Meghoztam Gergely Melinda: Új életre ébredve c. könyvből
5-ig részét. A könyv első részéből hoztam egy kis részletet. Bízom benne, hogy
tetszeni fog a következő két részlet.
Jó olvasást!
Gergely Melinda: Új életre ébredve
Tartalom:
Részlet a könyvből
(Szerző engedélyével)
- Ez meg, hogy lehet? - kérdezte
elszörnyedve.
- Ezt sajnos nem tudjuk -válaszolt kimérten az orvos, bár a lány biztos volt
abban, hogy valamit eltitkol. - Eddig infuzión át kapta az antibiotikumot is,
de most már természetesen tablettát írtam fel. Most pedig meg fogom vizsgálni -
mondta az orvos, és kiküldte Krisztiánt a szobából pár percre.
Aztán vette a sztetoszkópját
s meghalgatta a tüdejét, utána megmérte a vérnyomását és megnézte a torkát.
- Pár nappal ezelőtt - kezdte az orvos higgadtan - amikor megvizsgáltam, még
nagyon rossz állapotban volt, de szépen gyógyul. Mondja csak, visszatérő
rémálmai vannak? - kérdezte pár pillanat múlva.
- Igen, úgy is mondhatjuk -felelte szomorúan.
- És miről álmodik? - kérdezte az orvos kíváncsian.
- Nem is tudom. Minden olyan sötét, hideg, és nagyon félek. Mintha víz sodorna,
aztán hirtelen elsüllyednék. De nem vagyok biztos benne. Minden olyan zavaros.
- Értem. Akkor felírok néhány nyugtatót is, hogy nyugodtabban tudjon aludni.
Nagyon fontos, hogy kipihenje magát, ez csak úgy lehetséges, ha az álma is
nyugodt.
- Rendben - sóhajtott a lány.
Bálint doktor ezután,
behívta a férfit, aki mindeddig türelmetlenül várakozott odakinn és elmondta
neki, hogy most már megnyugodhat, mert a lány mindenképp fel fog épülni. Aztán
titkos pillantását vetve Krisztiánra, így szólt:
- Már majdnem végeztünk is! Egyetlen kérdésem maradt csupán: biztos benne, hogy
nem emlékszik semmire?
A lánynak összeszorult a
torka, s könnyes szemmel, csalódottan a takaróját markolászta. Miért hiszi
mindenki, hogy hazudik? Miért hazudna ilyesmiben?
- Hát már maga is azt mondja, hogy nem mondok igazat?! - tört ki könnyek között
a lány. - Nem, nem emlékszem semmire - kiáltotta rekedtesen mély csalódottsággal.
- Még a saját nevemre sem emlékszem. Mit gondol, ez olyan jó érzés?!
- Kérem ne izgassa fel magát! - Nyugtatgatta az orvos s szemrehányó pillantást
vetett Krisztiánra, aki nyomban lesütötte a szemét szégyenében. - Egy szóval
sem mondtam, hogy hazudna - nézett kedvesen a lányra. - Csak amikor
megvizsgáltam, még a nyomát sem találtam fejsérülésnek. Ezért találom egy
kicsit furcsának. De az emlékezetkiesésnek pszichés okai is lehetnek.
- És ez mit jelent pontosan? - kérdezte értetlenül Krisztián.
- Hát... - mondta elgondolkodva az orvos - én személyesen még sosem találkoztam
ilyen esettel, pedig már huszonöt éve praktizálok, mivel igen ritka. De azért
még hallottam hasonlóról. Szóval a hölgy nem azért nem emlékszik, mert nem tud,
hanem mert nem akar emlékezni.
- Ez nevetséges - háborodott fel a lány. - Maga szerint én nem akarok
emlékezni? Ezt, hogy gondolhatja?!
- Elnézést, azt hiszem az előbb rosszul fejeztem ki magam. Ez tulajdonképpen
nem akarat kérdése. Az ilyen esetekben egy nagy trauma vagy valami szörnyű
esemény az, ami kiváltja az amnéziát. Ilyenkor az elme blokkolja az emlékeket,
így védve meg saját magát attól a fájdalomtól, amit az emlékezés okozna. Mert
az, amit nem tudunk, nem is fáj, ugyebár!
- És ez az állapot meddig tarthat? - kérdezte Krisztián kíváncsian.
- Nem lehet tudni - felelte az orvos elgondolkodva. - Talán csak napokig,
hetekig, de az is lehet, hogy hónapokig vagy évekig. Ez tulajdonképpen a
pácienstől függ és persze attól, hogy mekkora trauma érte.
- Ez nem lehet igaz - mondta csalódottan a lány. - Nincs rá valami gyógymód? -
kérdezte bizakodva.
- Sajnos nincs, csak a türelem. Talán hamarabb meggyógyulna, ha a saját
környezetében lenne. De így egy kicsit tovább fog tartani -mondta az orvos,
aztán Krisztiánhoz fordult: - Még mindig nincs semmi nyom, hogy ki is lehet
valójában?
- Nincs. Azt reméltem, ha felébred, majd ő elmondja, hogy hol lakik és hogy
kicsoda, mert a barátom sajnos semmit sem talált. Bár az az igazság, hogy még
csak Magyarországon kutatott az eltűnt személyek között, a határon túl még nem.
Persze most már megvárjuk, míg jobban lesz, s csak azután fogja folytatni a
nyomozást.
Az orvos csak némán
bólintott, jelezve ezzel, hogy teljes mértékben egyetért a férfival. A lány
viszont ezzel szemben teljesen elkeseredett.
- Hát nincs senki, akinek hiányoznék?! - csordult ki ismét a könnye.
Mindkét férfit szíven
ütötték kétségbeesett szavai, de nem tudtak rá mit válaszolni. Végül az orvos
lépett oda hozzá, s biztatóan megfogta a kezét.
- Ne aggódjon, kisasszony! Higgye el, minden rendbe fog jönni. Legyen türelmes
és nyugodjon meg.
- Megpróbálok - felelte és letörölte a könnyeit.
Végül, Bálint doktor
elköszönt, Krisztián pedig kikísérte őt. Egészen a bejárati ajtóig egy szót sem
szóltak egymáshoz. Ám ott az orvos visszafordult és így szólt:
- Nagyon jól tetted, hogy haza hoztad a lányt és nem egy kórházba vitted. A
magány most mély depresszióba taszíthatná.
- Igen, jó neki - felelte feldúltan a férfi. - De megmondanád, mit kezdjek
vele, hogy a nyakamon maradt?!
- Ejnye fiam - fordult hozzá Eduárd, biztatóan megveregetve a vállát. - Már
évek óta ismerlek, szinte gyerek korod óta. Tudom, hogy nem vagy rossz ember,
és remélem most sem kell csalódnom benned. Légy türelmes ehhez a lányhoz.
- Akkor azt is tudnod kell, hogy a türelem nem a legnagyobb erényem.
- Pedig most vissza kell fognod magad, hisz az imént te magad is láthattad,
milyen ingatag a lelkiállapota, nem beszélve a rémálmairól és az
emlékezetkieséséről. De ezeknél még nyugtalanítóbb az, ahogyan és ahol
rátaláltál. Eleinte rossz ötletnek találtam, hogy itthon akarod gondját
viselni, most viszont úgy látom, ez volt a legjobb amit tehettél. Nagy szüksége
van most a támogatásotokra ahhoz, hogy felépüljön.
- Hát ez óriási! Már csak ez hiányzott nekem! - mérgelődött tovább Krisztián.
- Ne mond ezt! - rótta meg az orvos. - Inkább örülnöd kellene, hogy egy ilyen
gyönyörű lányt vezérelt utadba a sors.
- Igen, ezt jól mondtad, gyönyörű lány. Épp ez vele a baj - sóhajtott
szomorúan.
- Most már tényleg nem értelek, fiam.
- Nem is kell, hogy megértsd -felelte Krisztián titokzatosan, aztán így
folytatta másra terelve a szót: - Mit gondolsz, elmondhatom már neki azt, hogy
mi történt?
- Mármint azt, hogy hol találtál rá? Nem, semmi esetre sem. Félek, ez csak még
inkább felzaklatná. Egyelőre ne mondj neki semmit. Már így is túl sokat tud.
Várjuk meg, amíg visszanyeri az erejét, utána majd meglátjuk.
- Rendben.
Az orvos távozása után,
Krisztián tétovázva ment fel a lány szobájába. Fogalma sem volt arról, hogy mit
is mondhatna neki. Zavarta az a tudat, hogy a lány láthatja a sebhelyes arcát,
de főleg az, hogy kénytelen lesz a gondját viselni még egy ideig. Kopogott, de
mivel nem kapott választ, benyitott. A lány könnyes szemmel bámult a semmibe,
mintha csak a kinti félhomályt nézte volna, de a tekintete annál sokkal
messzebbre nyúlott. Észre sem vette, amikor a férfi belépett.
Krisztián pár pillanatig
csak szótlanul állt s nézte a lányt, de amikor látta, hogy az rá se hederít,
megszólalt:
- Talán zavarok? - kérdezte érdes hangon.
A lány sietve letörölte a
könnyeit, majd a férfi felé fordulva válaszolt:
A könyvet itt tudod beszerezni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése