Meghoztam Gergely Melinda: Új életre ébredve c. könyv
második részéből újabb két részét. Elnézést kérek, hogy késve hoztam. Igyekszem
mihamarabb hozni az új részeket. Jó olvasást!
Gergely Melinda. Új életre ébredve II.
Tartalom:
Ahogy visszatér az emlékezete, Jázmin mindent hátrahagyva siet vissza kislányához. Semmi mást nem akar, csak elválni kegyetlen férjétől és Debórával együtt új életet kezdeni Krisztián mellett. A terve azonban már érkezésekor meghiúsul, amikor a határnál nem a barátnője, hanem a férje, Miki várja őt. Az első pillanattól kezdve fogságban érzi magát. Még mindig retteg tőle, mégis vele kell mennie, ha ismét látni szeretné a lányát. Miki szokatlan viselkedése, kedves közeledése, kétségbeesett próbálkozásai, amellyel feleségét szeretné visszaszerezni, teljesen összezavarják a lányt. Lelkében kész háború dúl. Ő Jázmin és Izabella egy személyben, mégis úgy érzi, a lénye ketté akar szakadni. Jázmin mindenáron vissza akar térni Krisztiánhoz, aki megtanította őt félelem nélkül szeretni, míg Izabella a férjével maradna, mindent félredobva, a családja érdekében. A döntés nehéz: a szívére, vagy az eszére hallgasson? Már majdnem sikerül elhatározásra jutnia, amikor Krisztián ismét felbukkan az életében, és mindent felforgat.
Részlet a könyvből
(Szerző engedélyével)
Sőt még majdnem a halálba is
kergette. Már nyolc éve volt ennek a szörnyű embernek a felesége, akit a
pokolra kívánt. Most meg csak jön, mintha misem történt volna, hogy kezdjenek
új életet együtt. Ez igen, pofátlanság.
Miki egy ideig csak nézte a
felesége félelemmel teli tekintetét aztán megszólalt:
- Te még mindig nagyon félsz tőlem, igaz?- kérdezte szomorúan.
- Talán nincs rá okom?!- szólalt meg félénken a nő.
- Már nincs - válaszolta elkeseredve Miki.- Ezúttal betartom az ígéretemet -
folytatta nyomatékosan, de lágy hangon.
"Na hiszek neked, majd
ha fagy!"- tombolt magában Izabella. De dühét egy kedves mosoly alá
rejtette.
Miki lassan fölé
hajolt és megpróbálta megcsókolni, de a nő rémülten elfordult.
- Mi a baj?- kérdezte döbbenten a férfi. - Még soha egyetlen csókomat sem
hárítottad el.
- Ne haragudj - válaszolta Izabella félve. Még mindig az - az ijedt feleség
beszélt belőle, akit túl gyakran bántalmaztak ahhoz, hogy tudja, mit tehet és
mit nem. Ezt pedig nem tehette. Nem tudta, hogy - hogy fogja elviselni a férje
érintését, csókjait, mintha csak evvel megcsalná Krisztiánt és elárulná
szerelmüket. Miki volt a férje ő mégis a kedveséhez akart hű maradni. De
hogyan? Mégsem mondhatott ellent neki, legalábbis egyelőre nem. Így hát megadta
magát.
- Kérlek, bocsáss meg - suttogta elfojtott hangon. - Tudom, hogy nem lett volna
szabad...
Miki egy pillanatra
lecsukta a szemét. Láthatóan megbántották a felesége szavai. Visszaült a
helyére s percekig csak bámult maga elé szótlanul.
- Nem lett volna szabad.... - ismételte meg a nő szavait elgyötörten.
- Többet nem fog előfordulni - felelte rémülten Izabella. Biztosra vette, hogy
ezúttal túl messzire ment, végképp magára haragítva ezzel a férfit.
Miki, a szavaira, felé
fordult. Szomorú és csalódott tekintete nem kerülte el a felesége figyelmét.
Azonnal arra gondolt, hogy ezt már nem úszhatja meg.
- Lenne egy kérésem - mondta halkan.
- Mi lenne az?- kérdezte a férfi kíváncsian.
- Ne hagyj látható nyomot, ha megütsz. Nem akarom, hogy Debóra így lásson.
Tudom, hogy általában erre vigyáztál is...
Miki tekintete elsötétült.
Megérezte a felesége szavainak a súlyát. Képtelen volt azonnal megszólalni.
- Kérlek - hallotta a nő hangját ismét.- Kérlek, legyél tekintettel a
kislányunkra - suttogta, s lecsukta a szemét. Nem akarta látni, ahogy a férje
lesújt.
- Hogy félhetsz tőlem ennyire?- kérdezte a férfi elgyötörten. - Hogy nem vettem
észre eddig? Hogy voltam képes ezt tenni veled?- folytatta elkeseredve. Megsimogatta
a felesége arcát s bánatosan, lehajtotta a fejét.
Izabella csak ekkor nyitotta
ki a szemét. Most tudatosult benne, hogy milyen fájdalmat okozott a férjének a
szavaival. Azokkal a szavakkal, amik általában nem is hatottak rá. Megkönnyebbült,
amikor rájött, hogy Miki ezúttal sem fogja bántani őt. Ennek ellenére
kicsordultak a könnyei. Végigperegtek a férje ujjai között, akinek a keze még
mindig az arcán pihent.
A férfi meglepetten emelte
tekintetét a feleségére.
- Ne sírj!- kérte kétségbeesetten.- Kérlek, ne sírj! Annyira sajnálom... Nem
akarlak megütni... Nem akarom, hogy félj tőlem... Soha többé nem akarok
fájdalmat okozni neked... Azt akarom, hogy ha majd egy napon már nem leszek,
szeretettel emlékezz rám és ne félelemmel és gyűlölettel. Tudom, hogy túl nagy
kérés tőlem de próbáld meg elfeledni azt, ami volt és főleg ne gyűlölj, azért
amit tettem. Kérlek, ne gyűlölj...- suttogta szomorúan.
- Nem... Nem gyűlöllek - felelte a nő meghatottan.- Sohasem gyűlöltelek.
Túlságosan féltem tőled ahhoz, hogy mást is érezzek - sóhajtott. Lassan kezdett
rájönni, hogy a férje komolyan beszél, és tényleg nem fogja bántani őt. De ha
mégis már az sem érdekelte.
Miki magához húzta és
erősen átölelte. Még soha nem fájtak neki ennyire a felesége őszinte szavai.
- Bár meghaltam volna - suttogta elkeseredve a férfi. - Bár meghaltam volna még
akkor, amikor először megütöttelek. Akkor nem keserítettem volna meg ennyire az
életed...
Izabellát felettébb
meglepte a férje. Még sosem hallotta így beszélni. Letörölte a könnyeit és a
szemébe nézett.
- Ne mond ezt - kérte szomorúan.- Én sosem kívántam a halálodat...- suttogta.
Miki egy pillanatra
elmosolyodott. A két kezébe fogta a felesége arcát s kedvesen így szólt:
- Tudom... - sóhajtott, majd pár pillanat múlva komolyan hozzátette:- Szeretlek
Izabella. Mindig szerettelek és halálomig szeretni foglak. Bárcsak többször
mondtam volna... Bárcsak kimutattam volna... Bárcsak éreztettem volna veled...
- Oh, Miki - sóhajtott szomorúan a nő - kérlek, hagyd abba - kérte
kétségbeesetten. Képtelen volt elviselni a férje bűnbánó beszédét. Minden
szavát elhitt és ettől megrémült. - Nem ismerek rád....- suttogta .- Igazad
van. Olyan ritkán mondtad, hogy szeretsz... De én tudtam... Ahogy azt is, hogy
képtelen vagy kimutatni...
Miki elmosolyodott. Jól
ismerte a feleségét. Mindig megpróbált magyarázatot találni, még a
megmagyarázhatatlanra is.
- Javíthatatlan vagy... - mondta a férfi kesernyés mosollyal. - Mindig is
tudtam, hogy különleges nő vagy. Kár, hogy nem tudtalak értékelni - folytatta komolyan.-
Nem értem, hogy voltál képes elviselni engem ennyi éven keresztül?!-
gondolkodott el.
- Nem volt más választásom... - felelte halkan a nő.
- Sajnos tudom... - vonta magához Miki és átölelte.
Most először Izabella is
viszonozta a kedvességét. Pár percig szorosan ölelték egymást. Végül
kibontakozott férje karjaiból és hátradőlt a székében. Csak mereven bámult maga
elé miközben Miki beindította a motort és ismét elindultak.
"Tulajdonképpen ki ez a
férfi?"- sandított a férjére kíváncsian. Megértő, kedves és udvarias, de
ami a legmeglepőbb mintha mindent megbánt volna. Már-már túlzásba vitte a
bizonyítást, hogy megváltozott. Talán épp ezért nem tudott megbízni benne teljesen,
még ha el is hitte, amit mond. Olyan őszintének tűnt. Abban viszont biztos
volt, hogy a régi Miki nem tűrte volna el a pimasz válaszait, sem az
ellenvetését, már az első után megkapta volna a jól megérdemelt pofont. Nem is
tudta honnan merítette a bátorságot, hogy a férje szemébe mondja, amit gondol.
Hisz jól tudta Mikinek mindig azt kell mondani, amit hallani akar semmiképp nem
az igazat, ha nem akar bajt. De Krisztián mellett annyira megszokta, hogy
önmaga lehet, hogy félelem nélkül válaszolhat, hogy most csak nehezen tudta
kontrollálni magát.
Ahogy ismét Krisztiánra
gondolt boldogság járta át az egész lelkét. Mennyire hiányozni fog neki ebben a
pár hónapban a szeretete és a törődése. Nélküle olyan elveszettnek érezte
magát. Mégis ő volt az egyetlen vigasza ebben a helyzetben. A terve balul ütött
ki. Egyáltalán nem állt szándékában találkozni Mikivel, csak majd a
tárgyalóteremben a válásuk kapcsán. De most minden annyira bonyolult lett
hirtelen.
A gondolataiba merülve észre
sem vette, hogy megkerülték a Vasile Lucaciu parkot és behajtottak az utcába
ahol az a tömbház állt, amiben ők laktak. Miki beállt a parkolóba a már jól
megszokott helyére. Épp kicsatolta az övét, amikor megszólalt a telefonja.
Bianka volt az, afelől érdeklődött, hogy hol vannak. A férfi röviden csak
ennyit mondott:
- Két perc és fent vagyunk - majd letette.
Izabellában csak most
tudatosult igazán, hogy nem sokára a karjaiban tarthatja az egyetlen, imádott
kislányát. Mindennél jobban vágyott már rá, hogy újra mellette lehessen és
megvédhesse őt mindentől.
A könyvet itt tudod beszerezni:
