John Scalzi tíz év után új regénnyel tér vissza a Vének háborúja univerzumába

 John Scalzi: 

A törékeny béke

A nevem Gretchen Trujillo, és ma meg fogom gyilkolni önöket.”

John Scalzi tíz év után új regénnyel tér vissza a Vének háborúja univerzumába 

Megjelenés: szeptember 30.
Fordító: Farkas István
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 320 oldal

Leírás

John Scalzi új regénye, A törékeny béke egyetlen kérdéssel indít: mi történik, amikor a civilizációk közti törékeny egyensúly egyszer csak megbicsaklik? A szerző ezúttal is azt a képességét villantja meg, amiért világszerte rajonganak érte: miközben lendületes, szellemes és filmszerűen sodró történetet mesél, olyan mélyebb dilemmákat bont ki, amelyek jóval túlmutatnak a science fiction műfaji keretein.

Scalzi mindig is a nagy ívű ötletek és a hétköznapi emberi reakciók mesteri összekapcsolásáról volt híres. Most is ugyanígy tesz: egyetlen, szinte észrevétlen repedésből bontakozik ki az a feszültség, amely képes megrengetni egész világokat. A könyv nem a csaták vagy a technológiai leírások köré szerveződik, hanem a döntések, a felelősség és a közösségek sebezhetősége kerül a középpontba.

„Az önálló kötetek és a többi könyv elég sikeres ahhoz, hogy ne legyen muszáj visszatérnem a Vének háborúja világába, csak akkor, ha valami olyat tudok hozzátenni, amit megéri elolvasni” – mondta Scalzi tavasszal a Libri Magazinnak adott interjújában. És így is van. A törékeny béke nemcsak Scalzi-rajongóknak szól: azoknak is meglepő és izgalmas olvasmány, akik most találkoznak először a szerzővel. A regény friss, mai kérdéseket vet fel bizalomról, politikáról, békéről és annak törékenységéről. Épp itt volt az ideje visszatérni ehhez a felejthetetlen univerzumhoz.

Fülszöveg

John Scalzi tíz év után visszatér a Vének háborúja univerzumába – megérkezett a régóta várt hetedik kötet, A törékeny béke.

Tíz éven át béke honolt a csillagközi térben. A Föld, a Gyarmati Szövetség és az idegen fajokat tömörítő Konklávé közötti háromoldalú megállapodás megfékezte a háborús törekvéseket, még úgy is, hogy valójában sokan visszavágytak a korábbi idők küzdelmeibe. Egy évtizeden át a józan ész uralkodott, az összefogás eszméje határozott meg mindent.

Ám most új fenyegetés közeledik: a konszuk, az emberiség által ismert legfejlettebb intelligens lények polgárháború küszöbén állnak. A konfliktus ugyan a saját frakcióik között robban ki, de hamarosan a Gyarmati Szövetség, a Föld és a Konklávé is belesodródik a válságba, méghozzá egészen váratlan módon.

Gretchen Trujillo középszintű diplomata a szövetség bürokráciájának egyik jelentéktelen zugában. Amikor azonban meghívást kap egy titkos küldetésre, ahol a galaxis összes befolyásos hatalmának képviselője részt vesz, olyan titokra bukkan, amely új irányba terelheti az emberiség és az idegen fajok jövőjét… vagy mindannyiuk végzetét hozza el.

A szerzőről

John Scalzi az ezredforduló után feltűnt sci-fi-írók nemzedékének termékeny és invenciózus tagja. Több stílusban és médiában kipróbálta magát, írt filmrecenziókat, ismeretterjesztő könyveket és esszéket is. Dolgozott kreatív tanácsadóként a Csillagkapu Univerzum tévésorozatban; népszerű blogja, a Whatever pedig az egyik legrégibb a maga nemében. A Vének háborúja az első műve, mára kultkönyvvé vált, az univerzuma a későbbiekben öt további kötettel bővült. A 2012-es Vörösingesek című regényéért elnyerte a Hugo-díjat, Az összeomló birodalom pedig Locus-díjat kapott 2019-ben. Scalzi szakmai elismerését jelzi, hogy 2010-ben megválasztották az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írószövetség elnökévé. 2023-ban ő volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége.

Jelenleg az ohiói Bradfordban él feleségével és lányával.

Mások a kötetről 

„Klasszikus Scalzi-űropera a maga csipkelődő humorával, politikai éleslátásával és meglepő módon makacs optimizmusával.” – Kirkus Review

„A Hugo-díjas Scalzi feszesen felépített történettel tér vissza: fajok közötti tárgyalások, drámai akciójelenetek, technológiai kihívások és markáns karakterek szövik át a regényt.” – Publishers Weekly

„Erősen ajánlott mindazoknak, akik szeretik a nagy ívű, epikus űroperákat, és a száraz humorral, szellemes iróniával átitatott science fictiont.” – Library Journal

Részlet a kötetből

– Helló – köszöntem. – A nevem Gretchen Trujillo, és ma meg fogom gyilkolni önöket.

Mindig érdeklődve figyeltem, hogyan fogadják ezt a mondatot. Ma, a Gyarmati Szövetség Diplomáciai Akadémiájának ebben a csupasz, birkózószőnyegekkel borított, multifunkciós edzőtermében ketten meglepetten bámultak rám, ketten önelégülten vigyorogtak, egyiküknek nem tudtam megfejteni az arckifejezését, egy másik pedig kifejezetten elgondolkodott.

Hát, ja. Az igazat megvallva a reakciók kicsit változatosabbak voltak annál, mint amit általában kapok: a legtöbbször a helyiség egyik fele meglepődik, a másik fele pedig vigyorog. A legtöbb meglepett arckifejezés azoknak az újoncoknak az arcára ül ki, akikben fel sem merült, hogy a Gyarmati Szövetség Diplomáciai Biztonsági Szolgálatának orientációs képzésén a gyilkosság a tananyag részét képezi. A vigyorgók azok, akik felmérték a fizikumomat, és biztosra vették, hogy egy összecsapásban ők nyernének.

Egy kéz a levegőbe emelkedett. Az elgondolkodó újoncé.

– Igen? – kérdeztem.

– Miért fog ma meggyilkolni bennünket?

– Mi a neve? – kérdeztem az újoncot, bár már tudtam a választ. Elvégre megkaptam a dossziéikat.

– Jensen Aguilera – felelte.

– Nos, Jensen, kiváló kérdés – mondtam, majd elővettem a kabátom alatt rejtőző pisztolyomat, és az arcába lőttem.

A többi újonc csak döbbenten nézett. Mindet lelőttem, az egyik szintén az arcába kapta, a többi a törzsébe.

– Mit tanultunk ma? – tudakoltam az újoncoktól.

– Hogy maga jól lő – felelte egyikük, akiről tudtam, hogy Faiza Vegának hívják. Ő volt a kifejezéstelen arcú. A mellkasán világító paca, amelyet a rá kilőtt nanobotikus festéklőszerem okozott, már elkezdett halványodni. Ezeket a lőszereket ijesztegetésre és nem sérülés okozására tervezték, és nyilvánvalóan nem arra, hogy öljenek velük.

Ezzel együtt eléggé meg lehetett tőle ijedni. Senki sem számít arra, hogy a kiképzés első napján lelövik. Főleg nem olyasvalaki, aki úgy fest, mint egy középszintű aktakukac, és akiből legfeljebb annyi harciasságot lehet kinézni, hogy összepofozkodott már a haverjával, miután túl sok koktélt ittak egy diplomatabárban.

– Valóban megtanulták, hogy jól lövök – ismertem el –, de nem ezt akartam megtanítani maguknak.

– Megtanultuk, hogy ha valaki azt mondja, meg akar gyilkolni minket, akkor érdemes komolyan vennünk – közölte Jensen Aguilera. Az arcán már teljesen eltűnt a festék, a nanobotikus töltetet ugyanis úgy tervezték, hogy szinte azonnal leperegjen.

Rámutatva feleltem:

– Ez már jobb. Szeretném magukba sulykolni, hogy a Gyarmati Szövetség Diplomáciai Biztonsági Szolgálatának tagjaiként mindig álljanak készen a veszélyre, amely önöket és a védenceiket fenyegeti. – Körbemutattam a helyiségen. – Még olyan helyeken is, amelyekről azt hiszik, hogy tökéletesen biztonságosak.

– Ez rendben is van, viszont a maga akciója nem volt valami tisztességes… – kezdett bele az egyik vigyori, egy Owais Hartley nevű fickó, de csak eddig jutott, mielőtt az arcába lőttem volna – megint –, aztán újra lelőttem mindenkit, csak a miheztartás végett.

– A következő dolog, amire fel kell készülniük, hogy a világegyetem nem tisztességes – folytattam az okítást. – Azok, akik ártani akarnak maguknak, nem fognak finomkodni. Nem fognak időt hagyni rá, hogy felkészüljenek. Azzal kell dolgozniuk, ami maguknál van, legyen az bármi. Kezdve az agyukkal.”

Agave Könyvek