, milyen teát ittak az angolok, milyen ételek kerültek az asztalukra a mindennapokban. Mivel az előző kötet már felvázolta a cselekményt, a vezérfonalam már megvolt, csak ki kellett egészítenem a kirakós hiányzó darabkáit. Ez a két történet igyekszik visszaadni a korszak klasszikus stílusát, nyelvezetét, erre is figyelnem kellett.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság? 

Alapvetően fikció, amit írok, de sok személyes történetet is beleszövök az írásaimba. A Kávé és krémes c. regényemben pl. akadnak teljes jelenetek, amelyek a valóságban is megtörténtek velem. Az Édes meglepetés főhősnője egy gimnáziumi tanárnő – én is tanítottam gimnáziumban -, valamint fontos szerephez jut egy női kórus, ebben is sok személyes részlet akad, mivel én is énekeltem kórusokban, fiatalabb koromban. Egy rövid ideig könyvtárban is dolgoztam, a Közkönyvtár című novellám például ebből született.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély? 

A könyvek, az irodalom, az olvasás már kiskoromtól a mindennapjaim részévé váltak.

Mégsem jutott eszembe egész gyerekkoromban, hogy író legyek. A gimnáziumi olvasmányok, elsősorban Stendhal tehet róla, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve belevágtam egy romantikus regény írásába. Sosem készült el, de ettől kezdve valami izgalmas kalandként gondoltam az írásra. Néhány novella volt már a fiókomban, amikor rábukkantam egy kiadói pályázatra, amelyre elküldtem az írásaimat. Legnagyobb meglepetésemre tetszettek nekik, két antológiában is szerepelhettem.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

Alapvetően a romantikus-humoros az a zsáner, amit olvasni is, írni is a leginkább szeretek. Kedvelem a stílusgyakorlatokat is. Most egy olyan kisregényen dolgozom, amely tíz írónő stílusában mesél el fejezetről fejezetre egy kis történetet. Nagyon szeretek ezzel foglalkozni. Szívesen írok át történeteket más végkifejlettel, esetleg új szereplőkkel - ilyen pl. a nemrég elkészült Hamupipőke fellázad című novellám. Nagy álmom egy misztikus meseregény megírása, ehhez még gyűjtöm a bátorságot és az ötleteket. Amit biztosan nem tudnék írni: horrort, sci-fit, krimit, thrillert, valamint sajnos verset és drámát sem. 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Hogy egy hasonlattal éljek: ilyesmi lehet egy maratoni futóversenyen célba érni. Megkönnyebbülés és büszkeség egyszerre. Sok munka van egy regény elkészítésében, általában több ezer óra. Amikor sok-sok vajúdás után végül kikerekedik az egész, az olyan, mint egy gyermek megszületése – igazi csoda. 

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Olyan nevet szerettem volna, amihez valamilyen módon kötődöm érzelmileg. A Velencei-tó egész gyerekkoromban fontos szerepet játszott, ez volt az elsődleges ok, amiért tőle kölcsönöztem vezetéknevet - nem mellékesen az olasz Velence is kedves a szívemnek, egyszer volt szerencsém meglátogatni. Hogy az írói nevem magyar és nem külföldi (mint az igen divatos hazánkban), annak az az oka, hogy az első könyvem Magyarországon játszódik, furcsán nézett volna ki a borítón egy angol név.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, mindig is a romantikus zsáner vonzott – ez esetemben nem jelent erotikusat vagy csöpögőset, egyszerűen az emberi érzések, kapcsolatok, az emberi történetek érdekelnek. Civilben is emberekkel foglalkozom, semmi sem véletlen. 

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Éveken át dolgoztam az első regény megírásán, szerkesztésén, tördelésén, magam intéztem a magánkiadás minden részletét. Nagyon büszke voltam arra, hogy meg tudtam csinálni. Az első kiadás elég hamar elfogyott, ez pozitív visszajelzés volt számomra. 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív? 

Elsősorban impulzív, mindig olyasmit írok, amihez éppen kedvem, ötletem, hangulatom van. Ezért is jelent kikapcsolódást számomra az írás. 

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Sok kedvenc jelenetet fel tudnék sorolni, amelyeknek sikerült jól megragadnom a hangulatát, a párbeszédeit, vagy elég humorosra sikeredtek. A másik félére is akad példa. A Gwendolynban és a Cameliában vannak börtönben játszódó részek, valamint egy jelenet, ahol egy angol nyomozó kérdezi ki a főhősnőmet. Kicsit sem értek a rendőrségi témákhoz, ezért ezeket nehéz volt kitalálnom. 

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz? 

Inspirációként bármi szolgálhat számomra, egy érdekesség, ami velem történt meg, egy hír a rádióból vagy az újságból éppúgy, mint egy jól elkapott fényképfelvétel. Bármitől meg tud lódulni a fantáziám, ha írós hangulatban vagyok. 

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Néhány kedves ismerős olvassa el először a kéziratot, a visszajelzéseikre mindig odafigyelek. Kedvenc lektoromat, szerkesztőmet is meg kell említenem: Nádasi Krisz véleményére sokat adok. A tanácsai nyomán mindig sokkal jobbá válnak az írások. 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent? 

Egyik nagynénim és anyukám is könyvtárosként dolgozott, temérdek könyv vett körül mindig. Nálunk mindennapos a szójátékgyártás, és gyerekkorunk óta szokás, hogy családi ünnepeken saját versekkel köszöntjük fel egymást. A húgom ugyan csak az asztalfiókjának ír, de több svéd regény az ő fordításában jelent meg magyarul. A tizennégy éves fiam is becsatlakozott már a szerzők közé, vers- és regényírásban próbálgatja magát.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Egy karácsonyi kisregény-kötettel készülök, szeretném az év végéig befejezni. Hosszabb regényre is van pár ötletem, de még nem köteleztem el magam egyik mellett sem – ez még számomra is meglepetés lesz.


A könyveket itt tudjátok beszerezni:

Velencei Rita Szerzői oldala

Bookline 

Ez-Könyv Kiadó