Sziasztok!
Ma csütörtök, így Abby Winter : Leomló falakból hozok újabb részletet, egyre izgalmasak a részek. Ha nem tudod kivárni, post alján, találod, a linket ahol tudod megvenni.
A szerző engedélyével osztom meg!
Abby Winter: Leomló falak
Tartalom:
Alice, több év sikertelen házasság után, a válás mellett döntött. Hogy újra talpra álljon a csalódás után, barátnői segítenek neki.
Ryan gazdag és sikeres férfi, de az életében bekövetkezett tragédia beárnyékolja mindennapjait.
Egy véletlen találkozás mindkettőjük életét megváltoztatja. A köztük fellángoló érzelmek talán új reményt adnak az élethez.
De mi történik, ha a múlt és a távolság közéjük áll?
Nem csak a környezetükben felmerülő problémákkal kell megküzdeniük, hanem saját magukkal is.
Van még bennük elég erő, hogy ledöntsék a közéjük húzódó falakat?
Egymásra találhat két megtört szív, ami már végleg feladta a reményt?
Részlet a könyvből:
Jaj, ne már Ryan! Nem is tudod ki ő, és hogy fogtok-e még találkozni. Oltottam le magamat. Sóhajtottam egy nagyot és gyönyörű szemeire gondolva újra álomba szenderültem. Egy sokkal nyugodtabb álomba. Valamikor délelőtt tértem észhez.
-Hello álomszuszék! – köszöntek a srácok. Épp a reggelijüket tömték magukba. Felültem a kanapén, és feléjük néztem. Vagyis inkább hunyorogtam.
-Baszki, haver! Jól vagy? – kérdezte Jason.
-Miért? Úgy nézek ki?- nyögtem oda nekik. És próbáltam nem elhányni magam megint. Elvonszoltam a testemet a teraszig és a sarokgarnitúra rám eső részére vetettem magam. Még jó, hogy mindig enyém a fehér bőr kanapészerű rész.
-Megint előjöttek a rémálmaid. – állapította meg nagy sóhajjal Tom. Hogy ez az ember tényleg mindent tud… Nem hiszem el.
-Felébresztettelek? – kérdeztem, miután letagadni úgysem tudtam volna.
-Nem, csak régen nem voltál ennyire kiütve.
-Ja, már vagy fél éve.
-Igen, de akkor megvolt rá az okod. – mondta Jason halkan. Igen, akkor volt a baleset évfordulója. Hát mit mondjak, feladtam a leckét a srácoknak, akik mint most is, végigszenvedték velem a napot, illetve az éjszakát.
-De most mi történt? Itt sosem szoktál kibukni? – kérdezte Jason kétkedve.
-Semmi. – ültem fel velük szembe. Mindketten felhúzott szemekkel meredtek rám. Hiába, ismertek már, mint a rossz pénzt. – Csak… Mindegy, nem lényeg…
-Ryan?!
-Jól van, csak láttam egy jó nőt itt a kikötőben, majd Niconál is összefutottunk. Szó szerint. – az emlékre elmosolyogtam magam. Ahogy eszembe jutott a különleges szeme, már nem a másnaposságtól görcsölt a gyomrom. Ekkor felnéztem a fiúkra. Úgy bámultak rám, mintha két fejem lenne.
-Mi van?
-Hát ez az! Ok, jó a nő, de mi készített ki? Miért nem kaptad el, és dugtad meg valamelyik kis zúgban. - Ekkor gyilkos tekintettel meredtem rá.
-Ugyan már Ryan! Jó pár nővel volt dolgod az utóbbi időben, ez is lehet egy a sok közül.
-Válogasd meg a szavaidat! Nem is ismered!
-Hát te sem!
-Mondjuk igaz, ami igaz! – kapcsolódott be Tom is a beszélgetésbe. – Mit akarsz vele? Megkeresni, megismerni? Hiszen azt se tudod, hol kezdjed? – sorolta érveit Tom.
-Tudom, ok? Csak egyszerűen olyan érzéseket keltett bennem, amit már nagyon rég nem éreztem.
-Olívia óta. – állapította meg Tom. – Akkor már legalább tudom, miért néztél ki úgy tegnap, mikor visszaértél a piacról.
-Ok, és most? – kérdezte Jason.
-Most pedig – feltápászkodtam a helyemről - mivel valóban nem tudom, merre kereshetném, és abban sem vagyok biztos, hogy keresni akarom, szellőztessük ki a fejünket. Én lezuhanyozom, addig készítsétek elő a jet-skiket és irány a tenger.
-Na, ez a beszéd, haver. – vigyorgott Jason.
-Ok. – adta meg magát Tom is.
Alíz
Pénteken nagyon csöndben voltak a csajok, sejtettem, hogy valami készül. Nem is kellett sokáig várnom, hogy kiderüljön mi.
-Ma este bulizni megyünk, úgy készülj! – hozta fel a témát Adri.
-Nem, én biztos nem. – meg sem tudom mondani, mikor voltam utoljára bulizni, és nem gondolnám, hogy most kéne elkezdenem.
-Figyelj! Eddig adtunk időt, hogy picit összeszedd magad, de most már ki kell mozdulnunk valamerre! – nézett rám Gréta is azokkal az őzike szemekkel.
-Ne csináljátok már! Nekem nincs mit ünnepelnem. - fintorodtam el.
-Nem is kell semmit ünnepelni, csak kikapcsolódunk. Iszogatunk, táncolunk. Ennyi.
-Én nem iszom. – Azzal felpattantam a székemből és beviharoztam a szobámba. Ezt nem hiszem el, tudtam, hogy be fognak kavarni. Adri mindig bulizós volt, csodálkozom, hogy eddig kibírta. De azt is tudtam, hogy nélkülem nem fognak elmenni. Forrongva sétáltam fel alá a szobában, majd az ablak előtt megállva kipillantottam a tengerre. Olyan sokat voltam szomorú, már észre sem vettem, hogy megmérgezek ezzel magam körül mindenkit. Egyáltalán emberek közé se nagyon vágytam, nemhogy táncolni. De tudtam, hogy ez elől nem menekülhetek. Egy nagy sóhajjal fordultam a szekrényem felé. És akkor szembetaláltam magam a következő problémával. Mit vegyek fel? Soha nem voltam egy divatmajom, felvettem, ami kényelmes és kész, így a ruhatáram inkább hasonlított egy sportbolt kínálatához, mint egy női ruhatárhoz. Nem mintha befolyásolná a választásomat, de azért kikiabáltam a lányoknak:
-És hova akartok menni?
-Ahol valamelyik nap ebédeltünk, ott lesz valami buli ma este. A Marina Bárba. - Ekkor kilestem az ajtóm mögül, rájuk néztem.
-Mikor indulunk? – kérdeztem megadva magam a helyzetnek.
Mindkettőjüknek felcsillant a szeme.
-Vacsi után, tízkor?
Épp a hajammal próbáltam kezdeni valamit, amikor Adri lépett a szobámba.
-Te mit veszel fel? – Libbent be olyan ruhában, amit én soha nem vettem volna fel. Neki nagyon jól állt. Picivel volt magasabb nálam, és bezzeg az ő haja olyan volt, mintha most lépett volna ki a búra alól. A ruhája hófehér miniruha volt, ami kihangsúlyozta modell alakját.
A könyvet itt tudod megvenni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése