2019. június 5., szerda

Álomgyár Kiadó 2020-as megjelenései!

Friss híreket hozok nektek az Álomgyár háza tájáról. Ugyanis én már 2020-as magyar szerző könyveit nézegettem a molyon, hogy mely könyvek jelennek majd meg. Igaz ideit még nem volt szerencsém elkezdeni illetve fogok csak lassan. Igyekszem mindegyiket elolvasni és meg írni nektek a véleményemet róluk. Jelenleg R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök 1-2 részét olvasom és hamarosan érkezem a véleményemmel. Addig is szemezgessük a 2020-as megjelenések között. Viszont akad köztük 2019-es megjelenés is köztük, azok az első részként kiadott könyvekre vonatkozik, mivel két kötet jelenik meg, így az első részt is betettem.




Nemrégiben futottam bele, hogy Borsa Brown legújabb könyve jelenik meg hamarosan Sapho címmel. Saphot a Maffia trilógiából ismerhetjük meg. A kötet két részes és 2020-ban jelenik meg.

Borsa Brown:
Sapho - Első rész


Tartalom:

Vágy és bosszú a bűn kapujában.
Umberto Sapho a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának oszlopos tagja. Apja halálával megörökli a bűntől csöpögő birodalmat. Próbál hű maradni a régi Don értékeihez, de olyan kalamajkába keveredik, amiből talán sosem tud majd kimászni.
Lia Dortella a taorminai kapitányság csinos, ám felettébb kusza magánélettel megáldott nyomozónője. A szicíliai maffia tönkretette az egész életét, egy cél vezérli: bosszút állni mindenért.
Ám a céljai egyszer csak bilinccsé válnak…
Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet.

Borsa Brown:
Sapho – Második rész


Tartalom:
Szerelem és megtorlás a bűn kapujában.
Umberto Sapho, a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának vezére, alapos leckét kap. Nemcsak arra jön rá, hogy a hatalom ingatag, mindennap meg kell érte harcolni, hanem arra is, hogy a szíve az egyik legnagyobb ellenségéhez húzza.
Lia Dortella, a nyomozónő, elérheti azt, amit már gyerekkorában kitűzött célként. Apró lépések választják el a lelki békéjétől, de az érzéseivel nem tud harcba szállni.
Mindenkinek megvan a maga fegyvere, és nem fél használni a másik ellen… De megtanulják, hogy „Aki háborúba kezd, annak két sírt kell ásnia!”
Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet.


Anne L. Green szerzőnek is lesz könyvei mely, 2019 –ben és 2020-ban fog megjelenni a következő két kötete: Heather vonzásában (Bűnös viszony 1.) illetve Joyce csapdájában (Bűnös viszony 2.)

Anne L. Green:
Heather vonzásában
(Bűnös viszony 1.)
(2019)


Tartalom:

William Keyes a chicagói rendőrség egyik legelismertebb rendőrnyomozója. Munkája tele van izgalommal, veszéllyel, rejtélyekkel és észjátékkal. Minden ügyében az igazságot kutatja. Mindemellett menyasszonyával, Joyce-szal lázasan készülnek közelgő esküvőjükre. 


Tökéletesnek látszó életét azonban egy szövevényes gyilkossági eset és egy kellemetlen jogi procedúra kavarja fel. Az ügyben eljáró tüzes és leleményes Heather Reese ügyvédnőt egyszerre találja kibírhatatlannak és vonzónak. Minden akarata ellenére lassan kialakul köztük a kölcsönös vonzalom. A Heather iránt táplált érzelmei észrevétlenül befolyásolhatóvá és sebezhetővé teszik őt. Will idővel mindenben elbizonytalanodik, amiben addig hitt: Joyce-ban, a hivatásában, de legfőképpen önmagában. 



Anne L. Green:
Joyce csapdájában 
(Bűnös viszony 2.)
(2020)


Tartalom:

William élete kész káosz. Őrlődik a Joyce iránti elkötelezettség és a Heather iránti forró szenvedély, a lelkiismerete és a szíve között. Túlfűtött kapcsolata Heatherrel közelgő esküvője miatt halálra van ítélve, és ha ez nem lenne elég, egy sorozatgyilkos is a nyomukban lohol. A férfi magánéletének védelme a távolságtartást, az életükért folyó harc viszont az egymásba kapaszkodást diktálja. William nem látja a kiutat, csapdába került. Az esze helyett az érzelmei irányítják, de igazán csak akkor omlik össze minden, amikor a múltjának egy rejtett darabja a leleplezés küszöbén áll. Kénytelen lesz súlyos áldozatot hozni annak érdekében, hogy a titkát megőrizhesse, és ezzel megóvhassa önmagát és a szeretteit. 




R. Kelényi Angelika a Mennyei bűnökkel még nem teljesen zárta le a történetet, hiszen a három nővér a következő regényében folytatódik a történetük Lánynevelde 1. része 2019-ben illetve Lánynevelde 2. 2020-ban fog megjelenni.

R. Kelényi Angelika:
Lánynevelde 1.
(Riva nővérek)
(2019)


Tartalom:
Szerelmi ​titkok és bűntények – Róma, 1865
Öt évvel a Sant'Ambrogio zárdában történtek után… 


Katharina hercegnő támogatásával Blanca, azaz új nevén Christina Rivera a húgaival együtt egy lányiskolát hoz létre reménytelen sorsú gyerekeknek és fiatal nőknek. 
A Sorores nevet viselő iskola árvák, meggyalázottak, kitaszítottak menedéke lesz. A bentlakásos intézetben a tanulók kiváló oktatásban részesülnek, de nem csak tudományt, művészeteket és finom modort tanítanak nekik… 
Marco Fiore, barátja, Valentini atya unszolására magánnyomozó irodát nyit, és az évek során egyre több sikeres bűnügyet old meg. Egy nap bekopogtat hozzá egy kétségbeesett nő, és a segítségét kéri eltűnt férje ügyében. A gazdag férfi hírhedt szoknyavadász, de a felesége szerint soha nem hagyná el szó nélkül. Az asszony biztos benne, hogy meghalt vagy elrabolták. 
A nyomok egy mulatóba vezetnek, melynek titkos termeiben rejtélyes szeánszokat tartanak. 
Ugyanebben az időben Christina egy vérző, félholtra vert fiatal nőt talál az iskolája kapujában, aki védelmet kér tőle… 
A Sorores lányai segítenek neki, de vajon megérdemli-e a támogatásukat? 
És van-e köze az eltűnt férfi, és a meggyötört lány esetének egymáshoz? 
Marco és Christina újra együtt nyomoz, és nem csak a két bűntény szálai fonódnak össze… 



R.Kelényi Angelika:
Lánynevelde 2.
(Riva Nővérek )
(2020.)



Tartalom:


Christina ​húgai, Nella és Leona is megváltoztak az évek során. Nella huszonkét éves felnőtt nő lett, és komoly munkát kap a Sorores Lányneveldében, de öt év elteltével is magát hibáztatja a nővére pokoljárásáért. Ezért magára vállal egy veszélyes feladatot, amikor kiderül, hogy az eltűnt férj, signore Costello és a véresre vert lány, Carmela ügye összefügghet. Szívén viseli a bántalmazott nő sorsát, saját múltbéli fájdalmait látja rajta, ezért jelentkezik a mulatóba szórakoztató hölgynek, ahol Carmela is szolgált… 


Christina félti ugyan, de beleegyezik húga vállalkozásába, hisz Nella tökéletesen alkalmas erre a szerepre, ráadásul az eltelt öt évben megtanulta, hogyan használja a szépségét és az eszét. 
A titokzatos mulatóban eleinte könnyedén veszi az akadályokat, és hamar a tulajdonos és úri körének kedvencévé válik. Csakhogy a szerelem és a múltja utoléri, ezzel nem csak az éltét, hanem a feladatát, mi több, Christinát is veszélybe sodorja… 
Christina és Marco mindent megtesz, hogy kiderítse, hová tűnt Costello, és egyre több furcsa, rejtélyes dologra jönnek rá. A szálak ijesztő irányba futnak, az ésszerűség határán túlra… 
Közös nyomozásuk során egymás iránti érzelmeik is komoly próbát állnak ki, kemény harcot vívnak azért, hogy ne csak Nellát, hanem szerelmüket is megmentsék. 
Képes lesz-e Nella felülemelkedni múltbéli sérelmein és hidegvérrel véghezvinni a feladatát? 
Lehetséges-e belelátni egy beteg elmébe, és megtalálni a megoldást egy valójában egyszerűnek induló bűnügyre? 


A könyveket itt tudjátok előrendelni:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése