2021. április 13., kedd

Maradj otthon! 19. rész: Vinton kiadó - (Ahol a szerelem, romantika és a szenvedély kéz a kézben jár.)

Maradj otthon! 19. rész:Vinton kiadót egy igazi nőies, romantikus kiadónak találom, mely tele szebbnél szebb könyvek, és bizony jobbnál jobb történetekkel is. Én reménytelenül szerelmes vagyok a romantikába, szeretek ilyen könyveket olvasni. És arra jutottam, hogy itt találtam néhány érdekes könyveket, amit szívesen ajánlanék nektek figyelmetekbe.




 Kristen Proby:
Hallgass meg!
(Fusion 1.)

Tartalom:

A ​New York Times és a USA Today bestsellerszerzője, Kristen Proby vadonatúj regénysorozatában öt jó barátnő együtt nyit egy menő, új éttermet, ám egyikük sokkal többet kap, mint amire szerződött, amikor a szexi egykori rocksztár besétál az étterembe – és a szívébe. 
A Csábítás hamarosan Portland legkapósabb éttermévé válik, és Addison Wade büszke rá, hogy ez részben az ő érdeme. Eltökélten sikeressé akarja tenni, és szerinte az új vendégek odavonzásának nincs jobb módja, mint az élőzene. De amikor Jake Keller, a rocksztár vonul be az ajtón, hogy hétvégi zenélésre jelentkezzen, Addie tudja, hogy bajban van. Azonnal felismeri őt, hiszen a poszterei beborították hálószobája falát középiskolás korában: igazi rosszfiú… vagyis pontosan az ő típusa, és pontosan az, akire semmi szüksége. 
Jake Keller öt évvel ezelőtt otthagyta a rivaldafényt, és arra vágyik, hogy visszatérjen ahhoz, ami mindig is hajtotta: a zenéhez. Ha egy pimasz, pokolian vicces bombázónak dolgozik, annál jobb! Ám sokkal könnyebben rá tudja beszélni Addie-t, hogy adja neki a munkát, mint meggyőzni, hogy többet akar egy kis hancúrozásnál. Amikor a nő már kezdi beadni a derekát, Jake-et végül utoléri a múltja. 
Addie élete vajon ismét darabokra hullik, vagy Jake képes lesz rávenni, hogy elnyomja a kétségeit, és a szívére hallgasson?

 Kristen Proby
Közel hozzád!
(Fusion 2.)


Tartalom:

Öt ​elválaszthatatlan barátnő fog össze, hogy létrehozzanak egy remek éttermet, amely rövid idő alatt Portland egyik legfelkapottabb helyévé válik. A Csábítás azonban nemcsak egy menő étterem, hanem a lányok szerencsehozó kabalája is. Először Addie találja meg élete párját, most pedig, úgy tűnik, Camire talál rá a szerelem. 
Landon Palazzo mindig is dögös pasi volt. Amikor az érettségi után búcsú nélkül ment el, hogy pilóta legyen a haditengerészetnél, Cami úgy érezte, megszakad a szíve. Tizenkét év telt el azóta, ő mégsem tudta elfelejteni. Pedig tényleg mindent megpróbált, hogy sikerüljön: randizgatott, felhalmozott egy egész gardróbnyi magassarkút, segített sikerre vinni az éttermet, még egy kóbor macskát is befogadott, de semmi sem tudta betölteni az űrt, amelyet az első szerelme hagyott maga után. 
Miután Landonnak egy légi baleset miatt le kell szerelnie, visszatér Portlandbe, és az apja építőipari cégénél kezd dolgozni. Micsoda kellemes véletlen, hogy a Csábítás bővítési munkálatait éppen a „kis” Cami LaRue irányítja, aki már kamaszkorában is megmozgatta a fantáziáját! Landon eleinte próbál ellenállni a szexi, szőke szépségnek, de be kell látnia, hogy menthetetlenül belezúgott. Aztán történik valami, ami mindkettejüket arra készteti, hogy átértékeljék a múltat, a jelent, sőt talán a jövőt is…

 
Kristen Proby
Szeress belém!

(Fusion 3.)

Tartalom:

Portland legmenőbb új étterme, a Csábítás talpraesett bármenedzsere, Kat Meyers nem fél semmitől. Pontosabban: szinte semmitől, repülni ugyanis utál. Amikor mégis rákényszerül, hogy felüljön egy gépre, pokoli turbulenciába kerül, és bármibe hajlandó belekapaszkodni – a mellette ülő jóképű pasit is beleértve. 
Ryan „Mac” MacKenzie képtelen kiverni a fejéből szexi utastársát. Az, ahogy a lány belécsimpaszkodott, olyasmit ébresztett benne, aminek a létezéséről sem tudott: gyengédséget. Egy sikeres borászati cég tulajdonosaként Mac abban a hitben él, hogy mindenre fel van készülve, amit az élet hozhat. Amikor azonban üzleti útja során betér a Csábításba, váratlanul viszontlátja a törékeny, ám annál szenvedélyesebb szépséget, akit azóta sem tudott kiverni a fejéből. Fel akarja fedezni, mi a közös bennük azonkívül, hogy szeretik a jó borokat, és képtelenek levenni egymásról a kezüket. Vajon mi kell ahhoz, hogy két makacs ember rádöbbenjen: ami kettejük között van, az sokkal több puszta kémiánál?

 Lorraine Heath:
Botrány és szenvedély

(Botrány és szenvedély 1.)

Tartalom:

Mick ​Trewlove-tól a születése után nyomban megszabadultak, és egy nyomorúságos körülmények között élő asszonyra bízták. Bár szegénységben nőtt fel, mégis sikeres üzletember vált belőle. Ám mérhetetlen gazdagsága sem tudja csillapítani bosszúszomját az apja, Hedley hercege iránt, aki annak idején eldobta magától, és továbbra sem hajlandó elismerni fiaként. Úgy véli, nincs más választása, mint tönkretenni a herceg törvényes örökösét, ráadásként elcsábítani tőle a menyasszonyát is… 
A korán árvaságra jutott Lady Aslyn Hastingset egész eddigi élete során még a széltől is óvták, ezért végre egy kis kalandra vágyik. Mivel a jövendőbelije testben és lélekben gyakorta máshol jár, a lány azon kapja magát, hogy vonzalom támad szívében egy jóképű, ám kétes származású vállalkozó iránt, aki a jelek szerint mindenkinél jobban megérti őt. Természetesen tisztában van vele, hogy a legjobb lenne messze elkerülnie egy Mick Trewlove-féle alakot. Bárcsak ne lenne annyira ellenállhatatlan! 
Titkok sora vár megfejtésre, Micknek pedig döntenie kell, hogy a bosszúhadjárata miatt érdemes-e kockára tennie azt, amire a szíve mélyén mindennél jobban vágyik…

 Lorraine Heath:
Rangon aluli menyasszony

(Botrány és szenvedély 2.)

Tartalom:

Gillie ​Trewlove-ot újszülöttként otthagyták egy asszony küszöbén, aki úgy döntött, hogy felneveli. Így a lány amikor váratlanul azzal szembesül, hogy az ajtaja előtt – pontosabban a fogadója melletti sikátorban – valakinek a segítségére van szüksége, egy pillanatig sem habozik. Csakhogy az illető nem egy csecsemő, hanem egy súlyos sérüléseket szenvedett, nyugtalanítóan jóképű úriember, akinek semmi keresnivalója Whitechapelben, főleg nem Gillie ágyában lábadozva… 
Megalázó, amikor az embert faképnél hagyják az oltárnál, gondolja Thornley hercege. Ennél már csak az lehet kínosabb, amikor egy lány siet a megmentésére egy gonosztevőkből álló banda ellen. A keserű pirulát az sem igazán tudja megédesíteni, hogy az illető gyönyörű és bátor. Miután odaadó ápolással visszahozza a herceget a halál torkából, Gillie beleegyezik, hogy segít neki átfésülni London rossz hírű környékeit makrancos menyasszonya után. De minden együtt töltött pillanatukat átitatja a szenvedély, és a férfi kételkedni kezd benne, vajon jól választott-e menyasszonyt. Gillie tökéletesen tisztában van azzal, hogy az arisztokrácia sosem fogadná be a törvénytelen származása miatt. Thorne viszont minden tőle telhetőt elkövet, hogy bizonyítsa neki: egy herceg számára nem létezik legyőzhetetlen akadály, ha a szerelméről van szó…

Lorraine Heath:
Egy ágyban a csábítóval

(Botrány és szenvedély 3.)

 

Tartalom:

Finn Trewlove, egy nemesember törvénytelen fia, szégyenletes titokként nevelkedett egy idegen asszony házában. Miután elérte a nagykorúságot, Finn-nek is meglett a maga titka – tiltott viszonyt kezdett egy grófkisasszonnyal. A lány örök szerelemre vonatkozó ígérete azonban árulással végződött. 
Lady Lavinia Kent képtelen szabadulni a múlt árnyaitól, és London alvilágában keresi a megváltást – a legkiszolgáltatottabb gyerekeken próbál segíteni. A nemes ügyért való harcát az a férfi inspirálta, akinek odaadta az ártatlanságát, és aki ezek után rútul elhagyta őt. 
Amikor az útjaik ismét keresztezik egymást, nem tagadhatják, hogy még mindig lángol bennük az egymás iránt érzett vágy és szenvedély. Miután kiderül az igazság arról, hogy miért is kellett elszakadniuk, Laviniának és Finn-nek minden veszéllyel szembeszállva meg kell küzdeniük azért, amit elvesztettek – mert a szerelem minden kockázatot megér…

Lorraine Heath:
A hercegné szeretője

(Botrány és szenvedély 4.)

Tartalom:

A ​céltudatos hercegné tervei közt nem szerepel a szerelem… 
Az Elysium Klub tulajdonosa, Aiden Trewlove hozzászokott már, hogy kalandvágyó hölgyvendégeit bevezesse a bűn és az erkölcstelenség világába. Rá cseppet sem jellemző módon azonban heves vonzalom támad benne egy titokzatos szépség iránt, aki egyik éjszaka ellátogat a klubjába, és rá akarja venni, hogy essen bűnbe vele. Annyira csábítja a nő megzabolázhatatlan természete, hogy megszegi a saját szabályait, miszerint nem bonyolódik kapcsolatba a vendégeivel, és elhatározza, hogy felébreszti az asszony vágyait. 
Selena Sheffield, Lushing nemrégiben megözvegyült hercegnéje, soha nem ismerte a szenvedélyt, de most Aiden érzéki irányítása alatt lassan fel nem fedezi az élvezetek hihetetlen világát. Az asszonynak azonban más oka is van arra, hogy eljárjon a hírhedt klubba. 
Amikor az érzelmek felborítják a terveit, Selenának súlyos döntést kell hoznia: vagy tartja magát eredeti szándékához, vagy kövesse a szívét, ami tönkre is teheti.

 Linda Howard:
Bajkeverő


Tartalom:

Egy ​izgalmas, lendületes, mégis romantikus regény a The New York Times és az USA Today szenzációs bestsellerszerzőjétől, Linda Howardtól.

Morgan Yancy egy fegyveres akciócsoport vezetője, számára semmi sem lehet fontosabb a munkánál. De amikor megtámadják, és majdnem megölik, az elöljárója mindent megtesz, hogy kiderítse, ki van az elit egysége nyomában – és miért. Mivel esély van rá, hogy az ismeretlen ellenség újra lecsap, Morgant egy isten háta mögötti helyre küldik, azzal az utasítással, hogy húzza meg magát, és tartsa nyitva a szemét. Csakhogy egyrészt a kívánatos lakótárs miatt – akit mindenképpen meg akar védeni –, másrészt pedig a háttérben ólálkodó fenyegetés miatt ez lehet élete eddigi legveszélyesebb küldetése. 
A nyugat-virginiai kisváros részmunkaidős rendőrfőnökének, Isabeau „Bo” Marannak végre sínre került az élete. Összejár a barátaival, van egy hűséges kutyája, és a bankszámlája sem teljesen üres. Aztán beállít hozzá Morgan Yancy. Bónak végképp nem hiányzik az életéből egy titokzatos férfi – főleg nem egy olyan vonzó bajkeverő, amilyen Morgan. 
Minél jobban igyekeznek, hogy leküzdjék a kettejük között fellángoló vonzalmat, annál közelebb kerülnek egymáshoz, még akkor is, ha a lány tudja, hogy Morgan bujkál valami elől. Az igazság napvilágra kerülése azonban többe kerülhet Bónak, mint amennyit adni tud, amikor pedig Morgan lelepleződik, az élete is veszélybe kerül.

 

 Cayle Callen:
Sosem látott férj

(Elrendezett esküvő 1.)

Tartalom:

Lady ​Cecilia Mallory apja halála után nehéz helyzetbe kerül: amíg nem megy férjhez, vagyonát a gyámja kezeli, márpedig neki okvetlenül szüksége van a pénzre, hogy korhely öccse, Appertan új grófja helyett gondoskodjon a családi birtok működtetéséről. Kétségbeesésében apja egykori katonatársát és barátját, az Indiában szolgáló Blackthorne őrnagyot kéri meg, hogy távházasság útján vegye nőül. Reméli, hogy férjét sosem kell látnia, hiszen elkötelezett katonaként élete végéig a seregben kíván maradni. Legnagyobb döbbenetére a férfi egy viharos délutánon beállít a kastélyba, és minden jel arra mutat, hogy jó darabig maradni szándékozik… 
Blackthorne őrnagy gyásztól terhes napjaiba fényt hoznak elesett parancsnoka és barátja, Lord Appertan leányának kedves levelei. Amikor az ifjú hölgy arra kéri, vegye feleségül, az őrnagy beleegyezik, mivel mindent meg akar tenni elhunyt felettese gyermekeiért. Lady Ceciliát, akivel még sosem találkozott, csúnyácska vénkisasszonynak véli, akinek nem jutott udvarló, ezért kényszerül ilyen módszerrel férjet keríteni magának. Amikor egy sebesülés miatt átmenetileg hazarendelik Angliába, elhatározza, hogy meglátogatja sosem látott hitvesét.

 

Vinton Kiadó webhsop

Vinton Kiadó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése