Tudtad-e? Aux Eliza

Tudtad-e? rovatom folytatásába Aux Eliza írónő küldött be 7 érdekességet. Írónőnek nemrégiben jelent meg harmadik kötete az Eleven Kiadónál Írósuli 1. része az A könyvek városa címmel. 

Aux Eliza írói oldala

Tudtad-e? Brett O'Conor

 Következő Tudtad-e? rovatomba, Brett O’Conor író hozott 7 érdekességet. Ebben a rovatba nemcsak az író 7 érdekesség lesz, hanem későbbiekben az eddig megjelent könyveiből is fog hozni. Ezeket külön blogbejegyzés formában fogom megosztani nektek.

Az írónak eddig megjelent könyvei

Azután Trilógia

A ’Vérengzők’ sorozat

A tizenharmadik smaragdtábla

Az üreg

Brett O'Conor

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Koppány Tímea - (" teljes trilógiát durván négy év alatt írtam meg. Az első két kötet hamarabb elkészült, hiszen rövidebbek, a harmadik rész önmagában több mint egy év volt.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Koppány Tímea írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Az írónőnek egy három részes sorozata jelent meg a Delta Vision kiadónál, a sorozat A Tóúrnő áldása.

Fotó:Tóth Brigitta

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Fantasy, sci-fi és történelmi témájú regényeket és novellákat írok, ebben a sorrendben. Grimdark/klasszikus fantasy regényeim a Delta Vision kiadónál jelennek meg, sci-fi novelláim pedig a Cherubion kiadó Nemes István (John Caldwell) által szerkesztett antológiáiban, valamint a Galaktikában olvashatók.

A Tóúrnő áldása sorozatod sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A teljes trilógiát durván négy év alatt írtam meg. Az első két kötet hamarabb elkészült, hiszen rövidebbek, a harmadik rész önmagában több mint egy év volt.

Igen, bőven kellett hozzá kutatni – ez a fikciós zsánereknél is elengedhetetlen. A legmeredekebb kutatási terület, amelybe A Tóúrnő áldása-trilógiához (egész pontosan a harmadik kötethez, A Tóúrnő bajnokához) beleástam magamat, a termodinamika volt. (Egy bizonyos vegyület halmazállapot-változásának mikéntjéhez volt rá szükség, mert még egy fantasyben sem illik az ilyesmit lerendezni azzal, hogy „mágia”.)

Ez a sorozat végleges vagy folytatódik, ha igen, hány részre tervezed?

Abba a generációba tartozom, amely a Dragonlance, Forgotten Realms, Káosz stb. könyveken nőtt fel, így a koncepció is hasonló: A Tóúrnő áldása-trilógia egy kerek egész, amely önmagában is olvasható, ugyanakkor a szereplők élete a trilógia után is folytatódik. Egy újabb (ettől különálló, de rá épülő) trilógiát tervezek.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Például a Kristálytolvaj, amelynek fókuszában látszólag egy varázstárgy megszerzésére irányuló küldetés áll, számomra arról szól, hogy milyen az, amikor valaki elutasító-elkerülő személyiség. Önismereti regénynek tekintem a Kristálytolvajt, melynek során rengeteget tanultam magamról is. A regény végére a karakterek megtapasztalják, milyen együtt élni, együttműködni egy ilyen típusú emberrel, és hogy az elutasító-elkerülő kötődési stílus hogyan jelenik meg a felnőttkori kapcsolatainkban is.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Amihez van affinitásunk, azt szívesen csináljuk, amihez meg nincs, azt nem. Én például sosem vágytam arra, hogy kórusban énekeljek, vagy valamilyen táncot tanuljak – az efféle tevékenységek egész egyszerűen nem vonzottak, nem éreztem rájuk késztetést. Helyette írtam. Igazából mindig. Az adottságok előbb-utóbb felszínre törnek, csak hallgatnunk kell arra a belső hangra, amely megsúgja, hogy milyen művészi tevékenység való nekünk.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Tervezek olyan fantasyt, amiben horror elemek is vannak. Igen kedvelem a horror splatterpunk alzsánerét, amely gyomorforgató, naturalisztikus részletekkel sokkol.

A Tóúrnő áldása-trilógia után talán nem okozok meglepetést azzal, hogy kimondottan otthonosan érzem magam a nyomasztó, kegyetlen, kilátástalan világokban. Ezt szeretném kifejezni a jövőben a horror zsánerében is.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Katarzis és hiányérzet. Mindig katartikus élmény, amikor a szereplők célba érnek, ugyanakkor amint befejezek egy szöveget, máris hiányzik. Ezért van, hogy számos művem többrészes. A novelláim között is akad olyan, aminek lesz folytatása.

Miért pont ez az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Manapság már bíznak az olvasók a magyar írókban is. Nincs már az, ami régebben, hogy a külföldi név eladhatóbb.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Határozottan igen. Tizenéves korom óta a fantasy a kedvenc zsánerem. Mellette kedvelem a sci-fit, történelmit, horrort, thrillert, krimit is, de ha bármit írhatok, akkor az eredmény valószínűleg fantasy lesz. Esetleg néha egy kis kitekintéssel más zsánerek felé.

Milyen érzés volt, amikor a sorozatod első része megjelent?

A Ködcsempész megjelenésekor némileg meg voltam zuhanva a regény egyik fordulata (egy szereplő halála) miatt, amelynek írása annyira megviselt, hogy szinte azonnal hozzá is kezdtem a folytatáshoz – ez lett a Kristálytolvaj. A lelki békém igazából akkor állt csak helyre, amikor ez is elkészült.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Pontos vázlatot készítek, de kész vagyok eltérni tőle. A részletek néha csak írás közben alakulnak ki. Ilyenkor hallgatok a szívemre, és követem a folyamat során érkező sugallatokat.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Valósággal imádok összezördüléseket írni. Teljes eksztázisban vetettem papírra a kis csapat konfliktusait, majd apránként történő összekovácsolódását a Kristályolvajban, A Tóúrnő bajnokából azt, amikor a nekromanta Baar-Lavaarhoz betoppannak a démoni Dracalar nővérek, valamint a Hastur és Nythíia közötti kémiát, amely egy elutasító-elkerülő és egy biztonságosan kötődő személy kapcsolata. Nagyon szeretem azt a folyamatot, ahogy két idegenből bajtárs, szövetséges, barát lesz. Ahogy eleinte utálják, bosszantónak vagy irritálónak tartják a másikat, de a közös célok és a közös küldetés során apránként felismerik, hogy mi mindenben hasonlítanak, vagy egészítik ki egymást.

Nagyon szeretem továbbá azt, ahová Hastur és Baar-Lavaar személyiségfejlődése a trilógia végére kifut. Hastur, a kóborló életmódjából eredően csúcsra járatja a fizikai skilleket, a nekromanta pedig egy rendkívül magasan kvalifikált férfi, a harmadik kötetben mégis mindketten szembesülnek a gyengeségeikkel, korlátaikkal. Ez kell is, hiszen ennek köszönhetően tudnak a szövetségesek összekovácsolódni egymással.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Igazából csak a Ködcsempészt kellett kitalálni, a folytatások már abból következtek. A Kristálytolvajt például a főszereplő, Hastur személyisége inspirálta. Már a Ködcsempész írásakor tudtam, hogy van még mondanivalóm róla, ezért is készült el a második rész ily hamar.

Apró valóságmorzsákból merítek, mint például az, amit a kötődési típusokról említettem. De a többi kötetben is vannak ilyen valóságmorzsák, A Tóúrnő bajnokában Nifue például arra mutat rá, hogy milyen könnyen bedőlünk a szép, bájos, látszólag ártatlan külsőnek. Dzyzart az örök elégedetlenség hajtja, mert nem annak született, aminek szerinte kellett volna. A Baar-Lavaarhoz fűződő kapcsolata pedig azt mutatja be, amikor két látszólag ellentétes személyiség egymásba botlik, a kezdeti súrlódások ellenére jó pár közös pontot felfedeznek egymásban, és a végére erős, ütőképes szövetségesekké válnak.

Szerintem a karaktereknél a motivációjuk a legfontosabb, az, hogy mi mozgatja őket, hiszen ettől függenek a cselekedeteik, a döntéseik, tulajdonképpen minden. Először mindig azt határozom meg, hogy az adott szereplő mit akar (és ha ez változik a történet során, akkor milyen irányba). Az olyan dolgok, mint például a külső megjelenés, szintén a motiváción alapszanak. Egy kóborló például, aki világéletében gyalogszerrel rója a lápvidéket, aligha lesz patyolattiszta, vagy visel kényes ruhákat. A szereplőknek az életmódjukból következik a testalkatuk, öltözékük, de valamelyest még a beszédmódjuk is. (Ha ez eltér a szokványostól, abból is nagyon izgalmas dolgokat lehet kihozni, de az atipikus karaktereknél különösen figyelni kell arra, hogy szokatlanságuk kellőképpen meg legyen indokolva. Ilyen atipikus karakter például A Tóúrnő bajnokában Drazd herceg.)

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A döntő szó a szerkesztőmé, Eric Muldoomé, de az elsők között szokta olvasni Hernád Péter kollégám is. Amikor Szilárd (Eric Muldoom) beleszól, általában „Basszus, tényleg!” felkiáltással a homlokomra csapok.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A férjem csak a megjelenés után szokta olvasni őket, akkor viszont gyorsan és lelkesen. A gyermekeim még nincsenek abban az életkorban, hogy elolvassák ezt az alapjában véve azért felnőtteknek szóló trilógiát.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Készül a következő Baar-Shagŷr-i mese, de készül más is! Több köteten dolgozom jelenleg is. A következő friss olvasnivalóra sem kell sokat várni: legközelebb a Laquedem Izsák manifesztációja című, horror elemeket is tartalmazó urban fantasy novellám érkezik, a Cherubion kiadó Hamvadó tűz című antológiájában, melynek megjelenése 2026 első negyedévében várható.

Delta Vision Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Mick Deren - (" Írás közben beleélem magam a jelenetekbe, ott álltam a kihallgatóteremben, láttam mindent. Megviselt, de talán segített is")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Mick Deren írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónak hamarosan megjelenik az Első Szó Kiadó gondozásában a Lanina – Bűnösök városa című regénye.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Sziasztok! Üdvözlöm minden kedves olvasótokat. Magamról csak röviden: 48 éves vagyok, Kecskeméten élek egy szép és nagy családban, de a szívem mindig palóc marad. Több mint húsz évig voltam „zugíró”. Azok közé tartoztam, akik a fióknak és rejtett mappáknak írtak verseket, novellákat és regényeket. Most viszont itt van az első regényem, és nagyon izgatott vagyok, hogy elnyeri-e majd az olvasók tetszését.

A Lanina – Bűnösök városa című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ez a regény a családom történetéből indult ki. Apai nagyapám ’56-os forradalmár volt, akit 1958-ban egy kihallgatás során agyonvertek a rendőrök. Talán ezért is foglalkoztatott mindig ez a korszak. Körülbelül három éve ültem le először, hogy leírjam mindazt, amit a körülményekről megtudtam. Innen indult a történet.

Hogy ebből miként lett regény, az már nem egy előre megtervezett, kidolgozott eseménysor eredménye volt. Egyszerűen jöttek a gondolatok egymás után – főleg a „mi lett volna, ha” kezdetű kérdések. Mi lett volna, ha a két nagyapám ismerték volna egymást? Mi lett volna, ha másként alakulnak az események? Az a rendszer hogyan csinált hősöket egyszerű emberekből? Milyen lehetett mindez egy idegen szemével?

Így jutottunk el odáig, hogy végül már nem ők lettek a főszereplők, hanem egy kemény, mégis törékeny angol újságíró lány, aki csupán a szerelmét akarja megtalálni és megmenteni. Az írás során igyekeztem a fikciót a valósággal vegyíteni, és amennyire lehetett, a kor sajátosságai közé helyezni a történetet.

Ez egy sorozat első kötete lesz. Hány részesre tervezed?

Ez a Lanina-trilógia első kötete, így három részt tervezek. A második kötet már majdnem teljesen elkészült, a harmadik pedig előrehaladott állapotban van. Annyit elárulhatok, hogy a második részben a Tükrök városa lesz a cél, és Le Doc professzor – aki az első részben is komoly szerepet kap – súlyos bajba kerül. A harmadik kötetben pedig Lanina édesapjának utolsó kutatását szeretné befejezni, számos váratlan fordulattal.

Történeteidben mennyire van jelen a fantázia és a valóság?

A történetet valós események ihlették, de a konkrét cselekmények már fiktívek. Lanina egy teljesen kitalált személy. Arányaiban azt mondanám: 30% valóság, 70% fantázia. Nem érdemes dokumentarista pontosságot keresni benne. A cél a szórakoztatás, ezért néhol a kor sajátosságai a regény igényeihez igazodnak.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Erre már alig emlékszem. Annyi biztos, hogy iskolás koromban is szerettem írni, bár azok még messze voltak az igazi művektől. Talán a húszas éveim elején írtam az első sorokat füzetbe, ceruzával. Ezek aztán gyorsan a kukában vagy egy fiók mélyén kötöttek ki. Soha nem voltam velük elégedett annyira, hogy akár a publikálás gondolata is felmerüljön. Pár éve viszont sok minden megsemmisült abból, amit addig megtartottam, és akkor éreztem először, hogy hiba volt nem megpróbálni. Így jutottam el idáig.

Más zsánerben is kipróbálnád magad?

Készül egy teljesen más jellegű írásom is. Sokkal komolyabb és mélyebb téma: arról szól, mi történik velünk a halálunk után. Mit jelent az örök élet, mi a reinkarnáció, és mi az, amit én „lélekenergiának” hívok. Ez egy olyan történet lesz, amelyet egy különleges narrátor mesél el: valaki, aki 366 éve született meg először, és már kétszer élte át a halálát. Ő az egyetlen, aki emlékszik rá az elejétől a végéig. Tanulságos, filozofikus, mélyebb mű lesz – de még sok munka áll előttem vele.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Őszintén? Nem tudom. Valahogy sosem éreztem azt, hogy „kész”. Ezt a regényt is még százszor át tudnám írni. Amikor átolvasom, mindig jön egy új ötlet, vagy utólag nem tetszik benne valami. Most az volt az a pont, amikor el kellett küldenem a kiadónak. Kész volt, teljes volt – de bennem ez az érzés sosem zárult le.

Miért pont ezt az írói álnevet választottad?

Sokat gondolkodtam rajta. Szeretem a polgári nevemet, de valahogy nem illett bele ebbe az írói világba. Játszottam különböző változatokkal, míg végül a második keresztnevemből, Mihályból lett a Mick, a Dovicsin különböző formáiból pedig a Deren. Ez a név megtetszett, jól áll a regénynek, és tudok vele azonosulni. Elképzelhető, hogy a 366 című regényemet majd a polgári nevemen jelentetem meg.

Tervezett, tudatos folyamat számodra az írás, vagy inkább impulzív?

Teljesen impulzív. Van, hogy hetekig nem írok egy sort sem, aztán napokon át minden szabad pillanatomban. Ha este, amikor elcsendesedik a ház, elkap egy gondolat vagy egy történet, hajnalig is képes vagyok írni. Nem tudok kötelezően, előre megtervezve alkotni.

Vannak kedvenc jeleneteid? Volt olyan rész, amit nehéz volt megírni?

A nagyapám és a rendőrök története nagyon nehéz volt. Írás közben beleélem magam a jelenetekbe, ott álltam a kihallgatóteremben, láttam mindent. Megviselt, de talán segített is. Édesapám egy életen át hordozta annak terhét, hogy elvesztette az édesapját. Sajnos már ő sincs közöttünk, de biztos vagyok benne, hogy ha olvasná, számára is adna valamiféle feloldozást.

Kik láthatják először a kéziratodat?

Ezt a kéziratot először a kiadó látta, mert egy hosszú rejtőzködés után így dugtam ki a fejem az árnyékból. Később barátoknak is elküldtem. Az első visszajelzés egy egyetemi társam párjától érkezett, ami nagyon jól esett. Emellett egy fantasztikus író ismerősöm, Jakus Éva (Balassagyarmat) és Végi Zsolt is elolvasta, és megerősített abban, hogy jó úton járok. A következő kéziratomat már ők olvassák majd először. Minden kritikát és észrevételt szívesen fogadok, mert ettől csak jobb lesz a munka – és az olvasó is jobban szórakozik.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Talán azt, hogy olvassanak sokat, és élvezzék minden pillanatát. Az olvasás felszabadító érzés. A fantáziánál nincs jobb színész vagy rendező, mi pedig, akik írunk, a szívünket-lelkünket tesszük bele.

Mick Deren írói oldala

Weboldal

Első Szó Kiadó

Méhes Károly: Kezdő vak – Megjelent!

 Méhes Károly

Kezdő vak

Megjelent!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2026 

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv Méhes Károly fotójának, valamint a szerző önarcképének felhasználásával: Szabó Imola Julianna

Olvasószerkesztő: L. Varga Péter

 

Fülszöveg

Méhes Károly kötete az emberi élet végességével való számvetés. A hétköznapok apró rezdüléseit éppúgy ebből a perspektívából vizsgálja, mint a földi lét alapvető kérdéseit vagy a költészet szerepét. A mulandóság nagy toposzát, a kötet szerint „vacak misztériumát” a versek hol egy alma életén, hol a személyes veszteségek növekvő számán keresztül mutatja meg. Visszatérő elemek a költői kérdések vagy a bizonytalanságról tett állítások, amelyek égető hétköznapiságukkal a legrövidebb költeményekben is erős feszültséget hoznak létre. 

A Kezdő vak című kötet poétikája mégis azt a felismerést hozza, hogy az emberi élet a megválaszolhatatlan kérdések, a fájdalom, a végesség ellenére egyedi és csodálatos – hiszen aki veszít, annak volt mit elveszítenie. Az évszakok körforgásának megélése, a mindennapi örömökben való elmerülés és a nehézségek viszonylagosságának megértése melankolikus, de játékos, életigenlő költői világot hoz létre, amelyben elmerülni az olvasó számára is otthonos lehet.

A szerzőről 

Méhes Károly (1965) versekkel kezdte pályáját, és bár a későbbiekben erőteljesen a próza, azon belül is főképp a novella felé fordult, sosem hagyott fel a költészettel. Ennek bizonyítékai rendszeres publikációi a Jelenkorban, a Vigiliában, a Műhelyben és az Élet és Irodalomban, valamint a Prae kiadónál 2022-ben megjelent kötete (A fikusz téliesítésének napja), amelyben az utóbbi évtized termésének legjavát adta közre. 

A szerző portréja önarckép.

Versek a kötetből 

Az évek száma

Nem már nem akarok feltétlenül százötven évig élni

Gyerekként amikor e jóslatot hallottam és azonnal elhittem

büszkeség töltött el már csak amiatt is mennyire sok

időm van semmivel nem kell kapkodni ráérek: százötven év

Nyilván tudtam mágusi túlzás ez az asztrológusi előrelátás

és titokban magamban kiegyeztem kilencvennyolc évvel

mutatván – ugyan kinek? – mértéktartó szerénységemet

még a száz év sem kell ennyivel bőven megelégszem

mert a kilencvennyolcig is rengeteg – ma már úgy mondom –

rettenetesen sok idő volt még hátra vagy inkább előre

 

Nem már egyáltalán nem akarok százötven sem kilencvennyolc

évig élni és nem tudom érdemes-e mindezt hangoztatni vagy

épp annyi az értelme mint valaha elhinni ezeket a számokat

Nem lettem bölcs csupán látom amit látok és – megint csak önző

módon persze – nem kívánom azt hogy mások majd ugyanazt

lássák rajtam-bennem amit én látok most és emiatt a kívánságom

miatt egy cseppet sem szégyellem magam mert ez talán őszinte

és esetleg értelmes kívánság sőt kívánás miközben még rengeteg

akár hóbortosnak tűnhető ötletem és tervem van de az biztos

hogy már ez is köztük szerepel legalábbis néha eszembe jut 

Az út

Bárányfekete felhők alatt caplattunk

és csak azért beszéltünk a vihartól

való félelmünkről hogy

ne kelljen beszélni arról

a rettegésről hogy fogalmunk

sincs hová tartunk

ez a latyakos út voltaképp

miféle és hová vezet

A nap kezdete

Reggelente a galambbúgás mélabújába

szinte percnyi pontossággal belehasít a szirénaszó

Ezzel kezdődik igazából a nap

Amikor elhalkul a sivítás még szendergek kicsit

a galambok rendíthetetlenül burukkolnak

de csukott szemmel is tudom

az élet már sokkal kegyetlenebb

addig jó míg fekhetek semmit téve

jobb lenne semmire sem gondolni

csak félő hogy az már maga a halál

Megvásárolható a kiadó webáruházában

Prae Kiadó

Az új világrend - A finn elnök, Alexander Stubb könyve a hatalom rejtett logikájáról

 Alexander Stubb: 

A hatalom háromszöge

„A nemzetközi kapcsolatokban léteznek pillanatok, amikor ráeszmélünk, hogy a világ változik, de még nem tudjuk pontosan, merre tart.”

Avagy az új világrend egyensúlyának helyreállítása egy bennfentes tolmácsolásában

Megjelenés: február 24.
Fordító: Orosz Ildikó
Nyomdai kivitelezés: keménytáblás, 336 oldal

 

Leírás

 

Alexander Stubb A hatalom háromszöge című könyve ritka politikai műfaj: egyszerre belülről látott, személyes tapasztalatokra épülő elemzés és kifejezetten olvasmányos útmutató arról, hogyan rendeződik át a világ a szemünk előtt. Stubb nem elméletet gyárt, hanem terepmunkát végez: miniszterelnökként, külügyminiszterként és európai döntéshozóként pontosan tudja, hogyan működik a geopolitika a szalagcímek mögött.

 

A könyv központi állítása provokatív és sajnos fájdalmasan aktuális: a 21. század hatalmi logikáját ma már nem a régi, kétpólusú „Kelet–Nyugat” felosztás írja le, hanem egy új háromszög: Globális Nyugat, Globális Kelet és Globális Dél. Stubb világosan, konkrét példákkal és meglepően józan hangon mutatja meg, miért omlik össze a régi rend, hogyan szerveződnek át szövetségek, és miért vált a befolyás, az energia, a technológia és az ellátási láncok kontrollja a politika valódi frontvonalává.

 

A hatalom háromszöge nem akadémiai szakkönyv, hanem modern politikai túlélőkalauz: annak a világnak a térképe, amelyben mindannyian élünk. Stubb egyik nagy erénye, hogy nem riogat, nem moralizál és nem ideológiai pamfletet ír, hanem segít értelmezni: megmutatja, miért lett egyszerre törékenyebb és kiszámíthatatlanabb a nemzetközi rend, és miért nem engedheti meg magának Európa (és benne Magyarország sem), hogy pusztán nézőként figyelje ezt az átrendeződést. Ez a könyv ezért egyszerre szól újságíróknak, döntéshozóknak és minden olvasónak, aki szeretné érteni, hogyan lett a geopolitika újra a mindennapjaink része.

 

Fülszöveg

 

A második világháború után kialakult, majd a hidegháborút követően diadalmasan kiteljesedő liberális világrend ma látványosan széthullóban van. A multilaterális együttműködés helyét egyre inkább a multipoláris rivalizálás és nyílt konfliktusok veszik át. A korábban megszilárdult globális normák erodálódnak. Ami ezután következik, az az évszázad további menetét is meghatározza majd, így létfontosságú, hogy új nemzetközi keretrendszert találjunk, és újra­egyensúlyozzuk a világhatalmi viszonyokat.

 

A hatalom háromszögében Alexander Stubb, Finnország elnöke azt állítja, hogy most éppen egy történelmi fordulóponton vagyunk, olyan pillanatban, mint 1918, 1945 vagy 1989. Egy új nemzetközi rendszer körvonalazódik, amelyet három fő pólus határoz meg: a globális Nyugat, a globális Kelet és a globális Dél. A középpontban az Egyesült Államok és Kína élesedő versengése áll, amely kétoldalú megállapodásokon és regionális szövetségeken keresztül próbálja befolyásolni a világ jövőjét – ám végső soron a globális Dél dönt majd arról, hogy az emberiség az együttműködés felé halad, vagy tovább töredezik.

 

Stubb, aki diplomataként, akadémikusként és politikusként is évtizedeket töltött a nemzetközi porondon, személyes tapasztalatait és szakmai meglátásait ötvözve szenvedélyes kiáltványt fogalmaz meg a méltóságteljes külpolitika és az értékalapú realizmus mellett. Egyúttal arra figyelmeztet: ha a Nyugat nem tanul meg újra figyelni és hallgatni a világ többi részére, elveszítheti a helyét abban a világrendben, amelyet valaha ő maga épített fel.

 

A szerzőről

 

Alexander Stubb Finnország tizenharmadik elnöke, korábban az ország miniszterelnöke, külügyminisztere és pénzügyminisztere volt. A firenzei Európai Egyetemi Intézet Transznacionális Kormányzási Iskolájának igazgatója és professzora, valamint az Európai Beruházási Bank alelnöke is volt. Diplomáit a Furman Egyetemen és a College of Europe intézményében szerezte, doktori fokozatát pedig a London School of Economicson védte meg. Jelenleg Helsinkiben él.

 

A könyvről írták

„Ritka, hogy egy külpolitikai szakember valódi tudományos művet alkosson, de Alexander Stubbnak ez sikerült. Pontosan rátapint korunk nemzetközi rendszerének legsúlyosabb gyengeségére, és zseniális tervet vázol annak orvoslására.” - Fareed Zakaria, CNN

 

„Ez a könyv nem is lehetne időszerűbb és szükségesebb egy olyan korban, amikor a geopolitikai bizonytalanság mindent áthat. Finnország elnöke, Alexander Stubb egyszerre politikai elemző és tapasztalt államférfi, aki új irányt mutat egy fenntarthatóbb nemzetközi rend felé. Emlékeztet arra, hogy mindannyiunknak van felelőssége, és szenvedélyes, felemelő kiáltványt fogalmaz meg a demokrácia és a globális együttműködés védelmében.” - Fiona Hill, a Brookings Intézet vezető kutatója, az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának volt európai és orosz ügyekért felelős igazgatója

 

„Alexander Stubb Európa egyik legélesebb eszű, legtapasztaltabb és legmegfontoltabb politikai vezetője. Könyvében amellett érvel, hogy a történelem egyik fordulópontján állunk, és hogy az értékalapú realizmus lehet az egyetlen válasz a Kelet, Dél és immár Nyugat felől érkező kihívásokra. Csak remélhetjük, hogy Európa meghallja a szavát.” - Timothy Garton Ash, a Szólásszabadság szerzője

 

„A hidegháború utáni világrendből egy új, bizonytalan rendszer felé tartunk, és Alexander Stubb pontosan diagnosztizálja, hogyan jutottunk idáig, majd meggyőző megoldást kínál az egyensúly helyreállítására. Értékalapú realizmuson nyugvó, méltóságteljes külpolitikája új, pragmatikus és optimista víziót ad a nemzetközi kapcsolatok jövőjére.” - Michael McFaul, a From Cold War to Hot Peace szerzője

 

„A történelem visszatért, és bosszút áll. A hatalom háromszögében Alexander Stubb meggyőzően érvel amellett, hogy a jövőt a Nyugat, a Kelet és a Dél közötti hatalmi küzdelem dönti el. Szenvedélyes, cselekvésre ösztönző könyv, amely azt üzeni: az empátia, nem az erő a kulcs egy stabilabb világ felé.” - Ian Bremmer, politikatudós, az Eurasia Group elnöke

 

„Ez nem egyszerűen egy újabb könyv a világrend átalakulásáról, hanem az „új világkáosz” kézikönyve, egy tudós‑államférfi tollából. Stubb olvasmányosan visz be a hatalom kulisszái mögé, ahol olyan vezetőkkel találkozik, mint Putyin, Trump vagy Hszi Csin-ping. Lenyűgöző anekdotákkal és éleslátó elemzésekkel teli kötet, amely nélkülözhetetlen útmutató a következő évek geopolitikai zűrzavarában.” - Mark Leonard, az Európai Külkapcsolatok Tanácsának igazgatója

 

„Merész kísérlet a geopolitikai szintézisre egy olyan gondolkodótól, aki nemcsak beszél, hanem cselekszik is a hatalom köreiben, sőt, golfozott is Donald Trumppal.” - Niall Ferguson, a Stanford Egyetem Hoover Intézetének vezető kutatója

 

„Alexander Stubb ritka, talán egyedülálló jelenség: egyszerre államfő és közéleti gondolkodó. Finnország elnökeként hitelesen és éleslátással beszél az Európa előtt álló kihívásokról, és új könyvében pontos képet ad a formálódó új világrendről.” - Gideon Rachman, a Financial Times külpolitikai főszerkesztője

 

„Alexander Stubb mélyen átgondolt, mégis nyíltan provokatív képet fest a globális rend átalakulásáról. Könyve az inkluzív multilateralizmus mellett érvel, és emlékeztet: az emberi boldogság és fejlődés alapja továbbra is a nemzetek közötti együttműködés. Világrendre van szükségünk, ahol a hatalmasok nem tiporhatják el a gyengéket.” - Cyril Ramaphosa, Dél‑Afrika elnöke

 

„Ha Európában választanom kellene valakit, aki a világ állapotáról beszél, Alexander Stubb lenne az. Tapasztalata, intellektuális rálátása és tisztánlátása nélkülözhetetlen ebben a korszakban. Ez a könyv mind a döntéshozóknak, mind az olvasóknak kötelező.” - William Hague, az Egyesült Királyság volt külügyminisztere

 

„Volt európai parlamenti képviselőként, külügy- és miniszterelnökként, most pedig államfőként Alexander Stubb páratlan rálátással értékeli a világot. Azt vizsgálja, vajon lehetséges‑e egy új, realista, de mégis multilaterális világrend, és hogy képes‑e a Nyugat választ adni a Dél igényeire. Nemcsak olvasásra, hanem elgondolkodásra is érdemes könyv.” - Carl Bildt, Svédország volt miniszterelnöke és külügyminisztere

 

„Alexander Stubb műve a lehető legjobb pillanatban született. A geopolitikai erővonalak átrendeződése közepette történelmi tudását, diplomáciai tapasztalatát és elemzői éleslátását egyesíti, hogy segítsen eligazodni ebben a korszakban. Nincs ma nála alkalmasabb ember, aki világos irányt mutathatna.” - Børge Brende, a Világgazdasági Fórum elnöke, Norvégia volt külügyminisztere

 

Idézetek a kötetből

 

2Saját tapasztalatból tudom, hogy a multilaterális diplomácia bonyolult dolog. Enélkül azonban nem tudjuk újjáépíteni a világrendet.”

 

„A demokratikus vezetők óhatatlanul egyik válságból a másikba sodródnak. Az ellentétek állandóak, a kompromisszumok kulcsfontosságúak, de nehézkesek. A viták beépülnek a rendszerbe, az új kommunikációs technológiák pedig csak még inkább ráerősítenek erre. Ugyanakkor az, ami a demokráciát kaotikussá teszi – hogy a különböző népek az eltérő nézőpontok tisztességes és nyílt mérlegelése révén kormányozzák magukat –, egyben az is, ami létfontosságú benne. A liberális demokrácia, az esélyegyenlőség és a szabadság együttese adja az alapokat, amelyek miatt ezek az országok a boldogságtól az életminőségig, a gazdasági stabilitástól az egy főre jutó GDP-ig, a biztonságtól a védelemig és az oktatástól az egyenlőségig minden globális rangsorban az élmezőnyben szerepelnek. Ez pedig nem véletlen.”

 

„A demokráciáknak az elkövetkező évtizedekben számos kérdésre kell választ adniuk. A legfontosabbak között szerepel, hogy miképpen lehet frissíteni a politikai és gazdasági modelleket egy olyan világban, amelyben a technológia a legfőbb hajtóerő. A technológia és a közösségi média fejlődése a demokráciáknak vagy a diktatúráknak kedvez-e? Képes-e a demokrácia megbízható kormányzati rendszert kialakítani a 21. század kihívásainak kezelésére?”

 

„A globális Dél korántsem homogén tömb. Ezek az államok az ENSZ-ben és más fórumokon új nemzetközi gazdasági rendet, új információs rendet, új kulturális rendet és a nemzetközi együttműködés új módszereit – röviden: új globális rendet – követeltek. Igyekeztek hallatni a hangjukat, de a nagyhatalmak csak akkor hallgatták meg őket, ha az érdekeiknek megfelelt. Azóta nem sok minden változott.”

 

„Összességében elmondható, hogy a különböző regionális konfliktusok (belső konfliktusok, regionális célokat követő külső szereplők és proxyháborúk) az elmúlt 15 évben jelentősen megsokasodtak. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy akik az egyik színterén partnerek, egy másikon ellenfelek lehetnek. Törökország például NATO-tag és az Egyesült Államok szoros partnere, Szíriában azonban az Egyesült Államok által támogatott kurdok esküdt ellensége. Oroszország fontos partner volt az ISIS elleni harcban, míg Kelet-Európában egyértelműen agresszor.”

Agave Könyvek