Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Rédei Gergely - ("Amíg úgy nézzük a karaktereket, mint karakterek addig nem fontos a realitás, viszont egy idő után, ahogy egyre jobban olvassa, valaki rájön, hogy mintha ismerné őket. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Rédei Gergely írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Rédei Gergely írónak A néma hősök útja címmel jelenik meg hamarosan Publió Kiadónál.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Mit is mondhatnék? Tudod egy random 27 éves srác vagyok az isten háta mögül. Logisztikai területen dolgozom. Nem keresek sokat. Az éhenhaláshoz sokat, de a boldoguláshoz keveset. Picit értek ehhez ahhoz. Pl: Jól bánok a szavakkal, a karddal és a szarkazmussal. Ó és imádom a csoki pudingot… A karamellásat nem… az fúj…

Miről és kiről szól a történet, kiknek ajánlod?

A történet egy PTSD és ADHD hibridet mutat be akinek történetesen a neve Gery. Egy nemzetbiztonsági ügynök, aki a protokoll helyett a szarkazmust díjazza a pisztoly helyett a katanát. Nem szereti a modern zenét, filmeket meg PC keretrendszert… És csak a 20-as évei végén jár! Szóval az alap sztori. Gery kap egy zöldfülű társat, aki idealista és nem teljes értékű ügynök egyelőre. Gery passzívan tanítja és vezeti be ebbe a világba. Gery és az ő dinamikájára fókuszál a könyv első harmada. Itt jelenik meg Gery régi szerelme is… Hát igen… Röviden? Egy antihős egy régi szerelem és egy idealista újonc mentenek meg dolgokat. Egyik fronton a világot, de a nagyobb harc mindig magukban zajlik. Ettől lesznek emberiek… NEM! Nincs 20 oldal belső monológ. Csak karakterek, akik nem akarnak hőssé válni, csak nem futnak el az elől ami rájuk vár.
Szóval ajánlom ezt azoknak, akik voltak már a földön és felálltak. Ajánlom ezt azoknak, akik a földön vannak, és nem tudnak felállni… Na meg azoknak, akik egy rohadt jó sztorit keresnek és imádják a 90’s 80”s évek badass vonalát modernizálva. Ja meg, ha imádják a jó zenéket! Az is fontos ám…

 A néma hősök útja címmel sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Hát, ha azt vesszük alapul, amit a könyv képvisel, akkor igen sok kutatómunka volt… 27 év! De igazából nagyjából tudom mi, hogy működik a történet világában, így nagyjából kevés utána járást igényelt. (Ne próbált ki a C4-et teával hatástalanítani…) Az írási folyamat… Ezt inkább nem részletezem, de elég gyorsan végeztem vele, az ADHD miatt… Igen nekem is van  nem csak a főhősnek.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Amíg úgy nézzük a karaktereket, mint karakterek addig nem fontos a realitás, viszont egy idő után, ahogy egyre jobban olvassa, valaki rájön, hogy mintha ismerné őket. Nos, ez azért van, mert a hőseim inkább működnek emberként, mint narratív eszközként. A viselkedésük? Teljesen reális. A harcok? Ha eltekintünk attól, hogy miért harcol valaki katanával, mikor mondjuk egy FN-Scar jobb választás lenne modernizálva? Akkor a harcok is reális sémára épülnek. Főleg a pusztakezes harc és a kardforgatás része. A második kötetben rámentem, arra hogy még reálisabb legyen a harc jelenet írása, persze még badassabb formában. 70% valóság 30% badass faktor, ha a harcról van szó. A fantázia rész inkább az ügynökség és a furcsa végkimenetel és a főgonosz terve felé nyilvánul meg.  De mi a legreálisabb? Az, ha hozunk egy döntést annak mindig ára van.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2024 október. Unatkoztam. Nem tudtam aludni. De régebben írtam verseket és novellákat. Úgy voltam vele, ha amúgy is sok story van,a fejemben leírom, hogy csináljak is valamit ebből a szituból , Szóval ma már egy gammer laptopot csak írásra használok.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Van pár kéziratom kész és egyik sem ugyan abban a műfajban mozog. Van egy dark fantasy – noir hibrid. Van egy beszari vámpírvadászos szatírám. Egy realisztikus Cyber thriler khm.. Jegyzet magamnak be kéne fejezni khm.. Na meg a néma hősök útja ami… Nos, egy Neo Noir középső új a pózoknak, a sablonoknak és a biztonsági játékoknak. Igen két kötet van belőle készen már.  Na meg a szarkazmus bibliája, amiben együtt röhögök a világon majd azzal, aki olvassa.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

A legelsőnél picit fura volt, mert kb úgy éreztem mintha Gery a vállamra rakta volna a kezét. A másodiknál mikor egy nihilista revolverhős démonról írtam? Nos, fura volt. Hajnali 2 körül ütöttem le az utolsó betűt és másnap mikor felkeltem nem volt semmi esemény, míg aludtam. Picit olyan volt, mint ha a világ is elhallgatott volna egy kicsit. Tudom, hogy hülyén hangzik, de azt a történetet megírva… Hát vicces véletlen.

Sokan írói álnevet használnak. Te nem gondolkodtál ezen?

Ha teszek, valamit nem bújik álnév mögé. Max, ha latexben kergetem a rosszfiúkat az utcán.  De igazából még én sem tudom. Majd eldönti a jövő jó ez így vagy sem, de asszem megjegyezhető nevem van.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Az én zsánerem a szarkazmus, az irónia és a pofán csapó őszinteség elegye. Szóval igen mindig is ebben akartam alkotni, mert sokan nem mertek, vagy nem akarnak. Másoknak fontosabb a póz, mint az érték. Szóval inkább írok úgy, hogy bele adok magamba valamit, mint hogy megfeleljek pár bölcsésznek.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Most hazudhatnám azt, hogy megtisztelő, de őszintén? Bárki képes lenne ezt megcsinálni, aki szeret írni. Nem az tesz valakit jó íróvá, hogy van e megjelent könyve. Még én sem tudom, mi tesz valakit azzá. Viszont hogy a kérdésre is válaszoljak. Picit fura érzés volt, mikor először láttam a kész borítót. Azt éreztem, hogy a gondolataim és a szavaim végre megtalálhatják azokat, akiknek szükségük van ré.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Leülök, és karakter szerepeket veszek fel, aztán írok, írok és írok. A végén a fejezetekből könyv lesz. Mondhatni nem én viszem a sztorit, hanem a karakterek. Vannak fixpontok, de a karakterek reakciói visznek A-ból B-be.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Az épp megjelenőben a kedvenc jelenetem a végső harc, illetve a főgonosszal vívott harc metálzenére egy lángoló épület tetején.
A következőben, amit meg szeretnék jelentetni pedig egy jelenet, ahol a három főhős szinte koreografált jazz improban mészárol revolverekkel egy démon hordát.
Ne bántsatok, fura vagyok

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Sokat merítek látott dinamikákból. Akár valós vagy kitalált szereplőék. Például Gerybe sokat adtam magamból.  A következő regényem főhősébe meg sokat adtam Alucardból és Vaasból… (Napszemüveg meg revolver…) A jelenetek megkoreografálásához meg zenékhez nyúlok. Használom a ritmikát a szövegben és a harcok leírásához is. A történet vezetése a fő sztori szál meg … Nos, csak úgy jön… Bevallom, az elején sose tudom hova fut ki a sztori.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Van egy kedves barátom, aki elolvassa az irományaim. Rengeteget segít pl a logikai bakikban. Viszont magát a sztorit nem írom át senki kedvéért. Akinek meg szava lenne, az úgysem olvassa. Szóval a világ ilyen.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Hát még nem tudják, majd észre veszik, mikor vastagabban vágom a szalámit… Mármint akarom mondani, majd ha kijött a könyv ráérek elmondani nekik.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Idén? Kibontok egy katanával egy pezsgőt az tuti… A következő regényem címe és fülszövege is kikerül… Nem tudom, nem szeretek ígérgetni, de még idén szívesen beadnék egy dedikálást is… De ami tuti az a szarkazmus az irónia, meg hogy rengeteget hallják a „Nem hivatalos, de nemzetközileg elismert túsztárgyló” kifejezést.

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Ángyán Patrícia - ("Az írás számomra nem csupán munka, hanem szenvedély, amelyben érzelmeket, kapcsolati dinamikákat és önismereti folyamatokat dolgozok fel.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Ángyán Patrícia írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónőnek, nemrég jelent meg Álomgyár Kiadó gondozásában Szeszélyes játékok című kötet. Ez a kötet ellenségekből szerelmespárok alkotják.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Fiatal romantikus szerző vagyok, kommunikáció és médiatudomány szakon végeztem. Az írás számomra nem csupán munka, hanem szenvedély, amelyben érzelmeket, kapcsolati dinamikákat és önismereti folyamatokat dolgozok fel. Az elmúlt időszakban már megjelent néhány regényem, és a visszajelzések, valamint az írás öröme alapján várhatóan lesz is még több a jövőben. Történeteim középpontjában gyakran a párkapcsolatok, a belső változások és az újrakezdés állnak, igyekszem hitelesen és érzékenyen ábrázolni az emberi lélek rezdüléseit.

Az írói munkám mellett publikálok is – például a Glamour felületén rendszeresen jelennek meg cikkeim olyan témákban, mint a mentális egészség, önreflexió vagy a kapcsolati egyensúly. Fontos számomra a közösségi kapcsolat az olvasóimmal: igyekszem figyelni a visszajelzésekre, inspirációt meríteni belőlük, és ezeket beépíteni a történeteimbe.

Empatikus, figyelmes embernek tartanak, akinek fontos, hogy hogyan bánik másokkal – hiszek abban, hogy ez visszahat. A hitem is meghatározó része az életemnek, erőt és irányt ad az alkotásban. A személyes fejlődést is mindig szem előtt tartom.

Hiszek abban, hogy jobb élni a „hoppá” mint a „mi lett volna, ha” szemlélettel, és abban is, hogy az írás képes gyógyítani – engem is, másokat is.

Könyveim és írói munkásságom elérhető itt.

A Szeszélyes játékok címmel sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Az írásra mindig alaposan felkészülök: rengeteg témának néztem utána és mélyedtem el bennük, hogy hiteles és élő világokat alkothassak. Kutattam például a képregényírás és rajzolás művészetét, a cseresznyevirágzás japán ünnepének hagyományait, Milánó városának hangulatát, vagy épp az autószerelés és autóversenyzés részleteit is. Fontos számomra, hogy az olvasóim olyan történeteket kapjanak, amelyekben minden apró részlet a helyén van.

A regény mögött körülbelül két hónap intenzív, rendszeres írási munka áll, majd ezt követi egy hónapnyi szerkesztési folyamat, ahol minden szónak helyet keresek, hogy a végeredmény igazán magával ragadó legyen.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A történeteimet elsősorban a fantáziám inspirálja, mégis minden egyes sor mögött ott rejtőzik valami belőlem is. A szereplők belső gondolatai, vívódásai vagy épp felismerései gyakran visszhangozzák azokat az élményeket és tanulságokat, amelyeken én magam is keresztülmentem. Természetesen nem minden történet személyes, de törekszem arra, hogy az Olvasók számára átadhassam mindazt a tapasztalatot, érzést és bölcsességet, amit az életem eddig hozott – olykor kimondva, máskor a sorok között megbújva.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Az írás mindig is közel állt hozzám, de igazán az egyetemi éveim alatt kezdtem el mélyebben foglalkozni vele. Azóta napi szinten tevékenykedem ebben a szakmában, és az évek során rengeteget tanultam, tapasztaltam – mindez folyamatosan formálta a stílusomat, gondolkodásmódomat és jövőmet.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Romantikus zsánerben írok, és jelenleg nem is tervezek elmozdulni ettől az iránytól. Talán egyszer születik majd egy romantikus krimi is, de egyelőre a szenvedélyekkel, izgalmakkal és olykor fájdalmas becsapásokkal átszőtt történetek világa az, ahol igazán otthon érzem magam. Ezekben a regényekben lehetőségem van megmutatni az érzelmek legfinomabb rezdüléseit, a kapcsolatok törékenységét és szépségét – azt a hullámzást, ami az emberi szív legmélyéről fakad. Számomra ez a romantika igazi lényege: nem csupán a szerelem, hanem az út, ami elvezet hozzá.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Ez egy nagyon megható kérdés számomra. Mindig szívmelengető pillanat, amikor végignézek egy elkészült történeten, és ráeszmélek: ezt is megírtam. Kell egy kis idő, mire feldolgozom, mert ilyenkor nemcsak egy könyvet látok magam előtt, hanem azt az utat is, amit bejártam hozzá – honnan indultam, hova jutottam. Minden egyes regény mögött ott van a lelkem egy darabja, és számomra ez teszi az írást igazán meghatóvá és valóságossá.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Nincs álnevem, és igazából soha nem is jutott eszembe, hogy legyen. Azt szeretném, ha mindenki tudná, ki is az, aki ezeket a történeteket írja – hogy Ángyán Patrícia nemcsak egy név a borítón, hanem egy valós ember, aki a szívét és gondolatait adja minden egyes könyvéhez. Hiszek abban, hogy az őszinteség az egyik legerősebb kapocs író és olvasó között – és számomra ez így hiteles.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Elmondhatatlan érzés volt. Főleg, amikor először pillantottam meg a könyvemet egy könyvesbolt polcán. Az a pillanat valósággal átütött – mintha egyszerre ért volna össze minden álom, minden fáradtság, minden éjszakába nyúló írás. Egy mérföldkő volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Ott állni előtte, és tudni, hogy az én nevem van rajta, az én történetem él benne – leírhatatlanul sokat jelentett. Ez az érzés azóta is velem marad, minden alkalommal, amikor egy új könyv születik.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Általában van egy határozott ötletem, amit végig szeretnék vinni, de az írás számomra mindig egy élő, alakuló folyamat. Ha közben megszólal bennem egy másik, erősebbnek érzett ihlet vagy új gondolat, akkor nem félek változtatni. Hiszek abban, hogy a történet közben is formálhatja önmagát – a célom mindig az, hogy a lehető legjobbat hozzam ki belőle. Nem ragaszkodom görcsösen a tervekhez, mert sokszor éppen a spontán fordulatok hozzák el azt a többletet, amitől egy történet igazán élni kezd.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Természetesen, nekem is megvannak a kedvenc jeleneteim, amelyeket időről időre újraolvasok, vagy váratlanul eszembe jutnak, és ilyenkor magamban újrajátszom őket. Volt olyan rész is, amelynek megírása nehezebben ment, de pontosan ez az, ami szerintem különlegessé teszi a történetet — hogy vannak könnyebb és nehezebb pillanatok, árnyalatok és mélységek, melyek együtt alkotják azt a sokszínűséget, amit az olvasók megszeretnek.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Vannak eszközeim és módszereim az inspiráció megszerzésére, de azt hiszem, ezeket inkább megtartom magamnak — így megmarad egy kis titok is a folyamat mögött. 

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A szerkesztőm mindig az első, aki elolvassa a kéziratot, és vele együtt dolgozom azon, hogy a történet a lehető legjobb formáját nyerje. Ugyanakkor a cselekmény alakulásába senki sem szól bele – ez teljes mértékben az én döntésem és felelősségem. Miután a könyv a kezekbe kerül az olvasóknál, onnantól kezdve a visszajelzésekből követem nyomon, hogy ki mikor olvasta el az adott regényt.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nagyon támogatóak mindannyian, és minden megjelenésnél velem együtt izgulnak, örülnek és olvasnak.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Rengeteg bejegyzés, poszt és videó készül, amelyekkel szeretném még jobban felkelteni az olvasók érdeklődését a könyveim iránt — és talán arra is ösztönözni őket, hogy megismerjenek még egy történetet is…

Álomgyár Kiadó

Ángyán Patrícia írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Lenora Sandell -("Fontos volt számomra, hogy minden hitelesnek és élethűnek hasson. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Lenora Sandell írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónőnek, nemrég jelent meg Álomgyár Kiadó gondozásában Veszélyes vágyak kötet. Kötet romantikus erotikus zsánerben íródott, mely sokak kedvence az olvasóknak.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Sziasztok!

Harmincegy éves vagyok, egy Tolna megyei kis faluban élek a férjemmel és a kiskutyámmal. A szakmám kozmetikus, bár az elmúlt években Ausztriában éltünk, és akkor nem ezen a területen tevékenykedtem. Most már végleg hazaköltöztünk, és nagyon jó érzés újra itthon alakítani a mindennapjainkat.

A Veszélyes vágyak címmel sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Hű, igen, rengeteg kutatómunkát igényelt! Sok helyszínnek és történésnek utána kellett néznem, hiszen nem jártam még ott, és nem éltem át mindazt, amiről írok. Fontos volt számomra, hogy minden hitelesnek és élethűnek hasson. Volt például egy rész, ami miatt majdnem egy teljes éjszakán át bújtam az internetet . 

Az írás összesen néhány hónapot vett igénybe, de mivel imádtam csinálni, minden szabadidőmet ennek szenteltem. Sokszor nagyon keveset aludtam, mert ha kitaláltam a fejemben a folytatást, azonnal le kellett írnom. Ha csak 10 percem volt, gyorsan beírtam pár sort. Alig vártam mindig, hogy újra leülhessek a laptop elé.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Sokkal inkább a fantázia. Vannak benne olyan részek, amelyek a valóságban nagyon távol állnak tőlem, mégis muszáj volt beleírnom őket, mert a történet megkívánta.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Igazából nem is tudom pontosan megmondani, mikor kezdődött. Kb másfél éve, a szabadidőmben elkezdtem írni egy regényt, mindenféle cél nélkül , csak ki akartam próbálni, milyen érzés a semmiből megalkotni egy történetet. Annyira magával ragadott, hogy nem tudtam abbahagyni, és lassan arról kezdtem álmodni, hogy egyszer talán ki is adhatom. Azt  végül nem éreztem elég jónak, ezért írtam egy másikat , ez lett a Veszélyes vágyak. Az Álomgyár gondozásában megjelenni a legnagyobb álmom volt. Tudatosan manifesztáltam ezt, és most hihetetlen érzés, hogy valóra vált. 

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Most nagyon élvezem ezt a zsánert, nem tervezek eltávolodni tőle,  de ki tudja, mit hoz a jövő.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Főleg boldogság és izgalom – hiszen látom, hogy összeállt, amit megálmodtam. De van benne egy kis hiányérzet is, mert annyira szerettem írni, hogy nehéz elengedni. 

Miért pont ezt az írói álneved?

Valami igazán különlegeset szerettem volna. Így született meg az álnév: a családnevem, a keresztnevem és a kutyusom neve keveredéséből.  Minden alkalommal mosolyt csal az arcomra, amikor leírom.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, mert leginkább ebben a zsánerben olvastam, így teljesen természetes volt, hogy ebben próbálom ki magam íróként is.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Még mindig hihetetlen. Néha csak ülök, és lapozgatom a könyvet, próbálom felfogni, hogy ez  tényleg az enyém.  

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Inkább spontán vagyok. Amikor jön egy ötlet, azonnal leírom, akár csak pár mondatot is. Nem készítek szigorú tervet, hagyom, hogy a történet vigyen magával..

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Igen, vannak kedvenceim, amiket már többször is visszaolvastam. És bizony volt olyan jelenet is, amit rengetegszer átírtam, újra meg újra, mert nem éreztem elég jónak. Volt néhány, ami több órát is igénybe vett, mire végre úgy éreztem, hogy igazán jó lett.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Kitalálok egy alapötletet, és onnantól egyre jobban kibontakozik, formálódik. Az inspirációt leginkább a fantáziám adja, írás közben sokszor maguk a karakterek és a helyzetek mutatják meg, merre haladjon tovább a történet.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Amikor elkészült a kézirat, a szerkesztőm olvasta el először. Nagyon hálás vagyok neki, mert rengeteget segített abban, hogy a könyv a lehető legjobb formáját nyerje el. A tanácsait mindig megfogadtam, de a történet alakulásába nem szólt bele. Szerencsére egy nagyon jófej szerkesztőt kaptam magam mellé, a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

A férjemnek sokszor felolvastam belőle részleteket, így ő végig tudta, hol tart a történet, és mindvégig hatalmas támaszom volt.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nagyon sokáig csak a férjem tudta, később az egyik legjobb barátnőm is beavatott lett, majd a szüleim, a mamám és a nővéreim. Nagyon izgultam, hogyan fogadják majd, de szerencsére nagyon örültek neki, és támogattak. A tágabb család és a hozzám közel álló barátok pedig a megjelenés előtt értesültek róla.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Először is szeretném megköszönni mindenkinek a támogatást, nagyon jó érzés, hogy ennyi szeretetet kap a Veszélyes vágyak. Az írás számomra hatalmas öröm, és nagyon bízom benne, hogy lesz lehetőségem még ebben az évben új regénnyel jelentkezni. Dolgozom rajta, és remélem, hogy hamarosan újabb történettel lephetem meg az olvasóimat.

Lenora Sandell szerzői oldala

Álomgyár Kiadó

Darvas Petra: Figyelek rád - ("ÉLNEK, élnek a szereplők. Igaziak, valódiak, érző lények. Hisz bárki, bármelyikünk is lehet ADHD-s.")

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Darvas Petra írónőnek és Navatlon Kiadónak, hogy elolvashattam Figyelek rád címu ifjúsági regényét. Petrától nem először olvastam és nagy örömmel vettem kézben az újabb regényét. Ez a regény fontos üzenetet tartalmaz, fontos témát érint, mely minden fiatalnak, iskolásnak, tanároknak és szülőknek oda adnám. Tanúlságos és elgondolkodtató.

Köszönöm, hogy elolvashattam.

Darvas Petra

Figyelek rád

Tartalom

ALVIN ​FIGYELEMZAVAROS ÉS UTÁLJA A MATEKOT.

Végzős egy budapesti gimiben, egy zűrös osztályban. Szeptemberben új matektanár érkezik hozzájuk Sólyom Szabolcs személyében. A kapcsolatuk Alvinnal nem indul zökkenőmentesen.

LEXI MATEKTAGOZATOS ÉS FIGYELEMRE VÁGYIK.

Ő a matektanár lánya. Tizenegyedikbe jár két legjobb barátnőjével, de egy új osztálytárs befurakodik közéjük, így a lányok barátsága veszélybe kerül.

És akkor még a családja is bonyolult. Lexi egyik kisöccse ADHD-s, és dobolni tanul. Mivel gyerekkorában Alvin is dobolt, Sólyom tanár úr felkéri őt, hogy gyakoroljon a kisfiával. A család gyorsan megkedveli a vadóc külsejű, ám barátságos srácot.

AZONBAN LEXINEK NEM TETSZIK, HOGY A FURA ALVIN MOST KI-BE JÁRKÁL NÁLUK.

Ráadásul a céltudatos lánynak mostanában semmi nem jön össze. Amikor a várva várt fellépése a táncos eseményen meghiúsul, Alvin vigasztalja meg. Ekkor a fiú fejében már óriási a káosz, mert Lexi tölti ki a gondolatait, és minden mást hanyagol.

A lány mégis attól fél, hogy az ADHD-ja miatt Alvin lelkesedése hamar elmúlik. Szép szavakra vágyik, a fiúnak viszont ez az egyik legnagyobb nehézsége.

ALVIN ALKALMATLANNAK ÉRZI MAGÁT A SZERELEMRE – ÉS ÚGY ÁLTALÁBAN AZ ÉLETRE.

Lexi meg akarja őt érteni, de ezúttal nem engedhet a vágyaiból.

Lehetséges, hogy valójában ugyanarra van szükségük?

Véleményem

5/5

Ahogy fentebb is írtam, nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Hiszen alig valamit tudok az ADHD-ről, abból is csak annyit, amennyit az egyik írónő mesélt róla. Nevét nem merem ki írni, nem tudom szabad-e. Tiktok csatornáján mesélt róla, illetve Facebook oldalán is említett.

Aztán úgy ki is merült az egész, addig a pillanatig, míg email-t nem kaptam Darvas Petrától, hogy lenne-e kedvem elolvasni, addig nem is gondoltam rá. Így igen mondtam rá. Amikor kézhez kaptam, beleolvastam és azt éreztem, hogy nem tudom még elolvasni, nem kapcsolódtam hozzá.

Alig telt el pár nap úgy éreztem, hogy most már elfogom tudni olvasni. S milyen jól tettem, hogy hagytam kicsit későbbre. Annyira intenzív volt számomra ez a történet, annyira sok érzelmi hullám ért el engem.

Ez az ifjúsági regény több, mint gondolnánk. Darvas Petrától már olvastam ifjúsági regényt, méghozzá fantasyt. De ez.. Figyelek rád egy nagyszerű történet, amit hiánypótlónak érzem. Nagyon kellett egy ilyen regény, hogy tudjuk milyen ADHD-nek lenni vagy legalább elképzelhetjük egy karakter szemén keresztül, Alvin. Számomra sokat jelentett, hogy elolvashattam.

Egyszerre volt vicces, szomorú és fájó. Olvasás közben úgy éreztem, hogy legszívesebben átöleltem volna Alvint. Annyira megérintett. Nehéz volt Alvinról olvasni, hiszen tudjuk, hogy ez egy létező ADHD, nem egy fiktív, kitalált. S ennek örülök, hogy írónő, mert írni erről, hiszen alig valamit tudok erről, és hogy egy ifjúsági regényben olvashattam, írta meg talán könnyebb lesz a fiatalokkal és mindenkivel megértetni mit is jelent ez az ADHD.

Lexi pedig olyan lány, aki kezdi megérteni mit jelent az ADHD. Ezt a könyvet az iskolákban kötelezők mellé, beajánlanám. Minden iskolásnak, szülőnek és tanárnak oda adnám, hogy olvassák el. Mutassák meg a diákoknak, fiataloknak és felnőttek, hogy nem lehet kirekesztőnek lenni, ha valaki ADHD-s, ne ítéljük el, nyújtsuk feléjük a kezünket.

Vége felé már sírtam. Nagy érzelmet váltott ki belőlem a történet. Átéreztem, hogy Alvin mit érzett. Kedvencem párosom Lexi és Alvin. Imádtam Zsolnát, jópofa srác, lökött, az egyszer biztos, Tilda és Berta aranyosak. Ez az egész úgy tökéletes, ahogy van. Lexi szülei és tesói jófejek. Két kedvencem jelenetem van a történetben és mindkettőnél el is sírtam magam.

Petra, köszönöm, hogy lehetőséget adtál, hogy elolvashattam ezt a könyvet. Kellett kis idő, hogy megírjam a véleményemet. Vége felé, már-már sajnáltam, hogy vége. Viszont bízom abban, hogy folytatod tovább az írást, egyszerűen imádom, ahogy írsz.

ÉLNEK, élnek a szereplők. Igaziak, valódiak, érző lények. Hisz bárki, bármelyikünk is lehet ADHD-s.

A könyvet itt tudod beszerezni

Darvas  Petra szerzői oldal

Lira

Gunnar Helgason: Anya megkattant – Megjelenik augusztus végén!

 Gunnar Helgason

Anya megkattant

 

Megjelenik augusztus végén!

Líra

Figura Könyvkiadó, 2025.

 

Fordította: Patat Bence

Borítóterv és illusztráció: Rán Flygenring

Szerkesztette: dr. Dávid Gyula

 

A kötetről

 

Eredetileg 2015-ben jelent meg. Az izlandi gyerekolvasók az év legjobb könyvének választották, elnyerte az Izlandi Könyvkereskedők Gyerekkönyvdíját, az Izlandi Irodalmi Díjat, jelölték a Nyugat-skandináv Irodalmi Díjra, és az IBBY beválogatta az „Outstanding Books for Young People with Disabilities” kategóriába. Azóta több különálló folytatását szintén az év legjobb könyvének választották.

Ifjúsági regény, leginkább a 10 év fölöttieknek (kb. 14-16 éves korig) ajánljuk.

 

A történet elején a 12 éves Stella a konyhában (gondolatban) vallatja az anyját, akinek a száját előzetesen betömte egy konyharuhával. Anyja ugyanis mindenkinek elmondta, hogy Stellának megjött a menstruációja, amin ő joggal felháborodott. Az ötfős család rajta kívül egy egyetemi oktató apából, egy csak kis szerepekhez jutó operaénekes anyából, fociőrült kisöccséből és a tizenhat éves bátyjából áll.

 

Stella úgy érzi, anyja „megkattant”. (Való igaz, hogy anyja mindenről nyíltan beszél, szétszórt, kelekótya, de végtelenül szereti a gyerekeit.) Stella elhatározza, hogy megváltoztatja az anyját. Erre három hete van a 13. születésnapjáig, ha el akarja kerülni, hogy „leégesse” őt a barátai előtt.

Anyja bocsánatot kér Stellától a pletykálkodásért, engesztelésül ruhákat szeretne venni a lányának. Az üzletben – és amúgy állandóan – énekel, Stella folyamatosan kellemetlenül érzi magát a társaságában lehengerlő és szókimondó stílusa miatt. Az anya lehengerlő stílusa mindenkinek szól, legyen az a szomszéd, akit egy kerti medencéről igyekszik meggyőzni, egy flegma üzleti eladó, vagy az anyósa, akinek azért olvas be, mert Stellát még egyszer sem hívta át magához, hogy ott aludjon nála.

 

Stella mindvégig kínosnak találja az anyja által okozott jeleneteket (pl. a bátyja általában félmeztelenül mászkál otthon, mire az anyja azzal veszi rá, hogy öltözzön fel az étkezéshez, hogy maga is levetkőzik félmeztelenre), ugyanakkor érzi a belőle áradó jóindulatot, szeretetet, és hogy mindig védelmébe veszi őt.

 

A regény egyik visszatérő motívuma a sport: kiderül, hogy Stella korábban edzett, és ahhoz, hogy folytassa, szüksége lenne egy drága felszerelésre. A végkifejletben az addig szívtelennek ítélt és Stellát valamiért szégyellő nagymama eladja a gyűrűjét, és megveszi Stella születésnapjára a vágyott felszerelést. Az anyát beugrónak felkérik Carmen szerepére. Az előadás után felhívja magához Stellát a színpadra, és a közönség előtt is elmondja, mennyire büszke rá és jövőbeli sporteredményeire. Ez itt a lányom, 13 éves, és képzeljék: megjött neki!

 

A regényt abszurd, mulatságos helyzetei, fura, ellentmondásos, de épp ezért életszerű szereplői, eredeti humora, valamint laza, könnyed, a mai tizenévesekhez illő nyelvezete teszi szerethetővé. A tini olvasók könnyen azonosulhatnak az én-elbeszélő Stellával.

 

Végig ott lebegnek előttünk ezek a kérdések: Ki normális? Ki nem az? Milyen korlátokat állítunk magunk elé? Vállaljuk-e magunkat? Kell-e (egyáltalán: lehet-e) bárkit megváltoztatni? Vajon mindenki bolond egy kicsit? A könyv bohókás, ugyanakkor szeretetteljes és elfogadó hangvétele és légköre önmagában is például szolgálhat sok gyerek és felnőtt olvasó számára.

 

Gunnar Helgason

1965-ban született Izlandon. Színész, színházi és televíziós rendező, produkciós menedzser, műsorvezető, író. Két független színház alapítója. Nem hétköznapi, jópofa, extravagáns figura. 1992 óta ír gyerekkönyveket, Izlandon újabb műveivel 2011 óta a gyerekkönyv-bestsellerlisták élén. 2013-ban az izlandi gyermekkultúráért végzett munkájáért neki ítélték az IBBY Spring Awardot.

 

Részletes bemutatkozás izlandiul és angolul LINK

Részlet a kötetből

1. A  kihallgatás

 

Anya megkötözve és betömött szájjal ült a konyha-

széken, és tágra nyílt, rémült szemmel kérdőn meredt

rám. Úgy tűnt, nem érti, mi történik. Úgy tűnt, fo-

galma sincs, miért kötöztem meg, és miért világítok

az arcába a lámpával, mint egy kihallgatáson.

– Megígéred, hogy nem kiabálsz, ha kiveszem a

szádból a konyharuhát? – kérdeztem jéghideg han-

gon.

Bólintott, és a szeme megtelt könnyel. Láttam,

hogy mindjárt elsírja magát. Remek. Három héten

át én bőgtem miatta, most rá került a sor. Egy hét

volt hátra a születésnapomig, és azt akartam, hogy

tökéletesen sikerüljön. Addig le kellett zárnom ezt az

ügyet.

Kioldottam a tarkóján a csomót, és amint kikerült

a konyharuha a szájából, szipogva megkérdezte:

– Stella drágám, mit csinálsz? Miért viselkedsz í…

– Pszt! Itt most én kérdezek! – kiáltottam. Nem

akartam kiabálni. Nyugodt és higgadt akartam ma-

radni, és választ akartam kapni a kattant anyámtól.

Választ arra, hogyan volt képes így elárulni.

Ekkor lépett be Palli bátyám a konyhába.

– Pszt! Itt most én kérdezek! – kiáltottam. Nem

akartam kiabálni. Nyugodt és higgadt akartam ma-

radni, és választ akartam kapni a kattant anyámtól.

Választ arra, hogyan volt képes így elárulni.

 

Ekkor lépett be Palli bátyám a konyhába.

2. Anya, a kattann

 

– Még mindig a konfirmációs vacsoráról beszéltek? – kérdezte

Palli. Felkapcsolta a lámpát a konyhában, majd a hűtőszekrény-

hez lépett, hogy tejet vegyen elő. Félmeztelenül, mint mindig.

– Jaj, Palli, egyszer az életben vegyél fel valamit! – szólt rá

Anya fáradtan, és felállt. Palli nem válaszolt. Anya nyugodtan

odajött hozzám, a fejemet finoman a két kezébe vette, és azt

mondta:

– Drága Stella, ne haragudj. Csak nagyon büszke vagyok a

kislányomra. Nem magától értetődő, hogy ez problémamen-

tes, és nagyon boldog vagyok. Érted?

– Mi a gond? – kérdezte Palli tejbajuszosan. Amint haza-

ért az iskolából vagy a kézilabdaedzésről, mindig rövidnadrá-

got vett fel. CSAK rövidnadrágot. Aztán kifosztotta a hűtőt.

– Tulajdonképpen mi történt azon a konfirmációs vacsorán?

Mert hát, Stella, már három hete emiatt őrjöngsz!

– Mindenkinek elmondta, hogy… hogy… á, semmi!

– Mélt oldibálsz mindig Anyával? – kérdezte Siggi, aki

egy barna, barcelonás pólóban szintén megjelent a konyhá-

ban. Ugyanolyan koszos volt, mint mindig. Mintha minden-

nap sárban hemperegne iskola után. Vagy talán az iskolában?

Néha azt is nehéz volt észrevenni, hogy szőke a haja. Amikor

Siggi reggel felvette a barcelonás pólót, az még rendesen kék

és vörös volt, mostanra viszont barna lett. Odahúzott egy szé-

ket a szekrényhez, ahol a kekszet tartjuk, és felmászott rá.

– EGYÁLTALÁN NEM ORDIBÁLOK MINDIG! –

ordítottam.

– Pontosan! – hümmögött Palli. Hallottam, hogy Apa lép

be a bejárati ajtón.

– Most nincs keksz – közölte Anya. – És Palli, ezredszerre

kérlek, vegyél fel egy pólót! Mindjárt vacsorázunk.

Megfordultam, és legszívesebben eltűntem volna, el ebből

az értetlen családból, de Apába botlottam, aki éppen a konyha

felé tartott.

– Csak lassan, lassan – mondta, és megdörzsölte a kordbár-

sony nadrágja alatt a sípcsontját, ahol nekiütköztem, és köz-

ben letette a bevásárlószatyrokat a padlóra. Annyit se mond-

tam, hogy bocsánat, csak megpróbáltam elsuhanni mellette.

– Anya, Stella mélt ilyen mélges? – kérdezte Siggi, és becsuk-

ta a szekrényke ajtaját. Letettem arról, hogy kimenjek a kony-

hából, Anya felé fordultam, és keresztbe fontam a karomat.

– Na, Anya, miért vagyok ilyen mérges? – kérdeztem vádoló

hangon, és szúrós tekintettel Anyára meredtem. Gondoltam,

hogy most majd megtörik. Térdre rogy, és zokogva kér bocsá-

natot. A két fiú meg Apa mind Anyára nézett.

– Jaj, Stella drágám, már mondtam, hogy ne haragudj – só-

hajtott. Oké, bocsánatot kért, de az nem elég. Nem rogyott

térdre előttem.

– Nem érdekel! Egyáltalán nem lett volna szabad elmonda-

nod, és ezt már nem lehet meg nem történtté tenni. Most már

mindenki tudja!

– Nem, nem, dehogy, csak a nők. Tudod, hogy mi, nők bi-

zalmasan kezeljük egymás titkait, és… – tiltakozott Anya, és

úgy kacsintott rám, mintha valami titkos klub tagjai lennénk.

Pedig egyáltalán nem, így félbeszakítottam:

– Bizalmasan!? Haha!!! Bizalmasan elmondtam neked, te

pedig… nem mindenkivel akartam közölni. Csak veled!

– Micsodát? – kérdezte Siggi és Palli kórusban.

– Megjött a vérzése! – bökte ki Anya, mielőtt még leállít-

hattam volna.

– ANYA!!!

– Oké! Akkor gratulálok, vagy… nem kéne? – mondta Palli

bizonytalanul. A bátyám tizenhat éves, és általában az önbi-

zalom szobra. De most nem az.

– Vélzés!? Kélsz egy tapaszt? Hozok egy tapaszt! – mondta

Siggi. Leugrott a székről, és a kacatosfiók felé vette az irányt,

ahol a sebtapaszokat tartjuk.

– Nem, nem kell tapasz! – mordultam Siggire.

– Nem, Siggi, nem olyan vérzés. Tudod, hogy honnan jön

az a vérzés, ami Stellának most megjött? Hát a…

– ANYA! – hörögtem, hogy leállítsam, mielőtt túlságosan

belelendülne. Kérdő tekintettel nézett rám. Siggi forgatta a

szemét. Elege lett abból, hogy kiabálok.

– Stella drágám, ez az élet természetes része. Miért ne le-

hetne róla beszélni?

– Kata, szívem… – kezdte Apa, de Anya csak nyomta to-

vább:

– Elvégre én is szoktam vérezni. Minden nő szokott, ez ter-

mészetes dolog.

– Stella most mál nő lett? – kérdezte Siggi meglepetten.

Nem is csoda. Hisz csak tizenkét éves voltam. Nála hat év-

vel idősebb. Illetve már majdnem tizenhárom, hogy pontos

legyek.

– Kata, szívem, nyilvánvalóan kellemetlen ez neki – mondta

Apa nyugodt hangon. Köszi, Apa. Apám, az egyetemi tanár

megszokta, hogy akkor is higgadtan beszéljen a dolgokról,

amikor mások már jól felhúzták magukat.

– Jódehát, Erlingur, muszáj, hogy… szóval muszáj, hogy

meg tudjuk beszélni a dolgokat a családban, nem? És Stella,

drágám, ne légy ennyire érzékeny és öntudatos. Te sem vagy

más, mint a többi lány – mondta Anya fáradtan.

– Nem vagyok más? NEM VAGYOK MÁS? – kiabáltam,

de eszembe jutott, hogy igaza van Sigginek, hogy örökké or-

dibálok. Dacosan a családomra pillantottam. Palli és Siggi

meg sem mert szólalni.

– Hát persze, hogy ebben a tekintetben olyan vagy, mint

minden más lány, és örüljünk neki. Így értettem – magyaráz-

ta Anya olyan nyugodtan és kedvesen, amennyire csak bírta.

Mintha szögesdrótot húzogattak volna át a fülemen.

– Ó, máj gád!!! – mondtam, és úgy értettem: Képtelenség

veled beszélni!

– Figyelj csak, szívem – szólalt meg Anya, és szavait Apá-

hoz intézte. – Beszéltél a szomszéd Hannival a jakuzziról?

Hát persze, válts csak témát, mintha mi sem történt volna.

Anya ebben zseniális.

– Nem, de.… holnap beszélek vele – hümmögte Apa, és fe-

lém fordult.

Lehajolt, átfogta a vállamat, szürkéskék szemével a szürkés-

kék szemembe nézett, és nyugodtan azt mondta: – Természe-

tesen átlagos lány vagy, Stella drágám, ugyanakkor egészen

egyedi is. Ez a legjobb kombináció, nem? – Azzal megpuszilt,

felállt, a hűtőhöz lépett, és azt kérdezte: – Ki kér hamburgert?

– Én! – kiáltotta Siggi. Az iménti beszélgetés nyilvánvalóan

véget ért.

– Addig nincs vacsora, amíg mindenki fel nem öltözik eb-

ben a házban! – közölte Anya. Palli a fejét csóválta, fürtjei

körbetáncoltak az arca körül. Anya csüggedten nézett Apára,

segítséget remélt tőle, de Apa éppen a bevásárlószatyrokból

pakolt ki, és úgy tűnt, hogy nem hallja. Anya rám pillantott.

Gyűlöletteli szemmel néztem rá, ő pedig olyan tekintettel

nézett vissza, amit nem tudtam mire vélni. Vagy bocsánatot

kért a szemével, vagy úgy nézett rám, mintha teljesen megkat-

tantam volna. Pedig nem én kattantam meg.

Ő volt a kattant.

A kattant Anya.

 

Előrendelhető a kereskedelmi hálózatokban:

Lira