Kun Péter - Az eltépett húr - Szabó Ákos könyve megjelenik június 2-án! Bemutató Június 10-én lesz.

 „…mindig többet akart, mindig feljebb, mindig magasabbra…”

 

Szabó Ákos

Kun Péter – Az eltépett húr

 

Megjelenik június 2-án!

Multiverzum Kiadó

Multiverzum Kiadó, 2024

 

Szerkesztette: Tarcsa Zoltán

Borítóterv: Bukodi Attila

 

Fülszöveg

Kun Péter az Edda korszakos jelentőségű gitárosa volt – fiatalon robbant be a magyar rockéletbe, és ugyanilyen fiatalon távozott is közülünk. Tragikus balesete örökre félbeszakított egy rendkívül ígéretes pályát, ám az általa játszott dallamok és a róla őrzött emlékek megmaradtak mindazokban, akik ismerték, hallgatták, szerették.

 

Szabó Ákos könyve nemcsak tisztelgés egy különleges tehetség előtt, hanem egy hiánypótló portré is. A szerző mélyinterjúkra, korabeli dokumentumokra és saját kutatásaira építve rajzolja meg Kun Péter életútját, zenei világát és emberi arcát. A gazdag képanyag – ritka fotók, relikviák, személyes emlékek – segít visszarepíteni az olvasót egy különleges korszakba, amikor a rockzene még életforma volt, és minden akkord mögött sorsok húzódtak.

 

Könyvbemutató Százhalombattán a Barátság Kulturális Központban június 10-én, 18 órától

Esemény

Helyszín: Barátság Kulturális Központ, Kamaraterem – Százhalombatta, Szent István tér 5.

Résztvevők: Szabó Ákos, a kötet szerzője, Kun Szilárd, Kun Péter testvére és Tarcsa Zoltán, a Multiverzum Kiadó vezetője

A bemutatón korábban nem látott, archív képeket vetítünk.

 

A belépés díjtalan, de előzetes jegyfoglalás szükséges.

A rendezvényre ingyenes belépőjegyek átvehetők személyesen a Barátság Kulturális Központ jegypénztárában nyitvatartási időben, valamint az érdeklődők e-mailen is leadhatják foglalásukat a email címen. Az emailen lefoglalt jegyeket június 10-én 17.45-ig tartjuk.

 

Rövid részlet a kötetből

„Kunos hirtelen lassítani kezdett, mintha a hajnali szél egyszerre tisztábbra mosta volna az ünneplésben megfáradt, tompa elméjét, majd úgy döntött, visszafordul. Hajnal volt, a nap első sugarai épphogy feltűntek a keleti horizonton, amikor Agárd irányából egy autó motorjának mély hangja hallatszódott a csendben. Kunos döntött: megfordul és visszatér a Vikingbe, ahonnan jó negyedórával korábban elindult. Ekkor két, hirtelen közeledő fényszórót pillantott meg, amelyek pászmájának origójában pontosan a gitáros versenymotorja – ahogy korábban nevezte „a másik szerelme” – állt. Ebben a pillanatban lelassult minden, mint amikor lassított felvételt lát a néző: a száz kilométeres óránkénti sebességet jóval túllépő kisbusz a pillanatok tört része alatt a motorhoz ért. A helyzet drámaiságát érzékelő sofőr ekkor hirtelen elrántotta a kormányt, kétségbeesve megpróbálta kikerülni az út közepén forduló manővert végző motorost, ám késő volt: a busz pont a motort és utasát találta el. Kun Péter azonnal meghalt.”

 

A szerzőről

Szabó Ákos, író-történész-szerkesztő, 1979-ben született Budapesten. 1979-ben született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán és a Lublini Katolikus Egyetemen végezte. Kutatási területei közé tartozik a XX. századi Magyarország második felének történelme, a korszak kultúrájának, művészetének, zenei életének mélyreható vizsgálata. Határokon átívelő kutatásai az egykori Csehszlovákia és Lengyelország filmművészetének, zenei életének, kultúrájának számos aspektusát vizsgálta. Dolgozott a Magyar Távirati Iroda kiemelt szerkesztőjeként, tevékenyen részt vett kulturális projektek megvalósításában, zenei témájú írások, interjúk szerkesztésében.

 

Tudományos tevékenysége mellett régóta érdekli a rockzene. Hosszú évek óta foglalkoztatja a tragikus sorsú gitárzseni, Kun Péter biográfiája, munkássága. 

Szabó Ákos a kötetről

Egy szikár tényeken alapuló biográfiát tart a kezében az olvasó, amely a tragikus sorsú gitárzseni, Kun Péter életétútját mutatja be. A könyvből kiolvasható a történészi alapossággal végzett kutatómunka eredménye, amely tényfeltáró jelleggel mutatja be Kunos életének minden fontosabb mozzanatát, a Tritontól az Eddán át egészen utolsó, tragikus órájáig. A sosem látott fényképekkel, érdekes – eddig sehol sem publikált – interjúkkal gazdagított munka méltó emléket állít annak a fantasztikus tehetségnek, akit egy egész ország gyászolt 1993 nyarán.

„Határozott meggyőződésem, hogy generációm legtöbb tagja úgy érezte Péter halálakor: egy részünk nekünk is meghalt azon a velencei hajnalon. Idolunk, példaképünk, fiatal lelkünk eszményképe volt Kunos és az általa megtestesített életérzés. Kun Péter volt a mi James Deanünk, Jimi Hendrixünk, vagy épp Freddie Mercurynk. Olyan zseni, aki nagyon korán távozott”.

 

(Szabó Ákos)

 

A kötet előrendelhető a kiadó webáruházában:

Multiverzum Kiadó

 

Michael Wendroff: Ki mint vet... - Megjelent!

 A gonosznak sok arca van.

 

Michael Wendroff

Ki mint vet...

 

Megjelent!

Multiverzum Kiadó

 

Multiverzum Kiadó, 2024

Fordította: Novák Gábor

Szerkesztette: Botos Kitti

 

Fülszöveg

Hátborzongató gyilkosságok tartják rettegésben a várost és kényszerítenek két nyomozót, hogy életük legnehezebb feladatával nézzenek szembe. Jack Ludlum, aki mindig az erejével érvényesíti akaratát, most legnagyobb riválisával, Jill Jarreddel, a briliáns és intuitív nyomozóval kényszerül egy csapatba. Miközben az Incelek közössége és a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok titkos világába vetik bele magukat, a helyi hatóságok és az FBI közötti konfliktus, valamint a gyilkosságok körüli médiaőrület tovább bonyolítja a nyomozást.

Valóban egy sorozatgyilkos szedi áldozatait? Vagy valami egészen más történik a háttérben? Vajon az állandó összetűzéseik a vesztüket okozzák majd, vagy képesek lesznek összefogni, hogy megállítsák a gyilkost, mielőtt egymást pusztítják el?

 

A Ki mint vet… egy lendületes thriller, amely a szerelem, a veszteség és az időn átívelő, megingathatatlan kötelékek bonyolultságát vizsgálja. Pergő tempójával és magával ragadó karaktereivel ez a regény az első oldaltól az utolsóig lebilincsel, és még sokáig gondolkodásra késztet.

 

Ajánlások

 

„A Ki mint vet… őrületes tempóval indul, és egészen a váratlan befejezésig nem lassít le.” – Lisa Black, a New York Times bestsellerszerzője

 

„Egy adrenalinnal fűtött regény, amelyben két nyomozó – Jill Jarred és Jack Ludlum – könyörtelenül követi a véres nyomokat, amelyeket egy sötét igazságérzettel rendelkező sorozatgyilkos, halálos fehér felsőbbrendűségi csoportok és egy magányos, elidegenedett fiú hagy maga után az erőszak forgatagában.” – Kathleen Kent, a New York Times bestsellerszerzője.

 

A szerzőről

Michael Wendroff marketingtanácsadó, író.

Michael kiadói háttérrel rendelkező családban nőtt fel. Édesanyja – aki már nincs közöttünk – a Dell Publishing szerkesztője, valamint a Belmont Books elnöke volt, és ezzel a könyvkiadás egyik első női felsővezetőjeként írt történelmet. Nevelőapja, Henry Morrison – szintén elhunyt – pedig számos bestseller szerző irodalmi ügynöke volt, valódi nagyágyú a szakmában. Michael számára különleges inspirációt jelentett egy Robert Ludlum (legismertebb műve a Jason Bourne könyvsorozat) házában tett látogatás is, ahol láthatta, amint Bob minden reggel három órán át sárga jegyzettömbökre ír. Michael szerencsére már számítógépen dolgozhat.

Üzleti mesterdiplomáját a New York-i Egyetemen szerezte, ahol korábban alapszakos tanulmányait is végezte. Az NYU Hírességek Csarnokába is beválasztották. Az írás mellett szívesen teniszezik, hajózik és utazik. Nős, három gyermek édesapja.

Érdekesség: Michael dédapját a koppenhágai egyetemről hívták meg, hogy Thomas Edison New Jersey-i laboratóriumában dolgozzon. Számos szabadalmat szerzett, többek között a műanyag gomb feltalálásáét – a korabeli újságokban „A gombkirály” néven emlegették. Michael azóta is büszkén visel gombos gallérú ingeket, amikor csak teheti.

Részlet a regényből 

  

A kapun a következő felirat állt: „Az illetéktelen behatolókat lelőjük. 

A túlélőket újra lelőjük.” A hajnal még váratott magára, az éjszakai égbolt sötét volt, a létesítmény pedig csendes, akár egy temető. A kunyhó komoran magasodott a távolban: a bűn barlangja, egy hely, ahol a fegyverkereskedők idejük nagy részét töltötték. A rendőrségi egység a lehető leghalkabban közelítette meg a helyszínt, a kísérteties csendet csak a cipőtalpak alatt elroppanó gallyak nesze törte meg. A félelem lábujjhegyen tipegett át a lelkükön,jeges ujjaival végigkövette nyughatatlan gondolataik körvonalait. Levegőt is alig mertek venni, nem tudhatták, vajon a halálukba sétálnak-e. Tisztában voltak vele, hogy az ingatlan tulajdonosa, a csoport vezetője nem tréfált a felirattal. Amit viszont nem tudtak, hogy a megrohamozásra váró faház padlóján egy csecsemő mászik. Jon Eddie mindeddig bajnoknak tekintette magát. Most viszont megértette, hogy az életéért harcol. A negyvenkét éves, dülledt szemű, bozontos szakállt és fu manchu bajuszt viselő férfit szinte beborította saját önelégültsége, ugyanúgy, mint robusztus testének majdnem minden négyzetcentiméterét a tetoválások. Büszke volt a csapatra, amelyet összehozott. Szeretett magára egyszerű vállalkozóként tekinteni, hiszen az évente megrendezett fehér hatalom zenei fesztiválja, a Nordic Fest az egész országból vonzotta a bőrfejűeket. Az Angry Arianshoz és a No Alibihez hasonló „hatecore” bandáknak helyet adó rendezvény, amelyen az üvöltő szónokok folyamatosan terjesztették idióta ideológiájukat, szép jövedelmet biztosított neki – az általa meghatározott tagdíjak és a megszerzett hozzájárulások mellett. Legfőbb bevételi forrása azonban a virágzó drogüzlet volt, azon belül is a met, a moll és természetesen az opioidok terjesztése. Barátnője, Krystal ráüvöltött a csecsemőre, hogy hagyja abba a sírást. A nő nem volt éppen egy mintaanya. Felkapta a kislányt, és alaposan meg akarta rázni, amikor Eddie mozgást észlelt a ház előtt. Odakint fülsiketítő volt a dübörgő csend. A főcsapat két rendőrét jelölték ki a területet körbevevő kerítés melletti sűrű, fás terület átfésülésére. Tudták, hogy az örökzöldek mögött gyakran állnak őrszemek – ha így van, ki kell őket iktatni, amilyen gyorsan és halkan csak lehet, mielőtt még megindul a roham. Mindenki teljes készültségben várakozott. Bár hűvös volt az idő, verejtékfoltok sötétlettek az egyenruhákon. Valamivel előrébb, a faház közelében hatalmas méretű kerekekkel felszerelt kisteherautó állt. A távcső lencséjén keresztül jól látszott a hátsó lökhárító egyik nagy horpadására felragasztott matrica: két, keresztbe rakott AR-15-ös sziluettje, és mellette a szlogen: „A fehér győzelemért”. 

Az egyik zsaru, a mamutfenyő méretű Jack jóval társa fölé tornyosult, bár az is magasabb volt az átlagosnál. Fejével a fák vonala felé biccentett, és önelégült képpel nézett le a másik rendőrre. 

– Készen állsz, Jill? – kérdezte magabiztosan. 

A nő a szemét forgatta. Az egyenruhája makulátlan volt. 

– Csst! Tudod, hogy képes vagyok gondoskodni magamról! – suttogta. Jack halkan nevetett. 

– Az biztos, Jill. – Majd halk mormolással hozzátette: – Csak ne legyél az utamban! Jill a fogát csikorgatta, de nem reagált az ugratásra. Állandóan versengtek, már a rendőr-akadémia óta; olyanok voltak, mint két versenyló, akik fej fej mellett vágtáznak a cél felé. Jill eltökélten próbálta bizonyítani, hogy van olyan jó, mint a férfi. Sőt, még jobb is. A csapat parancsnokára néztek, aki bólintott. Lassan elindultak előre, légzésük felgyorsult. Ahogy a kerítés közelébe értek, ágak zörgését hallották a fák közül. Krystal soha nem akart anya lenni. Igazából hiányzott belőle az ambíció ahhoz, hogy céljai legyenek. Csapdába esett egy szánalmas életben, akár egy szél nélkül veszteglő vitorlás, és éppen pultosként dolgozott egy bárban, amikor megismerkedett Jon Eddie-vel. Nem volt valami menő bár: ha beléptél a rozoga ajtón, azonnal megcsapott a keserű sör, a cigarettafüst és a sós verejték állott szaga. A félhomályos belső teret hosszú, ragacsos bárpult uralta, néhány ütöttkopott bárszékkel és elhasználódott poháralátétekkel. A falakat hámló, nikotintól elszíneződött tapéta borította, a padlót pedig szétszórt mogyoróhéj és kiömlött szesz. A hasonlóan lestrapált törzsvendégek általában az italuk fölé görnyedve, üres tekintettel bámultak a semmibe. Kivéve, ha Jon Eddie is jelen volt. Eddie gyakran vonzotta magához a tömeget, olyan embereket, akik felnéztek rá vagy féltek tőle. Krystalt legfőképpen mocskos szája és tekintélyt parancsoló jelenléte vonzotta. Eddie nyilvánvalóan nagymenőnek képzelte magát, és kétségtelenül veszélyes kurafi is volt. Krystal azonban azt az embert látta benne, aki meg tudja őt védeni. Először taszította a férfi süket dumája. Később jobb híján elkezdett hinni neki, sőt, le is nyűgözték a nagy ívű eszmék, amelyekre mindenki lelkesen bólogatott. Egy este, amikor bezárt a bár, Eddie a parkolóban várt rá. Akarta őt. Krystal azonnal meglátta, amikor kilépett a hátsó ajtón. Szinte észrevehetetlen vállrándítással beszállt a kisteherautóba. Éjszaka ott maradt a férfinál, és ez így ment egy hónapon át. Miután teherbe esett, véglegessé vált a kapcsolatuk. Legalábbis ő így gondolta. 

  

Megrendelhető a kiadó webáruházában 

Multiverzum Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Scarlett Wolf - ("Hihetetlenül kíváncsi vagyok már arra, hogy mit fognak hozzá szólni az olvasók, hogy milyen érzésük lesz miután becsukták a könyvet. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Scarlett Wolf írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Te következel I. c. könyve jelent meg, amit a Magánkiadásként jelent meg a könyv. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Az anyakönyvezett nevemen kívül szinte bármit. Na azt sem azért tartom „titokban” mert, hogy én ennyire szeretném biztonságban tartani a privát életem, hanem mert a nekem már az írás kezdete óta megszokott volt az „álnév”. Tizennégy éves koromban kezdtem el blogolni, és nagyjából nyolc éven keresztül folyamatosan írtam a kis történeteimet, aztán a húszas éveim elején egy nem túl szerencsés párkapcsolat miatt ezt abbahagytam, majd mikor ismét szingli voltam akkor újra belevetettem magam az írásba. Ebben a szenvedélyben pedig a legnagyobb támogatóm a férjem, aki bár nem mindig érti, hogy mi zajlik le a fejemben, de folyamatosan van hozzám egy-két biztató szava, amik képesek átlendíteni a kétségbeesésen. Egyébként azt szoktam magamra mondani, hogy én író vagyok, feleség és barát, mert ez az a három dolog, ami az évek alatt egyáltalán nem változott, a többi pedig elég képlékeny nálam.

Te következel I. c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Az első kötet mögött tizennégy év passzív, és egy év aktív kutatómunka áll, plusz egy japán szakon végzett szerkesztő, hogy tuti minden rendben legyen. A kutatómunka az egyik olyan dolog, amit szerintem senkinek sem szabad félvállról vennie, mert akkor bizony a könyv lelke is sérül. Van egy nagyon kedves barátom, aki például csak azért utazta át a fél világot, hogy információkat gyűjtsön a regényéhez. Szerintem ez a folyamat olyan, mint mikor házat építünk, és a kutatómunka az alapja ennek. Lehet neked a legmenőbb konyhabútorod, szaunád, medencéd vagy borospincéd is, ha az alapok nincsenek rendben akkor bizony összedől az egész.

Az írás folyamata nagyjából tizenhárom hónapot vett igénybe az első kötetnél. Sajnos arra nem emlékszem napra pontosan, hogy mikor kezdtem neki, csak az van meg, hogy 2023 decemberében kezdtem neki, azt viszont pontosan tudom, hogy a tényleges írást 2025 január 10-én fejeztem be.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Én azt mondanám, hogy sokkal több benne a valós elem, mint a fantázia. Az egyik főszereplőm Alex teljes mértékben kitalált, viszont nagyon sok olyan élménye van, mint nekem. A másik főszereplőmmel kapcsolatban azonban már kicsit bonyolultabb a helyzet. Harut külsőre egy élő személyről mintáztam, belsőre pedig a legjobb barátnőm személyiségjegyeit örökölte, amiket kicsit árnyaltam. De akár azt is mondhatnám, hogy a helyszínek valósak a könyvben, végigjártam szinte minden helyet, sőt, van olyan fejezet is, amiben még az időjárás is megegyezik az aznapival, mert fontos szerepet kap a cselekmény alakulásában.

Miért pont BL zsáner? Ráadásul Japán?

Azért BL mert mikor először elkezdtem írni ez volt az a zsáner, amiben azt éreztem, hogy tényleg ki tudok teljesedni. Ráadásul BL sztori volt az első, amit E/3-ban kezdtem el írni, és már akkor éreztem, hogy ez az én utam, nekem ezt kell csinálnom. Valamit vissza akartam adni a műfajnak mindabból a sok jóból, amit én kaptam tőle, és úgy éreztem, hogy a regénnyel igazán tiszteleghetnék a zsáner előtt.

Japánt azért választottam helyszínnek, mert mikor elkezdtem az írást akkor ott éltem. Korábban már említettem, hogy egy év aktív kutatómunka áll a könyv mögött. Nos ez a mi egy éves Working Holiday vízumunk volt, mikor végigjártuk az országot, és ami alatt megfogalmazódott bennem, hogy bizony ezt a történetet meg kell ismernie a világnak.

Mi a véleményed azzal kapcsolatban, hogy BL és meleg regényeket fóliázzák?

Magával az elvvel nem értek egyet, hogy bármelyik könyvet le kéne fóliázni. Számomra ez teljesen abszurd és érthetetlen döntés, és mélységesen elkeserít. Bevallom, mikor először olvastam erről a törvényről én rosszul lettem, és megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy soha többé nem akarok Magyarország területére lépni. Drasztikus gondolat? Igen. Jogos? Abszolút! A könyveknek lelke van, ezt mindenki tudja, aki olvas, ha pedig ilyen szinten elzárjuk ezt az olvasók elől az egy nagyon rossz folyamat kezdete. Én fiatal vagyok ahhoz, hogy emlékezzek a 3T szabályra (tűrt, tiltott, támogatott), viszont egyre inkább azt érzem, hogy e felé szeretnének menni a dolgok.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Öt éves voltam mikor kitaláltam, hogy én író leszek. Azt sem tudtam, hogy kell csinálni, az „a” betűt sem tudtam leírni, de ott volt bennem az a valami, hogy én ezt meg akarom csinálni. A történetek mindig is szerves részét képezték az életemnek, pont legjobb barátnőm világított rá arra, hogy már óvodás korunkban is kis meséket kreáltam, aztán ahogy egyre inkább megnyílt előttem a világ ezek úgy lettek egyre komolyabbak és komplexebbek. Először viszont 12-13 éves koromban kezdtem papírra vetni ezeket a vadabbnál-vadabb gondolatokat, amik hihetetlenül boldoggá tettek.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Szeretnék a romantika vonalán maradni, mert úgy érzem, hogy ez áll hozzám a legközelebb, viszont nem akarok beskatulyázott BL író lenni. Összesen egyébként harmincnyolc könyvötlet pihen a gépemen, amik azt várják, hogy mikor esem már nekik. Ezek között van fantasy, sci-fi, olyan, amit én speciel akciónak mondanék, de egy közös bennük, mégpedig, hogy a szerelem mindegyikben fontos szerepet kap. 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nem annyira volt meg nekem ez a befejezés érzése. Ezt a történetet én egy kötetesre terveztem, viszont idő közben rájöttünk arra a mentorommal és a szerkesztőmmel, hogy ez bizony nem fog beleférni egy könyvbe. Kis érdekesség, hogy legjobb tudomásom szerint Magyarországon 500 oldalig vállalnak garanciát arra, hogy egy könyv egyben marad, és mivel ez számomra egy hihetetlenül fontos szempont volt, így amellett döntöttünk, hogy akkor itt szedjük ketté a történetet, hogy kapjon egy szép ívet, viszont az olvasók tudjanak egy kicsit izgulni is amiatt, hogy akkor vajon hogyan lesz tovább. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy mikor kitettem a második kötet végére az utolsó pontot, ott azért ejtettem pár könnycseppet. Nagyon szeretem a szereplőimet, és nem akartam tőlük elbúcsúzni.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Egyértelműen nem. Azért egy kis faluban a kétezres évek legelején még vajmi keveset tudott egy ötéves arról, hogy létezik olyan, hogy BL. Mikor viszont már megtudtam, hogy ilyen van akkor határozottan ebbe az irányba indultam el. A romantikus vonal viszont mindig is ott volt. Azért a Disney mesék és társaik elég jó alapot biztosítottak ahhoz, hogy már olyan kicsiként is vágyjak erre a szép dologra.

Milyen érzés volt, amikor megjelent a könyved?

Állítom, hogy ez a mai napig nem tudatosult bennem teljesen. Nem titok, hogy a telefonomon és a számítógépemen a borító a háttérképem, de maga a tudat, hogy tényleg van egy könyvem még nem feltétlenül kapott el. Néha ugyan ránézek a kötetre és leesik, hogy jé, ez az enyém és létezik, de olyan hűha érzés még nem fogott el.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Attól függ. A regénynek van egy vázlata - hála az Írómentor Programnak, akik végigsegítettek engem a kiadáson, és még azon is túl - ami mentén tudok haladni, de egy pillanatig sem zavartatom magamat azon, ha egy részletet mondjuk megváltoztatok, vagy felcserélek két fejezetet, mert úgy gördülékenyebb lesz a történet menete. Ilyenkor általában az történik, hogy írok a szerkesztőmnek, hogy itt és itt változni fognak a dolgok mert úgy jött ki a lépés. Vele egyébként hihetetlenül jó a kapcsolatom, ami miatt azt érzem, hogy végtelenül szerencsés vagyok. Mert egy jó szerkesztő bizony aranyat ér, és hihetetlenül sokat ad hozzá a történethez. Nem mellesleg pedig kihozza az íróból a legtöbbet, és segít, ahol tud, ami szintén megkönnyíti az írás folyamatát.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Van pár olyan jelenet, ami nagyon kedves emlékeket idéz fel bennem, nyilván ezek közel is állnak a szívemhez, de van egy, amit kifejezetten szeretek. A moly.hu-ra töltött fel az egyik olvasóm egy idézetet, ami kiragadva a kontextusából… Hát parádésan mutatja, hogy egyébként én milyen is vagyok.

Egyébként volt olyan rész az írás alatt, amikor konkrétan ki akartam vágni a laptopot az ablakon, és egy nap vagy négyszer ültem neki, mert konkrétan szívattak a karaktereim. Nekem ők kvázi élnek a fejemben, emiatt pedig sokszor mennek a saját fejük után, ami különösen igaz volt a könyv vége felé. Hihetetlenül gyorsan haladtam ott a sztorival, de voltak olyan pillanatok, amikor be kellett húznom nekik a kéziféket, hogy ezt vagy azt nem csinálhatják. Visszaolvasva én nem érzem ezt a fajta stresszt a fejezeten, de az írás… Hát ott vért izzadtam.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Melyik, hogy. Van, amihez egy zene adja az ötletet, más egy képkockából születik, a harmadik egy hangulatból, de van, amikor csak kísérletezni szeretnék ezzel vagy azzal. De például olyan is van, hogy a legjobb barátnőm elejt egy fél mondatot, aztán egy-két nappal később már vázolom is neki a sztori alapját.

A Te következel-hez egyébként egy anime és életem első enemise to lovers története adta az alapot még annak idején. Namármost… A sztori végső formájához csak annyi köze van bárminek, hogy az egyik karakterem német, a másik pedig japán. Szóval azt hiszem, elmondhatom, hogy eléggé átalakult a kezdetekhez képest a dolog.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Legelőször a történetet a mentorom látta, mikor jelentkeztem az Írómentor Programba. Előtte én ezt senkinek sem mutattam meg. Utána anyukám segített egy kicsit a helyesírás átnézésében mikor tanultam az írástechnikát, főleg magyarázott, hogy mit, miért és hogyan, aztán pedig a szerkesztőm. Akinek rajtam, a szerkesztőmön és a mentoromon kívül – bár ő is csak akkor szól, ha kérdezem – bármi beleszólása van a történetbe az a legjobb barátnőm. De ezt sem úgy kell elképzelni, hogy átküldöm neki a fejezeteket, hanem néha felteszek neki egy-egy kérdést. Például volt olyan, hogy azt kérdeztem mennyire hangzik durván az, ha valakinek azt mondják fel is út, le is út? Egyből jött is a válasz, hogy ne legyen már ennyire tapló a karakterem, ezt nem mondhatja! Szóval ilyen kisebb dolgok kapcsán néha megkérdezem őt, de a folyamat nagy részében csak a szerkesztőm és én látjuk a szöveget. Aztán persze ha mi késznek nyilvánítjuk, akkor jön a korrektor, a tördelő, majd a tesztolvasók, akiknek mind-mind van véleménye és meglátása, ami szuper. Mert minél több szem látja a szöveget annál inkább kijönnek az esetleges hibák.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Azt hiszem a legjobb szó az rá, hogy meglepődtek. Ez a nagyon szűk családom volt, mert a tágabb nem kifejezetten érdeklődött a dolog iránt, egy főt leszámítva. Apukám tesója már az első, megjelent novellámat is olvasta a Feelings antológiában, még tavaly év végén, és mikor megírta, hogy milyen érzéseket váltott ki belőle, hát én kis híján elsírtam magam, úgy szíven talált a kedvessége.

Egyébként a szűk családból már anyukám és a testvérem is olvasta a könyvet, és mindkettőjüktől azt kaptam vissza, hogy el fogják lopni a laptopomat, mert nem tudnak novemberig várni a folytatásra. Mert bizony, attól függetlenül, hogy már szerkesztjük a második kötetet, én azt ugyan úgy hét lakat alatt őrzöm. Nekik is csak annyi engedményt adtam, hogyha nagyon szeretnék, akkor a tesztolvasókkal együtt megkaphatják, de előbb biztosan nem.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az olvasóimnak azt üzenném, hogy szuperek vagytok és szeretlek titeket. Köszönöm, hogy velem tartotok ezen az úton, és remélem, hogy ti is annyira élvezitek az olvasást, mint amennyire én élveztem az írást!

Idén még mindenképpen érkezik, a Te következel II. része, aminek, mint már korábban írtam, tart a szerkesztése. Kis érdekesség róla, hogy a kéziratot egy az egyben Japánban írtam meg, mikor idén év elején visszalátogattunk oda. Hihetetlenül kíváncsi vagyok már arra, hogy mit fognak hozzá szólni az olvasók, hogy milyen érzésük lesz miután becsukták a könyvet. Annyit elárulhatok róla, hogy volt egy jelenet, ami több mint hét hónapig csak a fejemben létezett, és mikor végre leírhattam, az maga volt a nagybetűs megkönnyebbülés, olyan jólesett.

Scarlett Wolf Írói oldala

Scarlett Wolf webshop

Scarlett Wolf instagram oldala

Scarlett Wolf Tiktok csatorna

Egy könnyed regény a kiégés munkahelyi kultúrájáról és a vállalati képmutatásról - The Office rajongóknak kötelező

 Natalie Sue: 

Remélem, jól vagy

„Lesznek majd kérdések. Olyan kérdések, amelyekre nincsenek társadalmilag elfogadott válaszaim.”

Egy könnyed regény a kiégés munkahelyi kultúrájáról és a vállalati képmutatásról

Megjelenés: június 10.
Fordító: Tót Barbara
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 432 oldal

Leírás

Íme egy regény, egy egészen finoman csomagolt pofon, mely a modern munkahelyi kultúra arcán csattan.

Natalie Sue első könyve pontosan azt adja, amit a címe ígér: egy látszólag udvarias mondat mögé bújtatott őszinte dühöt, kétségbeesést és ki nem mondott feszültséget. A főszereplő, Jolene – egy alulértékelt HR-asszisztens – véletlenül hozzáfér a kollégái privát leveleihez egy IT-baki miatt, és ezzel elindul egy váratlan belső forradalom.

Rendkívül szórakoztató és éleslátó történet; olykor ugyan könyörtelenül, mégis empátiával boncolgatja a kiégés kultúráját, a vállalati képmutatást és a láthatatlan munka terheit. Emellett felveti azt az égető kérdést is: mi marad belőlünk, ha végleg levesszük a munkahelyünkön viselt maszkjainkat?

A Remélem, jól vagy azért izgalmas, mert tükröt tart a 21. század irodista társadalma elé, és abba a tükörbe néha épp annyira nehéz belenézni, mint amennyire máskor felszabadító. A humor és a feszültség tökéletes egyensúlya miatt a regény nemcsak elgondolkodtató, hanem igazi élmény is, ráadásul mindenkihez szól, aki valaha is küldött (vagy épp kapott) egy passzív-agresszív e-mailt.

Fülszöveg

Jolene, ​a Supershops Incorporated adminisztrátora szerint szigorúan elég a hivatalos teendőkre szorítani a munkatársakkal való napi érintkezést. Amit persze az idegesítő, inkompetens kollégái rendre képtelenek felfogni. Jolene megküzdési stratégiája a helyzettel, hogy sérelmeit kicsinyes utóiratokba önti a céges e-mailezésében, majd fehérre állítja a szöveg színét, hogy senki ne lássa azokat.

Aztán egyszer természetesen eljön a pillanat, amikor lelepleződik. Büntetésként érzékenységi tréningre kell mennie, valamint korlátozásokat állítanak be a fiókjában.

Csakhogy valami hiba csúszik ebbe, és Jolene véletlenül korlátozások helyett most már az egész részleg levelezéséhez és privát chatjéhez is hozzáfér. Tisztában van vele, hogy szólnia kellene emiatt, de ki tud ellenállni annak, hogy kilesse, mit beszélnek róla a háta mögött a többiek? Jolene biztosan nem. Ráadásul, amikor tudomására jut, hogy leépítések várhatóak, rádöbben, hogy csak egy módon mentheti meg a pozícióját: be kell vágódnia a főnökénél, és meg kell győznie a HR-est a nélkülözhetetlenségéről.

Ahogy Jolene egyre mélyebben vájkál kollégái személyes világába és titkaiba, egyre többet tud meg róluk, és miközben egyre több hazugságra kényszerül mindenkivel szemben, elkezdi megkedvelni őket. Ez az állapot azonban nem tartható fent sokáig, így idővel döntenie kell, hogy a pozíciója megtartása vagy az őt körülvevő emberek fontosabbak – még úgy is, hogy esetleg tisztáznia kell magát előttük.

A Remélem, jól vagy kedves és vicces regény a magányról és a monitorok mögött felbukkanó szeretetről. Natalie Sue bemutatkozó regénye sírva nevetős párbeszédeivel és szívhez szóló megfigyeléseivel a mindennapi munkahelyi kultúra.

A szerzőről

Natalie Sue kanadai író iráni és brit felmenőkkel. Gyerekkorát Nyugat-Kanadában töltötte, megfűszerezve egy kis Skóciával, ahol felfedezte történetmesélési szenvedélyét mint kapcsolódási lehetőséget, és az olvasást mint vigaszt. Amikor épp nem ír, imád nagyszerű vagy szörnyű sorozatokat nézni, próbálkozik keramikussággal és vigyáz a növényeire. Calgaryban él a férjével és lányával, valamint kutyájukkal.

Mások a kötetről

„A Remélem, jól vagy úgy hatott rám, akár egy fánk az irodai ebédlőasztalon: váratlan, meglepően édes, és abszolút feldobta a napomat. Úgy is mondhatnám: faltam! A The Office rajongóinak kötelező.” - Shelby Van Pelt, A boldogságnak nyolc karja van szerzője

„Nagyon jó ez a könyv, és még csak nem is számítottam rá… Csípős humorával ragad meg, majd suttyomban kiderül, valójában sokkal mélyebb és érzelmesebb, mint hitted volna.”  - Julia Quinn, a Bridgerton-sorozat szerzője

„Cinikus, romantikus és kegyetlenül szívből jövő. Ha a következő kedvenc olvasmányod keresed, ebben a könyvben minden megvan: bosszúszomjas kollégák, hamis eljegyzések, és még egy aranyszívű hős is. Natalie Sue levett a lábamról!”  - Ashley Poston, a Halott romantika és a Hét év távolság szerzője

„Viccesen és őszintén tárja fel azokat a titkokat, melyeket az előrébb jutásunk érdekében rejtegetünk, ugyanakkor megmutatja azt is, hogy mi történik, amikor már nem félünk a következményektől. Roppant szellemes élcelődéseivel és bámulatosan szórakoztató irodai svindlijeivel Jolene sztorija elrabolta a szívem, oldalról oldalra szurkoltam érte.”  - Elle Cosimano, a Finlay Donovan-sorozat szerzője

Idézetek a kötetből

„Erre a meetingre automatikus emlékeztető van beállítva, ő meg csak azért is küld egy e-mailt két méterrel odébbról. Átkukucskálok a fülkém alacsony fala fölött az ő állomására, ahol a polcon poros biszbaszok sorakoznak, a faláról gyűrött sárga papírra írt motivációs idézetek lógnak, továbbá egy irattartóban gyógyszerek, teafilterek és 2012-ben lejárt kekszek rostokolnak. Mintha arra számítana, hogy egy nap csapdába esik idebent, és ő akkor nemcsak túlélésre fog játszani, hanem egyenesen szárnyal majd.”

„Amint elhaladok Caitlin asztala mellett, megüti az orromat a vaníliaillatú kézkrémének a bukéja, amit napi szinten tizenhétszer ken magára, ezzel is mikrodózisokban táplálva a bosszúságomat. Ez a szag beleszivárog minden iratba és borítékba, amit kezel, mintha egy kutya jelölné körbe a területét. Felém biccenti a fejét, és kissé megemeli a tekintetét, de nem néz konkrétan rám. Bizonytalanság ver tanyát bennem. Egész nap figyel, és benne kevésbé bízom, mint a Wish.com ajánlásaiban.”

„Ez nem az a menő munkahely, ahol ingyennasit osztogatnak, meg állítható magasságú asztalok és alvófülkék biztosítják a kényelmet. Az irodánk inkább olyan, mint egy időkapszula. Ha valaki hét-kilenc évet szeretne visszautazni az időben, bejöhet ide, és megcsodálhatja a deszkán ebédelő férfiakat ábrázoló poszterünket, a még mindig üzemelő faxunkat és a leeresztett jógalabdáinkat. Az évtizedes kávéfoltokat a Larry kávéfőzője melletti szőnyegen nagylelkűen figyelmen kívül hagyjuk, ahogy azt is, hogy Larry évente néhányszor idebent alszik.”

„Az őseim túlélték a járványokat, a szegénységet és a háborút annak érdekében, hogy én most itt lehessek. Anyám még angolul sem tudott, elszakadt a családjától, és mindent kockára tett, hogy Iránból Kanadába vándorolhasson, csak azért, mert azt akarta, hogy nekem jobb legyen. Mindez az áldozat és bátor cselekedet ide vezetett, ehhez a pillanathoz, ebbe a tárgyalóterembe a sivár munkahelyemen, hogy a főnökeim rávilágíthassanak, mennyire elbaszott flúgos picsa vagyok.”

„Én tényleg nem közösködöm ezekkel az emberekkel. Az elmúlt nyolc évben, amióta itt vagyok, az abszolút szükséges dolgokon felül egy szót sem szóltam a kollégáimhoz. Több időt töltök velük, mint bárki mással, mégis olyan láthatatlan akarok lenni, mint a táblámon a nevem.”

„Kierőszakolok magamból egy mosolyt. Ezek a HR-esek miért szeretik ennyire beleütni az orrukat az emberek dolgába? Biztos vagyok benne, hogy részben szociopatának kell lenned ahhoz, hogy ez legyen álmaid munkája.”

 Agave Könyvek