2023. január 24., kedd

Beleolvasó: Németh Balázs: Az élet alkonya novelláskötet - A teniszoktató- ("– Jó napot, Mrs. Perkins. Rég láttam. Remélem, jól szolgál az egészsége. – Szervusz, Owen. Ház ezt én is elmondhatnám rólad. Hú, az egészségem, azt inkább hagyjuk. Néha a szívem rakoncátlankodik azóta, amióta megkaptam azt a rohadt szívinfarktust. De semmi komoly.")

 

Németh Balázs írónak megjelent novelláskötetéből hozok részletet nektek, A teniszoktató címmel. A novellás történet az Az élet alkonya című kötetéből hoztam.


Németh Balázs
Az élet alkonya

Tartalom:

Az emberi elme furcsa jószág… képeket tárol, figyel és álmokat kever a valósággal. Néha ébredés után zavartan pislogva próbáljuk helyre tenni az eseményeket, szétválasztva a valóságot a fantázia szülte filmkockák boldog, vagy éppen bénító pillanataitól.
A félelmek, életünk során felhalmozódott sérelmek gyűlnek a memória rejtett zugaiban, éles karmokkal kaparászva az értelem falát. Ha elég erősek vagyunk féken tudjuk tartani, de ha nem, akkor kiszabadul és minden, ami addig megszokott volt számunkra, a múlt ködébe veszve távolodik tőlünk és hétköznapjainkba beletapos a rémület…
Németh Balázs második kötetében elkísér minket egy olyan sötét világba, ahol az elnyomott elme démonjai utat törnek maguknak és elkezdődik „Az élet alkonya…”

ENGEDÉLLYEL

A teniszoktató

Mivel Owen a szülői támogatásra nem számíthatott, és elég kevés törődést kapott az anyjától, aki éreztette vele, hogy ő csak egy kolonc a nyakán, így szépen lassan kialakult benne ez az érzés, és magányos farkasként kell neki boldogulni az élet rengetegében. Zárkózott lett, és olyan érzés kezdte hatalmába keríteni, mintha egy másik én akarna a felszínre törni, ami ellen ő hevesen tiltakozik. A gondolatai sokszor messzire kalandoztak olyan dolgokról, amikre nem igazán szoktak normális helyzetben gondolni az emberek. A szeretet és a törődés hiánya olyan dolgot szabadított fel benne, hogy a másik ember szenvedése okozott neki örömet és kielégültséget. Kezdődött ez gyerekkorában azzal, hogy a szomszédok fojtogatta meg éjszakánként, amíg ők aludtak, és amikor felfedezték a tetemeket rajta, semmi más nem látszott, mint az hogy elégedett a tettével, és belső késztetést érzett arra, hogy ezt folytassa, mert ez boldoggá tette. Nagyon érdekelte az emberi lélek rejtelme, és ezzel kapcsolatban rengeteget olvasott, amikor kis nyugalomra vágyott és el akart menekülni a valóság elől, ezt az utat választotta, ahol még önmaga szórakoztatásán kívül tanulhat is valamit. Az olvasás mellett még nagyon szeretett rajzolni, és azokon jelenítette meg a későbbiekben fantáziájának szülötteit. Általában a rajzok lefejezett holttesteket, ábrázoltak különböző pozitúrákban, de Owen azt tartotta, hogy az olvasás az elme művészete, a rajzolás pedig egyfajta kifejezése a gondolatok összességének. Ahogy egyre idősebb lett, énjének ez a sötét része nem akarta elhagyni, és nem hogy szűnni próbált volna, egyre jobban biztossá tette abban, hogy ha más már nem barátkozik vele a természete miatt, így ez az én lesz a hűséges társa, olyan másik énként, akivel azonosulni tud minden fáradozás nélkül. Mivel az ember léte és mi volta érdekelte, így azzal is tisztában volt, hogy ez egy betegség, amit skizofréniának neveznek. Önmagában elfogadta, de ha más mondta neki, heves tiltakozásban tört ki. Ilyen alkalom volt az is, amikor a munkahelyén egy faipari cégnél beszélgetni kezdett az egyik munkatársával a szabadidős tevékenységéről és a benne rejtőző énről, akkor mondták neki, hogy ez betegség. S attól a naptól fogva nem közelít senki felé. Jobban szerette a saját világát, mert akkor biztosan tudta, hogy ott nem bántják és a könyvek és a rajzolás mindig megnyugtatta. De a tudatalattijában ott motoszkált, amit John Gibson mondott és ez nyugtalanította, sőt határozottan idegesítette. Elhatározta, hogy minél előbb felkeres egy könyvtárat, és utánanéz, mit is jelent valójában ez a skizofrénia kifejezés. Addig is őrlődött, gondolkodott magában, és megint elő–előbújt agyának rejtett zugaiból az a másik én, amiért a könyvtárat felszeretné keresni. ez a másik én olyan dolgokat követelt tőle amit máskor biztos nem tenne meg. A gondolataiba beférkőzött az emberek végtelen és fájdalmas sikolya ahogy megkínozza őket és örömmel nyugtázta hogy ez igenis jó dolog és boldoggá teszi. Ilyenkor érezte, hogy az elméje egy másik világban jár, ami a rendes lét világa és egy olyan, ami minden sötét képzeletet felülmúl. Lehet azt mondani, hogy a normalitás és az őrület határának vékony mezsgyéjén egyensúlyozott, ahol a normális emberi lét és a sötét én megjelenésével küzdött szüntelen. S amikor ezek megjelentek az elméjében, tudjuk, hogy melyik nyert. A világ, amit magában a másik én sötét világának nevezett így jellemezte. „Sötét hely, ahol fáklyák égnek és emberi lélek kövezi útját. A fáklyákon úgy világítanak a lángcsóvák, mintha szemek néznék azokat, kik az útra lépnek. Minden gonoszság otthona, amit isten nem képes elfogadni, de az ördög cinkosává fogadja az embert, kit rabszolgává nevel és bűnre sarkall.” Ez volt az a hely, ahol az a másik én lakott, és embertelen gondolatokat fecskendezett Owen agyába. Először nem akarta beismerni magának, hogy két énje van, de mivel több gondolatot ébresztett benne énjének sötétebb fele, így már ő is hajlott arra, hogy beteg és kezelésre szorulna. De előbb a könyvtárat keresi fel, hogy meggyőződjön róla.

Elment a városi könyvtárba, ahol Mrs. Perkins volt a könyvtáros már időtlen idők óta, aki még gyerekként ismerte meg Owent, és azóta sem felejtette el. Ő volt az, aki Owen számára mindig vigaszt nyújtott, egyfajta menedéket, ha mások bántották vagy éppen otthon voltak zűrök.

– Jó napot, Mrs. Perkins. Rég láttam. Remélem, jól szolgál az egészsége.

– Szervusz, Owen. Ház ezt én is elmondhatnám rólad. Hú, az egészségem, azt inkább hagyjuk. Néha a szívem rakoncátlankodik azóta, amióta megkaptam azt a rohadt szívinfarktust. De semmi komoly.

 A könyvet itt tudjátok beszerzeni:

Smaragd Kiadó

Németh Balázs hivatalos szerzői oldala

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.