2018. február 9., péntek

Megint vettem újabb könyveket

Hát héten megint sikerült elköltenem egy kis pénzt a könyvekre. Szóval őket vettem meg.  A Reményhajszát már egyszer olvastam, de most könyv alakban is beszereztem. Hamarosan újra olvasom. 


Sylvia River: Reményhajsza 1



Tartalom:



John Kenderson rockzenész felfigyel az énekesnőként szárnyait próbálgató Bonnie-ra, majd úgy dönt, lehetőséget ad neki arra, hogy bizonyítson. Meghívja együttesébe, a Bermudába vendégszerepelni, és a lány rövid időn belül bebizonyítja, valóban tehetséges. A duett-lemez elkészítésének munkálatai közben Bonnie és John időt szakít a romantikus érzelmi szálak szövögetésére is, amelynek folyományaként hamarosan összeházasodnak. Az új taggal kibővült együttes turnézni indul a lemezzel, ám a koncertsorozat végén a házaspár sorsa tragikus fordulatot vesz. 
A kialakult helyzetből adódóan igen úgy tűnik, hogy esély sincs már a boldogságra, marad a remény, vagy csak annak hajszolása. 
Az apróbb félreértéseket követik a nagyobb horderejű hazugságok, amelyeket – szinte törvényszerűen – a véletlenek azért erősen megtámogatnak. 
A küzdelem megkezdődik, szavakkal, tettekkel és bizony néha fegyverrel is. 
Az oldalak fogytával együtt a problémák is megoldódni látszanak, bár ezt csak azért teszik, hogy létrehozzák az új bonyodalmat a történet következő kötete számára…

Reményhajsza 2.



Tartalom:

A rosszfiúk azonban nem pihennek, így Bonnie és John nyugalma is csak pillanatokig tart. Az ellenük pedálozó figurák mellé felsorakoznak a zűrös barátok, nem beszélve a féltékenység zöldes pillantású szörnyéről, így a problémák egyre csak halmozódnak, tornyosulnak. Elérkezik a pont, ahol már hőseink is a fejüket kapkodják, mert sajnos nem mindig állnak nyerésre. Lassacskán megoldódnak a problémák, kigubancolódnak a szálak, de ezt nyilván csak azért teszik, hogy teret adjanak a regény végével együtt közeledő új kezdetnek is…


A könyveket itt tudod megvenni: 



Krencz Nóra: Megszámlálhatatlan sorozat


A hordozó 1.



Tartalom:

Te mit tennél, ha minden,ami az életedet jelentette,minden, amit a magadénak tudtál, egyik pillanatról a másikra megsemmisülne, s ebben a szorult helyzetben belebotlanál valaki felfoghatatlanul különlegesbe, aki új értelmet adhat az életednek? Újra felépítenéd a régit, vagy követnéd őt az ismeretlenbe? Belevágnál olyasmibe, amit nem értesz?
Fabyent nem rettenti el a természetfeletti…

A hófehér másvilág 2.


Tartalom:

Te mit tennél, ha minden, amit az életedről tudtál, egy csapásra megkérdőjeleződne, és ebben a bizonytalan helyzetben még a számodra legkedvesebb személy is ellened fordulna? 
Beletörődnél, vagy szembeszállnál érte, ….akár vele is?
18 évvel az első rész eseményei után, a küzdelem folytatódik. 
Az ellenség nem nyugszik bele a vereségbe. 
Fabyen és Shina leánya, Autumn nem menekülhet a sorsa elől….

A könyveket itt tudod megvenni: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése