Kovács Krisztián:
A fény magányossága
A tehetség lehetőség és kísértés is – Kovács Krisztián új regénye a tudomány és a hatalom veszélyes kapcsolatáról
%20(19).jpg)
Megjelenés: június 9. – Ünnepi Könyvhét
Nyomdai kivitelezés: keménytábla, védőborító, 336 oldal
Miről szól a könyv?
A fény magányossága egy magyar csillagász története a hetvenes évek Budapestjén, az űrverseny utáni korszakban. A tudományos hírnév, a személyes lojalitás és a politikai elvárások között lavírozó főhősnek szembe kell néznie azzal a kérdéssel, meddig őrizhető meg a szakmai és erkölcsi függetlenség egy olyan rendszerben, ahol a tudásnak ára van.
Miért aktuális most?
A regény egy múltbeli történeten keresztül vizsgálja a tehetség és a hatalom viszonyát: mit kezd a rendszer azokkal, akik kiemelkednek, és milyen kompromisszumokra kényszerül az, aki érvényesülni akar. A kérdés ma sem veszített aktualitásából.
Leírás
A fény magányossága a magyar tudományos élet egy különös korszakába vezet vissza: a hetvenes évek közepére, amikor az űrverseny láza már csillapodóban volt, a hidegháború mégis minden szakmai kapcsolat fölé árnyékot vetett. Ebben a világban a tudomány nem csupán kutatás és felfedezés kérdése volt, hanem intézményi érdekek, politikai elvárások és személyes kompromisszumok bonyolult hálója.
Kovács Krisztián regénye egy csillagász életén keresztül vizsgálja ezt a közeget. A történet középpontjában egy olyan tudós áll, aki a nyilvánosság előtt a tudomány lelkes népszerűsítője, miközben a háttérben folyamatosan mérlegelnie kell, milyen árat hajlandó fizetni a szakmai előrejutásért. A múlt eseményei, egy elveszett barát kutatása és a hatalom felől érkező elvárások egyaránt arra kényszerítik, hogy újragondolja saját döntéseit.
A fény magányossága egyszerre történelmi regény és lélektani dráma. A budapesti tudományos élet, az űrkutatás hőskora és a hidegháború hétköznapjai egy olyan történet hátterét adják, amely a tudományos kíváncsiság, a személyes lojalitás és az erkölcsi felelősség határterületeit vizsgálja. A regény végső kérdése egyszerűnek tűnik, mégis nehéz válaszolni rá: vajon megőrizhető-e a függetlenség egy olyan világban, ahol a tehetség gyakran nemcsak lehetőség, hanem kísértés is.
Fülszöveg
1975, Budapest, az űrverseny végén. A hidegháború enyhülni látszik, az Apollo–Szojuz-korszak a technológiai együttműködés illúzióját kínálja, a hétköznapokat mégis az alkalmazkodás, a hallgatás és a kimondatlan határok szabják meg.
Kajetán Andor csillagász a magyar tudományos élet egyik legismertebb arca: a Csillagvizsgáló Intézet büszkesége, a televízió kedvence. A felszín alatt ugyanakkor gyász és depresszió gyötri, rossz döntések és kétes alkuk következménye, melyek mélyen a múltjába nyúlnak. És hamarosan ismét útelágazáshoz érkezik, egy újabb rossz döntés pedig már az egész hátralévő életére és szakmai munkájára végzetes kihatással lehet.
Andor ugyanis a munkáján túl a katonai felderítés informátora, aki külföldi útjairól hazatérve beszámol a történésekről, és jelentéseket ír kinti kollégáiról. Egyik este a tartótisztje megkeresi azzal, hogy a rendszer meghálálná eddigi tetteit, és arra kérik, fejezze be volt kollégája és barátja, Kemenesi György tanulmányát, mely jelentős tudományos felfedezést ígér a Végső Sors-elmélet kutatásában, ami az univerzum tágulását vizsgálja.
Kovács Krisztián valós eseményeken alapuló történelmi regénye lélektani tanulmány tudományos kíváncsiságról és lojalitásról, apaságról és elhallgatásról, nagyívű története Budapest második világháborús bombázásától a Szputnyik fellövésén át egészen a holdra szállásig, majd még annál is tovább vezet. A fény magányossága ugyanakkor feszült thriller arról, hogyan válik erkölcsi csapdává a határok feszegetése, és milyen árat fizet az, aki áruba bocsátja tehetségét a politikai hatalom számára.
A fény ugyanis nem válogat: nemcsak megvilágít, hanem le is leplez.
A regényről mondták
„Kovács Krisztián briliáns regénye nyugtalanítóan pontosan rezonál a jelenre, és hogy a kezdetben jelentéktelennek tűnő, apró kompromisszumok idővel hogyan ejtik csapdába az embert a hatalom, az ambíciók és a lelkiismeret útvesztőiben.” - Al Ghaoui Hesna
“A fény magányossága a döntések könyve. De dönthetünk-e valaki helyett, aki már nincs? Mit kezdünk a másik munkájával, emlékével, a közös idővel? Kovács Krisztián regénye megmutatja, hogy az igaz barátság ereje akár kozmikus távolságokat is áthidalhat.” - Juhász Anna
„Kérem, ne féljenek a sötétségtől. A sötétség csak annyit kér, figyeljenek rá.” – kéri Kovács Krisztián csillagász főhőse a pódiumon állva a közönségtől, és voltaképp a szerző is ezt kéri tőlünk, olvasóktól a legújabb könyvével. A fény magányossága ugyanis leginkább a sötétségről szól. A sötétségről, ami úgy borul barátság, tudomány, hűség és kétség fölé, hogy néha lehetetlennek tűnik kitérni előle, pedig a sötétségtől nem szabad félni. De figyelni mindig muszáj rá.” - Szlavicsek Judit
A szerzőről
Kovács Krisztián 1987-ben született Zalaegerszegen, főiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte. 2018-ban megalapította az Ectopolis Magazin online kulturális portált, melynek 2022-ig főszerkesztője volt. Ugyanebben az évben jelent meg az első regénye Hiányzó történetek címmel, amit azóta további három követett. A 2024-es Ablakok az ébrenlétben bekerült a Nők Lapja Irodalmi Díj döntőjébe. Feleségével, kislányával és tacskójukkal Gyömrőn él.
Idézetek a kötetből
„1956 októbere van, Andor huszonnégy éves. Már közel két éve nem diák, de a kollektív hevület miatt annak érzi magát. Bár tudja, hogy egzisztenciája az államtól függ, mégis húzza a lába, a szíve, menne, ha tehetné, ki a közterekre, a Műegyetemhez, vagy meghallgatni Sinkovits Imrét a Nemzeti lépcsőjén. Mindig is tartózkodott a politikai vitáktól, de most érzi, hogy történelmi pillanatot él át. Érti a forradalom célját, hisz abban, hogy a tudomány fejlődését csupán annak függetlensége és teljes szabadsága képes biztosítani. Bűntudatot érez, amiért cserben hagyja a fiatalságot, ha nem indul el, de ha elindul, ugyanezt érezné a kollégái miatt. Ifjonti idealizmusa és szakmai lojalitása vív harcot egymással szüntelenül azokban a napokban, kívülről azonban nyugodtnak tűnik, mint aki pontosan tudja, mit csinál. A forradalom már zajlik, de ő továbbra is végzi a munkáját. Fotólemezeket hív elő a laborban, katalogizál, pályaszámításokat végez, jelentéseket ír, és azzal, hogy nem változtat a napi rutinján, hiába az elvágyódás, tulajdonképpen állást is foglal. Ezt persze sosem ismerné be. Fiatal még, nem hisz a balsorsban, ahhoz kell még pár év.”
„Egy Münchenből Washingtonba tartó repülőgépen ül. Már az első pillanattól úgy érzi, barátok közé csöppent, pedig a velük utazó pártmegbízott mást se csinál, csak az információk adagolásáról szóló óvintézkedéseket sorolja. Andornak sokszor az az érzése támad, hogy ellenséges vonalak mögé készülnek, és hogy ez túlzás. Járt ő már hasonló úton, nem is egyszer. Alig egy évvel a diplomaosztó után Innsbruckban Wernher von Braunt hallgatta egy közel ezer férőhelyes ovális teremben, ahogy az amerikai rakétatechnológiát ecseteli. Rá egy évre Amszterdamban Kármán Tódor beszélt a lamináris áramlás stabilitásának szerepéről. Újabb egy évvel később Londonban megállt mellette egy ismerős, erősen kopaszodó, szemüveges férfi a piszoárnál, és megkérdezte, hogy tetszik neki a kongresszus. Az előadások az űrjog és a nemzetközi együttműködés kérdései körül forogtak, különös tekintettel a világűr békés felhasználásának lehetőségeire. Andor nem igazán élvezte, és ennek hangot is adott.
– Érthető, amit mond, no de ha nincs jogi szabályozás, akkor nem lennénk többek, mint Victor Frankenstein és Dr. Moreau szerelemgyerekei, nem gondolja? – kérdezte a kopaszodó férfi kimért angolsággal. Andor eltöprengett, miközben Arthur C. Clarke felhúzta a cipzárját, kezet mosott, és távozott.”
„A fogadáson mégis kénytelen szóba elegyedni a megjelentekkel. Egy Knoll Gyula nevű férfi különösen lelkes a társaságában. Elmeséli, hogy tulajdonképpen merő véletlenségből keveredett oda: két hónappal korábban még veterán repülőezredesként MiG–21-esekkel repült Taszáron. Romló látására hivatkozva kérvényezte az áthelyezését. Így került a Híradó Csoportfőnökséghez. Feladata a rádióelektronikai felderítés lett, felettesei úgy vélték, jó hasznát veszik a tapasztalatainak. Első hivatali megjelenése az a nap, erre összehozza a véletlen Kajetán Andorral. Ismeri az érdeklődési körét, mondja, és ez Andornak úgy hangzik, mint egy fenyegetés. Olvasta a cikkeit a földönkívüli élet kutatásáról meg a Fermi-paradoxon cáfolatáról. Még az egyik Mázlis Virgo-regényt is dicséri. Andor érzi rajta, a férfi vágyott rá, hogy találkozzanak, anélkül, hogy tudta volna, megtörténik-e valaha. Figyelmet színlel, de valójában ő vágyik figyelemre. Minden tagja vibrál, szavai keresik a kiutat.”
.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
