2020. február 10., hétfő

Amiket el szeretnék olvasni 2.rész - "Elképesztő könyvek, történetek. Őket szeretném elolvasni."

Amiket el szeretnék olvasni következő részében is hozok újabb érdekes könyveket. Most jó párat találtam kedvemre, fogamra valót. De már a következő harmadik részét is tervezem, mert elképesztően jó sok könyv jelenik meg idén. És, sajnos nem fér ki egy bejegyzésben az a rengeteg könyv. Bízom benne, hogy nektek is lesz kedvetekre való könyv a listámból. Tehát következzen a könyvek, amit elolvasnék.




Lana Millan:
Egy angyal a szerelem küszöbén
(Raziel 2.)


Tartalom:

Ismered a viccet, amiben egy bukott angyal és egy félnótás démon néhány társával elindul, hogy megmentse az emberiséget, miközben néha abban sem biztosak, hogy érdemes-e reggelente felkelni az ágyból? 
Raziel és Belader párosa Nevada kopár vidékét ezúttal a napfényes Miamira cseréli. Kalandos útjuk során szerencsére arra is jut idejük, hogy a rájuk vadászó pokolfajzatokon kívül saját magukkal és egymás iránti érzéseikkel is fölvegyék a harcot. 
Küldetésükhöz olyan különös figurák csatlakoznak, mint Theo, az ateista, Manuel, az elvált mexikói pincér, Soren, a dán cserediák vagy Tully, az angyalból lett sürgősségi sebész. Lucifer mellett most Belader történetét is megismerhetjük. 
Tengerpart, pálmafák, luxus, mexikói konyha, mocsár, aligátorok és egy cseppnyi armageddon egy eltökélt bukott angyal és egy útkereső démon társaságában.

B.E. Belle
Megtörtek



Tartalom: 
Egy ​fájdalmasan őszinte és szívszorító történet, amelyet az élet ihletett
Dása Szmirnova komoly versenytáncos múlttal a háta mögött diplomás táncpedagógus lesz. Angyali szépség, ám a lelke fagyos, mint a tél. Magyarországra költözik, ahol az orosz rutint követve, vasszigorral neveli tanítványait. Anyagi jóléte és szakmai tudása miatt azt hiszi, neki mindent szabad. Szembemegy a magyar oktatási rendszerrel, nem törődve növendékei szüleivel sem. Kezelhetetlen természet, mígnem váratlanul megismerkedik egy szeretetteljes férfival.
Oroszi Hunor gyötrelmes gyermekkora után Istennel a szívében kezd új életet. Agyontetovált, kigyúrt testű drogterapeutaként, őszinte elhivatottsággal segíti a régi önmagára emlékeztető, szerencsétlen sorsú gyerekeket a kiskorúak drogrehabilitációs intézetében. Melegszívű férfi, mígnem véletlenül találkozik egy kemény lelkű, elutasító nővel.
Két külön világ: társadalmi különbségek, ellentétes oktatási normák, eltérő vallási nézetek. Mégis mindketten szerelemre ébrednek. 
Vajon képes lesz ez a két megtört lélek kézen fogva elindulni a gyógyulás útján?
Huszár Ádám:
Amy

Tartalom:
Amy White kamaszkorában szemtanújává válik barátnője brutális megerőszakolásának. Elmenekül, így később tudja meg, hogy az elkövetők tettüket követően meggyilkolták a lányt. Amy összeroppan. Saját világot épít maga köré, ahol nincs helye a fizikai érintkezés semmilyen formájának. Telnek az évek, s Amy egyetemre megy. Érintetlen és érinthetetlen. Ám egy napon valami váratlan történik: a lány rájön, hogy mégis képes másokkal érintkezni, s rádöbben még valamire… Megtalálja az igaz szerelmet. Súlyos árat kell fizetnie, önmagából áldoznia a beteljesülésért, de hát nem annál értékesebb valami, minél magasabb az ára? Mennyi áldozatot hajlandó hozni a lány ezért a szerelemért? Képes gyilkossá válni? Képes feláldozni a férfit, aki bármit megtenne érte? Feláldozza a saját életét? 
Egyáltalán… rajta múlik?

Anne L. Green:
Elfojtott indulatok


Tartalom:

 A szerelem lehet erősebb, mint a családi kötelék?
Ian Bryton nem az én súlycsoportom. Igazi nehézfiúnak tűnik a képek alapján, de meg kell hagyni, állati jó pasi. Imádom a csibész mosolyú, dögös szívtiprókat. Ha pedig még bomba testük is van, néhány szexi tetoválással, na annak már tényleg nehezen tudok ellenállni. Nem tehetek róla, bukom az ilyen fazonokra. Izgalmasak, érzékiek, férfiasak és veszélyesek.
A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Green megírta a lázadó Maya Cross érzéki, humoros, ám szívszorító történetét. A kötetből megtudhatjuk, mi történik, ha egy olyan pasi keveredik a családba, aki már első ránézésre is igazi rosszfiú, akit semmi más nem érdekel, csak a csajok, a pia, a tetkói és a több száz lóerő a lába közt. Vagy talán mindez csak a látszat?

Ludányi Bettina:
Kettőnk titka
(Függőség 1.)


Tartalom:

Mi az erősebb: a függőség vagy az akarat? 
Niki Varela alkoholista. Lassan egy éve nem iszik, mégis különös dolgokat tapasztal maga körül. Időről időre üres borosüvegek tűnnek fel a lakásában. Hiába állítja, hogy nincs köze hozzájuk, még a legjobb barátnője sem hisz neki. Nem is csoda, hiszen egyetlen betörésre utaló jel sincs. 
Alexios Hallas pszichológust valaki felkérik egy nyomozáshoz,így hozza össze a sors Nikivel. Hiába foglalkozik évek óta függőkkel, még így sem ismeri fel időben, mi folyik a lány körül. 
Egy alkoholfüggő képzelgéseiről lenne szó csupán, vagy valaki az őrületbe akarja kergetni a lányt? Mi a különbség a valódi tettes és az áldozat között? Meddig képes egy függő uralkodni a sóvárgáson, ha mindent elveszít, ami fontos volt számára? 
Ludányi Bettina írónő új regénye, a Kettőnk titka ezúttal a függőség lélektanát járja körül. A pszichológiai thriller és a pszichológiai dráma jegyei keverednek össze egy történetben, amelynek nem fogod kitalálni a végét.

Komlós Kinga:
Végzetes alku


Tartalam:

Catherine ​Campbell nyomozó, a körzeti rendőrfőnök lánya, ám eddig még egyetlen sikeresen megoldott ügyet sem tudhat a háta mögött. Valami mindig beüt: vagy elveszíti a nyomot, vagy rossz embert kap el. Egyszóval nincs szerencséje, úgy, ahogy a szerelemben sincs. Egyik este, az egyik legnagyobb helyi maffiózó elrabolja, és egy végzetes alkut ajánl neki. Vincent Collins pofátlanul választás elé állítja: vagy marad a baleknyomozó, akire nincs miért büszkének lennie apunak, vagy segít neki elkapni és lecsukatni a rivális drogbárót, és így két legyet ütnek egy csapásra. Ha a lány beleegyezik, sikerül a város egyik legelvetemültebb emberét elkapni, megvan a megérdemelt siker, és Vincent útjából is eltűnik a konkurencia. Vajon a fiatal nyomozó lány belemegy egy ilyen képtelen és törvénytelen dologba? Van annyira elkeseredett, hogy összeálljon egy rossz-fiúval? És mi történik akkor, ha ez a rossz-fiú a szívét és a lelkét is gúzsba köti, miközben meglepő titkok bukkannak a felszínre kedvenc bűnözőnkről…

J. R. Ward: Perzselő vágy
(Lánglovagok 1.)


Tartalom:

Anne ​szenvedélye egész életében a tűzoltás volt. A rengeteg izmos, tetkós pasi között egyetlen lányként mindig is megállta a helyét. És ott volt az az egy bizonyos kolléga, Dannyboy, aki megbabonázó kék pillantásával már a kezdetektől felperzselte őt. 
Azonban amikor egy raktártűz tragikus véget ér, és Anne elveszíti az egyik kezét, Danny pedig – aki saját maga mentése helyett csakis a lány életben tartásával törődött – számos súlyos sérüléssel kerül a kórházba, az életük egész más irányt vesz. A felgyógyulás után Danny az ivásba menekül, Anne pedig gyújtogatási nyomozónak képezteti ki magát, és próbál tiszta lappal indítani, elfeledve a régi barátokat, a régi életét, miközben a szíve még mindig a tűzoltásért dobog. 
Persze a múltat nem lehet csak úgy kitörölni, és ahogyan Anne és Danny útjai újra keresztezik egymást, nem sokáig tagadhatják a köztük lévő őrült mágnesességet. Miközben próbálják meggyógyítani egymás lelkét és a sajátjukat is, annyi forró szexszel segítve ezt, amennyivel csak tudják, újabb veszély fenyegeti őket, amikor Anne gyanítani kezdi, hogy a város egyik legbefolyásosabb emberének köze van a sorozatos raktártüzekhez. És mint tudjuk, a tűzzel vigyázni kell, mert könnyen megégethet.

Vi Keeland:
Fiatal szerető



Tartalom:

Amikor először találkoztam Ford Donovannal, fogalmam sem volt, hogy ki ő…, néhány szembeötlő dolgot leszámítva. 
Tudtam róla, hogy túl fiatal hozzám, isteni a teste, sikeres és okos. De menjünk vissza a történet legelejére. 
A legjobb barátnőm kijelentette, hogy újra randiznom kellene, és a tudtom nélkül létrehozta a profilomat az egyik népszerű társkereső oldalon. 
Huszonegy és huszonhét éves kor között jelölte be a potenciális partnerek életkorát. Továbbá megjegyzésként odaírta, hogy az Orál Király és hasonló becenévvel rendelkezők azonnal a lista tetejére kerülnek. 
Nem lett volna szabad aktiválnia a profilomat… 
A lényeg, hogy így találkoztam Forddal. Elkezdtünk üzeneteket írogatni egymásnak. Megnevettetett, de ennek ellenére is zavart a kora, úgyhogy részemről csak barátságról lehetett szó. 
Miután hetekig győzködött, végül ráálltam, hogy egyetlenegyszer találkozzunk. Húsz évvel ezelőtt randiztam utoljára a középiskolai szerelmemmel. Tudtam, hogy nem lehet ebből semmi tartós, de kíváncsi voltam rá. 
Remegő lábbal léptem be az étterembe. Ford a bárpultnál ült. Amikor megfordult, elállt a lélegzetem. A szexi mosolyától majdnem lecsúszott a bugyim. 
De annyira ismerősnek tűnt… 
Ahogy közelebb értem, rájöttem, miért. A szomszéd nyaraló tulajdonosának a fia volt. 
A szomszéd fiú. 
Évek óta nem láttam, és ő időközben felnőtt férfi lett. 
Kimentem az étteremből és hagytam a fenébe ezt az őrültséget. 
Majd beköszöntött a nyár, és ki kezdett el ismét lejárni a családi nyaralóba?

Vi Keeland:
Vetélytárs



Tartalom:

Bennett Fox egy pokolian vacak hétfő reggelen sétált be az életembe. 
Késésben voltam a munkahelyemről. Épp aznap, amikor egy váratlan fúzió miatt versenyeznem kellett a pozíciómért. 
Mialatt a holmimat cipeltem át az új irodámba, megbírságolt a parkolóőr. 
Sorban ragasztgatta az autókra a büntető cetliket – kivéve arra az Audira, ami előttem parkolt, és ami pontosan olyan volt, mint az enyém. 
Mérgemben átragasztottam a saját bírságomat arra az autóra, amelyik megúszta a büntetést, hátha a tulajdonos kifizeti és észre sem veszi a trükkömet. Csakhogy, miközben rátettem a cédulát, véletlenül eltörtem az ablaktörlőjét… 
Egy nehéz nap szörnyű kezdete… 
Azt hittem, minden jóra fordul, amikor megláttam egy csodás férfit a liftben… Úgy pillantottunk egymásra, ahogy a filmekben szoktak: a tested felvillanyozódik, tűzijáték robban, és a levegő megtelik köztetek elektromossággal. 
A forró pillantásától egészen elpirultam. 
Talán mégsem annyira szörnyű ez a nap… 
Ezt gondoltam, egészen addig, míg be nem sétáltam az új főnököm irodájába, és meg nem pillantottam a vetélytársamat. 
A nagyszerű fickó volt az. Az, akivel a liftben találkoztam. Akkor jöttem rá, hogy perzselő pillantását nem a kölcsönös vonzalom okozta, hanem a tény, hogy látta, amint megrongáltam az autóját. 
És most alig várta, hogy elpusztítsa a riválisát. 
Nagyon keskeny a határ a szerelem és a gyűlölet között – és nem kellene átlépnünk. 
Nem kellene, de átlopakodni rajta mégis annyira jó mulatság.

Adam Lebor:
Nyolcadik kerület
(Kovács Baltazár 1.)


Tartalom:

A regény – egy készülő trilógia első része – a 2015. nyári-őszi menekültválság három napján játszódik Budapesten. Kovács Baltazár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyilkossági csoportjának roma nyomozótisztje péntek reggel névtelen SMS-t kap, benne az egykor Köztársaság téri pártközpont címével és egy halott férfi fotójával. Mire a romos pártházba ér, a holttest eltűnik. Megjelenik viszont a miniszterelnöknek közvetlenül alárendelt elit rendfenntartó alakulat, a Csendőrség hat tagja, élükön Kovács régi riválisával, aki nyomatékosan felszólítja, hogy szálljon le az ügyről… 
A nyomozás szálai a Keleti pályaudvari alkalmi menekülttábortól a politika legmagasabb köreiig vezetnek. Miközben Kovács vasárnap estig végigjárja ezeket az egymást keresztező sötét utakat, választania kell a törvény és a családi lojalitás között is…

Sarina Bowen:
Bitterseet – Keserédes
(True North 1.)


Tartalom:

​farmerek energiája tartja mozgásban a földet.
Griffin Shipley cseppet sem számított arra, hogy egy vermonti földút szélén, egy árokban fog összefutni egykori egy (vagy a pontosság kedvéért két-)éjszakás kalandjával. Öt évvel ezelőtt azonban mintha egy másik élete lett volna…
Griff huszonhét évesen, nem igazán önszántából került a családi farm élére. Még hatalmas válla is nehezen bírja a terhet: neki kell támogatnia anyját, három testvérét és hangyás nagyapját is. Nincs ideje a lányszövetség egykori tagjára, aki fél áron akarja felvásárolni a termésüket.
Vermont sosem szerepelt Audrey Kidder utazási tervei között. Ahogy Griff Shipley sem. De muszáj kapnia egy második esélyt az őt foglalkoztató étteremlánctól. Na, jó, egy ötödik esélyt. És egyetlen beképzelt, szexi, szakállas farmer sem állhat az útjába.
Ellenfelei egymásnak. Egészen más dolgokat várnak az élettől. Nagy kár, hogy a kettejük közt levő érzéki feszültség olyan pikáns, mint Audrey szupertitkos barbecue szósz receptje, sőt…

Elle Kennedy:
The Chase – A hajsza
(Briar U 1.)


Tartalom:

 Az ellentétek tényleg vonzzák egymást?
Más magyarázatot nem látok rá, miért vagyok úgy oda Colin Fitzgeraldért. Általában nem vonzanak a kivarrt, videojáték-őrült kocka izomagyak, akik lököttnek és felszínesnek tartanak. És az előítéletei mellett az is ellene szól, hogy a bátyám haverja. 
És hogy a barátja belém van zúgva. 
Ja, és említettem már, hogy lakótársak vagyunk? 
Nem, mintha számítana. Fitzy egyértelművé tette, hogy nem érdeklem, holott úgy szikrázik köztünk a levegő, hogy félő, leég tőle a házunk. Én sosem voltam az a fajta lány, aki fut egy pasi után, és nem most fogom elkezdeni. Épp elég gondot okoz nekem az új suli, a seggfej tanárom és a bizonytalan jövőm. Ha a szexi lakótársamnak végre megjön az esze, és rájön, mit szalaszt el… 
…tudja, hol talál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése