2022. október 7., péntek

Mit olvassak? Mit találtam az Álomgyár Kiadónál - ("S azt kell mondjam, hogy a kiadó nagyon szuper könyveket hozott el nekünk, olvasóknak.")

Benéztem nemrég az Álomgyár Kiadó oldalára s megláttam ezt a  sorozatot, ami felkeltette figyelmem. Ezért most arra gondoltam, hogy ajánlóként megosztom veletek. Avagy, Mit olvassak? Mit találtam az Álomgyár Kiadónál rovatomban három könyvet hoztam nektek. Per pillanat most ez azt három könyvet hoztam, de sok érdekes könyvek várnak az oldalon arra, hogy bemutathassam nektek. S azt kell mondjam, hogy a kiadó nagyon szuper könyveket hozott el nekünk, olvasóknak.

A sorozat címe: Londoni nagymenők, ez a sorozat három kötetből áll, három történet, három fickóról szól. A könyvet Louise Bay írónő írta, mely Álomgyár kiadó gondozásában jelent meg az első kettő, harmadik rész is hamarosan megjelenik. Írónőnek eddig hat kötete jelent meg Londoni nagymenő sorozatában angol nyelven. Én pedig mindenképp beszerzem e három könyvet, a tartalom nagyon megfogott és a borítók is.


Lousie Bay:
Mr. Svindler

Tartalom:

Ennél pocsékabb hírt nem is kaphattam volna: nősül a pasim! Mármint az expasim, ha egészen pontos akarok lenni. Mert két hónappal korábban úgy döntött, hogy egy kis távolságra van szüksége. Én persze azt hittem, hogy ez nem végleges, boldogan folytatjuk majd, ahol abbahagytuk. Máskor egy ilyen hír önmagában összetörte volna a szívemet, de most még rosszabb hír követte: a menyasszony a legjobb barátnőm! És meghívtak az esküvőre. Kizárt, hogy elmenjek. Még akkor sem, ha a gyönyörű Skóciában tartják a menyegzőt. Nem, biztos hogy nem megyek. Még akkor sem, ha egy jóképű idegen felajánlja, hogy velem jön kísérőnek. Még akkor sem, ha ez az idegen szexi mosolyokkal próbál levenni a lábamról. Még akkor sem… ha egy valóra vált álom lenne a lehetőség, amit felkínál. Vagy mégis? Hogy mondhatnék nemet? Na jó, azért van egy feltételem: a szexi idegen legyen az új pasim. Mármint tegyen úgy, mintha az lenne. Még az is kiderülhet, hogy a szerepjáték szórakoztatóbb, mint hinnénk.

Mr.Szépfiú

Tartalom:

Dexter Daniels jobban szereti a drágaköveket, mint a nőket. A smaragdokat a barátnők helyett. A gyémántokat a házasság helyett. Valószínűleg ő generációjának legsikeresebb ékszerésze, sokak – és leghűségesebb barátja szerint – egyenesen London legjóképűbb férfija, de a múltja miatt a szerelem hidegen hagyja. Amikor Hollie Lumen belép a bálterembe, ahol a gyönyörű királyi ékszerek vannak kiállítva, Dexter világa azonnal a feje tetejére áll. Használt ruhája és kölcsönkapott cipője ellenére jobban lenyűgözi a férfit, mint az ékszerek. Olyan tüzes, vicces és vadul független – Dexter le sem tudja venni róla a szemét. Hollie Lumen élete balszerencsék sorozata: azt hitte, hogy megfogta az isten lábát a londoni gyakornoki állással, és végre megszabadulhat az oregoni kötelezettségeitől, és valóra válthatja álmait… De alig néhány héttel azután, hogy földet ér, kirúgják, és már készen áll, hogy feladja és hazamenjen. Hollie sosem kér segítséget: tudja, hogy egyedül magára számíthat. Mit kezd hát a magas, sötét hajú, jóképű idegennel, aki folyton megmenti őt? Ő is megmenti a férfit.

Mr.Milliomos

Tartalom:

Amerikai dadus kerestetik egy imádni való négyéves számára, aki képes egy rosszkedvű, merengő, szexi brit főnökkel is bánni. Egyedülálló apa vagyok, ügyvéd, és egyesek szerint London legkomolyabb férfija. A négyéves kislányom nevelése köti le minden figyelmemet. Mióta a feleségem három éve lelépett, az egyetlen nő, aki felkeltette a figyelmemet, igazi tiltott gyümölcs: a legjobb barátom sógornője, Autumn Lumen. A kísértésnek könnyű ellenállni, mivel Autumn csak látogatóba érkezik Oregonból – egészen addig, amíg Londonba nem költözik. Amikor felmond a dadus, Autumn az egyetlen jelentkező a munkára.

A könyveket itt tudjátok beszerezni:

Álomgyár Kiadó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.