Mai naptól Aurora Lewis Turner: Az istenek játéka c. kötetéből fogok hozni részletet, mely minden héten fog kikerülni belőle. Bízom benne, hogy tetszeni fog, és kedveteket meghozza, hogy még több részt olvashassatok. Én mindenesetre beszerzem a könyvet. Mert nagyon kíváncsi vagyok Aurora könyvére.
Jó olvasást kívánok!
Aurora Lewis Turner:
Az istenek játéka
Tartalom:
Hol vérontás készül,
ott szerelem születik…
A világjárványok kora lezárult, amikor az emberek városokba tömörültek,
érzéketlenek lettek, tartották egymástól a három lépés távolságot. Se érintés,
se szeretet, se öröm, se bánat. Csak a közöny.
Luna-33-03-30 egyike egy ilyen város lakosainak. Kiválasztották: fel kell
áldoznia magát az istenekért. Az Áldozati Eseményen kő kerül a gépezetbe:
életben marad.
Hunter, egy isten színre lépése mindent megváltoztat. Luna és csapata útra kél
az Istenek Városa felé. Útközben váratlan dolgok törnek Lunára: érzelmek, a
külvilág veszélyei és maga a sötétség.
Vajon rájön, ki ő valójában? Legyőzi a sötétséget, vagy megadja magát neki?
Vajon mennyire tartható fenn az új világrend, mely emberek kiontott vérén
nyugszik? És a legfontosabb: létezhet-e szerelem ember és isten között?
ENGEDÉLLYEL
BELEOLVASÓ
Luna elmerült a vízben. Tüdejéből kiszökött az oxigén, amint a mélybe rántották, és elengedték őt. Tehetetlen volt. Megpróbált visszajutni a tó felszínére, de nem járt sikerrel. A sötétben csak egy szempár világított zölden, meredten bámult rá. A lény óriási halra hasonlított a páncélszerű bőre, és több sorban ülő fogai miatt. Viszont úgy mozgatta a rajta lévő, hínárszerű kitüremkedéseket, mint polip a csápjait.
Luna felkészült arra, hogy gyors harapás után mindennek vége, amikor belemarkoltak a karjába, s elhúzták a szörnyalak tátott szája elől. Nem telt bele sok időbe, és a vízfelszínre ért. Tekintete az őket ölelő sötétség ellenére találkozott Hunter kék-arany pillantásával.
A férfi újra alámerült, Luna egyedül maradt. Kétségbeesetten pásztázta a vizet, de nem látott semmi szokatlant. A víz tükrén játszó fehér fény is eltűnt, mintha ott sem lett volna.
Ismét megjelent Hunter alakja.
– Mi volt ez? – kérdezte a lány.
– Valaha egy egyszerű ragadozó, mára már mutáns szörnyeteg – jött a rövid válasz.
– És a fények a vízen? – kérdezte, de Hunter összevonta szemöldökét.
– Miféle fények?
– Láttam... – Luna persze nem volt biztos abban, amit látott, ezért az ajkába harapott. – Nem fontos. A szörny már nem jön vissza, ugye?
– Nem – mosolyodott el a férfi. A lány mozgását látva elbizonytalanodott.
– Tudsz úszni egyáltalán? –Luna csak a fejét csóválta. A férfi ezért közelebb vonta magához.
Hunter a karjába zárva vitte ki Lunát a vízből. A lány egy ideig még belecsimpaszkodott a férfi nyakába, de – amint leért a lába –, azonnal lekecmergett a biztonságot nyújtó ölelésből. Zavarba hozta őt az isten forró érintése, ami átsütött ruháján. Amikor már a puha homokon egyensúlyozott, túlságosan közel került hozzá.
Hunter eltűrt Luna arcából egy rátapadt hajtincset, amitől a lány ösztönösen hátrált. Az isten csak a fejét csóválta.
– Nagyon szívesen.
– Senki nem kérte, hogy segíts – vetette oda a lány. Lefeküdt a homokra, a békésen alvó társaság közé, mintha mi se történt volna. Hunter óvatosan megrugdosta Luna bakancsának talpát.
– Öltözz át! Így meg fogsz fázni.
– Jól vagyok – ellenkezett, de az isten addig nem hagyta őt békén, amíg el nem vonult a környező fák közé, hogy átvegye ruháit. Vizes haját párnaként gyűrve maga alá lefeküdt, és újra álomba merült.
***
Napos reggel fogadta a csapatot. Robin arra ébredt, hogy cserbenhagyta őt a teste, és olyasmit érzett, amit előtte még soha. Maya közelsége felébresztette benne a szunnyadó férfit. Először megijedt, felpattant, majd – amilyen gyorsan csak tudott –, a fák közé veszett. A többiek értetlenül bámultak utána. Maya felállt a homokról, hogy Robin után induljon, de Hunter szavai megállították őt.
– Hagyd most kicsit!
– Mi történt vele? Talán baja esett? – kérdezte aggodalmaskodva.
– Minden a legnagyobb rendben. Csak egy kis magányra van szüksége – vonta meg a vállát.
– Talán nem ártana megbizonyosodni… – kezdett volna vitatkozni vele Maya, mire Hunter felsóhajtott.
– Jól van! Utánamegyek. – Erre kék-arany tekintete megtalálta Luna arcát. A lány a homokban ült, és látványosan nem törődött az eseményekkel.
– Addig meséld el a többieknek az éjszakai akciódat, tökmag! – szólította fel. Luna zöld pillantása az isten felé siklott. Hunter mintha egy csipetnyi dühöt érzett volna benne, amitől elmosolyodott. De ez nem tartott soká, ezért újabb utasítást adott, a maradék halra mutatva:
– Reggelizzetek meg!
A táborban maradt összes pillantás Lunára siklott, aki a legnagyobb érzelemmentességgel mesélte el a tóbéli kalandot. A többiek hüledezve, álmélkodva hallgatták őt. Amire a végére ért, már mind meg is reggeliztek.
A bokorban egyszer csak megmozdult valami. Feszült csend telepedett a társaságra. Csak akkor enyhültek meg, amikor felismerték a mosómedvét. Luna elmosolyodott a furcsa, szőrös lény láttán, letette a maradék halat, és ellépett onnan. Az állat kirohant a bokorból, megszimatolta a halat, majd apró mancsába vette, megforgatta benne, és meg is ízlelte. A társaság tagjai csodálkozva bámulták a jelenetet. Lunának is vissza kellett fognia magát, nehogy elmosolyodjon.
Itt szerezheted be:
Aurora Lewis Turner írói oldala
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése