2023. január 22., vasárnap

Beleolvasó: Lana V. Asol:A folyó túloldalán - ("– Hát igen, abból van elég – mosolyodott el. – Mivel foglalkoztál Tibordban? Bólintottam, majd mosolyogva felhúztam a szemöldökömet. Ez biztosan nem lesz ínyére az öreg elvinnek. – Zsebes voltam.")

Lana V.Asol következő beleolvasó részét kérlek hozom nektek. Ezúttal is hosszabb részlet kerül fel a blogomra. Ha tetszett nektek a részlet,hagyj nyomott. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok róla.


Lana V. Asol:
A folyó túloldalán

Tartalom:

Az Urvi-folyóról – amely a másvilágot választja el tőlünk – azt tartják, hogy bűvös, veszélyes dolgok ólálkodnak a sűrű köd mögött, ami a folyó vízén ül. Több ezer éve senki nem látta a túloldalt, a halhatatlan démonokat, akikről a gyerekmesék születtek. Csupán Stella, a fiatal és ügyes tolvaj, akit világéletében vonzott a különös víz.
Stella, aki azt gondolta, ismeri a múltját. Egy lány, aki átjutott az Urvin túlra, pedig ott – emberként – egy percig sem tartózkodhatna. Egy lány, aki az Urvi-folyó túlpartján, az elvinek világában rádöbbent arra, hogy eddig semmit sem tudott magáról és a képességeiről. Sosem gondolta volna, mekkora ösztönös erő lakozik benne. Már csak az a kérdés, hogy vajon a búvópatakként elrejtett képességeit időben előhívhatja-e magából? Ugyanis az idő, és az elvinek tanácsa ellene dolgozik. Stellának versenyt kell futnia az életben maradásáért. De nemcsak a saját maga, hanem a szerettei életéért is meg kell küzdenie, egy számára teljesen idegen környezetben. Vajon sikerül-e a küldetése? Vajon egy keserű véletlennek köszönheti, hogy a démonok legfelsőbb uralkodójának fogságába került, vagy az elkerülhetetlen végzet sodorta ebbe a varázslatos világba? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a könyv, amely egy képzeletbeli mindenségbe kalauzol minket, Olvasókat.

Részlet
Engedéllyel

– Mit beszélnek az emberek? – kérdezett vissza.
Tétováztam, mielőtt válaszoltam volna.
– Gyilkosoknak tartanak, veszélyesnek az emberekre.
– Lám, rád a te fajtád is veszélyes. Nemde? – bökött a vállam felé.
– Nem válaszolt – emlékeztettem.
– Mi igyekszünk távolságot tartani, nem véletlenül húztuk meg a határt. A legtöbb, amit hallhatsz, csak mese, de persze a meséknek is van valami igazság alapja. Megvédjük magunkat, ha szükséges.
– Az emberek ellen? Gondolom nem a szabás-varrásban merül ki a mágiájuk. Miért az elvineknek kellene megvédeni magukat?
– Az embereknek épp úgy van fegyverük ellenünk. Csak így működik az egyensúly. Ezért határolódtunk el.
– Mire jó a határ? – tettem fel az újabb kérdésemet, mert muszáj volt, hogy minél tisztábban lássam a helyzetemet.
– Kívül tartja a betolakodókat.
– Én mégis itt vagyok. Ezt, hogy magyarázza?
Emerald elgondolkozott, de nem tűnt tanácstalannak.
– Úgy tűnik, te nem vagy az – a szavai egészen könnyedek voltak, én mégsem találtam bennük megnyugvást.
– Ezt nem értem – szögeztem le. Minden olyan zavaros volt.
– Teljesen még én sem. Most pihenj! Később visszajövök.
– Elmehetek innen?
– A palotából? Igen. De én, a te helyedben még várnék vele.
– Ha elmegyek, veszélyben leszek?
– Razel oltalma alatt állsz, senki nem fog bántani. Nem mernék megkockáztatni a haragját.
– Razel veszélyes? – faggatóztam tovább szemérmetlenül, nem törődve vele, hogy kínos-e a kérdés.
– Nagyon is az, de, ha nem adsz rá alapos okot, nem fog bántani.
Az már nem derült ki, hogy mi számított alapos oknak, mert az elvin ágyba parancsolt.
– Nagyon fázom... – mondtam, mielőtt elment volna.
– Küldetek fel még fát a kandallóba. Kaphatsz több takarót is – mondta, azután magamra hagyott.
Próbáltam ráncba szedni a gondolataimat, de nagyon nehezen ment. Elvinek, mágia, a folyó, nem térhetek vissza... Ez túl sok volt egyszerre. Mielőtt álomba zuhantam volna, megelégedtem annyival, hogy többé-kevésbé biztonságban vagyok.

*

Emerald többször is rám nézett, a kötést nem bolygatta, de hozott fel ételt. A kis asztalhoz ültem a tűz mellé, ott fogyasztottam a vacsorámat. Fogolysült volt gyümölcsökkel, sosem láttam még ennyire szép ételt. Szinte nehezemre esett megenni. Nem is igazán voltam éhes, de azért nekiláttam. Az idős elvin elborzadva nézte, hogyan eszem, pedig használtam evőeszközt. Elképzelni se tudtam, mi baja lehet.
– Azt hiszem, holnap néhány dolgot elkezdek oktatni neked. Többek között az illemet – morogta.
Beleegyezve bólintottam. Szerettem tanulni, mert minden új tudás a pajzsom lehet. Most pedig igazán rászorulok, hiszen semmit sem tudok róluk, és nagyon úgy tűnik, hogy még jó darabig maradok.
– Láttam pár könyvet a polcon, elolvashatom?
– Megtehetnéd, de attól tartok, nem fog menni. Előbb a nyelvünket is el kell sajátítanod.
– Megtanulom! – mondtam elszántan.
Emerald ajka gyenge mosolyra húzódott. Most először.
– Csak szépen sorjában. Lesz időd mindenre. Mondhatni végtelen idő áll a rendelkezésedre.
– Ezt meg, hogy érti?
– Úgy Stella, hogy itt a te óráid is másképp peregnek.
– Mit jelent az, hogy másképp? – ráncoltam a homlokomat.
– Azt, hogy sokkalta lassabban.
– Értem – feleltem elmélázva a hallottakon.
– Azt erősen kétlem, leányom, de majd megérted.
– Mesélne nekem a birodalomról?
– Úgy érted, a négy birodalomról?
Bólintottam, de ezt sem egészen értettem. Emerald az ujjával vonalakat kezdett húzni az asztal lapjára, ami után izzó fény maradt vissza. Először egy nagyjából kör alakú vonalat.
– Ez az Urvi, a mágia, ami elzárja tőlünk a halandó világot. – Majd húzott még két vonalat, ami a kört többé-kevésbé azonos négy szeletre vágta. – Ez a négy birodalom – ujjával a szeletekre bökött. Ez Midha, Gloroth, Daen és Fiedal.
– Mi hol vagyunk most?
– Midhában.
– És ez mekkora terület? Mondjuk a mi birodalmunkhoz képest? – feltételeztem, ha a nyelvünket ismeri, a területeinket is.
– Midha nagyjából akkora, mint az Alsó és Felső Birodalom együtt véve.
– Egek... Akkor az elvinek birodalma hatalmas... – gondoltam.– És... Akkor Razel, Midha uralkodója? – kérdeztem zavarodottan.
– Nem figyelsz, te leány! Razel a négy birodalom uralkodója.
– Mind a négyé? De, akkor miért van felosztva? Miért nem egy birodalom az egész?
– Azért Stella, mert ahogy ti, emberek mások vagytok, úgy az elvinek is különbözőek. Glorothban élnek a kerubok, Daenben az alakváltók, Fiedalban a természeti lények.
– Mik azok a természeti lények?
– Fa, és más növény, vagy kő tündérek.
Bólintottam, de nehezen tudtam elképzelni.
– És Midhában?
– Itt a mágiát használó elvinek élnek.
– A többiek nem tudnak használni varázslatot?
– Ez így nem teljesen igaz, inkább azt mondanám, hogy nem úgy, ahogyan mi. De, ha majd kicsit több időt eltöltesz itt, te is meglátod. Az emberi világban volt gyermeked vagy családod, vagy akit szerettél?
– Istenekre! Dehogy! – nevettem fel. Az én életemben ez egy viccnek hangzott. De eszembe juttatta Bent, és a szívem összeszorult. – Csak barátaim – tettem hozzá szomorúan. – Jó barátaim.
– Sajnálom, de még így is ez a könnyebb út. Barátokat könnyebb hátrahagyni, mintha a gyermekedet, vagy a szerelmedet kellett volna.
– Akinek csak ez van, annak ezt is nehéz! – mondtam halkan.
Emerald megérintette a kezemet, reméltem tőle egy kis melegséget, de az ujjai épp olyan hidegek voltak, mint a sajátjaim.
– Tudom, de idővel majd jobb lesz.
– Úgy látom, itt mindenre az időt kínálják megoldásként.
– Hát igen, abból van elég – mosolyodott el. – Mivel foglalkoztál Tibordban?
Bólintottam, majd mosolyogva felhúztam a szemöldökömet. Ez biztosan nem lesz ínyére az öreg elvinnek.
– Zsebes voltam.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.