Bíró Kincső:
Medúzalány
„Különös rendellenességgel – átokkal – születtem. Az emberek nem a valódi külsőmet látják.
A női test nem metafora, hanem csatatér, a szépség pedig átok, mely az abúzushoz visz
Megjelenés: szeptember 4.
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 304 oldal
Leírás
Bíró Kincső első regénye nyers, őszinte és provokatív utazás két fiatal, Leila és Olivér kapcsolatának feszültségekkel teli világába. A történet egyszerre groteszk és érzéki, humoros és kegyetlen, pontos látlelet a 20-as éveikben bolyongó, önmagukat és a másikat kereső mai, fiatal generációról. Leilát mindenki annak a nőnek látja, akire vágyik, miközben a lány mindennapjait szorongás, testképzavar és bizalmatlanság árnyékolja; Olivér, a kívülálló festő pedig jobban érzi magát a papírlap mögé bújva, mint valódi emberi kapcsolatokban.
A regény merészen beszél a szépségkultusz, a párkapcsolati játszmák és a mentális zavarok tabutémáiról, miközben a párbeszédek pengeélesen és életszagúan sodorják előre a némi mágikus csavarral megszédített cselekményt. A Medúzalány nem finomkodik, tükröt tart, amelyben egyszerre látszik a vágy, a félelem, az illúzió és a kiábrándulás. Fontos könyv mindenkinek, aki érteni akarja, mi zajlik a felszín alatt egy Instagram-mosoly mögött, és miért nem elég, ha csak kívülről szép egy történet.
Fülszöveg
Ki vagy, ha senki sem látja a valódi arcodat?
Leila minden túlzás nélkül a legszebb nő a világon. Aki rápillant, a számára ideális nőként látja őt, igazi arcát pedig senki nem ismeri, csakis ő. Adottsága ezért inkább hátrányt jelent, az embereket csupán a külseje érdekli, így nehezen illeszkedik be a közösségébe és gyakran éri zaklatás. Leila attól tart, hogy senki sem fogja önmagáért szeretni. Vagy talán mégis?
Olivér világa békés, üres, és sokszor színtelen. Így mindent fenekestül forgat fel az a fura, mániákus lány, akit titokban skiccelgetett egy kávézóban azon az augusztusi délutánon. A legkevésbé sem hiányzik neki, hogy bárki is felkavarja élete unalmas állóvizét, ám lassan minden erőfeszítése ellenére Leila megszállottja lesz.
A fiú rajzain a lány valódi arca szerepel. Létezik a világon valaki, aki a valódi külsejét találja a legszebbnek.
Olivér és Leila idővel feltárják egymás előtt sebeiket és titkaikat, amelyek épp annyira összekötik, mint amennyire elválasztják őket egymástól. Vajon képesek lesznek felépíteni egy igazi párkapcsolatot, vagy a traumáik miatt eleve bukásra vannak ítélve?
A szerzőről
Biró Kincső 2000-ben született, irodalom szakot végzett, jelenleg kommunikáció- és médiatudomány mesterképzésen tanul a Debreceni Egyetemen. Szabadidejében sellőket fest, csillogós ékszereket készít, emellett pedig sosem érzi elég feketének a haját. A Medúzalány az első regénye.
Részlet a kötetből
„Különös rendellenességgel – átokkal – születtem. Az emberek nem a valódi külsőmet látják. Ha rám néznek, a tökéletes nő jelenik meg előttük. Így vagy úgy, de számukra én vagyok a legszebb nő a világon.
A valódi külsőm, amilyennek én látom magam a tükörben, még véletlenül sem felel meg a sztenderd szépségideálnak. A hajam hollófekete, hullámos és a fenekemig ér, hajvasalóval sem lehet megszelídíteni a fürtjeimet. A bőröm szinte egészségtelenül sápadt. A frufrumat magam formázom a fürdőszobatükör előtt, általában hajnali háromkor. Az orrom hosszú és hegyes, az arccsontozatom a kelleténél markánsabb, nem elég nőies. Az állam hegyes, a járomcsontom kiugró. A szemöldökömtől, bárhogy alakítom, bármilyen vastagságúra szedem, mindig egy kicsit szigorú lesz az arckifejezésem. Húsz évem alatt sajnos nem sikerült megfejtenem, hogy honnan eredhet ez a különös adottság. Teljesen hétköznapi módon születtem, és átlagos csecsemő voltam.
Csak a kisgyerekek között érzem magam biztonságban. A kislányok általában tündérnek, királykisasszonynak vagy a saját anyukájuknak hisznek engem. Épp ezért a jövőben bölcsődében vagy óvodában szeretnék dolgozni. Saját gyereket azonban semmi esetre sem tervezek, nem akarom, hogy örökölje az átkomat, bármekkora is legyen erre az esély.
Az iskoláskorú gyerekekkel kezdődnek a gondok. Habár már húsz vagyok, számomra még mindig a tinédzser fiúk a legijesztőbb élőlények a világon. Egy életre elegendő traumát gyűjtöttem a gimnáziumi éveim alatt. Az egyik fiú osztálytársam határozottan állította, hogy úgy nézek ki, mint Lana Rhoades, ráadásul ezt elég gyakran hangoztatta, ami cseppet sem volt jó érzés. Tulajdonképpen ránézve talán kínosabb volt, mint nekem, habár ezt akkoriban nem így éltem meg. Különösen, mert nem ő volt az egyetlen fiú, aki egy pornószínésznőhöz hasonlított.
Meglepően befolyásolja az emberek ízlését az adott kultúra szépségideálja. Gyakran látom úgy magam, ahogy mások látnak: napbarnított szépségkirálynő mosolyával megáldott szőkének, kék bambiszemekkel és gumilabdaszerű mellekkel. Undort kelt bennem, ha valaki ilyen külsővel ruház fel. Fájdalmasabb, mégis felemelő érzés, ha inkább egy szeretett személy arcát viselhetem.
A körmömet piszkálom a váróban. Lassan tíz perce késik a pszichológusom. Már-már ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy kiugorjak egy cigire. Émelygek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése