2022. február 11., péntek

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: Az Istenek játéka - ("A táborban maradt összes pillantás Lunára siklott, aki a legnagyobb érzelemmentességgel mesélte el a tóbéli kalandot. A többiek hüledezve, álmélkodva hallgatták őt. Amire a végére ért, már mind meg is reggeliztek. ")

Mai naptól Aurora Lewis Turner: Az istenek játéka c. kötetéből fogok hozni részletet, mely minden héten fog kikerülni belőle. Bízom benne, hogy tetszeni fog, és kedveteket meghozza, hogy még több részt olvashassatok. Én mindenesetre beszerzem a könyvet. Mert nagyon kíváncsi vagyok Aurora könyvére.

Jó olvasást kívánok!

 Aurora Lewis Turner:
Az istenek játéka


Tartalom:

Hol ​vérontás készül, ott szerelem születik…
A világjárványok kora lezárult, amikor az emberek városokba tömörültek, érzéketlenek lettek, tartották egymástól a három lépés távolságot. Se érintés, se szeretet, se öröm, se bánat. Csak a közöny.
Luna-33-03-30 egyike egy ilyen város lakosainak. Kiválasztották: fel kell áldoznia magát az istenekért. Az Áldozati Eseményen kő kerül a gépezetbe: életben marad.
Hunter, egy isten színre lépése mindent megváltoztat. Luna és csapata útra kél az Istenek Városa felé. Útközben váratlan dolgok törnek Lunára: érzelmek, a külvilág veszélyei és maga a sötétség.
Vajon rájön, ki ő valójában? Legyőzi a sötétséget, vagy megadja magát neki? Vajon mennyire tartható fenn az új világrend, mely emberek kiontott vérén nyugszik? És a legfontosabb: létezhet-e szerelem ember és isten között?


ENGEDÉLLYEL
BELEOLVASÓ

 

Luna elmerült a vízben. Tüdejéből kiszökött az oxigén, amint a mélybe rántották, és elengedték őt. Tehetetlen volt. Megpróbált visszajutni a tó felszínére, de nem járt sikerrel. A sötétben csak egy szempár világított zölden, meredten bámult rá. A lény óriási halra hasonlított a páncélszerű bőre, és több sorban ülő fogai miatt. Viszont úgy mozgatta a rajta lévő, hínárszerű kitüremkedéseket, mint polip a csápjait.

Luna felkészült arra, hogy gyors harapás után mindennek vége, amikor belemarkoltak a karjába, s elhúzták a szörnyalak tátott szája elől. Nem telt bele sok időbe, és a vízfelszínre ért. Tekintete az őket ölelő sötétség ellenére találkozott Hunter kék-arany pillantásával.

A férfi újra alámerült, Luna egyedül maradt. Kétségbeesetten pásztázta a vizet, de nem látott semmi szokatlant. A víz tükrén játszó fehér fény is eltűnt, mintha ott sem lett volna.

Ismét megjelent Hunter alakja.

– Mi volt ez? – kérdezte a lány.

– Valaha egy egyszerű ragadozó, mára már mutáns szörnyeteg – jött a rövid válasz.

– És a fények a vízen? – kérdezte, de Hunter összevonta szemöldökét.

– Miféle fények?

– Láttam... – Luna persze nem volt biztos abban, amit látott, ezért az ajkába harapott. – Nem fontos. A szörny már nem jön vissza, ugye?

– Nem – mosolyodott el a férfi. A lány mozgását látva elbizonytalanodott.

– Tudsz úszni egyáltalán? –Luna csak a fejét csóválta. A férfi ezért közelebb vonta magához.

 

Hunter a karjába zárva vitte ki Lunát a vízből. A lány egy ideig még belecsimpaszkodott a férfi nyakába, de – amint leért a lába –, azonnal lekecmergett a biztonságot nyújtó ölelésből. Zavarba hozta őt az isten forró érintése, ami átsütött ruháján. Amikor már a puha homokon egyensúlyozott, túlságosan közel került hozzá.

Hunter eltűrt Luna arcából egy rátapadt hajtincset, amitől a lány ösztönösen hátrált. Az isten csak a fejét csóválta.

– Nagyon szívesen.

– Senki nem kérte, hogy segíts – vetette oda a lány. Lefeküdt a homokra, a békésen alvó társaság közé, mintha mi se történt volna. Hunter óvatosan megrugdosta Luna bakancsának talpát.

– Öltözz át! Így meg fogsz fázni.

– Jól vagyok – ellenkezett, de az isten addig nem hagyta őt békén, amíg el nem vonult a környező fák közé, hogy átvegye ruháit. Vizes haját párnaként gyűrve maga alá lefeküdt, és újra álomba merült.

 

***

 

Napos reggel fogadta a csapatot. Robin arra ébredt, hogy cserbenhagyta őt a teste, és olyasmit érzett, amit előtte még soha. Maya közelsége felébresztette benne a szunnyadó férfit. Először megijedt, felpattant, majd – amilyen gyorsan csak tudott –, a fák közé veszett. A többiek értetlenül bámultak utána. Maya felállt a homokról, hogy Robin után induljon, de Hunter szavai megállították őt.

– Hagyd most kicsit!

– Mi történt vele? Talán baja esett? – kérdezte aggodalmaskodva.

– Minden a legnagyobb rendben. Csak egy kis magányra van szüksége – vonta meg a vállát.

– Talán nem ártana megbizonyosodni… – kezdett volna vitatkozni vele Maya, mire Hunter felsóhajtott.

– Jól van! Utánamegyek. – Erre kék-arany tekintete megtalálta Luna arcát. A lány a homokban ült, és látványosan nem törődött az eseményekkel.

– Addig meséld el a többieknek az éjszakai akciódat, tökmag! – szólította fel. Luna zöld pillantása az isten felé siklott. Hunter mintha egy csipetnyi dühöt érzett volna benne, amitől elmosolyodott. De ez nem tartott soká, ezért újabb utasítást adott, a maradék halra mutatva:

– Reggelizzetek meg!

A táborban maradt összes pillantás Lunára siklott, aki a legnagyobb érzelemmentességgel mesélte el a tóbéli kalandot. A többiek hüledezve, álmélkodva hallgatták őt. Amire a végére ért, már mind meg is reggeliztek.

A bokorban egyszer csak megmozdult valami. Feszült csend telepedett a társaságra. Csak akkor enyhültek meg, amikor felismerték a mosómedvét. Luna elmosolyodott a furcsa, szőrös lény láttán, letette a maradék halat, és ellépett onnan. Az állat kirohant a bokorból, megszimatolta a halat, majd apró mancsába vette, megforgatta benne, és meg is ízlelte. A társaság tagjai csodálkozva bámulták a jelenetet. Lunának is vissza kellett fognia magát, nehogy elmosolyodjon.

Itt szerezheted be:

Aurora Lewis Turner írói oldala

Libri

Líra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.