Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Sáfrán Judit írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Az írisz emlékei (Örökölt királyság 1) c. könyve jelent meg eddig, amit a NewLine Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme. az interjú, fogadjátok szeretettel.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Sáfrán Judit vagyok, és idén töltöttem be a 27. életévemet. Budapest élek, egy zöldövezetes külkerületben. Végzettségemet tekintve okleveles közgazdász vagyok, és manapság egy igazán népszerű területen, a megújuló-energia iparban dolgozom.
Az irodalom mindig is közel állt hozzám, a szabadidőmben szívesen olvasok, mégis az írás az, ami megadta számomra a legnagyobb örömet és szabadságot.
Az írisz emlékei (Örökölt királyság 1) könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Az írisz emlékei egy képzeletbeli világban játszódik. Ettől függetlenül a helyi könyvtárat több alkalommal felkerestem információk pontosítása érdekében. A regényben nagy szerepet kapnak az égitestek, ezért a holdról több könyvet is kikölcsönöztem, és az arról olvasott tények alapján alakítottam a történetet.
Hogy meddig tartott az írás folyamata? A regény éveken keresztül formálódott, csiszolódott. Előfordultak jelenetek, melyek megírása több napot, hetet vettek igénybe. Mostanság igyekszem minden héten, több alkalommal leülni a gép elé, hogy az írást tudatosan beépítsem az életembe.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A most megjelent regényem szinte teljes mértékben a fantázia szüleménye. A regényben megjelenő lények, szerkezetek és a hitvilág is távol áll a hétköznapiságtól. A történet egy kitalált világban, országban kap helyet, ahol egy bizonyos nemzet, a dálok sorsa forog kockán.
A valóságból csupán egyetlenegy helyszínt kölcsönöztem, mely a történet elején jelenik meg egy bár képében. Néhány karaktert valós személyről mintáztam, bár utólag visszagondolva, hiába próbáltam valósághoz hűen megalkotni őket, teljesen mások lettek.
Már egészen gyerekkoromban megmutatkozott az írás iránti szeretet. Általános iskolásként naplót írtam és meséket találtam ki. Akkoriban részt vettem novellapályázatokon is. Tinédzserként azt szerettem volna, hogy az írás mindig is az életem része legyen, ezért olyan pályát szerettem volna választani, ami ehhez közel áll. A sors mégsem így hozta, de ez nem szegte a kedvemet. Az írás iránti vágy erősebb volt bennem, ennek eredménye pedig pont a napokban született meg.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Egyelőre szeretnék a fantasy zsánerében maradni, hisz elkezdtem egy regényt, ami korántsem ért még véget. Viszont nem vetem el a gondolatát annak, hogy más műfajban is kipróbáljam magamat. Mindenképp szeretnék majd fiatal felnőtteknek szóló romantikus regényt írni.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Évekkel ezelőtt fejeztem be Az írisz emlékei első verzióját. Emlékszem, éjfél volt és nagyon megérintett, hogy leírtam a „vége” szót. Akkor nem igazán tudtam elhinni, hogy a történet végére értem. Azt hiszem, nem akartam elengedni a kitalált karaktereim kezét, ezért kezdtem bele a történet átdolgozásába. 2021-ben tettem pontot az Örökölt királyság 1 végére, akkor fellélegeztem, és nekiláttam a kiadó keresésnek.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?
A saját nevemen írok. Megfordult a fejemben, hogy írói álnevet válasszak, de azt nem éreztem volna magamhoz közelinek. A családom tisztelete miatt szerettem volna fenntartani a Sáfrán nevet.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Ez nem volt kifejezetten tudatos döntés. Gyerekként a kaland és a mese műfaja állt hozzám közel, ami hamar átformálódott a fantasyba. A legtöbb könyv, amit olvasok, a fantasy zsánerében íródott, valószínűleg ezért terelődtem ebbe az irányba.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Számomra az írás egyfajta önmegvalósítás, ezért amikor végre a kezembe foghattam az első könyvemet, azt éreztem, megvalósult a legnagyobb gyerekkori álmom. Nem nagyon tudtam elhinni. Percekig csak néztem a borítót és mosolyogtam. Oly rég vágytam már erre az érzésre, hogy talán fel sem fogtam, hogy ez a valóság.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Inkább tudatosnak mondanám. Általában váratlanul megjelenik egy ötlet a képzeletemben, amit meg szeretnék örökíteni. Ez a késztetés vezet arra, hogy leüljek gépelni. Napközben a folyamatos teendők mellett nehéz időt szakítani az írásra, viszont esetenként, amikor csönd és nyugalom van, már egészen más a helyzet. Akkor jön el az alkotás pillanata.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Az Örökölt királyság 1-ből a regény fő helyszínén, a Dáliában játszódó jelenetek a kedvenc részeim. A Luna hetéről szerettem a leginkább írni, azok a jelenetek könnyedek, szórakoztatóak. A vicces részeket kifejezetten szeretem, csak kár, hogy olyan kevés van belőlük.
A regény telis-tele van leírásokkal, talán ezen részek megfogalmazása jelentette számomra a legnagyobb kihívást. A párbeszédeket könnyebben tudom a papírra vetni, mint egy tájleírást, az előolvasói vélemények alapján érdekes módon mégis az apró részletek bemutatásában mutatkozik meg az erősségem.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Reggel, a buszon ülve, olvasás közben szokott megszállni az ihlet. A hirtelen jött ötleteket gyorsan fel szoktam jegyezni, nehogy elillanjanak.
A külföldi nyaralások kifejezetten nagy hatással vannak rám, a legelvontabb ötleteim akkor születnek. A fő inspirációs forrásaim a templomok, ott valamiért mindig eszembe jut, hogyan kellene folytatni egy adott jelenetet.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A regény első verzióját évekkel ezelőtt a barátnőim olvasták. Mindannyiuknak más volt róla a véleménye, de természetesen a legjobb barátaim szava számított a leginkább. Miattuk több jelenetet is átírtam. A családtagjaim közül is sokan olvasták a történeteimet, mindig meghallgattam őszinte tanácsukat. A tavaly elkészült kéziratot két kedves magyar tanárnővel olvastattam át, akkor már az ő szakmai meglátásukra hagyatkoztam.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Régóta tudják, hogy írok, ezért nem lepődtek meg. Talán akkor már komolyabban vettek, amikor a NewLine kiadó visszajelzett, hogy szívesen kiadnák a regényt. Mindannyian nagyon örültek, a megjelenésnek pedig annál inkább. Meg is ünnepeltük.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
