Nos akkor jöjjön a Top5 lista a
legszórakoztatóbb könyvek. Nagyon nehéz volt kiválasztanom azt az 5 könyvet,
ami számomra a legszórakoztatóbb volt. Ha rajtam múlna az összeset felsorolnám
itt nektek. De sajnos csak 5 fér bele. Bízom benne, hogy senki nem haragszik
meg érte.
Etalonnak tartom még mindig M. G. Brown szerzőt Kavargó Rózsaszirmok sorozattal.
Elképesztően tehetséges és szórakoztatóan ír. Nem kétséges, hogy első helyen
landol. További listát lentebb nézheted, hogy kiket is választottam illetve ki
lesz +1 Legszórakoztatóbb könyve. Köszönöm a szerzőknek, hogy megírták a
könyveiket. Egyik jobb, mint a mások, és annyit lehet nevetni, kikapcsolódni,
hogy szívből tudom ajánlani másoknak is ezeket, a könyveket. A könyvek címeire klikkelve éred
el, hogy mit gondoltam róluk, mi volt a véleményem.
1.
(Rózsaszirmok 2.)
Tartalom:
Épphogy visszacsöppenek
abba a titokzatos világba, ahová mindig is tartoznom kellett volna, máris egy
kibontakozó félben lévő csetepaté kellős közepén találom magamat, ami nem sok
jóval kecsegtet, tekintve, hogy egyértelműen én vagyok a világ legbénább boszorkánya.
Hogy az életem még véletlenül se legyen egyszerű, még Daniel volt barátnője is
kipécéz magának, nem beszélve Davidről, aki villámcsapásszerűen robban be újra
az életembe, hogy megkeserítse a mindennapjaimat. Ráadásként a családom is újra
összeáll, kiegészülve olyan családtagokkal, akiknek még a létezéséről sem
tudtam. De, legalább életem szerelme mellettem van, és immár kétségem sincs
afelől, hogy minket az égiek szántak egymásnak. Csak ne kapnánk azt a borzalmas
jóslatot…
2.
Tartalom:
Kori élete fordulóponthoz
érkezik. Férje és szülei meghalnak, munkahelyét elveszíti, egyedül marad a
világban, és csak legjobb barátnőjére számíthat. Életét eddig családja
szabályai szerint élte. A tragédia után minden megváltozik körülötte.
Vajon hogy éli meg a hirtelen jött függetlenséget?
Megtakarított pénzéből utazni szeretne, a helyszínt csukott szemmel választja ki a földgömbre bökve, de halott férje ezt a tervét is meghiúsítja.
A lány régi életét maga mögött hagyva fejest ugrik az ismeretlenbe, és munkát vállal egy kanadai farmon. A farm tulajdonosa, a jóképű Christopher Walker, aki egyedül neveli kislányát. Hamar kölcsönös vonzalom alakul ki köztük.
Vajon túléli kapcsolatuk a múlt szellemeinek felbukkanását? Van esély újrakezdeni egy tragédiák sokaságával teletűzdelt életet?

3.
Tartalom:
A káosz a köbön főszereplője Andi, akit a
Szerelem hirdetésre című első J. K. Smith-regényből ismerhettünk meg Kori
szókimondó barátnőjeként. Azóta férjez ment Kanadába Tomhoz, és a Walker-farmon
éli látszólag boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott vidéki életét.
Paul sikeres ügyvéd. Az ő élete csupa csillogás: fényes karriert tudhat magáénak, drága autókat, luxuslakást és tökéletes testű nőket.
De mi történik, ha mindkét ember életében megkapargatjuk a felszínt? Lehet, hogy Andi házassága valójában elhamarkodott volt, és Tommal nem is közösek a céljaik? Paulnak vajon mire van szüksége ahhoz, hogy lehulljon a szeméről a fátyol, és a hamis csillogást hátrahagyva visszatérjen szülővárosába, hogy ott kezdjen új, tartalmasabb életet?
Ha kíváncsi vagy, mekkora káosz keletkezik abból, ha két ennyire különböző ember találkozik egymással, és a sorsuk egymásba fonódik, akkor feltétlenül olvasd el ezt a könyvet. Külön érdekessége, hogy J. K. Smith első regényéből megismert szereplők életébe nyerhetünk újból bepillantást.

4.
Tartalom:
Szenvedély nélkül lehet élni, de vajon érdemes?
Jason Scott az FBI kommandós alakulatának tagjaként élte nem éppen hétköznapi életét. Egy napon azonban, egy balul elsült akció után, minden a darabjaira hullik körülötte. Létezésének új értelmet keresve elvállalja egy befolyásos szenátor lányának védelmét, ám hamar rá kell döbbennie, hogy nem kell a csatatérre lépnie, hogy kemény küzdelmeket éljen át.
A szépséges és lázadó Nina legfőbb szórakozása testőrei megleckéztetése. Mindennapi csatározásaik ellenére mindketten érzik, hogy lassan feltámad bennük az egymás iránti fékezhetetlen vágy, míg végül a lány egyszer csak meglátja a felszín alatt rejtőző valódi Jasont, és ráébred, hogy ő sokkal több mint egy testőr.
Heves ellenállásuk dacára hatalmába keríti őket a szerelem. A sors azonban újra és újra próbára teszi őket: támadások, ármányok, sötét titkok kereszttüzében rá kell ébredniük: a szerelemben nincs megalkuvás.

Vajon mindkettőjük
vonzalmát csak a szenvedély mozgatja? Vajon van jövője a szerelemnek a múlt
árnyékában?
5.
(Egy csibész naplója)
Tartalom:
Na jó, tisztázzunk valamit:
itt senki sem hülye, csak furcsán normális. Barabás Viktor Valentin, budapesti
nagypofájú fehérgalléros csibész új kalandja az otthonának számító terézvárosi
flaszterről indul és egészen Floridáig sodorja a kalandspirál. CIA, emberrablás,
merénylet, csókok, káposztás pogácsa egy történetben? És mi kellhet még egy jó
talpragasztáson és néhány korty pálinkán kívül, hogy egy ilyen kalandot
sikerrel vegyél? Nők, jó barátok, élni akarás, véget nem érő humor és
szarkazmus. Na meg igazi pesti kannibálok, akik az utcán köztünk járnak. Ha
igazi izgalomra és humorra vágysz, olvasd el Viktor kalandját, ami talán igaz
is?!
Ella Steel könyvei Sors- Döntő, Sors – Fordulat, Sors – Fordító sorozat lett plusz
Legszórakoztatóbb történetei