2020. február 6., csütörtök

Benyák Zoltán: A nagy illúzió - "Mindenkinek el kell legalább egyszer olvasnia. Zseniális mű!"

~~~ Recenzió ~~~

Szeretnék köszönetet mondani Athenaeum Kiadónak és Benyák Zoltán írónak, hogy lehetőségem nyílt elolvasni ezt a csodálatos, mester művet A nagy illúzió c.könyvet. Ez számomra év legjobb könyve lett és nagyon sajnáltam, hogy vége lett. Elképesztő egy történet és vége pedig döbbenetes. Szóhoz sem jutok. Köszönöm, köszönöm az élményt. Most már kezembe vehetem Benyák Zoltán következő regényét is.


Benyák Zoltán:
A nagy illúzió



Tartalom:

 Tom Pastor a képzeletének rabja. Szerelmi élete viharos, hétköznapjai keservesek. Alig létezik számára más, mint az ecset és a vászon, hogy illúzióit valósággá álmodhassa. 
Tom negyvenéves, festőművész, és egy nap arra ébred, hogy halott. 
De az életének ezzel még koránt sincs vége. 
A túlvilági sötétség sivatagában megcsörren egy piros telefonfülke készüléke: a vonal másik végén felcsendülő hang akar tőle valamit. 
Hősünk elindul hát beteljesíteni a küldetését, útját nem gátolja sem tér, sem idő, ezen a helyen vígan megfér egymás mellett Edgar Allan Poe és Charlie Chaplin, Drakula gróf és a Gyáva Oroszlán, Salvador Dalí szürrealista rémálma és Tom Pastor Keselyűembere… Szerelem és halál. 
A nagy illúzió a megismerhetetlen felfedezésének regénye, édes-bús felnőttmese a boldogság kereséséről és megtalálásáról, ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá.


Véleményem
5/5

Ez a mű valami iszonyat jó. Zseniális! Direkt lassan olvastam, hogy ne keljen hamar befejeznem. Nagyon elgondolkodtatott ez a történet. Tényleg ilyen lenne Odaát? Ez történne, amikor meghalunk? Nem tudtam eldönteni, hogy ez most festő agyában zajlanak ezek az események mámoros pillanatában vagy tényleg meg is halt és jó néhány fura helyzetbe keverte magát.

Voltak kedvenc részek pl cirkuszos jelent, meg amikor megtalálta Van Gogh macskát (Ilyen nevet adni.).

Teljesen magával ragadott ez a történet. Számomra ez az első könyv a szerzőtől és cseppet sem bántam. Izgatottan lapozgattam, olvasgattam, hogy tényleg megtalálja-e Lilyt. S eközben keresés közben furábbnál furább helyeken és emberekkel találkozik. Hihetetlen korokból és emberekkel találkozott a festő. Ilyen volt Dalí. Minden egyes eseménnyel egyre közelebb vitte, hogy megtalálhassa Lily-t, de volt mikor elgyengült és úgy érezte, feladta. Ilyenkor én is így éreztem magam. Nagyon bele tudtam élni magam a karakter helyzetébe.  Néha olyan nyomasztó, hervadó hangulatba kerültem olvasás közben és gondolkodtam azon, hogy amikor meghalunk mi is így fogjunk keresni a szeretteinket? Olyan élethű, fura helyet képzelt el az író és ezt bizony papírra vetette. Nem semmi egy történet. Ilyet még életemben nem olvastam.
Szívből merem ajánlani, aki szemezget Benyák Zoltán e könyvére.

Erre a könyvre nem 5 csillagot érdemelne, hanem 10 vagy 15-öt. Egyszerre érdekes, szürreális és elgondolkodtató történet volt. Több kérdésem van a halálról és odaátról, mint válaszok. Azt hiszem ennél többet nem is, kell mondanom.


Csak annyit, hogy vedd meg, olvasd el! Megéri! 


Kedvenc idézeteim:





A könyvet itt tudjátok beszerezni:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése