2022. október 22., szombat

Előolvasás: Abby Winter-Veda Sylver: Chicagói (vég)játszma - ("A történetben fordulatokban nem volt hiány, izgis részek voltak benne a történetben,nem lehetett unatkozni.")

Szeretném megköszönni Abby Winter-Veda Sylver írónőknek, hogy megint lehetőséget adtak, hogy elolvashassam Miami ál(ar)ca című könyvének a folytatását a Chicagói (vég)játszma című könyvét. Nem számítottam erre, hogy elolvashatom megjelenés előtt a könyvet. Az első részt szerettem, másodikat egyenesen imádom.

Abby Winter-Veda Sylver
Chicagói (vég)játszma 

Tartalom:

Most, hogy annyi szenvedés és megpróbáltatás után Craiggel maguk mögött hagyták Miamit és Chicagóba költöztek, Lisbet fájdalmas emlékeit végre kezdik felváltani a boldog pillanatok. Úgy tűnik, minden adott ahhoz, hogy tiszta lappal kezdjék az életüket, semmi és senki nem állhat közéjük.
De Lisbetet időnként mégis kétségek gyötrik Craig múltját ismerve. Amikor rájuk borul egy újabb tragédia árnyéka, kénytelenek szembenézni az igazsággal. Vajon a napvilágra kerülő, féltve őrzött titok elválasztja őket egymástól? Vagy van olyan erős a szerelmük, hogy ezt is túlélje? Egyáltalán akarnak még küzdeni a másikért?
Miamiban lehullott az álarc, de az igazi végjáték a hideg, téli Chicagóban zajlik.


Véleményem
5/5

Mit is mondhatnék, igazából arra sem számítottam, hogy lesz folytatása a történetnek, nemhogy el is fogom olvasni. Csak gondolatban mertem elképzelni egy folytatást ennek a történetnek. Nagyon meglepődtem a felkérésnek, viszont megörültem a lehetőségnek, mert az első részt olvastam, már akkor tudtam, éreztem, hogy folytatódnia kellene a történetnek. S igazam lett.

Craig és Lisbet kapcsolata ott folytatódik, ahol az előző könyvben abba maradt. Csak megfejelve némi drámával, hisztivel és egy jó adag feszültséggel. Többiről ne is beszéljük.

Abby és Veda nagyszerű történetet hoztak össze, megint nagyon ütősre sikeredett. Mondjuk Lisbet hisztije kicsit túlzás volt, szerintem. Craig pedig egy makacs egy ember, annyi szent. De mindketten nagyon aranyosak voltak. S mindketten küzdöttek egymásért.

Mollyt imádtam, eléggé lökött egy nőszemély, van ám szövegei. Nem lehetne, hogy Molly is kapjon külön történetet? Olyan jó lenne róla is olvasni. Imádnám azt a könyvet is.

A történetben fordulatokban nem volt hiány, izgis részek voltak benne a történetben,nem lehetett unatkozni.

Reménykedtem, hogy történet végére minden helyre jön. Abby és Veda igazán kitettek magukért. Ez nagyon izgalmas, pörgős olvasmányban volt részem. Néha nevettem, néha szitkozódtam, átkoztam Craig-et majd áldottam a fejét… Lisbet, hát amennyire bírtam az előző történetben, úgy most kicsit idegesített a hisztije miatt, és állandó képtelen döntései, képzelgései miatt.

Szóval, ez a könyv nagyon ott van, tökéletes, igazi romantikus krimi a javából. Mind annak ellenére, hogy némely szereplőket nem nagyon bírtam.

Viszont a vége.. Na, az nagyon ütött, nem is kicsit. Került bele nem kicsi csavar a históriában. Erre igazán nem számítottam, hogy mivé fog alakulni az egész.

Remélem nem ez lesz az utolsó közös regényetek Abby, Veda. Nektek írnotok kell! Mert annyira jók vagytok ti ketten együtt.

Azoknak ajánlom, akiket nem zavar, ha krimi szál is van benne a romantika mellett. Akik szeretik, Abby és Veda könyveit.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Abby Winter írói oldala

Veda Sylver írói oldala

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.