2021. november 8., hétfő

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Aurora P. Hill - ("Szeretem a csavarokat a történetekben, és kihasználom a fantasy adottságait. A váratlan helyzetek általában abból adódnak, hogy egy teljesen átlagos szituációt megborítok egy nem odaillő történéssel.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írónőt Aurora P. Hillt, hogy meséljen kicsit magáról, és a  könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Aurora P. Hill: Csillagos ösvényen (Serbeniai krónikák 1.) könyve jelent meg eddig, amit Aurora P. Hill oldalán lehet megrendelni.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

 


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Édesanya vagyok. Van két kicsi gyermekem, akik a napom nagy részében velem vannak, és akiket kétnyelvűen nevelünk a férjemmel. Itt már azt is elmondhatom, hogy Ausztriában élek, de rendszeresen hazalátogatok a családomhoz, a barátokhoz.

Ikrek jegyű vagyok, sok minden érdekel egyszerre: zene, nyelvek, a természet, űrkutatás, a csillagképek, rajzolás, de ebben az időszakban az írás áll az első helyen.

Rengeteget tudok beszélni, és még annál is többet írni.

Aurora P. Hill: Csillagos ösvényen című könyved sok kutatómunkát igényelt? 
Meddig tartott az írás folyamata?

Mivel az ötlet teljesen saját, nem igazán volt szükség kutatómunkára. Az eddig megírt könyveimben (amik még a fiókban lapulnak) sosem használok nagyon kötött helyszíneket vagy karaktereket, mert jobban szeretem, ha szabadon mozoghatok az általam teremtett világban. Néha utána kell néznem valaminek, de komoly kutatómunka nincs a történet mögött. Azt természetesen megnéztem, hogy léteznek-e az általam kitalált csodálatos lények máshol is, és megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy még senki nem említett hasonlókat a műveiben.

A történet már majdnem két évtizede létezik, ám a köztes időben elég sok minden közbejött, ami miatt letettem a tollat és félretoltam a kéziratot. 2003-ban keletkezett az ősregény, ha szabad így mondanom, ami 2009-ben harminc fejezetre bővült. Végül 2020 őszén fejeztem be az első kötetet, amit 3 hónapig tartott megírni.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Szeretem a csavarokat a történetekben, és kihasználom a fantasy adottságait. A váratlan helyzetek általában abból adódnak, hogy egy teljesen átlagos szituációt megborítok egy nem odaillő történéssel. A Csillagos ösvényen épp egy ilyen körülményre épül: egy hétköznapi lány, Gabriela sodródik csillagokon túli kalandokba.

A valóságból csak ötletet merítek, de senki nem ismerné fel a várost, ahol a történet a kezdetét veszi, vagy mondaná egy karakterre, hogy egy bizonyos személyre emlékeztet. 

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2002-ben, tizenhat évesen ültem le először azzal a gondolattal, hogy könyvet fogok írni. Akkor természetesen még meg sem fordult a fejemben, hogy tényleg ki is adom, csupán engedtem a kíváncsiságomnak és a nyomásnak, ami már egy ideje bennem volt. Az egyik akkori televíziós sorozatom vége nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, ezért befejeztem magamnak máshogy. Lényegében fanfictiont írtam.

A vicces az volt az egészben, hogy az első regénnyel nem ért véget a folyamat, mert már írás közben bevillant egy újabb téma, ami kikívánkozott, így amint befejeztem egy könyvet, már kezdtem is a következőt. Percre pontosan ott van a kézirataimban az írás kezdete és vége, így látható, hogy sokszor 1-2 perc eltelte után már írtam is az újabb regényt.

Nyolc kézirat van a fiókomban, amiből az egyik a Csillagos ösvényen alaptörténete. 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Inkább azt mondom, ami nem vonz. Horrort, krimit vagy sci-fit nem hiszem, hogy valaha írni fogok. Egyelőre a fantasyban érzem jól magam, de a humorosabb műfajok is szóba jöhetnek a későbbiekben.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amíg tinédzserként egymás után születtek a regények, nem igazán volt szívfájdalmam, ha vége lett a történeteknek. A Csillagos ösvényen azonban már két évtizede a fejemben van, a szereplők lényegében hozzám nőttek, és amikor arra gondolok, hogy már a harmadik kötetet írom, elfog a szomorúság és a kétségbeesés. Négy részt tervezek, így lassan tényleg a végére érek majd.

Most értem meg, miért van az, hogy egyes szerzők szinte végtelen sorozatokat írnak: Valószínűleg képtelenek elengedni a történetet vagy a szereplőket, ezért inkább újabb és újabb szituációkba helyezik őket. Talán számomra is követendő példa lenne.

Olyan nincs, hogy befejezett kézirat. Még mielőtt leadtam tördelésre a szöveget, egy kisebb bekezdést fűztem az egyik fejezetbe. Azóta sem olvastam el újra, mert attól félek, hogy találok benne átírnivalót. 

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Sokat gondolkoztam rajta, mi legyen. Maradjon a magyar verzió, vagy legyek inkább nemzetközi? Mivel külföldön élek, valahogy adott volt, hogy egy megjegyezhetőbb, kimondhatóbb álnevet választok magamnak. Nem zárkózom el az idegen nyelvű lehetőségektől sem, így egyszerűen lefordítottam angolra a férjezett nevemet. Ki tudja, mi vár rám a jövőben.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen. A nyolc kézirat közül van több olyan, ami egyáltalán nem fantasy. Úgy gondolom, egy történet már a születésekor megsúgja, hogy mi akar lenni, és az íróban fel sem merül más lehetőség. A Csillagos ösvényenről például azonnal tudtam, hogy csakis fantasy lehet, mert más műfaj nem bírná el a benne rejtőző potenciált, és nem akartam határt szabni a saját fantáziámnak.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Elég lassan esett le a tantusz, hogy őszinte legyek. Többnapos csúszásban voltak a könyvek, és már inkább mérgelődtem, hogy pont az utolsó métereken gördül elém az akadály. Így amikor megérkezett a szállítmány a ház elé, kirohantam a zuhogó esőbe, hogy szóljak a sofőrnek, hova álljon. A szomszédhoz sikerült parkolnia egy tízméteres kamionnal, úgyhogy siettem, nehogy ebből gond legyen.

Amikor végre egyedül maradtam a dobozokkal, akkor zúdult rám a felismerés, hogy elsőkönyves szerző lettem. Bevallom, a mai napig emésztem.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Elég vegyes. Ha tudom, hogy írni fogok, akkor már előre bennem van, hogy épp melyik jelenet kerül sorra. Napközben, amíg a gyerekekkel vagyok vagy házimunkát végzek, többször lejátszom gondolatban a történéseket, és este több oldalt írok. Vannak olyan helyzetek is, hogy bevillan egy szituáció, egy mondat, amit azonnal le kell írnom, mert bár pillanatnyilag nem illik az éppen írt fejezethez, de később még jó lehet. Van egy ilyen dokumentum a gépemen, ami negyvenöt oldalt tesz ki. Ebből szoktam válogatni.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nagyban segít egy jelenet megírásában, hogy épp melyik karakterrel van dolgom.

Aslios az egyik kedvencem. Az ő személyisége nagyon összetett, és mégis könnyen beleilleszkedik a jelenetekbe, amikben szerepel. Ha felbukkan a történetben, általában megnő a motivációm, és egyszerűbben  írok.

Gabriela már kicsit nehezebb, mivel az ő felfogását kell beleszőnöm egy olyan világba, ami nem létezik. Hogy viselkedne? Mit mondana? Kiakadna? Örülne neki? Volt, hogy többször átírtam egy-egy jelenetet, mert nem volt életszerű a hozzáállása az egész szituációhoz. Egy éles szemű bétaolvasóm nagyon kitért erre, és tökéletesen igaza volt.

A jelenetek közül talán a legnehezebbek azok, amiket már most úgy kell megírnom, hogy az olvasó a harmadik kötet fogyasztása közben visszacsatoljon egy korábbi történéshez. Erre majd nagyon kell figyelnem a többi rész íráskor. 

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Egy karakter az, ami meghatározza nálam a kiindulópontot. Az egyik regényemben például egy ló adta az ihletet, végül mégsem ő lett a főszereplő. Az állat megmaradt mellékszereplőként, de más irányt vett a történet.

A zenét nagyon szeretem. Sokszor történt már, hogy egy-egy dallam hallgatása közben elevenedett meg előttem a történet egy részlete. Ilyenkor addig hallgatom többször egymás után a dalt, amíg összeáll a fejemben a kép.

A brainstorming is nagyon jó dolog, sokszor alkalmazom, ha elakadok. Többféle módon eljátszom az adott szituációt, és a leginkább nekem tetszőt tartom meg.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Volt, hogy gimis, korszakomban egy barátnő, osztálytárs elolvasott egy-egy regényt, de akkor még nem volt ezzel célom. A családom például egyik kéziratot sem látta. Akkoriban nem voltam kész megmutatni senkinek, hogy mit tudok.

Amikor belevágtam a kiadásba, tudtam, hogy szükség lesz valakire, aki idegen, hideg távolságtartással nézi meg a kéziratot. Így jutottam el nyolc emberhez, akik mind elmondhatták a véleményüket, és onnantól kezdve csak rajtam múlt, hogy mit fogadok meg a tanácsokból, és mit engedek el. És igen, volt, hogy átalakult a jelenetek kimenetele egy-egy vélemény miatt.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Az egyik alkalommal úgy mentem haza látogatóba, hogy a táskámban volt az első két kötet kinyomtatott változata. Előhúztam őket, elmondtam, mi a tervem, és anyukám csak annyit mondott, hogy „Na, végre!” Apukám és az öcsém sem voltak nagyon meglepve, mintha már várták volna, hogy mikor lépek ebbe az irányba.

A férjem nem beszél magyarul, de amikor rájött, hogy mit csinálok, azonnal támogatott, és teszi is a mai napig.

A megjelenést izgalommal várták, és velem együtt örültek, amikor végre megjöttek a könyvek.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Mivel az évnek lassan vége, idén már nem sok mindent tervezek. Egyelőre az első kötet népszerűsítése, terjesztése a célom, szeretnék minél több emberhez eljutni. A harmadik kötet kéziratát szeretném még az ünnepekig befejezni, és utána nekilátok a második rész kiadási munkálatainak. Tavaszra tervezem a megjelenést. Ha minden jól megy, 2022-ben két kötetet is megjelentetek. A negyedik már nem fog beleférni.

Az olvasóimnak csak azt üzenem, hogy köszönöm az eddigi támogatásukat és a türelmüket. Továbbra is számítok rájuk!

 Köszönöm az interjút!


Én köszönöm a lehetőséget!


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Aurora P. Hill írói oldala

Aurora P. Hill weboldala

2021. november 7., vasárnap

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Előrendelhetó: Tollas Tímea: Porcukor: 40 gramm motiváció, Hízz a sikerektől!-("A misztikus és a motivációs, lelki témák voltak azok mindig, amelyek igazán közel álltak a szívemhez és a valódi egyéniségemhez. Az életemre kihatással lévő helyzetek, amelyekbe a sors által kerültem, alakították a nézeteimet bizonyos témákkal és meglátásokkal kapcsolatosan. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írónőt Tollas Tímeát, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Porcukor: 40 gramm motiváció, Hízz a sikerektől! könyve jelenik meg, amiket Publiboobox Kiadó oldalán lehet megrendelni.  Íme az interjú, fogadjátok szeretettel! 

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincsen írói álnevem, régebben a Liluss Green-t használtam pár kis versemhez vagy írásomhoz de ez még kamasz koromban volt. Akkor el akartam rejtőzni a világ elől, féltem megmutatni magamat, az egyéniségemet, mert tudtam hogy csúfolnának. Sosem voltam átlagos, semmilyen téren sem, így mindig nehéz volt a beilleszkedés.

Azonban az elmúlt pár évben rájöttem, hogy büszkén kell hozzáállnom az íráshoz, ugyanúgy ahogyan magamhoz, a személyiségemhez is. Nem lehet mindenki egyforma, a nyáj effektus pedig nem menő. Birka bárki lehet, de különleges, szivárványszínű barika… Ahhoz már elhatározás és kitartás kell. A kérdésre válaszolva: Emelt fejjel és igazán büszkén vállalom a nevemet a könyvem borítóján! Ez is én vagyok. Egy újabb részem.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

A misztikus és a motivációs, lelki témák voltak azok mindig, amelyek igazán közel álltak a szívemhez és a valódi egyéniségemhez. Az életemre kihatással lévő helyzetek, amelyekbe a sors által kerültem, alakították a nézeteimet bizonyos témákkal és meglátásokkal kapcsolatosan.

Ennek a könyvnek az alapgondolata pedig a motiváció hiányának kiküszöbölése és a pozitívabb, kitartóbb életmódra való törekvés volt. Magamat gyógyítottam a könyv írása által. Lefertőtlenítettem olyan sebeket, amelyeket máshogy nem tudtam volna kezelni. A könyvemnek köszönhetően megtanultam könnyebben elfogadni azt, aki vagyok.

 


Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Szavakkal nehezen megfogalmazható az a büszkeség és elégedettség, amely azokban a pillanatokban járt át, amikor kézbe vehettem a könyvemet. Első látásra szerelem volt. Olyan élmény ez, amelyet legalább egyszer mindenkinek meg kellene tapasztalnia a munkája során.

Egy könyv érték, de sokszor még annál is több. Maga az író lelke, az egyénisége. Egy darab, amelyet papírra vetett, mert kikívánkozott belőle.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Kiskoromban rengeteget olvastam és már akkor megfogalmazódott bennem az alkotás iránti vágy.

Akkoriban kis regényeket írogattam, amelyet édesanyámmal, a saját kedvtelésünkre szőttünk tovább, amikor éppen időnk volt. Ahogy teltek-múltak az évek, az olvasás sajnos kiveszett a mindennapjaimból és sokszor üresség töltötte csak be a helyét. Aztán volt egy egészségügyi törés az életemben és immár közel 4 éve nincs olyan napom, amikor ne vetnék papírra egy gondolatot vagy érzést.

Az írás számomra gyógyír és egy önkifejezési forma.Eleinte csak pár kis online magazinnak írtam, aztán egyre többen felkerestek különböző reklám cégektől és személyes blogoktól is, hogy nem írnék -e nekik is. Mérhetetlenül hálás vagyok, hogy ilyen lehetőségeket kaphattam az évek során és büszkeséggel is tölt el, hogy nem adtam fel azt az álmomat, hogy egyszer egy saját könyvet tehessek le az asztalra.

 A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Kiemelt kedvencem nincs, mert mindegyik naphoz írt kis üzenetem nagy jelentőséggel és értékkel bír számomra. Az őszinteség volt sokszor rettentően nehéz a kötetem írása során, ugyanis ebben nem bővelkedik a mai világunk, semmilyen téren. Mindig nehéz beismernünk, ha tévedtünk valamivel vagy valakivel kapcsolatosan, ha előítéletesek voltunk vagy éppen nem adtunk bele 110 %-ot egy fontos dologba. 


Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Egész eddigi életem során próbáltam az engem ért behatásokat és lelki tényezőket, fájdalmakat, örömöket egy „csokorba” gyűjteni és inspirációt, motivációt meríteni belőlük. A körülöttem lévő emberek életéből vagy éppen az engem ért sérelemből, lelki fájdalomból, adott esetben katarktikus élményből tudok elsősorban táplálkozni. Észrevettem magamon, hogy akkor a legkönnyebb írnom egy témáról, ha friss az élmény és éppen az alkotás fázisa előtt éltem át.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz ,sőt meg is jelent?

Mindig támogattak, mindenben. Kiskorom óta tudták, hogy ez az én világom és az egyik nagy szerelmem is egyben: az írás. Nagymamám mindig sírva, lenyűgözve olvassa a cikkeimet és a kisebb-nagyobb lélegzetvételű írásaimat. kisebb-nagyobb lélegzetvételű írásaimat. Ő az első számú kritikusom is, hiszen neki van tapasztalata az újságírás terén.

A könyv írása során végig egy ember emléke járt a fejemben és a szívemben: a nagypapámé, aki sajnos már 3 éve nem lehet velem.

Ő mindig arra tanított, hogy mosolygósan, pozitívan próbáljam szemlélni a világot és ne elégedetlenkedjek folyton. Még ma sem sikerült teljesen eleget tennem ennek a kérésének, de mindig igyekszem és remélem, hogy büszke lenne rám!

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Még több cikk, kendőzetlen őszinteség és egy új, misztikusabb témájú kötet is készülőben van a jövőben. Célok és tervek mindig lesznek, örök nyughatatlan személyiség vagyok, tehát az alkotói válság tényétől szerencsére nem félek. Ezzel a könyvvel pedig már a kellő motiváció és vidámság is megvan hozzá, hogy a jövőben még több inspiráló tartalmat hozhassak a kedves Olvasóknak!

 

  A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Tollas Tímea írói oldala 

Előrendelhető:

Libri

 

2021. november 6., szombat

Zaryntia B.Sky: Elkerülhetetlen - ("Azt hiszem elkerülhetetlenül kedvencemmé vált ez a könyv. Könnyed, gyorsan olvasható a történet. Rövidke kis történet, de annyi minden van benne. Szerelem, barátság, hűség, gyűlölet... ")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném köszönni, Zaryntia B. Sky írónőnek, hogy elolvashattam az Elkerülhetetlen című könyvét. Szerencsésnek mondhatom, hogy találkozhattam személyesen az írónővel a könyvhéten. Számomra megtisztelő volt a találkozása és, hogy elolvashattam a könyvét. A könyvet NewLine Kiadó gondozásában jelent meg.

 Zaryntia B. Sky:
Elkerülhetetlen

Tartalom:

 Egy kisvárosi, középiskolás csapat, és egy újonnan megjelenő bandavezér ütközése. Egy visszautasított lány, aki a megtorlásért, bármire képes. Egy kibontakozó szerelem, mindezek kereszttüzében.
Szenvedély, szerelem, gyűlölet, bosszúvágy.
Megingó barátságok, kegyetlen összecsapások, érzéki pillanatok, fájdalmas tanulságok, könnyes fordulatok.
Egy könyv, amely magasságokba emel, és mélységekbe ránt.
Felkészültél rá?

 Véleményem
4,5 / 5

Azt hiszem elkerülhetetlenül kedvencemmé vált ez a könyv. Könnyed, gyorsan olvasható a történet. Rövidke kis történet, de annyi minden van benne. Szerelem, barátság, hűség, gyűlölet...

Nagyon ritkán szoktam borítóról megjegyzést tenni, de most azt kell, hogy mondjam, tetszik. Tüzes, ahogy a történet is.
Maga a történet pedig izgalmas, haladós, olvasmányos volt. Nem volt felesleges üresjárat, sallangok. Tetszett, ahogy bemutatta Kerimet és a barátait. Megmutatta milyen az igaz barátság, a hűség és az árulást is egyúttal. Nem szívleltem Gábort, de később sem. Sajnálom!

De a szerelmet, szenvedélyt is megmutatta. Ahogy Kerim-et is és Kyarát bemutatta, olyan volt számomra, mint egy eleven, lélegző szerelmes párok. Mintha már ismerte volna őket személyesen az írónő. Nagyon átjött az egész. Együtt nevettem, lettem szomorú és mérges is.

Viszont egy kis hiányérzetem volt, főleg a végével kapcsolatban. Mintha nem lenne lezárva az egész. Én javasolnám, hogy folytassa. Szívesen, sőt nagyon is olvasnék még Kerimről, és a barátairól, Rudolfról és mindenkiről, hogy mi lesz később. S, ahogy olvasgattam eszembe jutott egy ötlet, milyen jó kis Hollywoodi film lenne ebből. Magam előtt látom Channing Tatum-ot vagy esetleg Mario Casas-t, ahogy lenge mintás ingben parádéznának... Szerintem, nem lenne rossz ötlet. Ugye?

Eleinte csalódtam Kyaraában, de aztán megértettem a döntése okát. Így azt gondolom, nem tudod, volna helyesen dönteni, bárhogy is nézzük. Mindenestre egy igazán szenvedélyekkel, gyűlölettel sodródó történetet olvashattam. Ami tetszett azaz, hogy kevés leírás, sok szövegelés volt. Ezt nagyon szerettem, mert haladni lehet vele, viszi a történetet. Bírom a srácokat, annyira idétlenek, gyerekesek. Néha viccesek, és komolyak is tudnak lenni. Legfontosabb az, hogy hűségesek, kitartóak.

Összességében engem meg győzött az írónő. Kell még több történet, sőőt!! Folytatást követelek. Kérek mééég! Szívesen olvasnék még írónőtől, mert szerintem több van, mint amit ebben a kötetben megmutat, ez még csak felszín, mi lehet még? Szóval, tessék csak írni. Én várom a következőt.

 

A könyvet itt szerezhetitek be:

NewLine  Kiadó 

Zaryntia B. Sky írói oldala

Zaryntia B. Sky instagram oldala 

Zaryntia B. Sky weboldala 

2021. november 4., csütörtök

Megjelent Köbli Norbert két kötete Örök tél és Fél világ és más forgatókönyvek - ("„Embermeséi úgy szembesítenek önmagunkkal, a múlt feldolgozatlan fejezeteivel, hogy közben nem felejtenek el szórakoztatni sem.” – Nők Lapja")

Köbli Norbert iskolateremtő, sokszorosan kitüntetett forgatókönyvei most először jelennek meg nyomtatásban, ráadásul teljes terjedelemben, csonkítatlanul, sok kimaradt jelenettel. Nemcsak a forgatókönyvírás iránt érdeklődő szakembereknek és a filmrajongóknak, hanem a mélyen emberi, izgalmas és fordulatos történetek kedvelőinek is jó szívvel ajánljuk ezt a kötetet.

 

Köbli Norbert: Örök tél és más forgatókönyvek


 

Megjelent!

A pusztító háború után egy asszonyt elrabolnak kislánya mellől, és egy fagyos szénbányába hurcolnak kényszermunkára.
• • •
Egy szélhámos új családra lel az erdő mélyén, mígnem hazatér a férj.
• • •
Két forradalmár betör a svájci magyar követségre, de törököt fognak a túszul ejtett követtel.

• • •
Egy író hazatér Budapestre, hogy egy eszme nevében segítsen leigázni szülőföldjét 

 



Blörbök


„Ennél okosabban aligha lehetne mesélni a málenkij robotról.”
Örök tél, HVG

„Folyamatosan fenntartja a feszültséget, okos és jól kimért.”
Apró mesék, Magyar Nemzet

„Nocsak, már van jó magyar thriller is!”
A berni követ, Origo

„Tűpontos üzenetével elgondolkodtat, fojtogató légköre még az utcára kilépve is velünk marad.”
Árulók, IGN.com

 



Köbli Norbert: Félvilág és más forgatókönyvek

Megjelent!


A nagy háború hajnalán külföldre szökne szerelmével a nagyvilági dáma, mit sem sejtve róla, hogy valaki a közvetlen közelében a halálát kívánja.
• • •
Egy sztálinista lakatos és egy forradalmár zongorista örök barátságot köt a belügyminisztérium pincéjében.
• • •
Katonai felderítők róják az olasz erdőket puskák és galambok után kutatva.
• • •
Három barát arra az esztelenségre készül, hogy eltérít egy belföldi repülőgépet.
 
 



Blörbök

„Jó dramaturgia, az utolsó szóig átgondolt forgatókönyv.”
Félvilág, Filmvilág

„A nagyon gazdagok és nagyon szegények közt feszülő társadalmi ellentétet, a törtető mágnások hátán felkapaszkodott prostituáltak és a végsőkig kihasznált, álmodozó cselédek világát Köbli Norbert forgatókönyvíró legalább olyan jó érzékkel ragadta meg, mint Kosztolányi az Édes Annában.”
Félvilág, Index

„Úgy szórakoztat, hogy közben túl is mutat a szereplők életén és az adott időszakról egy átfogóbb kép sejlik fel.”
Trezor, film.hu

„Ötven éve nem volt ilyen ütős háborús filmünk.”
Szürke senkik, Origo

„Izgalmas, lenyűgöző és megható.”
Szabadság különjárat, Index 
 
 

Köbli Norbert

Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, érdemes művész. Négyévesen látta a Vukot; azóta több tízezer filmet végignézett. Mikor rájött, hogy a filmeket nem a színészek rögtönzik, hanem írók írják, rálelt életre szóló hivatására, a forgatókönyvírásra. Az olyan filmjeit, mint A vizsga, a Félvilág vagy az Örök tél a kritika és a szakma egyaránt lelkesen fogadta – idehaza és külföldön.
Budán él családjával.


Díjak

Balázs Béla-díj (2015)

Magyar Filmdíj (2016, Félvilág)

Golden Reel Award (2016, Félvilág)

Magyar Filmdíj (2018, Árulók)

Magyar Filmdíj (2019, Trezor)

Golden Reel Award (2019, Örök tél)

Emmy-díj jelölés (2019, Trezor / Örök tél)

Érdemes Művész-díj (2020)

Dombóvár város díszpolgára (2021)


Filmek 

A játszma (2022)

Apró mesék (2019)

Örök tél (2018)

Trezor (2018)

Árulók (2017)

Szürke senkik (2016)

Félvilág (2015)

A berni követ (2014)

Szabadság különjárat (2013)

A vizsga (2011)

„1977-ben születtem Dombóváron. A Kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségiztem, majd a Pécsi Tudományegyetemen jogászként, dicsérettel diplomáztam. 2001-ben Budapestre költöztem; filmkritikusként és filmforgalmazóként dolgoztam, közben könyvekből, autodidaktaként filmírást tanultam. 2007 óta vagyok főállású forgatókönyvíró.

Romantikus vígjátékok (Made in Hungária, 9 és ½ randi, SOS szerelem!) után érdeklődésem hamar a történelmi témák felé fordult. Íróként elsősorban a negyvenes-ötvenes évek, a Rákosi- és a Kádár-korszak foglalkoztatnak, de írtam filmet a boldog békeidők végnapjairól (Félvilág, rendező: Szász Attila) és az első világháborúról is (Szürke senkik, rendező: Kovács István).

A Kamera Korrektúra-díjas Szabadság különjárat (rendező: Fazakas Péter) és a Magyar Filmdíjas Árulók (szintén Fazakas Péter) a Rákosi-rendszerben játszódik, míg A vizsga (rendező: Bergendy Péter), a Trezor (rendező: Bergendy Péter) és A berni követ (rendező: Szász Attila) a Kádár-korszakban. A vizsga a 2012-es Chicagói Filmfesztiválon Arany Hugo-díjat nyert, A berni követ pedig Montrealban Bronz Zenitet. A Trezor-t – Magyarországról elsőként – nemzetközi Emmy-díjra jelölték 2019-ben.

Két legutóbbi munkám, az Örök tél és az Apró mesék egyaránt a második világháború után játszódik. Az előbbi a málenkij robotban elhurcoltak százezreinek állít emléket igaz történet nyomán, utóbbi pedig egy szélhámos kalandjait követi nyomon a vadnyugati állapotokat idéző 1945-ben. Az Örök tél eddig 30 díjat nyert nemzetközi fesztiválokon, főszereplőjét, Gera Marinát pedig nemzetközi Emmy-díjra jelölték.

2007-ben tíz társammal megalapítottam a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületét. Bírálóbizottsági tag vagyok a Sára Sándor-, illetve a Balázs Béla-díj bizottságban.

„A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenységem elismeréseként” 2015-ben Balázs Béla-díjjal tüntettek ki. Egy évvel később a Félvilág című forgatókönyvemért elnyertem az 1. Magyar Filmdíj legjobb forgatókönyvírónak járó elismerését, illetve a kaliforniai Tiburon Filmfesztivál forgatókönyv-díját. 2018-ban a 3. Magyar Filmdíj-gálán a legjobb tévés forgatókönyv díját vehettem át Árulók című munkámért, egy évre rá pedig Trezor című forgatókönyvemért. 2020-ban Érdemes Művész-díjat kaptam.”

(Köbli Norbert)


A két kötet előrendelhető, november 4-étől megvásárolható extra kedvezményekkel! 

Köbli Norbert: Örök tél és más forgatókönyvek

 Köbli Nortbert: Félvilág és más forgatókönyvek


N.Simon Barbara: A szerelem üzlete (Érted sorozat 1.) - ("Ahhoz képest,hogy ez az első könyve, nagy tehetség lakozik. Bízom benne, hogy nem az utolsó kötete lesz, hanem sok száz. Magával ragadó történet, nem tudod elengedni, olvastatta magát. ")

Amikor megláttam ezt a könyvet facebookon rögvest mentem előrendelni az írónőnél N. Simon Barbara írónőhöz, hiszen én általában közvetlenül az íróktól szerzem be az adott könyvet, itt sem volt ez másképp. A kötet A szerelem üzlete címmel első kötete jelent meg az írónőnek, és remélem, hogy nem az utolsó lesz.


N.Simon Barbara:
A szerelem üzlete
(Érted sorozat 1.)

 


Tartalom:

 Fehér ​Dániel elismert ügyvédként dolgozott, ám karrierjének olyan ármány vetett véget, melyet nem tudott lemosni magáról. Édesapja, Magyarország legismertebb cipővállalatának igazgatója, aki szeretné, ha leköszönése után fia venné át a vezetést a vállalat élén. Dániel semmit nem tud a kereskedelemről és hidegen hagyják a cipők. Apja kényszerítése miatt kénytelen az első számú Fashionshoes üzletben megtanulni az ezzel járó feladatokat.
Az üzlet jelenlegi vezetője Schwartz Zsófia, elvált, egy gyermekes családanya, aki szárnyai alá veszi Dánielt. Bár tudja, hogy ki ő, nem kivételez vele, kemény leckéket ad neki tiszteletről, kitartásról és alázatról. Zsófi életét volt férjével való kapcsolata is megnehezíti, ugyanis a férfi még nem törődött bele a válásba. Vajon Zsófi meg tud birkózni volt férjének manipulálásával?
A közös munka során Zsófi és Dániel egyre közelebb kerül egymáshoz, és olyan szerelem bontakozik ki kettejük között, ami mindent megváltoztat.
Felbukkan Dániel volt üzlettársa, aki még mindig úgy érzi, Dániel nem bűnhődött eleget múltban elkövetett hibái miatt. Dániel ismét mindent elveszíthet.
De mit akar a volt üzlettársa ennyire megtorolni?
Vagy esetleg nem is ő áll az események hátterében?
Mi mindenre képes az, akit bosszúvágy hajt?
Zsófi és Dániel kapcsolatát tragédiák sora árnyékolja be, megpróbálják egymást segíteni az élet viharaiban, de a bajok túlnőnek rajtuk. Dániel olyan terhet vesz a lelkére, ami egy életen át végigkíséri.
Szerelem, bosszú, emberrablás, gyilkosság…

Véleményem
5/5

Te jó Isten! Atyaég! Ez a könyv, annyira imádom! Hihetetlenül jól kötet. Egyszerre humoros, komoly és romantikus történet, mely mindenkinek nagyon ajánlom.

Tanít, szórakoztat és kikapcsol. Jó volt olvasni, rég volt már ilyen kellemes olvasmányom romantika zsánerben. Imádtam Dani és Zsófi párost. Tetszett, hogy lassan épült a kapcsolatuk. Hol viccesen, komolyan aztán megint viccesen. Ráadásul nálam jó nagy piros pontot jelent, ha gyermek is van benne. Imádom őket. Az ő őszinte mondanivalójuk, az érzéseik átjönnek. S, ahogy Dani kezd felnőni, megtapasztalja milyen az alázat, a felelősség és az őszinteség. Milyen lehet egy komoly kapcsolat, ami nem csak kapni, de adni is jó. Zsófi megmutatja, milyen lehet szeretni, tartozni valahová. Milyen lehet egy kapcsolat, egy család részévé válni.

"Tanítsa meg neki, milyen embernek lenni. Tanítsa meg, milyen mások előtt fejet hajtani.

Írónőnek tele van életbölcsességei, amit nagyon szeretek. Komoly mondatok, némely tanácsnak is megfelelnek. Ahhoz képest első, hogy ez az első könyve, nagy tehetség lakozik. Bízom benne, hogy nem az utolsó kötete lesz, hanem sok száz. Magával ragadó történet, nem tudod elengedni, olvastatta magát. Voltak olyan karakterek, akiket nem szívleltem ilyen volt Zsófi anyukája, exe, és Rebeka férje Dávid. Dániel szülei nagyon aranyosak voltak. De kedvencem továbbra is Dániel és Zsófi. 

"Ha túl sokat válogatsz, azt veszed majd észre, hogy őszülő hajjal egyedül ülsz a verandán, és senkinek nem foghatod meg a kezét életed alkonyán."

Ezek után nagyon várom a következő könyvet. Kíváncsi vagyok mit fog kihozni, mennyire fogja felülmúlni az első kötetet.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

N.Simon Barbara írói oldala 

Libri 

Líra 

2021. november 2., kedd

Megjelent! Robert Dugoni: A nyolcadik nővér (The Eighth Sister) című kötet - ("„A nyolcadik nővérben a kémkedés mestersége csodás ötvözetet alkot a klasszikus kalandregény műfajával, miközben az olvasó Moszkva térképét tartja a kezében.” – Martin Cruz Smith")

 Robert Dugoni: A nyolcadik nővér
(The Eighth Sister)

Megjelent!

Agave Könyvek Kiadó

A nyolcadik nővérben a kémkedés mestersége csodás ötvözetet alkot a klasszikus kalandregény műfajával, miközben az olvasó Moszkva térképét tartja a kezében.”

Martin Cruz Smith

Fordította: Ipacs Tibor


Charles Jenkins, a CIA volt tartótisztje válaszút előtt áll: családja van, úton a második gyereke – a biztonsági tanácsadó cége pedig a csőd szélére került. Egy nap felkeresi az otthonában a volt rezidentúravezetője, és egy kockázatos megbízást ajánl neki: egy fedőtörténettel utazzon el Oroszországba, és keresse meg azt az orosz ügynököt, akiről azt feltételezik, hogy sorban végez a „Hét nővér” néven ismert amerikai kémsejt tagjaival.

Mivel égetően szüksége van a pénzre, Jenkins elfogadja a megbízást, és elindul Moszkvába. Ám amikor megtalálja a gyilkosságok értelmi szerzőjének tartott ügynököt – az úgynevezett nyolcadik nővért – kiderül, hogy a nő nem az, akinek és aminek mondták. Hiszen ebben a halálos macska-egér játszmában senki sem az.
Egy makacs orosz elhárítótiszttel a nyomában Jenkins vakmerően megszökik a Fekete- tengeren át, de azzal szembesül, hogy az ügynöksége magára hagyta. Miközben veszélyben forog a családja és a szabadsága, Jenkinsnek élete küzdelmét kell megvívnia – a hazája ellen. 

 Blörbök

„Annyira friss és hiteles, hogy szinte látjuk magunk előtt a holnapi szalagcímeket.”
Mark Sullivan

„A nyolcadik nővér tökéletes tempója és remek cselszövései az utolsó oldalig lekötik az olvasót. A kémkedés, a történelem és a gyors észjárású szereplők tökéletes kombinációja.”
New York Journal of Books

„Lebilincselő thriller… A nyolcadik nővér minden bizonnyal a műfaj egyik klasszikusa lesz majd, Dugoni pedig vitathatatlanul az egyik legjobb író a mezőnyben.”
Associated Press

„Szikár próza, tökéletes helyi színezet: ez a cselekményközpontú thriller lüktet a feszültségtől és a veszélyes menekülésektől. A történetét egy tárgyalótermi dráma koronázza meg, ami ugyanolyan jó, mint John Grisham művei. Ez a könyv kötelező olvasmány a jogi thrillerek és a kémregények kedvelőinek.”
Library Journal

„Dugoni kémthrillere olyan hihetetlenül lebilincselő, hogy teljesen beszippantja az olvasót.”
Publishers Weekly

„Dugoni most még önmagát is túlszárnyalta: az eddigi talán leglebilincselőbb thrillerében viharos gyorsasággal követik egymást a kémkedéssel átszőtt akciójelentek… Árulás, vakondok, számtalan félrevezetés… Robert Dugoni regényében nagyon kockázatos játszma zajlik a kémek között, és a szerző egy pillanatra sem veszi le a lábát a gázpedálról.”
The Real Book Spy 

 

Robert Dugoni

1961-ben született, az írás mellett több mint harminc évig védőügyvédként dolgozott. Számos nagy sikerű sorozat szerzője, a New York Times, a Wall Street Journal és az Amazon bestsellerlistáinak gyakori szereplője. A könyveit több mint huszonöt országban adták ki eddig.


Részlet a kötetből

 „A prospektusban közölt térképet követve Jenkins átkelt a hídon, majd elhaladt a látszólag a lejtős pázsitba vájt, gömbölyded épületek mellett, amíg meg nem érkezett a Média Centerhez. Megvette a jegyet, majd megkereste azt a helyiséget, melyben az 1812-es moszkvai tűzvészről szóló filmet vetítették.

Jenkins gyanította, hogy Fjodorov szándékosan választotta ezt a filmet. A kiképzése során tanult Oroszország történelméről, és tudta, hogy az 1812-es tüzet a visszavonuló orosz seregek gyújtották, így Napóleon megszálló seregeinek nem maradt étel, és nem volt hol meghúzniuk magukat – és nem volt ki fölött uralkodniuk. Napóleon győztesként lovagolt be Moszkvába, de nem volt más választása, mint elmenekülni a városból, ha nem akart éhen halni vagy megfagyni.
Oroszországot nem lehet leigázni.
A nézőtéren kevesen voltak, a kapott utasításnak megfelelően Jenkins az utolsó előtti sorban ült le.
Negyed tizenkettőkor Fjodorovnak még mindig se híre, se hamva, így Jenkins arra a következtetésre jutott, hogy ez is csak egy újabb FSZB-féle próba volt. Fogta a kabátját és a többi holmiját, és már épp indulni készült, amikor észrevette, hogy két férfi lép be a sötét moziterembe, és egyenesen felé indulnak – az egyik Fjodorov volt. Az FSZB-tiszt a Jenkins melletti székre ült le, tagbaszakadt társa pedig közvetlenül mögéjük telepedett le. Jenkinsnek eszébe jutott Peter Clemenza a Keresztapa című filmből, különösen az a jelenet, amikor Clemenza egy autó hátsó ülésére ül, hogy megfojthassa Talia Shire-nek az anyósülésen ülő férjét.
– Szeretne beszélni? – kérdezte Fjodorov angolul.
Jenkins bólintott.
– Igen.
– Rendben van. De ha azt akarja, hogy együttműködjünk, akkor el kell jönnie a Ljubljankába – mondta Fjodorov, és próbált úgy tenni, mintha nem igazán érdekelné az egész. – Maga az, aki ajánlatot tesz. Hajlandóak vagyunk meghallgatni, de ha beszélni akar velünk, akkor el kell jönnie.
– Ja dumaju, sto ja dosztatocsno blizko. Krome togo korotkaja progulka po russzkomu holodu horosa dlja zdorovja, nyet? – felelte Jenkins, szándékosan oroszul. Normális esetben nem árulta volna el, hogy mennyire beszél vagy ért oroszul, de azt akarta, hogy Fjodorov azt higgye: ő irányítja a találkozót. Azt hiszem, épp elég közel vagyok. Ráadásul egy rövid séta az orosz hidegben jót tesz az egészségnek, nem?

Fjodorov rápillantott, és a két férfi farkasszemet nézett. Az orosz férfiaknak mindennél többet jelent a méltóság megőrzése, az erő, a hatalom sugárzása. Jenkins szándékosan elsőként kapta el a tekintetét.
– Mert itt a zaj miatt szinte lehetetlen, hogy bárki is kihallgasson bennünket vagy rögzítse a beszélgetésünket – mondta Jenkins angolul. – Azt hiszem, ma reggel ez felel meg leginkább a céljainknak. Feltételezem, hogy ön is így gondolja, hiszen ezért van itt.
Fjodorov a mozivásznat nézte.
– Talán kezdhetnék azzal, hogy mi a célja – mondta.
– Rendben. Ahogy a telefonban is mondtam, amerikai üzletember vagyok, és olyan információ van a birtokomban, amiért szerintem nagyon hálás lenne az orosz kormány.
– Milyen területen dolgozik?
– A biztonsági szférában.
Fjodorov lassan elmosolyodott.
– Nálunk Oroszországban egyesek azt mondják, hogy elég nagy a biztonság. Talán már túl nagy is.
– És nálunk, az Egyesült Államokban pedig egyesek szerint nem vagyunk elég biztonságban azoktól, akik ártani akarnak. – Jenkins felsóhajtott. – Kényelmes munkám van, hiszen itt lehetek az önök országában.
– Miért nem mondja meg, hogy miért van itt?
– Járt már valaha Mexikóvárosban? – kérdezte Jenkins.
Fjodorov összevonta a szemöldökét.
– Nem, még nem.
– Maga túl fiatal. – Jenkins úgy becsülte, Fjodorov a negyvenes évei közepén járhat. – Az én időmben egy követ nem lehetett eldobni anélkül Mexikóvárosban, hogy el ne találjon egy orosz KGB-tisztet.
– És mi dolga volt ott?
Jenkins elmosolyodott.
– Köveket vágtam az orosz KGB-tisztekhez.
Fjodorov egy pillanatra Jenkinsre nézett, majd elnevette magát.
– Yo era un turista estadounidense en México – mondta Jenkins spanyolul. Amerikai turista voltam Mexikóban.
– Értem. Mondja, milyen jellegű az információja?
– Azon orosz KGB-tisztek neve, akiket eltaláltam azokkal a kövekkel.
– Nem értem.
– Kövek, melyek célba találtak.
– Orosz KGB-tisztek, akik átszöktek?
– Nem, azok, akik maradtak.
– Értem. – Fjodorov nyilvánvalóan érdeklődött, de nem mutatta. Vállat vont. – Ez sok évvel ezelőtt történt. A Szovjetunió már nem létezik. Miből gondolja, hogy mindez még érdekel bennünket?
– Igen, olvastam a glasznosztyról és a peresztrojkáról. Talán tévedtem, amikor azt feltételeztem, hogy egy hozzám hasonló ember valami értékeset ajánlhat ennek az új Oroszországnak.
– Talán nem – mondta Fjodorov, majd hozzátette: – Azért meg lehet próbálni.
Jenkins bólintott. Ideje volt behúzni a halat.
– Alekszej Szukurov. Úgy hiszem, hogy korábban a KGB ezredese volt, és negyven éven keresztül értékes adatokat adott át az Egyesült Államoknak a szovjet haditechnikáról. A művelet fedőneve „Graystone” volt.
– Nem hallottam erről az emberről.
Jenkins elmosolyodott.
– Persze hogy nem, hiszen kínos lenne a hazájának. Nézzen utána, Mr. Fjodorov. Ha érdekli, szóljon.
– Meddig marad Moszkvában, Mr. Jenkins?
– Azt sosem lehet tudni – felelte Jenkins. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Fjodorov nem kérdezte meg, hol szállt meg.
– És ha ez az ember érdekel bennünket, mit kér cserébe?
– Azt, amit minden amerikai – felelte Jenkins. – Amit minden orosz akar, legalábbis a rövid reggeli sétámon látottak alapján. Most már mindannyian kapitalisták vagyunk, nem?”

 

A kötet kedvezménnyel megvásárolható a kiadó webáruházában!

Agave Könyvek Kiadó

2021. október 29., péntek

William Gibson: Sprawl-trilógia A cyberpunk bibliája. Újra megjelenik november 30-án! Mindhárom kötet új fordításban!



Limitált díszdobozos kiadásban is kapható!

Egy kultikus trilógia, mely érthetővé teszi az elmúlt évtized fellángoló cyberpunk hullámát. Egy trilógia, melynek jövőképeiből valóság lett. Egy trilógia, mely éppúgy működik társadalmi kortablóként, mint sci-fiként.

William Gibson 1981-ben megnézte John Carpenter Menekülés New Yorkból című filmjét, elolvasta Philip K. Dick tollából a Blade Runner címmel épp megfilmesítés alatt álló Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című regényt, és végiglapozta Moebius The Long Tomorrow címre keresztelt képregényét, miközben figyelte környezetét, az 1980-as évek elejének technológiai és társadalmi trendjeit, hogy aztán megteremtse egyedülálló, műfajteremtő látomását a Neuromancer képében. A kötet és két folytatása (Count Zero, Mona Lisa Overdrive) elképesztő hatékonysággal érzett rá az elkövetkező 20-30 év változásaira. Nem hiába mondta róla Bruce Sterling, a legendás futurista, hogy „ez az, amiért az SF-et kitalálták.”

A Neuromancer lenyűgöző és baljós jövővíziója Hugo-, Nebula- és Philip K. Dick-díjakat ért; e három kitüntetést egyszerre mindmáig nem sikerült egyetlen más sci-finek sem elnyernie. Gibson később trilógiává bővítette történetét a Count Zero, valamint a Mona Lisa Overdrive című kötetekkel, létrehozva egy olyan univerzumot, mely nélkül a popkultúra és a filmvilág nem gazdagodhatott volna olyan művekkel, mint a Mátrix, ami épp Gibson világának lényegét, a virtuális valóságot vette át – maga a mátrix elnevezés is Gibsontól ered! –, vagy épp a Transmetropolitan képregény. 


William Gibson: Neuromancer

Fordította: Farkas Veronika

Fülszöveg

 

„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején.”

Ezzel a mondattal kezdődik minden idők egyik legjobb science fiction regénye, aminél pontosabban semmi sem jósolta meg a jövőt. William Gibson 1984-ben megjelent, Hugo-, Nebula és Philip K. Dick-díjakkal kitüntetett műve a cyberpunk műfaj alapköve, hatása mindmáig tetten érhető filmekben, zenékben, videojátékokban és más kortárs művészeti alkotásokban. Ráadásul itt találkozhatunk először a mátrixszal, azzal a globális konszenzuális-hallucinációval, ami a cybertér minden egyes adatbájtját megtestesíti, és ami alapjául szolgált a tizenöt évvel későbbi, azonos című kultikus film világának.

Case volt a legjobb adattolvaj a mátrixban, egészen addig, amíg el nem követte a klasszikus hibát – lopott a megbízióitól, akik büntetésként megmérgezték az idegrendszerét, örökre száműzve őt a cybertérből. Most azonban egy rejtélyes, magát Armitage-nak nevező alak a megváltást ígéri neki: a teljes gyógyulást, ha Case elvállal egy munkát egy felmérhetetlenül erős mesterséges intelligencia ellen, ami Föld körüli pályán kering a baljós Tessier-Ashpool klán szolgálatában. Egy legendás adattolvaj lementett emlékezetével és egy utcai szamuráj védelmében Case útra kel mind a való világban, mind a mátrixban, a többi pedig már, ahogy mondani szokás: science fiction történelem. 

Az olvasó Farkas Veronika új fordításában tartja kezében a könyvet, mely Gibson exkluzív utószava mellett Jack Womack Valami sötét gödör című esszéjét is tartalmazza.

Részlet a kötetből

 

„Otthon.
Az otthon a BAMA volt, a Sprawl, a Boston-Atlanta Metropolitan Axiális.
Programozzunk be egy térképet, amelyik megjeleníti az adatforgalom frekvenciáját: ezer megabájtonként egyetlen pixelt rajzol egy hatalmas képernyőre. Ezen Manhattan és Atlanta fehéren izzana, utána lüktetni kezdene, a forgalom sebessége túlterheléssel fenyegetné a szimulációt. A térkép szupernóvává akarna robbanni. Hűtsük le! Növeljük a felbontást! Egy pixel legyen egymillió megabájt. Másodpercenként százmillió megabájtnál már ki tudnánk venni bizonyos tömböket Manhattan belvárosában, és a százéves ipari parkok gyűrűjét Atlanta régi magja körül...
Case felébredt. Repülőterekről álmodott, Molly sötét bőrruháiról, amelyek előtte haladtak a Narita, a Schipol, az Orly csarnokaiban... Látta önmagát: műanyag laposüvegben dán vodkát vett valami kioszkban, egy órával hajnal előtt.
Valahol odalent, a Sprawl vasbeton gyökerei között egy metrószerelvény tolta maga előtt az állott légoszlopot az alagútban. Maga a szerelvény néma volt, indukciós párnán siklott, de a levegő helyváltoztatása dalra fakasztotta az alagutat, a basszusa szubszonikusba nyúlt. A szoba, ahol Case feküdt, vibrálni kezdett, és a por felemelkedett a kiszáradt parketta réseiből.
Amikor kinyitotta a szemét, Mollyt látta maga előtt meztelenül és éppen hogy csak elérhetetlenül a vadonatúj rózsaszín matrac másik oldalán. Odafent napfény szűrődött be az osztott tetőablak kormos négyszögein. Az egyik félméteres üvegtáblát forgácslap helyettesítette, és egy vastag, szürke kábel bújt át rajta, a vége pár centivel a padló felett fityegett. Case az oldalára fordult, és csak nézte, ahogy a lány lélegzik; a mellét, a csípője vonalát, amely egy vadászgép törzsének funkcionális eleganciájára emlékeztette. A lány teste nyúlánk volt, rendezett, izmai, akár egy táncosé.

Case felült. A szoba nagy volt, és üres, nem volt benne más, csak a széles, rózsaszín matrac, mellette két új egyforma, üresnek látszó nejlonszatyor. Csupasz falak ablakok nélkül, egyetlen, fehérre mázolt, tűzbiztos ajtó. A falakat számtalan réteg fehér elasztikus festék borította. Egy üzemcsarnok. Case jól ismerte ezeket a helyeket, az ilyen épületeket; bérlőik az interzónában mozogtak, ahol a művészet jóformán bűncselekmény, a bűncselekmények pedig már-már mesterművek.

Otthon volt.
A padlóra lendítette a lábát. Az apró parkettalécek egy része hiányzott, némelyek kilazultak. Fájt a feje. Eszébe jutott Amszterdam, egy másik szoba a Centrum óvárosi részében, a százéves épületek. Molly, amint visszatér a csatorna partjáról narancslével és tojással. Armitage valami titkos rajtaütésen vett részt, míg ők ketten átsétáltak a Dam téren, el egy bárhoz, amelyet Molly ismert a Damrak sugárúton. Párizs egy elmosódott álom volt. Vásárlás. A lány elvitte vásárolni.

A lábánál új, gyűrött farmer hevert. Belebújt, és letérdelt a szatyrok mellé. Az első, amit kinyitott, Mollyé volt; szépen összehajtogatott ruhák és drágának tűnő kütyük. A második tele volt, de nem emlékezett, hogy vettek volna ilyen holmikat: könyveket, kazettákat, egy szimstim decket, francia és olasz címkéjű ruhákat. Egy zöld póló alatt felfedezett egy lapos, újrahasznosított japán papírba origamitechnikával becsomagolt tárgyat.

A papír elszakadt, amikor megfogta, és fényes, kilenchegyű csillag esett ki belőle, majd függőlegesen beleállt a parketta egyik résébe.
– Ajándék – mondta Molly. – Észrevettem, hogy mindig megnézed ezeket.
Case megfordult, és látta, hogy törökülésben ül az ágyon, álmosan vakargatva a hasát burgundivörös körmeivel.”

 

William Gibson: Count Zero

Fordította: Farkas Veronika

Fülszöveg 

„COUNT ZERO INTERRUPT –
Megszakítás esetén
A számláló visszaállítása nullára.”

Turner zsoldosként szolgál nagyvállalatokat. Legújabb küldetése egy vezető fejlesztő kimenekítéséről szól, aki a konkurenciához állna át, ráadásul a birtokában van egy biochip, ami alapjaiban változtatná meg a világot. A művelet azonban minden álcázás ellenére sokak érdeklődését felkelti, ráadásul néhányuk már emberi léptékkel felfoghatatlannak tűnik.

Eközben Bobby Newmark, a magát a cybertérben Count Zerónak nevező, kisstílű adattolvaj nincs felkészülve arra, hogy a mátrixra milyen hatással lesz a tervezett kimenekítés. Vérdíjjal a fején, vudu istenekkel a nyomában csak életben szeretne maradni. Aztán találkozik az angyalokkal, és minden a feje tetejére áll.

William Gibson folytatása a Neuromancerhez látványos és egyben profetikus világábrázolásával, különleges stílusával és nagyszerű szereplőivel méltó módon gondolja tovább a kultikus előd témáit, feltevéseit. A Count Zero egyben kiindulópontja is annak, hogy a természetfeletti miért és hogyan keveredhet a cyberpunkkal. Az olvasó Farkas Veronika új fordításában tartja a kezében a könyvet.

Részlet a kötetből


„Az összeomlott szálloda falai az öböl ívének negyedénél álltak. Ott erősebb volt a hullámverés, minden egyes becsapódás detonációnak érződött.
A lány most maga felé húzta, valami újdonsággal a szeme sarkában, új feszességgel. A sirályok szétrebbentek, amikor kéz a kézben megérkeztek a partra, hogy belebámuljanak az üres ajtónyílásokon túli árnyékokba. A homok elszivárgott, lehetővé téve, hogy az épület homlokzata beomoljon, a falak eltűntek, és így a három szint padlói úgy lógtak a levegőben, akár hatalmas zsindelyek a meghajlott, rozsdás, ujjvastagságú acélból lévő inakon. Mindegyiket más színű és más mintázatú járólapok fedték.
Az egyik betonív felett a HOTEL PLAYA DEL M volt kirakva gyerekes kagylónagybetűkből. – Mar – egészítette ki fennhangon Turner, bár már kivette a mikrotüskét.
– Vége – mondta a lány, belépve a boltív alá, az árnyékba.
– Minek van vége? – követte a férfi. A fűzfa kosár a csípőjéhez dörzsölődött. A homok ott hideg volt, száraz, laza a lábujjai között.
– Vége. Annyi. Ennek a helynek. Itt nincs idő, nincs jövő.
Turner csak bámulta, majd a pillantása továbbsiklott a rozsdás ágyrugók gubancára a két omladozó fal csatlakozásánál.
– Húgyszag van – mondta. – Ússzunk.

A tenger elmosta a borzongást, de távolság került közéjük. Turner szobájában ültek a takarón, és ettek, némán. A rom árnyéka kezdett megnyúlni. A szél megmozdította a lány napszítta haját.
– A lovak jutnak rólad eszembe – mondta végül a férfi.
– Hát – válaszolta a lány, mintegy a kimerültség mélyéről –, azok még csak harminc éve haltak ki.
– Nem – felelte Turner. – A hajadról. Az a haj a nyakukon, amikor futottak.
– Sörény – mondta a lány, és könnyek jelentek meg a szemében. – Baszki. – Rázkódni kezdett a válla. Mély levegőt vett. Az üres Carta Blanca-dobozt lehajította a partra.
– Tudod, mit? Hagyjuk. – Ismét átkarolta a férfit. – Gyere inkább, Turner, gyere…
És miközben hanyatt feküdt, Turnert is magával húzva, ő észrevett valamit, egy hajót, amelyet fehér kötőjellé nyomott össze a távolság, ahol a víz találkozott az égbolttal.

Amikor felült, és felhúzta levágott szárú farmerét, meglátta a jachtot. Már sokkal közelebb járt, kecses fehér ívként úszott, alig merülve a vízbe. Mély vízbe. A tengerpart valószínűleg szinte függőlegesen szalad itt alá, a hullámok erejéből ítélve. Valószínűleg azért ér ott véget a szállodák sora, ahol, és azért nem maradt fent a romos épület. A hullámok kinyalták alóla az alapot.
– Add ide a kosarat.
A lány a blúzát gombolgatta. Turner vette neki az egyik szürke kis boltban az Avenidán. Elektromoskék mexikói pamut, rossz gyártmány. Az üzletekben vásárolt ruháik alig bírták egy-két napig.
– Azt mondtam, add ide a kosarat!
A lány odaadta. Turner beletúrt a délutánjuk maradványaiba, és a lime-lébe áztatott, Cayenne-borssal megszórt ananász tasakja alatt találta meg a távcsövét. Kiemelte a kompakt 6 × 30-as katonai eszközt. Lepattintotta a belső fedelet az objektívekről és a kipárnázott lencsékről, majd tanulmányozni kezdte a Hosaka logójának áramvonalas ideogrammáit. Egy sárga gumicsónak megkerülte a tatot, és a part felé indult.
– Turner, én…
– Kelj fel. – A takarót és a lány törölközőjét begyűrte a kosárba. Kivette az utolsó, meleg Carta Blancát, és a távcső mellé tette. Felállt, a lányt is gyorsan talpra rántotta, és a kosarat a kezébe erőltette.
– Lehet, hogy tévedek – mondta neki. – Ha így van, tűnj el innen. Rohanj a második pálmasor felé – mutatott arra. – Ne menj vissza a hotelbe. Szállj fel egy buszra, Manzanillóba vagy Vallartába. Menj haza…
Már a csónakmotor dorombolását is hallotta.
Látta, ahogy elindulnak a könnyek, de a lány egyetlen hangot sem adott, úgy fordult meg és futott el, el a rom mellett, a kosarat szorongatva, megbotolva egy homokbuckában. Vissza sem nézett.
Turner megfordult, és a jacht felé kémlelt. A gumicsónak már ott bukdácsolt a hullámokon. A jachtot Cusimának hívták, és utoljára a Hirosima-öbölben látta. A fedélzetéről pillantotta meg Icukusima vörös sintókapuját.
A távcsőre nem is volt szüksége ahhoz, hogy tudja, a csónak utasa Conroy lesz, a Hosaka nindzsáinak pilótája. Elhelyezkedett törökülésben a hűlő homokban, és kinyitotta az utolsó doboz mexikói sört.


Visszanézett a fehér szállodák sorára, keze mozdulatlanul nyugodott Cusima tíkfa korlátján. A szállodák mögött a kisváros három hologramja világított: a Banamex, az Aeronaves és a katedrális hatméteres Szűz Máriája.
Conroy állt mellette.
– Sürgős hakni – mondta. – Tudja, hogy megy ez. – A hangja szenvtelen és kifejezéstelen volt, mintha egy olcsó hangchipről mintázta volna. Az arca széles volt, és fehér, hullafehér. Szeme sötét karikás, szemhéja ernyedt a hidrogénszőke csutak alatt, amit hátrafésült széles homlokából. Fekete, galléros inget és fekete vászonnadrágot viselt.
– Be – mondta, és megfordult. Turner követte, majd lebukott, hogy beférjen a kabinajtón. Fehér képernyők, halvány, hibátlan fenyő: Tokió spártai nagyvállalati stílusa.
Conroy leereszkedett egy alacsony, palaszürke műbőrből készült szögletes párnára. Turner csak állt, két keze erőtlenül lógott az oldala mellett. Conroy elvett egy recézett szárú ezüstszipkát a közöttük lévő alacsony, lakkozott asztalról.
– Egy kis kolinerősítőt?
– Nem.
Conroy az orrlyukába nyomta a szipkát, és beleszívott.
– Kér egy kis szusit? – Azzal az eszközt visszatette az asztalra. – Fogtunk pár vörös csattogóhalat úgy egy órája.
Turner maradt, ahol volt, és csak nézte Conroyt.
– Christopher Mitchell – folytatta Conroy. – Maas Biolabs. A hibridómásaik vezetője. Átigazolna a Hosakához.
– Életemben nem hallottam róla.
– Kamu. Mit szólna egy italhoz?
Turner megrázta a fejét.
– A szilícium már a múlté, Turner. Mitchell az az ember, aki működésre bírta a biochipeket, és a Maas ott ül a legfőbb szabadalmakon. Ezt maga is tudja. Ő a monoklonálisok embere. És ki akar szállni. Magának és nekem, Turner, ki kell őt emelnünk.
– Szerintem én már nyugger vagyok, Conroy. Nagyon jól éreztem magam ott, ahol voltam.
– Ezt mondta a tokiói pszichocsapat is. Úgy értem, ez nem az első szökése, igaz? A nő tereppszichológus, a Hosaka alkalmazottja. Turner combjában ugrálni kezdett egy izom.
– Azt mondják, készen áll, Turner. Kicsit aggódtak Új-Delhi után, ezért le akarták csekkolni. És mellékesen egy kis terápiát is hozzácsaptak. Hiszen az sosem árt, ugye?”
 

William Gibson: Mona Lisa Overdrive

Fordította: Farkas Veronika

Fülszöveg

 

„A szellem az apja búcsúajándéka volt, amit egy feketébe öltözött titkár adott át a Narita egyik utasvárójában.”

Mona egy fiatal lány sötét múlttal és kilátástalan jövővel. Nem is meglepő – legfeljebb váratlan –, hogy a stricije egyszer csak eladja egy plasztikai sebésznek, aki egyik napról a másikra átszabja őt valaki teljesen mássá.

Angie Mitchell egy híres hollywoodi Sense/Net sztár különleges képességgel. Bár sokan szeretnék édes tudatlanságban tartani, Angie hamarosan mégis rájön, hogy kicsoda valójában, és miért nincs szüksége deckre, hogy rácsatlakozzon a cybertérre.

Eközben egy rejtélyes entitás emberrablást szervez a mátrixban, és a terve megvalósításához szüksége van Monára, Angie-re és az egész emberiségre. Az ármány mögött pedig lesben áll a Jakuza, a japán alvilág rettegett szervezete, akinek vezetői könyörtelenül manipulálnak bárkit és bármit céljuk eléréséhez.

A Sprawl-trilógia befejező kötete egyszerre érzéki és kíméletlen hangulatú, kábulatba ejtő és kijózanító utazás William Gibson felejthetetlen világába. Az olvasó Farkas Veronika új fordításában tartja a kezében a könyvet 

 


 Részlet a kötetből
 
„Rafkós egy rongyos, szürke habszivacson töltötte az éjszakát, a Gyár földszintjén álló egyik munkapad alatt, szabad monomerektől bűzlő, csörgő-zörgő buborékfóliába burkolózva. Afrosrácról és az ő autójáról álmodott, az álmaiban ez a kettő összeolvadt, és Srác fogai apró krómkoponyák voltak.
A csípős szélre ébredt, ami beköpködte a tél első havát a Gyár üres ablakain.
Csak feküdt ott, és a Bíró láncfűrészének a problémáján gondolkozott, azon, hogy a csuklója hajlamos kibicsaklani, ha forgácslapnál vastagabb anyagot próbál elfűrészelni. A kéz eredeti terveiben ízelt ujjak szerepeltek, amelyek mindegyike egy-egy apró villanyfűrészben végződött, de ezt a koncepciót több okból is elvetették. Az elektromosság valahogy nem tűnt kielégítőnek, mivel nem volt kellőképpen fizikai. A levegő lett volna a megoldás, sűrített levegővel töltött nagy tartályok, vagy a robbanómotor, ha az ember talál hozzá megfelelő alkatrészt. És Kutyamagányban – kellő utánajárással – szinte bármihez lehet alkatrészt találni. Amennyiben pedig mégsem, Jersey rozsdaövezetének féltucatnyi másik kisvárosában többhektárnyi döglött, szétszedhető gép állt rendelkezésre.
Kimászott a pad alól, palástként húzva maga után a miniatűr műanyag párnákból álló takarót. Eszébe jutott a hordágyon fekvő férfi, odafent a szobájában, és Cherry, aki az ő ágyában aludt. Ő nem fogja elfeküdni a nyakát. Kinyújtózott, és elfintorodott.
Gentrynek lassan vissza kell érnie. Ezt meg kell majd magyaráznia Gentrynek, aki egyáltalán nem bírja az embereket.
Kismadár kávét főzött abban a helyiségben, ami a Gyár konyhájaként szolgált. A padlója felkunkorodó műanyag lemezekből állt, az egyik fala mentén fénytelen acélmosogatók sorakoztak. Az ablakait áttetsző ponyva takarta, be- és kiszippantotta a szél, és beszűrődött rajta az opálos derengés, amitől a helyiség még a szokottnál is hidegebbnek tűnt.
– Hogy állunk vízzel? – kérdezte Rafkós belépve. Kismadár egyik feladata az volt, hogy minden reggel ellenőrizze a tartályokat a tetőn, és kihalássza belőlük a faleveleket, amiket a szél odafújt, esetleg néha egyegy döglött varjút. Utána ellenőrizte a szűrők szigetelését, és időnként feltöltötte a tisztavíz-tartályt ötven literrel, ha úgy látta, hogy kifogyóban van. Majdnem egy egész napba telt, hogy ennyi átszűrődjön a rendszeren a gyűjtőtartályba. Gentry részben azért tűrte meg Kismadarat, mert a fiú kötelességtudóan végezte ezt a feladatot, de valószínűleg a szégyenlőssége is segített. Kismadár gyakorlatilag láthatatlan tudott maradni Gentry számára.
– Rengeteg van – válaszolta most.
– Lehet itt zuhanyozni? – kérdezte Cherry egy régi műanyag ládán üldögélve. Karikás szeme kialvatlanságról árulkodott, de a sebét elfedte alapozóval.
– Nem – válaszolta Rafkós. – Így télen nem.
– Gondoltam – nyugtázta Cherry komoran, begubózva bőrdzsekigyűjteményébe.
Rafkós kitöltötte magának a kávé maradékát, és a lány előtt állva felhörpölte.
– Valami problémád van? – kérdezte Cherry.
– Igen. Te és az a fószer odafent. Hogyhogy lejöttél? Szabit vettél ki, vagy mi?
A lány előhúzott egy fekete csipogót a külső dzsekije zsebéből.
– Ha bármi változik, ez megszólal.
– Jól aludtál?
– Persze. Elég jól.
– Én nem. Mióta dolgozol Afrosrácnak, Cherry?
– Nagyjából egy hete.
– Tényleg medikus vagy?
A lány vállat vont a kabátok mélyén.
– Annyira igen, hogy el bírjam látni a Countot.
– A Countot?
– Aha, a Countot. Srác egyszer így nevezte.
Kismadár megborzongott. Még nem vetette be a fodrászkellékeit, úgyhogy a haja szerteszét állt.
– Na és ha vámpír? – kérdezte.
Cherry rámeredt.
– Ugye csak hülyülsz?
Kismadár tágra nyílt szemmel, komolyan megrázta a fejét.
Cherry Rafkósra nézett.
– A haverod megzakkant?
– Nincsenek vámpírok – mondta Rafkós Kismadárnak. – Nem léteznek, hallod? Csak a stimekben. Az a csóka nem vámpír, jó?
Kismadár lassan, bár nulla meggyőződéssel bólintott, miközben a szél kifeszítette a műanyag ponyvákat az opálos fényben.”
 

William Gibson



A dél-karolinai Conwayben született 1948. március 17-én. Az édesapját hatévesen vesztette el, édesanyját pedig tizenkét évvel később. Ezek a veszteségek jelentősen meghatározták a későbbi életét: édesanyja halálát követően kiiratkozott az iskolából és Kaliforniába, majd később Európába utazott, és az ellenkultúra híve lett. 1967-ben Kanadában telepedett le azzal a szándékkal, hogy elkerülje a besorozást, és kipróbálja a létező összes tudatmódosító szert. Itt ismerkedett meg Deborah Jean Thompsonnal, aki elkísérte a későbbi európai útjaira (például sok időt töltöttek Görögország szigetvilágában és Isztambulban), majd 1972-ben összeházasodtak, és azóta is együtt élnek.

Gibson egészen fiatal kora óta író szeretett volna lenni, William S. Burroughs különösen nagy hatással volt rá. Korai rövid történeteit az Izzó króm című novelláskötet őrzi. A komolyabb írásra John Shirley bátorította, akivel az 1980-as évek legelején ismerkedett meg egy vancouveri sci-fi-összejövetelen, és mindmáig jóbarátok. Ő mutatta be később Bruce Sterlingnek és Lewis Shinernek; ma négyüket tartják a cyberpunk irányzat első íróinak Gibsonnal az élen, aki az évtizedet a Sprawl-trilógiával (1984: Neuromancer, 1986: Count Zero, 1988: Mona Lisa Overdrive) tette műfajtörténeti szempontból megkerülhetetlenné. A Neuromancer volt az első regény, amely a Hugo-, a Nebula- és a Philip K. Dick-díjat egyaránt megkapta.

Gibson azóta még két trilógiát írt, melyek a szakírók és rajongók szerint pontos előrejelzések voltak a közeljövőt illetően: míg az 1990-es években megjelent Híd-trilógia (1993: Virtuálfény, 1996: Idoru, 1999: A holnap tegnapja) hackerek, multinacionális cégek és mesterséges intelligenciák helyett a tömegmédiára és a celebkultuszra fókuszál, addig a Blue Ant-trilógia (2002: Trendvadász, 2007: Árnyvilág, 2010: Nyomtalanul) a 9/11 utáni politikai hangulatról, osztályok közötti határvonalakról, öntudatról, márkaépítésről és globalizációról szól. Ekkorra Gibsonnak már az írói stílusa is megváltozott: a tudományos-fantasztikus stíluselemek helyett a realista esztétika jellemző rá. Ezért sok cyberpunk gyökerű rajongója fejezi ki nemtetszését mindmáig, de Gibson mégis ennek köszönhetően nőtt ki a sci-fi zsáneréből és vált világhírű kortárs íróvá.

Gibson legutóbbi regénye 2020-ban jelent meg Mozgástér címmel, míg a Sprawl-trilógia kötetei új magyar fordítást kaptak 2021-ben.





A kötet máris előrendelhető, november 30-ától megvásárolható extra kedvezményekkel!

Sprawl trilógia
William Gibson:Neuromancer
 William Gibson: Count Zero
William Gibson:Mona Lisa Overdrive