2019. július 30., kedd

T.H. Fabling: Visszavágó

Köszönöm T. H. Fabling Írónak, hogy lehetőséget kaptam elolvasni Visszavágó c. könyvét. Az előző könyvének folytatása Tiltott győzelemnek. Bár önállóan is el lehet olvasni, de javaslom mindkét könyv beszerzését. A könyveket Könyv Guru Kiadó oldalán szerezhetőek be. Visszavágó c. könyvnél pedig van egy sanda gyanúm, hogy lesz folytatása. Ide érzem, hogy megint mehetek börtönben. ( Mosolygok, ez egy felkérés írótól, hogy el kell olvasnom a könyvét.)
Amit természetesen meg is tettem. Szívből ajánlom minden kedves olvasónak. Tehát következzen a véleményem a kötetről.



T.H. Fabling:
Visszavágó



Tartalom:

Az időutazást koordináló, a történelem folyásának sérthetetlenségére ügyelő szervezet ügynöke, Éva, épp egy konferenciára utazik, amikor megtudja, férjét egy küldetés során brutálisan meggyilkolták. Kapcsolatait felhasználva habozás nélkül új külsőt és személyazonosságot szerez, hogy inkognitóban a tettesek nyomába eredhessen. Téren és időn át vivő utazásának állomásai 1938 Budapestje, a horogkeresztes Berlin és a Duce Velencéje. Végül vissza kell térnie a 21. századi Loriniába. Vajon sikerül eljutnia az értelmi szerzőig, vagy csak a közvetlen tettesek bűnhődnek meg a vétkeikért? 
T. H. Fabling izgalmakban, különös fordulatokban bővelkedő legújabb sci-fije a szintén a Könyv Guru gondozásában megjelent Tiltott győzelem önállóan is értelmezhető folytatása.


Véleményem:
5/5


„Jack Reacher:
Reméld a legjobbat, számíts a legrosszabbra! Hát igy.”

Idézet Évától, a Visszavágó c. könyvből


Börtön büntetésemet letöltöttem,kiolvastam, és most írom a véleményemet. Határozottan 5 csillagos ez a történet.
Viszont. Nagyon sajnáltam Luc-öt, kár érte. Kedvencem volt. Vidu, Magocska, Boszi és Vegymagocska érdekes becenevek. Tetszenek ezek a becenevek.

A történet szerint Éva férjét Luc-öt meggyilkolják.S mint tudjuk,ha szeretteinket elragadják ,akkor jön a bosszú. Így tehát Éva teljesen megváltozik, ehhez a munkájából adódó kapcsolatait használja fel. S elindul, hogy a férje gyilkosait megtalálja. Kontinenseken és időn át utazgat, hogy titkokat, rejtélyeket és árulókat elkaphasson. Egy vérbeli sci fi rajongó imádná ezt a történetet. Én most kóstoltam bele. Rabja lettem e történetnek. Köszönöm Fabling!

Az első részhez képest igen csak pörgős, fordulatos események tarkítják. Alig tudtam letenni, mert fogva tartott. Igen csak kapkodnom kellett, mert egyik percben Budapesten van, másik pillanatban már egy másik országban van térben és időben is, Éva, vagyis Milena, történetben már Milena néven utazgat, hogy megtalálja a rézst a pajzson. Végig azt vártam, hogy Luc mikor bukkan fel, pedig tudom, hogy nem fog. Sajnos! Ezért morcos is vagyok.   Viszont hiába találta meg a tetteseket, sok kérdés maradt nyitva. Miért ölték meg Luc-öt? Mi volt a cél, ha volt célja a halálának.
A másik legnagyobb kérdésem Garay András. Nah, ő hogyan illeszkedik bele a történetben?


Nehezen tudom megírni a véleményemet, mert félek, mikor kottyintok el a könyvből, ami égbe kiáltó Spoiler lenne. Hiába végeztem ki .. Még mindig itt zakatol a fejemben a történet. S, ahogy fentebb írtam, az a sanda gyanúm, hogy lesz folytatása. Amit nem bánok.  Szóval ajánlom azoknak, akik szeretik fordulatos, könnyed sci fi történeteket.  T. H. Fabling könyvei garantált kikapcsolódást nyújt. 

A könyvet itt tudjátok beszerezni: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése