2020. március 29., vasárnap

Interjú egy angyali írónővel - Lana Millan, aki megteremtette nekünk Razielt és Beladert.

Köszönöm Lana Millan, hogy elfogadtad a felkérésemet. Számomra megtisztelő, hogy a Raziel könyvsorozat írónőjével beszélgethetek, aminek az első kötete: Egy angyal az élet küszöbén már megjelent. A Raziel, az egyik legjobb könyv és hamarosan megjelenik a következő rész is, amit nagyon várok. Amikor először megpillantottam a kötetét, akkor még nem tudtam, hogy magyar szerzőről van szó, de később, amikor elkezdtem utánanézni, és közben olvastam is a történetet, nagyon megörültem, hogy magyar íróról van szó.


1.
Kérlek, mesélj kicsit magadról? Honnan jött az ötlet, hogy írj?

Mindig is imádtam olvasni, bár a kötelező olvasmányok helyett általában horror és fantasy lapult a táskámban. Szerettem a verseket, a középiskola alatt verseket, novellákat írtam, aztán az élet másfelé sodort és marketing területen helyezkedtem el. 2012 novemberében kezdtem el újra írni. Egy este a barátaimmal arról beszélgettünk, hogyan alakult az életünk, és milyen távol kerültünk az álmainktól. Megígértük, hogy teszünk valamit a vágyainkért, és nem csak sajnálkozunk egymás közt. Másnap a gép elé ültem. Fájdalmas volt az első sorokat a monitoron látni, meg kellett tennem, mert hová lesz a világ, ha már a saját magunknak tett ígéreteinket sem tartjuk be? Így született meg az első regényem, az Átkozott Hannah Brown, ami kedves, ugyanakkor rengeteg komplexussal bíró lány története, aki ebben a felgyorsult világban próbálja megtalálni önmagát és a szerelmet.

2.
Hogyan készül a könyv, történet?

Ez egy jó kérdés! Könyvet írni kicsit olyan, mint amikor nekiállunk egy hatalmas színezőkönyvnek. Körülbelül látjuk, hogy mi lehet majd belőle, de rengeteg munka és türelem kell, hogy a virágok szirmai élettel teljenek meg, hogy észrevegyük és kidolgozzuk a legapróbb mintákat is. Először jön a gondolat, egy ötlet, amit felöltöztetek, kiszínezek. Írás előtt rengeteget kattogok a történeten, kitalálom a szereplőket, a helyszíneket, olyan az egész, mint egy óriási puzzle, csak fejben.

Kép: Kovács Ági

3.
Családod, barátaid mit szóltak, hogy könyvet fogsz írni?

Mindenki nagyon örült neki, szerencsére támogató volt a környezetem. Saját bevallásuk szerint olvassák és szeretik a könyveimet.
  
4.
Gondoltad volna, hogy a Raziel történeted ennyire sikeres és sokaknak kedvence lesz?

Igazából nem gondolkodtam azon, hogy Raziel mennyire lesz sikeres. Nekem írás közben is sokat jelentett, sokat adott ez a történet, és nagyon örülök, hogy mások is megszerették.
  
5.
Miként jött az ötlet, hogy egy angyalról írj?

Egy barátnőmnek segítettem valamiben, amikor azt mondta, hogy egy igazi angyal vagyok. Ez a gondolat nagyon megakadt a fejemben, és azon agyaltam, milyen lenne egy bukott angyal a maga hibáival, problémáival. Vajon hogyan látná a mai, modern világot. Így született meg Raziel.

6
Raziel történetben, mennyire van jelen fickió illetve valós történések?

Raziel egy mese, ami akár igaz is lehetne. A bukott angyal, Raziel, emberként él, lélegzik, érez, miközben társnak egy démont kap, hogy aztán együtt szeljék át Amerikát. A gondolataik, félelmeik, érzéseik lehetnének valódiak, és ha akarnánk, a könyvben szereplő helyszíneket akár mi magunk is bejárhatnánk.




7.
Miért pont Lana Millan az írói neved?

Írás közben gyakran hallgatok zenét, a Lanát Lana Del Rey után választottam, a Millan egy elírás következménye. Először Millert szerettem volna (Arthur Miller drámaíró után), de amikor leírtam egy papírra, a kézírásom olvashatatlan volt, inkább látszott Millannak. Nem hiszek a véletlenekben, így maradt a Millan.


8.
Vannak–e további terveid?

Az utóbbi időszakban az életünk gyökeresen megváltozott, és a kialakult helyzet miatt késik Raziel második részének megjelenése. Szerettem volna valamit hozzátenni ezekhez a napokhoz, ezért online regény  írásába kezdtem a blogomon, ami Razielről és Beladerről szól, akik a miénkhez hasonló helyzetben vannak, ugyanis karanténban ragadtak. Ha túl leszünk ezen az egészen, jöhet majd Raziel harmadik része, aztán meglátjuk, mit hoz a sors.

A könyvet itt tudjátok beszerezni, illetve előrendelhető az írónőnek a második regénye is.


Lana Millan:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése