Ingyen letölthető könyvjelző 3. rész - ( Igazi nyár, igazi könyvmoly)

Hozom is nektek az ingyen letölthető könyvjelzőket. Ezúttal most igazi tavaszias/nyárias könyvjelzőket választottam. Pluszként becsempésztem egy könyvmolyos könyvjelzőt is. 

 

Bodor Ádám kapja a Hummel & Prae Irodalmi Díjat 2026-ban – Átadó az Ünnepi Könyvhéten június 12-én – Sajtóközlemény

 Bodor Ádám kapja a Hummel & Prae Irodalmi Díjat 2026-ban

Átadó az Ünnepi Könyvhéten június 12-én, pénteken 16 órakor

Horst Hummel, a Hummel Pincészet tulajdonosa és a Prae Kiadó hozzávetőlegesen 10.000 euró értékű, új szépirodalmi díjat alapítottak 2025 őszén Villányban, melyet először 2026-ban az Ünnepi Könyvhéten nyújtanak át a jelentős életművel rendelkező, magyar nyelven író szerzőnek, Bodor Ádámnak.

A díjátadóra 2026. június 12-én, pénteken, 16 órakor kerül sor a Vörösmarty téren, a könyvheti színpadon. Bodor Ádámot Kulcsár Szabó Ernő professor emeritus, az MTA rendes tagja laudálja, a díjat pedig Horst Hummel, a Hummel Pincészet vezetője és Balogh Endre, a Prae Kiadó vezetője adja át – legalábbis szimbolikusan. 

Az idén 90 esztendős Bodor Ádám írásművészete kapcsán tájékozódni lehet többek közt a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat Bodor-különszámából, valamint A körzet poétikái – Tanulmányok Bodor Ádám életművéről című, Prae Kiadónál megjelent tanulmánykötetből (szerkesztette Lőrincz Csongor és Smid Róbert). A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek projektjében Zöllner Anna Júlia készített interjút Bodor Ádámmal.

A zsűri tagjai voltak: Péczely Dóra (Prae Kiadó irodalmi szerkesztő), Horváth Florencia (prae.hu művészeti portál főszerkesztő-helyettes), L. Varga Péter (Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat főszerkesztő) és Balogh Endre (Prae Kiadó kiadóvezető), Méhes Károly (író-költő), Horst Hummel (Hummel Pincészet).

A nagy értékű díj egy hordónyi (228 liter) bor palackozott formában az ökológiai tanúsítvánnyal rendelkező Hummel Pincészettől, amely biodinamikus gazdálkodást folytat Villányban. Pénzben kifejezhető értéke hozzávetőlegesen 10.000 euró (a palackokat eltároljuk, és kiszállítjuk, amikor a díjazott kéri), valamint egy berlini fellépés a berlini Magyar Kultúra Háza közreműködésével.

A bor a Hummel Pincészet számára olyan gondolkodásmódnak, gazdálkodásnak és létezésnek a szimbóluma, amely összhangban áll a természettel és az azt létrehozó szellemmel, hiszen mindannyian ebből származunk, beleértve az irodalmat is. Magyar nyelven alkotó írók-költők kapják az elismerést, akiknek munkássága felszabadít, kiutat mutat a dogmák és ideológiák fogságából, amelyek romboló következményeit az emberiség különösen a 20. században szenvedte el, és akik műveinek szellemisége teret nyit az erkölcsi szemléleten alapuló ember számára.

Az új elismeréssel a felek szándékában áll ápolni a 2021-ben és 2022-ben Kukorelly Endrének, majd Márton Lászlónak átadott Hummel – Jelenkor Szépirodalmi Díj emlékét is.

Ez volt a hír a díj megalapításáról.

Bodor Ádámról a Magvető Kiadó weboldalán.

Bodor Ádám fotóját Bodor Anikó készítette.

Híres magyar jövőkutató a transzhumanizmusról, és arról, hol és miért válik elavulttá az ember

 Kömlődi Ferenc: 

Öröklétek

Az emberiség útja a kreatív szuperintelligencia és a csillagok felé

Híres magyar jövőkutató a transzhumanizmusról, és arról, hol és miért válik elavulttá az ember

Megjelenés: június 9. – Ünnepi Könyvhét
Nyomdai kivitelezés: keménytábla, védőborító, 464 oldal

 

 

Miről szól a könyv?

Kömlődi Ferenc kötete azt vizsgálja, hogyan jutott el az emberiség oda, hogy már nem pusztán alkalmazkodik az evolúcióhoz, hanem aktívan alakítja azt. A mesterséges intelligencia, a biotechnológia és más, egymásba fonódó tudományterületek révén egy olyan korszak küszöbére érkeztünk, ahol az ember és a gép közötti határ egyre inkább elmosódik. A könyv nemcsak a technológiai áttörések hátterét tárja fel, hanem azt is, milyen új létformák, identitások és közösségek rajzolódnak ki ebből az átalakulásból.

 

Miért aktuális most?

Az utóbbi évek látványos technológiai fejlődése sokak számára hirtelen ugrásnak tűnik, valójában azonban egy régóta zajló folyamat fordulópontjához érkeztünk. A kérdés már nem az, hogy megváltoztatja-e az életünket a mesterséges intelligencia, hanem az, hogy milyen mértékben engedjük át neki a döntéseinket és a jövőnket. A könyv éppen ezért nemcsak jövőképet kínál, hanem értelmezési keretet is ad ahhoz, hogy a jelen bizonytalanságában eligazodjunk: miközben a technológia egyre nagyobb hatalmat ad a kezünkbe, egyre sürgetőbbé válik annak eldöntése, hogyan élünk vele.

 

Leírás

 

Az Öröklétek nem klasszikus jövőjóslat, hanem személyes hangú, mégis széles látókörű gondolkodási kísérlet arról, hogyan alakult át az elmúlt évtizedekben a világképünk, és vele együtt az emberről alkotott elképzelésünk. Kömlődi Ferenc saját élményein és kulturális referenciáin keresztül vezeti végig az olvasót Szingapúrtól Szöulon és Londonon át Latin-Amerikáig, miközben azt vizsgálja, milyen jelekből rajzolódik ki egy új, poszthumán korszak körvonala.

 

A könyv egyik legizgalmasabb rétege, hogy nem csupán technológiákról beszél, hanem arról a kulturális közegéről is, amelyben ezek megszületnek: elektronikus zenei szubkultúrák, kortárs képzőművészet, digitális nomád életformák és globális városok szolgálnak példaként arra, hogyan változik meg az érzékelésünk és a valósághoz való viszonyunk. A szerző szerint a jövő már nem egy távoli, egységes narratíva, hanem egymás mellett létező, egymást átfedő valóságok rendszere.

 

Az Öröklétek egyszerre kultúrtörténeti áttekintés és jövőfilozófiai útikalauz. A mesterséges intelligencia, a big data vagy a transzhumanizmus kérdéseit nem elvont szinten tárgyalja, hanem konkrét társadalmi és politikai folyamatokkal kapcsolja össze, a populizmus erősödésétől a technológiai óriáscégek hatalmáig. Így válik a könyv tétje világossá: nem az, hogy milyen lesz a jövő, hanem az, hogy képesek vagyunk-e értelmezni azt a jelenben, mielőtt végleg kicsúszik a kezünkből.

 

Fülszöveg

 

Az ember ma már nem az evolúció végterméke, hanem saját jövőjének tudatos tervezője. E képességünk a legjobbkor jön, ugyanis épp létezésünk legnagyobb kihívásával nézünk szembe.

 

Az olyan mindennapi technológiai szenzációk, mint a ChatGPT vagy a generatív képalkotók csupán a jéghegy csúcsa. Ami ma látványos áttörésnek tűnik, az valójában évtizedek óta zajló, mélyreható folyamatok következménye. A mesterséges intelligencia, a szintetikus biológia, a kvantum-számítástechnika és más technológiák összefonódásával az emberiség saját kezébe vette a fejlődését. Elindítottuk a gépi evolúciót, és megkezdtük a kísérletezést olyan hibrid létformákkal, amelyekben a szerves és a szervetlen már elválaszthatatlan egységet alkot.

 

Kömlődi Ferenc jövőkutató azt vizsgálja legújabb könyvében, hogyan lett képes az emberiség az irányított evolúcióra a technológia és a tudományok fejlődésével, a gépekkel való együttműködés által. Ez a könyv alapos látleletet ad a jelen hibrid valóságáról, ahol már a biológiai határokon túli létezés formáit kutatjuk. Nem csupán technikai leírást kapunk, hanem átfogó elemzést arról, miként válhatunk a mindenható adatok korában sokdimenziós személyiségekké és közösségekké.

 

Ez az „evolúciós útikönyv” a technológiai diadal bemutatása mellett megkerülhetetlen válaszokat keres a jelen káoszára is. Hogyan őrizhető meg a személyiség és a közösség szabadsága az orwelli technofeudalizmus árnyékában? Vajon képesek vagyunk felelősséggel kezelni azt a hatalmat, amellyel saját fajunkat és a gépi értelmet formáljuk újjá? Miként válhat a kreatív szuperintelligencia szövetségessé többek közt a klímaválság elleni harcban?

 

Az Öröklétek: Az emberiség útja a kreatív szuperintelligencia és a csillagok felé nélkülözhetetlen útmutató azoknak, akik érteni akarják a holnap utáni világot és az emberi faj következő nagy lépését.

 

A kötetről mondták

 

“Kömlődi Ferenc abba a jövőbe kalauzol bennünket, amely már jelen, és amelynek a megjelenését persze, mint oly sokszor, későn vettük észre: amikor már ijesztővé vált. Ijesztő, mert kontrollálhatatlan, ijesztő, mert ismeretlen, és mégis lenyűgöző: ebben fogunk élni. Mint a jó újságíró, végigkalauzol bennünket a poszthumanista univerzum előéletén, hogy végül felvesse a végső kérdéseket, milyen lesz vajon az élet az emberiség elavulása után?” - Babarczy Eszter

 

A szerzőről

 

Kömlődi Ferenc jövőkutató, író és képzőművész; világutazó, Latin-Amerika rajongó, gourmand, macskabarát és hollandfoci-drukker. Tibeti-magyar szakon végzett az ELTE-n 1985-ben, majd bő egy évtizedig Franciaországban élt. Dán filmiskolában filmes (1995), a prágai UNIDO tanfolyamon (2006) pedig jövőkutató-képesítést szerzett. Könyvei jelentek meg technokultúráról és zenéről, mesterséges intelligenciáról és az amerikai némafilmről, emellett több IT-témájú tanulmánykötet társszerzője.

 

Idézetek a kötetből

 

„Az 1990-es évek közepe, a technokultúrát bemutató, a Fénykatedrálishoz  végzett anyaggyűjtés óta foglalkozom a transzhumanizmussal. Akkor ismertem meg a jellegzetesen kaliforniai, jövőorientált eszmeáramlatot, és azonnal beszippantott. Teljesen azonosulni egyetlen gondolatrendszerrel sem lehet, mert az már hit, és nem racionális világkép, de a távolságot és a kritikus szemléletet megtartva, a mai napig transzhumanistának tartom magam.”

 

„Az ember-gép viszony a kései 1940-es évek, Norbert Wiener óta a számítástudomány egyik legtöbbet elemzett/vitatott kérdése. Hagyományos világképek dualista ellentétpárokkal (organikus-mechanikus, lélek-test) magyarázzák. Ha igazuk lenne, az emberi szervezet semmiféle mechanikus részt nem tartalmazna, és gépeknek sem lennének hozzánk hasonló tulajdonságaik. A biokémia rájuk cáfol: szöveteink, sejtjeink speciális funkciókkal rendelkező gépekből, riboszómákból, RNS-ből (ribonukleinsav) állnak. Agyunkban ötven-százmilliárd idegsejt lehet, ezeken kívül szinapszisok, neurotranszmitterek, szubatomikus részecskék dolgoznak serényen. Mind mozgásban lévő kvarkok vagyunk, szervezetünk működése számos gépi vonást mutat.”

 

„Elfogadom alapvetését, hogy az evolúció nem ér véget az emberrel, hogy mostani és közeljövőbeli csúcstechnológiákkal nemcsak beavatkozunk, hanem irányítani is tudjuk a folyamatot. Transzhumanista megoldásokkal (MI, ember-számítógép interfészek, szintetikus biológia, nanotech) szellemi és fizikai képességeink jelentősen feljavíthatók, az élettartam meghosszabbítható. Az emberi állapot nem végleges: Homo sapiens és high-tech közös fejlődésével új létformák alakulhatnak ki, miközben már útjára indítottuk a természetesnél gyorsabb gépi evolúciót. Ha megértjük őket, ezekkel a technológiákkal megakadályozható a klímakatasztrófa, és a világűrbe is kirajzhatunk.”

 

„Szöul, 2018. szeptember. Dél-Korea fővárosa kelet-ázsiai referenciapont, mint Szingapúr és Hongkong. Vagy Tokió. Ezekben a metropoliszokban formálják a jövőt, ami Szöulban egyelőre új kezdet nélküli „poszt”, mert ott még nem ért véget bizonyossággal egy korszak, egy világ, mint a sterilen tökéletes, hibátlanul jólfésült Szingapúrban. Az első jövősokk az Incshon reptér: poszt-cyberpunk és transzhumanizmus sokadszorra találkozik, ezúttal a kávéfőző és információs robotok, áttetsző humanoidfej és jégkrém ATM, cizellált fémszerkezetek és absztraktfehér üres felületek, csúcstechnológia- és csúcsdesign-bemutató, tompa színű objektumok mértani rendjében.”

Beleolvasó:Brett O'Conor:A Mészáros (Vérengzők 2.) 3.-4.fejezet

Brett O'Conor írótól újabb beleolvasót hoztam a Vérengzők sorozatának a 2.részéből az A Mészáros címmel. A sorozatnak, hamarosan megjelenik májusban A Szekta címmel.

3.-4. fejezetet hoztam el, jó olvasást.

Brett O'Conor

A Mészáros

(Vérengzők 2.)

Tartalom

A Vérengző ügyének sikeres lezárása után, Jim Donaghue már saját ügyosztályát vezeti Washingtonban. Feladata, hogy tömeg-, és sorozatgyilkosokat kapjon el, illetve kiemelt bűnügye-ket derítsen fel. Zsebében az FBI legmagasabb rangú vezetőinek felhatalmazásával, a vezető különleges ügynök és a részlege hatékonyabb, mint valaha.

Donaghue, egy eredményesen lezárt nyomozás végeztével, jól megérdemelt szabadságát tölti a világtól távol eső hétvégi házában, amikor váratlan üzenetet kap egy régi ismerőstől. Ellen-érzéseit leküzdve, felveszi a kapcsolatot az informátorral, aki hajmeresztő állításokkal áll elő és a vezető ügynök hamarosan úton van Kentucky felé. Személyesen akar meggyőződni róla, lehetséges-e, hogy valóban igaza van a kapcsolatnak? Mert a pakliban az is benne van, hogy a múltból előkerült ismerős csupán így akarja csapdába csalni Donaghuet, mert elégtételt akar venni rajta egy hajdani sérelemért.

A helyszínen Donaghue hamar rájön, hogy az informátor által közölt feltételezéseknek nagyon is van valóságalapjuk. Miután beleveti magát az ügybe, rájön, hogy bár mindenki szívélyesnek látszik, közel sem olyan összetartó a közösség, mint azt magukról állítják. Mindenki tud valamit a másikról és a legtöbben ezt a tudást a mindenkori érdekeiknek megfelelően használják fel. A lakosok között egyetlen dologban van teljes egyetértés: Itt soha, semmi nem marad titokban!

Amint Donaghue megkezdi a munkát, a Mészáros is belendül és látszólag válogatás nélkül gyilkol. Az ügynöknek minden tapasztalata azt súgja, hogy sietnie kell, mert a Mészáros nem ötletszerűen öldököl, hanem okkal válogatta ki az áldozatait. És ha már mindet elkapta, akkor örökre felszívódik…

ENGEDÉLLYEL

Harmadik fejezet

 

Vasárnap már érezte, hogy az elmúlt hetek feszültsége lassan alább hagyott. Kifejezetten jól érezte magát. Örömmel elfogadta James vacsora meghívását. Utána megittak néhány sört, beszélgettek, nagyokat nevettek. Rendkívül hálás volt a házaspárnak, hogy azok soha nem faggatták a munkájáról. Hétfőn elment a gáthoz, horgászott, nézelődött, gyönyörködött a tájban. Nem fogott semmit, de nem is azért ment oda. Élvezte a nyugalmat.

Kedden ismét lesétált a gáthoz, aztán az egy évvel ezelőtt felfedezett ösvényen, a tó partján elment az állami rendőrség lőteréig, majd onnan vissza. Ez a kellemes négy mérföldes séta elég volt hozzá, hogy előkészítsen egy még kellemesebb délutáni szunyát. Este kiment a dombhoz és bekapcsolta a telefonját. Nem hitte, hogy bármi fontos történt volna a távollétében és Butler biztosan megtalálná a módját, hogy előkerítse ha kell, de azért meg akart adni minden segítséget az embereinek, ha azoknak szükségük lenne rá. A telefon feljelentkezett a hálózatra, aztán nagyjából egy perc múlva érkezett egy üzenete. A központból jött. Nem tűnt fontosnak. Egy Thomas Wilbur nevű férfi kereste telefonon és kérte, hogy hívja vissza. Elküldték a számát is. Újra elolvasta az SMS-t, de hirtelen fogalma sem volt róla, hogy ki ez az ember és miért akart vele beszélni. Kikapcsolta a készüléket és visszament a házba. Evett, olvasott, aztán lefeküdt aludni.

Másnap, a reggeli kávé után ugrott be neki a név. Thomas Wilbur, azaz Tom Wilbur. A Vérengző ügyének egyik kulcsfigurája. Az egykori akciós zsaru, aki megzsarolt egy FBI ügynököt, hogy felvetesse magát az irodához. Donaghue előtt felrémlett az epizód, amikor kiprovokálta, hogy Wilbur rátámadjon és ezzel ürügyet adjon neki arra, hogy letartóztassa. Aztán a fickót piedesztára emelték, majd az FBI nyomására kigolyózták a rendőrségtől.

- A francba! - szűrte a fogai között.

Vajon mit akarhat tőle? De annyira nem érdekelte a dolog, mert sokkal nagyobb szükségét érezte a felhőtlen kikapcsolódásnak.

Megpróbált megfeledkezni az üzenetről, de időről időre visszalopakodott az agyába a gondolat. Valamiért úgy érezte, utánanyúlt a múlt. Miért pont akkor jelentkezett Wilbur, amikor Maraccio meghalt? Vajon csak véletlen? És egyáltalán miért lépett vele kapcsolatba ez a bukott zsaru, akit lényegében ő fosztott meg a karrierjétől azzal, hogy elkapta egy rakás törvénysértésért.

Végül, csütörtök este bevágta magát a Volvoba és elindult a Woodlands felé, hogy bevásároljon. Csak később vallotta be magának, hogy ez a bevásárlás pusztán ürügy volt Tom Wilbur visszahívására.

Több kisebb üzletet is maga mögött hagyott a Liberty-n, mert arról győzködte magát, nem biztos, hogy mindent megkap, amit venni akar. Ez a városrész már bőven Baltimore külvárosa volt, de végül megállította a kocsit a Food Lion parkolójában. Leállította a motort, felhúzta az ablakot, végül újra elindította és újra lehúzta az ablakot. Kimásolta az SMS-ből a megadott telefonszámot, letiltotta a hívószámkijelzést és rányomott a hívásra. A hatodik csengetésre vették fel és egy ellenszenves férfihang szólt bele.

- Tessék, Johnny gumi! - a háttérben furcsa zajok keveredtek valami felismerhetetlen beszéddel.

Donaghue értetlenül nézett a kijelzőre. Mi a franc? Wilbur vagy valaki szórakozik vele és egy amatőr pornó stúdió számát adta meg neki? Mi az, hogy Johnny gumi?

- Halló? - szólalt meg újra a hang.

- Tom Wilburt keresem. - mondta Donaghue.

- Wilburt? Mindjárt szólok neki. - a férfi elvette a szájától a kagylót és elkiáltotta magát. - Wilbur! Hé, Wilbur! Telefon!

Donaghue várt, de a fickó az udvariasság legcsekélyebb jelét sem nyilvánította ki azzal, hogy szóljon neki, mindjárt jön a hívott. Végül, vagy fél perc múlva, kissé tompán, újra hallotta az ellenszenves hangot.

- Mi van te seggfej, már megint az irodára irányítottad a hívásaidat?

- Kapd be John! - hallotta a választ a Donaghue és ez a hang ismerősnek tetszett a régmúltból, aztán Wilbur végre átvette a kagylót. - Tessék, Wilbur?!

- Jim Donaghue vagyok.

- Egy pillanat! - mondta neki Wilbur és aztán elhallgatott.

Donaghue nem értette, végül rájött. Az exzsaru arra várt, hogy magára maradjon. Ezt erősítette John elfojtott hangon érkező mondanivalója is.

- Ajánlom, hogy ne lógj órákig a ’fonon Wilbur!

Néhány másodperc múlva Wilbur beleszólt a kagylóba.

- Itt vagyok Donaghue ügynök. Örülök, hogy visszahívott.

- Ezt nehéz elképzelnem Wilbur tiszt! - csúszott ki Donaghue száján, de már mindegy volt. - Mit szeretne tőlem?

- Nem vagyok már rendőr ügynök úr de ezt maga nagyon jól tudja. - Wilbur egy pillanatra elhallgatott, aztán kicsit halkabbra fogva folytatta. - Azt hiszem van itt egy ügy, ami érdekelheti.

- Miért nem fordul a helyi hatóságokhoz Tom? - tette fel a kézenfekvő kérdést Donaghue, mert kezdett nem tetszeni neki ez a beszélgetés.

- Vissza tud hívni két óra múlva? Akkor nyugodtabban tudnánk beszélni.

Donaghue az órájára nézett. Wilbur szórakozik vele? Hajlott rá, hogy igennel feleljen saját kérdésére, de az ösztöne azt súgta, tegye meg amit a másik kér tőle.

- Rendben! Két óra múlva hívom.

- Köszönöm! - felelte Wilbur, aztán köszönés nélkül letette.

Idegőrlő két óra volt. Donaghue bevásárolt. Annyira elhúzta az időt, hogy már a pénztáros is gyanakodva méregette, mikor fizetett, de így is volt még majdnem ötven perce a határidőig. Átment az út túloldalára és a Savoy Plázában keresett egy éttermet. Rendelt, de csak turkálta az ételt. Végül kiment a kocsijába, megint letiltotta a hívószám kijelzést a telefonján és tárcsázott.

- Wilbur!

- Itt Jim Donaghue! - felvette a beszélgetés fonalát ott, ahol korábban abbahagyták. - Szóval? Miért nem a helyi hatóságokhoz fordul az észrevételeivel Tom?

- A helyi hatóságok szart sem csinálnak.

- Miről van szó Tom? Rátér a lényegre vagy leteszem?!

Wilbur sóhajtott, aztán végre kimondta.

- Azt hiszem, egy sorozatgyilkos ténykedik itt.

Most Donaghuen volt a hallgatás sora. A háttérből hosszú dudaszó hallatszott, majd egy autó süvített el.

- Ott van még Donaghue ügynök?

- Itt vagyok. Miből gondolja ezt és miért engem keresett meg vele? Egyáltalán hol van most?

- Nézze Donaghue ügynök, tudom …én tudom, hogy nem indultunk túl jól egymással, de… az az én hülyeségem volt. Itt viszont valami nagyon nincs rendben. - Wilbur most majdnem fél percig hallgatott, de a mivel a légzése behallatszott a mikrofonba, Donaghue tudta, hogy a vonal még él. - Mindenféle pletykák keringenek, de …olyan, mintha itt mindenki tudna mindent. Itt… itt soha nem vagy egyedül és …és négy különös haláleset is történt. Meghalt egy nő tavaly ilyenkor. Elütötte egy aratógép. A nő, aki vezette… aki elgázolta, öngyilkos lett. Aztán tavasszal meghalt a pap. Elütötte a vonat. Éjjel a sötétben… Most meg meghalt az a fatelepi fickó. Ez nem …nem balesetek voltak!

Donaghue nem tudta eldönteni, hogy Wilbur részeg vagy bedrogozott. Számára teljesen érthetetlen volt ez a szöveg és a volt akciós zsaru úgy beszélt, mintha neki ismernie kéne a részleteket és a helyszíneket. Meg kellett kérdeznie.

- Iszik, Tom?

A válasz megint nagyon lassan jött.

- Nem vagyok részeg.

- Nem ezt kérdeztem.

- Igen, néha iszom… Olyankor, amikor …amikor magam előtt látom az áldozatokat és…

Nem fejezte be a gondolatot és Donaghue fejében felrémlett, hogy Wilbur esetleg megbuggyant. Mondjuk nem csodálkozott volna rajta. Úgy gondolta, hogy a férfi csak ki akart mondani valamit, valaki olyannak, aki ismeri a történetét. Márpedig ő aztán ismerte. Hirtelen megszánta az egykori rendőrt, akit az ambíciói belehajszoltak a bukásba.

- Nézze Tom…, talán az lenne a legjobb, ha megpróbálna igénybe venni valamiféle segítséget.

- Nem kell nekem segítség! De itt akkor is történik valami és …és ezt fel kell deríteni, mielőtt még többen meghalnak. Hinnie kell nekem Donaghue ügynök! Nézzen utána, maga megteheti.

- Honnan veszi, hogy én megtehetek bármi ilyesmit, Tom? Nem tudom hol van most de ha úgy érzi, hogy a helyi hatóságok nem boldogulnak egy esettel vagy figyelmen kívül hagynak bizonyító erejű tényeket, akkor felkeresheti a helyi FBI irodát is.

- Ez a maga asztala Donaghue ügynök! Olvasok újságot és …néhány srác a régi gárdából még szóba áll velem olykor… Szóval tudom, hogy a maga részlege viszi az ilyen ügyeket. Itt egy sorozatgyilkos dolgozik. Nézzen utána ennek a három esetnek! Mindegyiket balesetként kezelték.

- Hogy nézzek utána bárminek, ha azt sem tudom, hogy hol van most, Tom?

- Kentucky, Hardin megye. White Hill környéke. A Sheriff hivatala…

Ekkor a vonal megszakadt. Donaghue próbálta visszahívni Wilburt, de nem járt sikerrel. Más az sem érdekelte, ha Wilbur megtudja a mobilszámát, úgyhogy hagyott neki egy hangüzenetet és küldött egy SMS-t is. De nem jött rá válasz. Még egy fél órát várt, akkor újra próbálta de semmi. Dühös lett és a pokolba kívánta Tom Wilburt a lázálmaival együtt. Átkozta magát, amiért hagyta, hogy egy alkoholista, kigolyózott rendőr így beleszarjon a szabadságába. Míg haza felé autózott, azt kívánta, bárcsak visszapörgethetné az időt. Beúszott a szeme elé a kép, ahogy az akciós zsaru az ő egykori társával birkózott a védett ház konyhájában és megpróbálta leszúrni a Vérengzőt. Ha újra ott lenne, most inkább lelőné Tom Wilburt.

Másnap újra kiment a gáthoz horgászni, de két halat is elszalasztott, mert nem figyelt oda. Állandóan elkalandoztak a gondolatai és hol a Vérengző ügyét idézte vissza, hol a tegnap esti telefonbeszélgetés zagyvaságait. Néhány óra múltán dühösen összeszedte a felszerelését és inkább visszament a faházba. Evett, lefeküdt pihenni, de alig fél óra múlva felébredt. Céltalanul rakosgatta a dolgait és a berendezési tárgyait, aztán kávét főzött. Olvasni próbált, de harminc oldal után rájött, hogy egy sort sem jegyzett meg a könyvből. Végül öt óra után átöltözött, magához vette a legszükségesebb dolgait, bevágta magát a kocsiba és elindult. Vissza Washingtonba.

Negyedik fejezet

Az esti csúcsforgalom erősen akadályozta a haladásban, így jóval a hivatali munkaidő után érkezett csak meg az irodához. Az éjszakai őrség nagyon komolyan vette a munkáját, de Donaghuenak ez ellen soha nem volt kifogása. Igazolta magát és megválaszolta a kérdést, hogy mi a látogatása célja. Arra viszont nem tudott még mit mondani, hogy meddig marad. Miután átestek ezen a procedúrán, az őr előtt a pulton felvillant két tenyér sematikus rajza, majd rövid idő múlva a bal kéz gyűrűs és a jobb kéz hüvelykujjánál kivörösödött a képernyő. Donaghue ráillesztette az ujjait a pontokra. Mikor az ujjbegyeknél zöldre váltott a jelzés, beléphetett. Tudta, Butler értesítést kap majd róla, hogy ő hivatali időn kívül, ráadásul szabadság alatt belépett az épületbe, de ez nem zavarta. Felliftezett az irodájába és elővette az elzárt laptopját. Bejelentkezett, majd lekérte az adatokat, amikre kíváncsi volt. Elsőként Tom Wilbur aktáját.

A leszerelése óta, az FBI folyamatos megfigyelés alatt tartotta az exrendőrt. Az iratokból megtudta, hogy Tom Wilbur nagyjából nyolc hónapig maradt Idahoban miután eltanácsolták. A hivatal azt is tudni vélte, hogy ekkorra fogyott el a pénze. Munkát sehol nem kapott és a bár egészen Cassia megyéig elment, egyetlen rendőrség vagy sheriff hivatal sem volt hajlandó felvenni. Ezen mondjuk Donaghue nem csodálkozott. Az FBI megjelölte Tom Wilburt és ez már-már stigmának számított rendvédelmi körökben. Nagyjából egy évvel ezelőtt minden ingó és ingatlan vagyonát pénzzé tette és Kentucky államba költözött. Hogy miért, az a papírokból nem derült ki. A Vérengző ügye óta nem volt vele gond, hacsak az nem, hogy háromszor is letartóztatta a Hardin megyei sheriffhivatal verekedésért és egyszer garázdaságért. Legutóbb két hete. Ez mondjuk nem lepte meg Donaghuet, az viszont annál inkább, hogy mindig megúszta pénzbírsággal. Nem sok további érdekességet talált az aktában, úgyhogy behívta a másik anyagot. A Hardin megyei sheriffhivatal elmúlt évi ügylistáját. Elég tisztességes mennyiség volt, de ennek a legnagyobb része az ő számára érdektelen volt. Az ingatlanadó beszedésével kapcsolatos problémák nem érdekelték. A közlekedési szabálysértések sem. Szűkítette a keresést az őt érdeklő esetekre. Hamar megtalálta, amit keresett. A négy haláleset aktáját. Úgy találta, hogy a sheriff nyomozói jó munkát végeztek, bár egy jelentésből ezt nem volt könnyű megítélni.

Abigail Hayes-t valóban egy aratógép ütötte el. A baleset során a test súlyosan roncsolódott. Ezt Donaghue el tudta képzelni. A gond csak az volt, hogy a nő szervezetében nagy mennyiségű altatót és nyugtatót találtak. A nyomozás megállapította, hogy ezekhez a gyógyszerekhez könnyedén hozzájuthatott, mert Abigail Hayes a White Mills patika tulajdonosának volt a felesége. A nyomozók jelentéseiből kiderült, hogy a nő minden bizonnyal öngyilkossági szándékkal készült a tettére, mert a halála idején a férj Louisville-ben volt egy gyógyszerészeti konferencián. Amikor a sheriff hivatal a visszaérkezése után kihallgatta, a férj azt mondta, hogy nem érti a felesége tettét, mert semmi nem utalt rá, hogy depressziós lenne vagy bármi más oka lett volna rá, hogy eldobja az életét.

A kórboncnoki jelentés elég gyomorfogató volt. A nőt valósággal szétkaszabolta a jármű, majd a maradványok egy részén át is haladt, mert a vezetője a sokktól nem tudott reagálni és így megállni sem. A legfurcsább talán az volt, hogy kombájnt szintén egy nő vezette. Mrs. Levi Hunt, lánykori nevén Emily Ferguson, a föld tulajdonosa. A jelentésből kiderült, hogy amikor Abigail Hayes egyik letépett keze a vezetőfülke ablakának csapódott, Mrs. Hunt elájult. Csak jó száz yarddal a baleset tényleges helyszíne után tudott megállni és segítséget hívni. De az is ott állt, hogy Mrs. Hunt enyhén ittas volt a baleset idején. Az elsőként kiérkező sheriffhelyettes sokkos állapotban talált rá a járműtől ötven jardnyira. A nő egy régi kút mellett ült és annak vasállványába kapaszkodott. Két hónappal a baleset után, Mrs. Hunt öngyilkos lett. Felvágta az ereit egy, a birtokukon álló, használaton kívüli épületben. A holttestet a férj, Mr. Levi Hunt találta meg másnap, mikor a felesége keresésére indult. A kórboncnoki jelentés itt is egyértelmű volt. Mrs. Hunt ivott és beszedte azokat az antidepresszánsokat, amiket az utókezeléskor kapott, majd szabályos vágásokat ejtett a kezein és elvérzett. A nyomozás során a férjet is kihallgatták, de ő egy alkalmi munkással és egy állandó alkalmazottal együtt a saját húsüzemében dolgozott a halál idején, így gyanún felül állt.

Donaghue elgondolkozott. Ez elég abszurd, de semmi nem utalt rá, hogy egy sorozatgyilkos első áldozatáról vagy áldozatairól lenne szó. Nem volt igazán egyértelmű, hogy Abigail Hayes mit keresett azon a földön de a körülmények alapján simán lehetett öngyilkosság. Persze, hogy miért, az más kérdés de ez akkor sem mutatott tovább egy szerencsétlen drámánál. Donaghue behívta a második aktát.

Caleb Perkins lelkész tavasszal halt meg egy sajnálatos balesetben. Donaghue azonnal megállapította, hogy Wilbur nem volt képben teljesen a történtekkel, mert neki papot mondott és nem lelkészt. Még ha az exzsaru nem is tudja, hogy pontosan mi is a különbség a két titulus között, tíz év rendőri munka után ez akkor is megmaradhatott volna a fejében. Donaghue elhessegette a Wilburrel kapcsolatos kifogásait és inkább az ügy irataira koncentrált.

A lelkész felesége elmondta a nyomozóknak, hogy késő este hívták a férjét, mert egy haldoklónak kellett segítenie. A lelkész tíz perccel a hívás után el is indult és a feleség nem aggódott, mert egy ilyen vigasztalás sokáig eltarthat. Hajnalban a sheriff kereste fel és közölte, hogy a férjét halálos baleset érte. Át akart kelni a síneken, hogy a haldokló házához menjen de elbotlott. Beverte a fejét, elvesztette az eszméletét és elütötte a vonat. A nyomozás megállapította, hogy a hívás rossz tréfa volt, mert akikhez a lelkésznek mennie kellett volna, nem tudtak semmiről. A híváslistáik igazolták a feltételezést.

Ez a körülmény óriási felháborodást váltott ki a közösség tagjai között. Az egyik tanú, a közösség egy tevékeny tagjának állítása szerint, sajnos nem egyedi eset volt, mert többször is előfordultak ilyen otromba viccek. Nem csak velük, hanem más közösségek és egészen más tevékenységet folytató állampolgárok kapcsán is. Ezt az állítást látszott igazolni, hogy Wyatt Hamilton sheriff, aki maga is aktívan részt vett a nyomozásban, elrendelte egy korábbi ügy újabb vizsgálatát, amikor egy másik egyház képviselőjét hasonló módon csalták el a paplakból és amíg úton volt, betörtek a házba és kifosztották a helyet. Mint kiderült, a szál vakvágány volt. Abban az ügyben nem történt haláleset. Az, ellentétben Caleb Perkins esetével, egyszerű, trükkös-betörés volt.

Ezek a körülmények utalhattak volna gyilkosságra, leginkább azért, mert a lelkész nem autóval indult el éjszaka, hanem gyalog. Ráadásul nem is az úton, hanem a házuk mögötti keskeny erdősávon át, ahol aztán át kellett mennie a vasútvonalon, majd egy szántóföldön. Viszont az áldozat felesége elmondta, hogy a férje a vacsorához megivott két pohár bort és a ház ahová hívták, alig hatszáz jard azon az útvonalon, amin a lelkész elindult. Donaghue megítélése szerint, a magyarázat elfogadható volt. Nem kívánta minősíteni senki italozási szokásait de azt mindenesetre értékelte, hogy a férfi nem ült autóba ittasan. Nem mintha ez számított volna most már.

A kórboncnoki jelentés egyértelmű volt. A fejet ért ütés miatt halt meg az áldozat. Már nem élt, amikor a vonat elütötte és derékban kettészakította, illetve levágta az egyik kezét. A boncolás során bebizonyosodott, hogy fém szilánkok vannak a fejen lévő sebben, amit megmagyarázhatott a holttest vélt pozíciója és egy, kimutathatóan a sínre került, már megalvadt vérnyom. Utóbbi kétségtelenül az áldozattól származott és az állagából a szekértő kiderítette, hogy legalább 45-60 perccel a gázolást megelőzően került oda.

Donaghue agyán hirtelen átfutott, hogy Caleb Perkins fejének elég nagy erővel kellett odacsapódnia, hogy fémszilánkok fúródjanak a bőrbe. Viszont ha így volt, akkor hogy-hogy nem csattant szét a koponya? Egyelőre félretette ezt a kérdést és olvasott tovább.

Azt, hogy a mozdonyvezető miért nem vette észre a síneken fekvő áldozatot, igazolta a helyszíni szemle. A lelkész lámpája ott volt, de az esés következtében eltört, nem világított. A fényviszonyok gyengék voltak és a vonat annál a sebességnél akkor sem tudott volna időben megállni, ha a vezető történetesen időben észleli a sínen fekvő testet.

Donaghue számára ez sem tűnt kirívónak. Ott volt persze az a hívás, amivel elcsalták otthonról a lelkészt de mivel a sheriff saját maga is vizsgálta ezt a szálat egy másik ügy kapcsán és több tanú állította, hogy voltak hasonló esetek, ezért nem volt értékelhető a nyom. Donaghue kezdte úgy érezni, hogy Tom Wilbur valóban orvosi eset. Akár paranoiás, akár alkoholbeteg vagy drogos, minden bizonnyal rémeket lát és túllihegi az eseteket. Az ő előéletével ez persze akár érthető is lenne de Donaghue azért elég morbid fordulatnak tartotta a dolgok ilyentén alakulását. Viszont ha már belekezdett, nem akart félmunkát végezni, úgyhogy behívta a negyedik aktát.

Ez már érdekesebb volt. Legalábbis a körülményeket tekintve, ugyanis itt felvetődött a gyilkosság lehetősége is. A haláleset két héttel ezelőtt történt. Az áldozat, Roger Hicks egy helyi fafeldolgozó telep vezetője volt. Többször is összetűzésbe került a törvénnyel. Hat alakalommal bírságolták meg különböző okok miatt és ült is négy hónapot csalásért. Több ügyfele tett panaszt ellene, hogy átverte őket és komoly adósságokat is felhalmozott. A halála előtti héten az egyik favágó vállalkozás tulajdonosai, két testvér, alaposan összeverték Mr. Hickset a telep udvarán. A verésnek a kiérkező rendőrök vetettek véget. Amikor járőrök kiérkeztek, a verekedő testvérek éppen azt üvöltözték, hogy megölik a sértettet. Állításuk szerint, Hicks átverte őket egy szállítmány fa árával. A következő héten Hicks meghalt.

A vizsgálat szerint ittas volt és az egyik fűrészgéppel levágta a kezét.

Lira

Beleolvasó:Brett O'Conor:A Mészáros (Vérengzők 2.) 1.-2. fejezet

Brett O'Conor írótól újabb beleolvasót hoztam a Vérengzők sorozatának a 2.részéből az A Mészáros címmel. A sorozatnak, hamarosan megjelenik májusban A Szekta címmel.

1.-2. fejezetét hoztam ebben a rovatban, hamarosan hozom a többit is.

Brett O'Conor

A Mészáros

(Vérengzők 2.)

Tartalom

A Vérengző ügyének sikeres lezárása után, Jim Donaghue már saját ügyosztályát vezeti Washingtonban. Feladata, hogy tömeg-, és sorozatgyilkosokat kapjon el, illetve kiemelt bűnügye-ket derítsen fel. Zsebében az FBI legmagasabb rangú vezetőinek felhatalmazásával, a vezető különleges ügynök és a részlege hatékonyabb, mint valaha.

Donaghue, egy eredményesen lezárt nyomozás végeztével, jól megérdemelt szabadságát tölti a világtól távol eső hétvégi házában, amikor váratlan üzenetet kap egy régi ismerőstől. Ellen-érzéseit leküzdve, felveszi a kapcsolatot az informátorral, aki hajmeresztő állításokkal áll elő és a vezető ügynök hamarosan úton van Kentucky felé. Személyesen akar meggyőződni róla, lehetséges-e, hogy valóban igaza van a kapcsolatnak? Mert a pakliban az is benne van, hogy a múltból előkerült ismerős csupán így akarja csapdába csalni Donaghuet, mert elégtételt akar venni rajta egy hajdani sérelemért.

A helyszínen Donaghue hamar rájön, hogy az informátor által közölt feltételezéseknek nagyon is van valóságalapjuk. Miután beleveti magát az ügybe, rájön, hogy bár mindenki szívélyesnek látszik, közel sem olyan összetartó a közösség, mint azt magukról állítják. Mindenki tud valamit a másikról és a legtöbben ezt a tudást a mindenkori érdekeiknek megfelelően használják fel. A lakosok között egyetlen dologban van teljes egyetértés: Itt soha, semmi nem marad titokban!

Amint Donaghue megkezdi a munkát, a Mészáros is belendül és látszólag válogatás nélkül gyilkol. Az ügynöknek minden tapasztalata azt súgja, hogy sietnie kell, mert a Mészáros nem ötletszerűen öldököl, hanem okkal válogatta ki az áldozatait. És ha már mindet elkapta, akkor örökre felszívódik…

ENGEDÉLLYEL

 Első fejezet

A diszkréten elrejtett légkondicionáló halkan zümmögött a háttérben. Tavaly nyáron, mikor először kapcsolta be, még zavarta egy kicsit, de Jim Donaghue vezető különleges ügynök már oda sem figyelt a halk zajra. Teljesen belemerült a kezében tartott jelentésbe. Lapozott. Ugyanaz az okmány az előtte álló nyitott laptop képernyőjén is ott volt, de ő jobban szerette papíron olvasni ügynökei ténykedésének leiratait. Már csaknem a végére ért és megállapította, hogy jól gondolkodott az ügyről, amikor ráállították az ügyosztályát. Ez nem sorozatgyilkosság volt, hanem egy egyszerű gyilkosságsorozat. Valamiért úgy gondolta, jót tesz a hatékonyságnak és a statisztikáknak is, ha külön választja ezt a két dolgot, bár azzal tisztában volt, hogy kriminalisztikailag nem helytálló a meghatározás.

Ennek az esetnek a hátterében egy elszámolási vita állt és Donaghue magában behúzott egy jó pontot ügynökének, amiért gyorsan megszimatolta, hogy miről van szó. Hudson Page ügynök volt a csapata legfiatalabb és egyben legújabb tagja, de ígéretesnek tűnt, így amikor alig két év aktív szolgálat után beadta a jelentkezését Donaghue csapatába, ő átvette. Ez volt Page első önálló ügye és kiválóan oldotta meg. Alig kilencvenhat óra alatt elkapta a fickót, aki három embert megölt és éppen a negyedik gyilkosságára készült, amikor sikerült kézre keríteni. Donaghue külön értékelte, hogy Page bevonta az elfogásba a helyi rendőri erőket is és az ügy sikeres, gyors lezárása nekik is hozott egy kis dicsőséget. Azt persze nem kötötte Page orrára, hogy ezt a rendőrség nyomozója is megerősítette neki. Így mindenki jól járt és sohasem árt, ha lesz egy kis együttműködési hajlandóság, ha megint arra lenne dolguk. Mint ahogy azt sem mondta meg Page-nek, hogy éppen azért állította rá egyedül, mert ő már az első rendőri jelentések alapján is úgy gondolta, hogy ez nem sorozatgyilkosság. Ellenben biztos volt benne, hogy ennek a fiatal és agilis ügynöknek jót tesz majd egy kis önbizalom-tréning. Befejezte az olvasást és ránézett az asztal másik oldalán ülő ügynökre.

- Szép munka volt Page ügynök! Gratulálok az első önálló ügyének sikeres lezárásához.

- Köszönöm uram! Megtiszteltetés, hogy megbízott bennem!

- Rászolgált!

Donaghue a laptop felé fordult és ráillesztette a digitális aláírását az ügynök jelentésére.

- Elküldheti az okmányokat, aláírtam!

Mondani akart még valamit, de a mobilja rezegni kezdett az asztalon. Rápillantott, aztán némi csodálkozás után lenémította a készüléket.

- Van kérdése vagy hozzáfűzni valója, Page ügynök?

- Nincs uram!

- Akkor menjen, fejezze be a papírmunkát és alaposan használja ki a hétvégét a lazításra!

- Rendben uram, köszönöm! Jó nyaralást önnek!

- Köszönöm!

Mikor Page elhagyta az irodáját, felkapta a telefonját és megnyitotta a híváslistát. „St. Helens Elmegyógyintézet” olvasta le iménti hívója nevét. Vajon mi történhetett? Rányomott a visszahívásra.

- Tessék St. Helens! - hallatszott a vonal túloldalán.

- Jim Donaghue vagyok! - mutatkozott be. - Az imént hívtak engem.

- Üdvözlöm Donaghue ügynök! Kapcsolom Dr. Moore-t.

Dr. Moore a harmadik csengésre felvette és hivatalos hangon bemutatkozott.

- Jim Donaghue vagyok doktor úr, hívott engem.

- Igen Donaghue ügynök. Köszönöm, hogy visszahívott!

- Ez természetes! Mi történt doktor úr?

- Lenny Maraccio ma reggel meghalt.

Donaghue megdöbbent, de lassan kénytelen volt magához térni. Tehát Lenny Maraccio, az FBI egykori vezető különleges ügynöke és az ő társa…, Idaho réme, a hírhedt Vérengző nincs többé…! Fura módon valamiféle megkönnyebbülést érzett.

- Hogy történt? - kérdezte.

- A páciens az éjjel agyvérzést kapott, aminek következtében összeomlott a keringése és a szíve nem bírta tovább.

- Elképzelhető, hogy a kezelésére használt… gyógyszerek okozták a halálát?

- A boncolás még nem fejeződött be de az én véleményem az, hogy a páciens állapotának szinten tartására használt gyógyszerek közvetlenül nem járulhattak hozzá a halálához.

- Na persze! - gondolta Donaghue. - Alig vártátok már, hogy elpatkoljon.

Fújt egy nagyot, hogy lehiggadjon, megköszörülte a torkát, aztán újra beleszólt a kagylóba.

- Köszönöm, hogy tájékoztatott doktor úr!

- Nincs mit Donaghue ügynök! Óhajtja, hogy átküldjem önnek Lenny Maraccio aktáit?

- Ha minden igaz, a kapcsolattartási adatok között talál egy email címet. Megtenné, hogy oda továbbítja? Tudja, hivatalosan nem én vagyok az illetékes az ügyben.

Azt már nem tette hozzá, hogy azért lett ő a közvetlen kontakt, mert a hivatalnál mindenki más igyekezett gyorsan elfelejteni Lenny Maracciot.

- Természetesen Donaghue ügynök! Amint megvan a boncolási eredmény, azonnal elküldöm.

- Köszönöm! Viszont hallásra Dr. Moore!

- Viszont hallásra Donaghue ügynök!

Letette a telefont és állát a kezeire támasztva egy percig csak maga elé bámult. Aztán egy mély sóhajtás után újra felemelte a mobilt. Evelyn száma még mindig a „Kedvencek” között volt. Gyorsan rányomott a hívás gombra és amíg kicsengett, azon gondolkodott, vajon hiányzik-e még neki a nő.

Ő és Dr. Evelyn Larkin még a Vérengző utáni hajsza során kerültek közel egymáshoz. A nő vele tartott a fővárosba, amikor Donaghuenak felajánlotta az iroda, hogy vezesse az új, illetve megoldatlan sorozat- és tömeggyilkoságok felderítésére létrehozott ügyosztályt.

Egy darabig jól megvoltak és a jónevű doktornőnek kitűnő állása volt az Egyetemi Kórházban, de valójában utálta Washingtont. Ezen kívül, bár sohasem hibáztatta Donaghuet, mindig ott feszült köztük egy kis szakadék, amiért Maraccio megölte Evelyn egyik kolléganőjét is. Végül, emiatt a ki nem mondott, soha át nem beszélt probléma miatt, eltávolodtak egymástól és rövid idő alatt ki is hűlt a kapcsolatuk. Ezt látszott igazolni az is, hogy alig egy évvel később, Evelyn azonnal igent mondott, amikor visszahívták osztályvezetőnek a régi munkahelyére. A félhivatalos megkeresés után tíz nappal már haza is költözött Idahoba. De azért még jóban voltak.

- Szia Jim! - köszönt bele Evelyn a telefonba. - Mi újság?

- Szia Evelyn! - megköszörülte a torkát, mert nem tudta hogy kezdje el, de aztán belevágott. - Maraccio meghalt ma reggel.

Egy pillanatig csend volt a vonal végén, aztán a nő halkan válaszolt.

- Sajnálom!

Ezt Donaghue nem nagyon hitte el. Kicsit törleszteni akart Evelynnek, amiért az pillanatok alatt faképnél hagyta, bár ez Maraccio halála kapcsán nem volt épp helyénvaló. Ráadásul nem is volt köze kettőjükhöz. De azért nem állhatta meg.

- Valóban?

Hallotta, hogy Evelyn nagyot sóhajt a vonal túlsó felén, aztán egy ajtó csukódásának a zaja szűrődött be a telefonba.

- Nem Jim, egyáltalán nem sajnálom de szerintem ezt magadtól is tudod! Ahogy én is tudom, hogy Maraccio nem csak a társad hanem a barátod is volt. Ezt tiszteletben tartom de attól még egy rohadt állat volt! Megölte a családját, egy csomó embert és Amy-t is.

- Tudom. - felelte Donaghue. - Csak gondoltam, szólok.

- Köszönöm! - Evelyn hangja tárgyilagos volt. - Tehetek érted valamit?

- Semmit! Vigyázz magadra! - ez elég idétlenül hangzott. - Szia!

- Szia!

Miután befejezte a hívást, kikapcsolta és eltette a laptopot, aztán bezárta az irodáját és felliftezett az igazgatósági szintre. Főnöke éppen telefonált de intett neki, hogy mindjárt befejezi. Úgy is volt. Hamarosan újra intett, hogy végzett.

- Szevasz Jim! Gratulálok az ügy megoldásához, szép munka volt!

- Szevasz! Hudson Page ügynöké az érdem. - felelte szerényen Donaghue.

- Meg a tiéd! Mit tehetek érted Jim?

Donaghue úgy döntött, a kellemetlenebb végével kezdi.

- Az előbb hívtak a St. Helensből. Maraccio meghalt.

Gavin Butler igazgató arcán árnyék futott át, aztán igyekezett úgy tenni, mintha nem érintette volna meg az iménti hír. Pedig nagyon is megérintette. Megkönnyebbült.

- Sajnálom Jim!

Kezdett elege lenni a sajnálkozásból. Főleg azért, mert sem Evelyn, sem az igazgató nem gondolta komolyan.

- Nem számít! Talán jobb így mindenkinek.

Butler hálás volt Donaghuenak, amiért kiutat engedett neki a kényelmetlen helyzetből.

- Elintézem a főnöknél, hogy saját halottunkként temessék el. Ennyivel tartozunk egy egykori ügynöknek, még akkor is, ha…

Nem fejezte be és ezért most Donaghue volt hálás neki.

- Köszönöm! Igazából azért jöttem, hogy szóljak, ha fentről nincs semmi, akkor lelépek egy kicsit előbb.

- Persze, menj csak! Két hét, mi? - cinkoskodott Butler. - Se térerő, se internet, se fényszennyezés. Csak horgászás, sör és csajok!

Donaghue kötelességszerűen felnevetett.

- Úgy valahogy!

- Jó pihenést Jim!

- Kösz Gavin! A központnak és a fiúknak meghagytam, hogy üzenjenek, ha van valami. Néha majd ránézek a telefonra.

- Oké! Viszlát!

- Szevasz!

Haza metrózott, főzött egy kávét, hogy elég legyen az útra is, aztán bedobta az előző este összepakolt hátizsákját a kocsija csomagtartójába. Megsimogatta a Volvo fényezését és beült a volán mögé. A terepjáró csaknem húsz éves volt, de kitűnően karban tartotta. Egyszerűen imádta. Egy ismerősétől vette meg, nevetséges ezer dollárért és soha egyetlen percig sem bánta. Elindította, élvezte egy pillanatig a motor duruzsolását, aztán kihajtott a garázsból és elvegyült a péntek délutáni, washingtoni forgalomban, hogy mielőbb a Liberty-gát mellett álló házához érjen.

Második fejezet

Donaghue hétvégi háza nem az a tipikus középosztálybeli nyaraló volt. A gáttól alig negyed mérföldnyire, egy farmon állt, és a XX. század elején-közepén, cselédlakként funkcionált. James és Donna Walsh, a farm tulajdonosai valójában nem eladni szándékozták a házat, hanem kiadni. Egy vállalkozásnak, építőipari cégnek vagy idénymunkásoknak.

Donaghuenak azonnal megtetszett a hely és miután leegyeztette az időpontot a házaspárral, egy hétvégén leugrottak Evelynnel megnézni. Azonnal elvarázsolta a hely. Kikérte Evelyn véleményét is, neki is tetszett, de végül ráhagyta Donaghuera a döntést. A gépek zaja már nem hallatszott el oda és Donaghue kifejezetten egzotikusnak találta, hogy egy-egy haszonállat vagy akár egy egész csorda időnként arra vetődött a legelőkről. Külön vonzerőt adott a rönkháznak, hogy a környékén nem volt térerő. Ha az ember telefonálni akart, akkor vagy kiment a Wards Chapel–Mariottswille Road kereszteződéséhez vagy ha szerényebb vételi lehetőségekkel is beérte, akkor a háztól százharminc yardnyira egy kis dombocskán volt némi térerő. Donaghue nem érte be egy egyszerű bérlettel, hanem kerek-perec vételi ajánlatott tett a házra. A házaspár meglepődött és egy kicsit ódzkodott is, de végül két nap gondolkodás után ráálltak. Elintézték a teendőket és alig három hét múlva Donaghue átvette a kulcsokat. James felajánlotta, hogy átvezetik oda is az internetet, de Donaghue ezt visszautasította. Pont jó volt ez így és valahányszor hosszabban időzött itt, a házaspár mindig vendégül látta őt egy estére. Egészen jó barátok lettek. Egy kellemes grillvacsora és a hozzá tartozó jó hangulatú sörözés közben bevallották neki, hogy csak azért egyeztek bele az adásvételbe, mert egy ismert FBI ügynökről volt szó.

Ahogy Donaghue behajtott a farmra, Donna messziről leintette. Mire odaért a nőhöz, már James is ott állt a felesége mellett.

- Helló Jim, hogy s mint?

- Sziasztok! Kösz, megvagyok! Ti?

- A szokásos. - mosolygott az asszony. - Ezúttal meddig maradsz?

- Két hétig!

- Akkor lesz időnk összeröffenni egy kis sörözésre! - vigyorgott James.

- Pontosan ezért vezettem ennyit ebben a döglesztő melegben. - bólintott fapofával Donaghue.

Nevettek, aztán búcsút intett a házaspárnak és elindult a házhoz. A birtokon lévő tó felszínén, ami inkább állatitatóként funkcionált, megcsillant a délutáni napfény. Donaghue kinyitotta a ajtót, alaposan kiszellőztetett és enyhe kísértéssel nézte a horgászbotjait. Mióta visszatért Idahoból, rákapott a horgászásra. Nem mintha fogni akart volna bármit, inkább a nyugalom miatt élvezte ezt a ténykedést. Félretette az ötletet és inkább kisöpörte a port, kipakolta a kaját, vágott némi fát, hogy az esti vacsoráját szabad tűzön készíthesse el. James kutyái tíz körül jelentek meg, ami csalhatatlan jele volt annak, hogy a házaspár bezárta a farm kapuit. Donaghue testvériesen szétosztotta a sülthúsból kiszedett csontokat a kutyák között, aztán éjfélig olvasott a tornácon.

Lira

Shannon Eric Denton–David Hartman: Kraken – Megjelenik május 4-én!

 Shannon Eric Denton–David Hartman

Kraken

 

Megjelenik május 4-én!

Multiverzum Kiadó

Multiverzum Kiadó, 2026

 

Fordította: Botos Kitti

Borítóterv és illusztráció: David Hartman

 

Fülszöveg

Shannon Eric Denton író és David Hartman rajzoló alkotásában egy izgalmas történet bontakozik ki egy félig ember, félig szörny hősről, aki azért küzd, hogy megakadályozza, hogy a nácik ősi borzalmakat szabadítsanak a világra.

A természetfeletti erőkkel átszőtt 1930-as években egy vakmerő kalandor, Kraken egy másik dimenzióban tett utazásból tér vissza, hogy megállítsa a misztikus náci inváziót, mielőtt a sötétség felemészti a világot.

 

„Shannon Eric Denton egy őrületes, sodró lendületű történetet mesél el, amitől még több Krakenre fogsz vágyni! Az oldalak felrobbannak a szörnyek, nácik és kalózok tobzódásától, mindez a hamisítatlan David Hartman-stílusban! Brockmolla!”

– Rob Zombie (Halloween, 1000 halott háza)

 

„H. P. Lovecraft és Indiana Jones elszállt, vad keveréke ez az izgalmas, hátborzongató és egyben fergetegesen szórakoztató történet mutánsokról és szörnyekről, hősökről és gonosztevőkről, valamint kemény és veszélyes női karakterekről. Torkon ragad, és nem ereszt. Denton és Hartman telitalálata!”

– Don Coscarelli (Fantazma, A vadak ura)

 

Részlet a kötetből

Megrendelhető a kiadó webáruházában

Multiverzum Kiadó