2021. július 20., kedd

Beleolvasó:Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("Nyakláncot fűzünk gyöngyből, száraz tésztából meg virágból, ujjal festünk… Majd a tanárok megmondják, mi lesz a dolgunk. Nekünk csak vigyorogni kell. ")

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról című könyvből újabb részletet hoztam nektek. Hogy tetszett az előző? Várjátok a következőt? Mi lesz a csipetcsapattal vajon? Vajon ki lehet az a fiú akit Gina meglátott?

 

Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály.
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről. 

 

ENGEDÉLLYEL


– Hallottátok, kedves követőim, Georgina hercegkisasszony épp pihenőt tart!
– Tudod, ki a hercegkisasszony!
Próbáltam mérgesen nézni rá, persze sikertelenül. Reni letette a telefont, és egymásnak dőlve kacagtunk. Még az sem érdekelt, hogy a labda a lábunkhoz gurult, hagytuk, hogy Zsombor odaszaladjon érte.
– Beléd van zúgva – közöltem Renivel, miután kaptunk levegőt, és Zsombor visszament kosarazni.
– Nagyon helyes! – Reni vigyorgott, aztán az ajkába harapott, és rám nézett. – Szerintem Soma érdeklődik irántad…
– Inkább azt találjuk ki, mit csináljunk a kiskölykökkel! – vágtam közbe gyorsan. – Nézd, már meg is jöttek néhányan!
A bejárat felé fordultam, ahol időközben megnőtt a nyüzsgés. Negyedik osztályosok rohangáltak, néhány ötödikes a kavicsokat rugdosta fancsali képpel, miközben a szüleik a felügyelő tanárok segítségével megpróbálták őket szobákba osztani. Nagy volt a hangzavar, és ez csak még nagyobb lesz, ha megérkezik mindenki, emlékeztettem magam.
– Mit tudom én! – vont vállat Reni. – Nyakláncot fűzünk gyöngyből, száraz tésztából meg virágból, ujjal festünk… Majd a tanárok megmondják, mi lesz a dolgunk. Nekünk csak vigyorogni kell.
Egy darabig néztük a gyerekeket. Én lopva a fészer felé pillantottam, de már nem állt ott a nő és a srác sem.
– Már most utálom az összes kölyköt – fintorgott Reni. – A francba tudott Zsombor erre rávenni!
– Van egy-két tippem – vigyorogtam, mire a barátnőm könyöke a bordáim között landolt.
Zsombor anyukája is egy volt a tábort felügyelő tanárok közül, és a fiának minden évben itt kellett vigyáznia az alsósokra, immár ötödik nyara. Idén kibulizta az anyjától, hogy a Renivel és Somával mi is jöhessünk segítőnek. Előadta nekünk, hogy micsoda móka és kacagás lesz három hétig… Úgy gondoltam, a sok gyerkőc változatosságot fog jelenteni a másfél év önkénteskedés után az öregek otthonában. De rögtön azután, hogy megérkeztünk a táborba Renivel, rádöbbentem, hogy a barátnőmnek már tizedik óta tetszik Zsombor, és most elvárja, hogy legyek a szárnysegédje. Ettől kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy gigantikus, huszonegy napos dupla randira toppantam volna be, ahonnan nincs menekvés. Ám a délelőtti eligazítás helyre tett minket – itt bizony kőkemény munkát várnak tőlünk. Vezessünk foglalkozásokat a gyerekeknek, játsszunk velük, találjunk ki feladatokat sorversenyre, felügyeljünk az étkezéseknél, vigyázzunk rájuk a kirándulásokon…
Ennek ellenére szép kis erdei tábor lesz, a kirándulások kimerülnek abban, hogy felmegyünk a faházak fölötti domboldalra, egészen a kerítésig. Ugyanis a felnőttek úgy döntöttek, a medve miatt biztonságosabb lesz a villanypásztoron belül maradni.
Ők már csak tudják.
– Mi is a kifogásod Soma ellen? – kérdezte Reni, miután visszafordult a szóban forgó srác felé.

Elhúztam a szám. Oké, el kellett ismernem, Soma a fekete hajával meg az atlétatermetével tényleg jól nézett ki, és történetesen elég okos, hogy a megye legjobb kémiása legyen. Többszörösen. Rendszeresen korrepetált általános iskolásokat, pusztán jófejségből. Ledobta a pólóját, úgy kosarazott. Elnézve a hátát és mellkasát borító szőrtengert, azon a szelfin simán összekevernék a medvével. Mellette a nyakigláb, majdnem kétméteres, szőke Zsombor a keret nélküli szemüveggel úgy nézett ki, mint egy Norvégiából idesodródott programozójelölt. Pedig töriből volt iszonyat penge a srác.
– Miért nem te hajtasz Somára? – kérdeztem vissza.
– Itt most rólad van szó! – Reni nem hagyta magát. Sosem hagyta.
– Nem akarok pasizni, kész. Nem azért jöttünk.
– Oké, vettem – vonult vissza Reni.
Én figyeltem tovább a tábor bejáratát, és igyekeztem elűzni a régi emlékeket. A legutóbbi barátom elég gyökér módon szakított velem, és ugyan már túltettem magam a hazugságain, még mindig nem éreztem elérkezettnek az időt a randizásra.
A gyereksereg meg az aggódó szülők mellett észrevettem a fiút a fészerből. Magas volt, bakancsban trappolt, felkarján megfeszült az izom, ahogy talicskában egy kupac földet tolt maga előtt. A mozgása valahogy… nem bírtam megfogalmazni, de máshogy mozgott, mint a srácok a hátam mögött. Ahogy egyik lábát tette a másik után, amilyen komor figyelem uralta a vonásait… A virágágyásokhoz tartott, leguggolt, és kislapáttal elkezdte berakni a muskátli cserepébe a földet. Pontos, kiszámított mozdulatokkal, csak arra figyelt, amit csinált.
– Ő kicsoda? – böktem a srác felé.
Nem lehetett idősebb nálunk, de nem a mi sulinkba járt, az tuti. A szél belekapott a kócos, barna tincseibe.
– Az előbb mondtad, hogy nem akarsz pasizni, erre rögtön kiszúrsz magadnak valakit? – Reni előkapta a telefonját, én meg a szemforgatások közepette megbántam, hogy egyáltalán megszólaltam.
– Hallgassátok, követőim, Georgina kisasszony kiszúrt magának egy fiút! – Megfordult, hasra vágta magát a fűben, és a kamerával ráközelített. A fiú kihúzta magát, beletörölte a homlokát a pólója aljába. Pár pillanatra kilátszott a lebarnult háta. – És nem is akármilyen fiút! Nos, édes követőim, kinek tegye rendbe a gazos kiskertjét ez a palántabajnok?
– Idióta vagy – vihogtam.
Na de beszéljek Reninek a kételyeimről, amik felötlöttek bennem a fiút nézve?
Reni előrébb kúszott, hogy közvetíteni tudja a fiú minden mozdulatát. Aki most éppen felállt, és belehajította a lapátot a talicskába.
– Fordulj meg, hadd lássuk az arcodat! – suttogta Reni, és még jobban ráközelített. A fiú alakja teljesen betöltötte a képernyőt.
Zsombor hirtelen felüvöltött, majd a kosárlabda átrepült a fejem fölött.

 Itt tudod beszerezni a könyvet ekönyv formájában.:

Tiszlavicz Mária írói oldala

Ez-Könyvek Kiadó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.