Harmadik fejezet
Vasárnap már érezte, hogy az elmúlt hetek feszültsége lassan alább hagyott. Kifejezetten jól érezte magát. Örömmel elfogadta James vacsora meghívását. Utána megittak néhány sört, beszélgettek, nagyokat nevettek. Rendkívül hálás volt a házaspárnak, hogy azok soha nem faggatták a munkájáról. Hétfőn elment a gáthoz, horgászott, nézelődött, gyönyörködött a tájban. Nem fogott semmit, de nem is azért ment oda. Élvezte a nyugalmat.
Kedden ismét lesétált a gáthoz, aztán az egy évvel ezelőtt felfedezett ösvényen, a tó partján elment az állami rendőrség lőteréig, majd onnan vissza. Ez a kellemes négy mérföldes séta elég volt hozzá, hogy előkészítsen egy még kellemesebb délutáni szunyát. Este kiment a dombhoz és bekapcsolta a telefonját. Nem hitte, hogy bármi fontos történt volna a távollétében és Butler biztosan megtalálná a módját, hogy előkerítse ha kell, de azért meg akart adni minden segítséget az embereinek, ha azoknak szükségük lenne rá. A telefon feljelentkezett a hálózatra, aztán nagyjából egy perc múlva érkezett egy üzenete. A központból jött. Nem tűnt fontosnak. Egy Thomas Wilbur nevű férfi kereste telefonon és kérte, hogy hívja vissza. Elküldték a számát is. Újra elolvasta az SMS-t, de hirtelen fogalma sem volt róla, hogy ki ez az ember és miért akart vele beszélni. Kikapcsolta a készüléket és visszament a házba. Evett, olvasott, aztán lefeküdt aludni.
Másnap, a reggeli kávé után ugrott be neki a név. Thomas Wilbur, azaz Tom Wilbur. A Vérengző ügyének egyik kulcsfigurája. Az egykori akciós zsaru, aki megzsarolt egy FBI ügynököt, hogy felvetesse magát az irodához. Donaghue előtt felrémlett az epizód, amikor kiprovokálta, hogy Wilbur rátámadjon és ezzel ürügyet adjon neki arra, hogy letartóztassa. Aztán a fickót piedesztára emelték, majd az FBI nyomására kigolyózták a rendőrségtől.
- A francba! - szűrte a fogai között.
Vajon mit akarhat tőle? De annyira nem érdekelte a dolog, mert sokkal nagyobb szükségét érezte a felhőtlen kikapcsolódásnak.
Megpróbált megfeledkezni az üzenetről, de időről időre visszalopakodott az agyába a gondolat. Valamiért úgy érezte, utánanyúlt a múlt. Miért pont akkor jelentkezett Wilbur, amikor Maraccio meghalt? Vajon csak véletlen? És egyáltalán miért lépett vele kapcsolatba ez a bukott zsaru, akit lényegében ő fosztott meg a karrierjétől azzal, hogy elkapta egy rakás törvénysértésért.
Végül, csütörtök este bevágta magát a Volvoba és elindult a Woodlands felé, hogy bevásároljon. Csak később vallotta be magának, hogy ez a bevásárlás pusztán ürügy volt Tom Wilbur visszahívására.
Több kisebb üzletet is maga mögött hagyott a Liberty-n, mert arról győzködte magát, nem biztos, hogy mindent megkap, amit venni akar. Ez a városrész már bőven Baltimore külvárosa volt, de végül megállította a kocsit a Food Lion parkolójában. Leállította a motort, felhúzta az ablakot, végül újra elindította és újra lehúzta az ablakot. Kimásolta az SMS-ből a megadott telefonszámot, letiltotta a hívószámkijelzést és rányomott a hívásra. A hatodik csengetésre vették fel és egy ellenszenves férfihang szólt bele.
- Tessék, Johnny gumi! - a háttérben furcsa zajok keveredtek valami felismerhetetlen beszéddel.
Donaghue értetlenül nézett a kijelzőre. Mi a franc? Wilbur vagy valaki szórakozik vele és egy amatőr pornó stúdió számát adta meg neki? Mi az, hogy Johnny gumi?
- Halló? - szólalt meg újra a hang.
- Tom Wilburt keresem. - mondta Donaghue.
- Wilburt? Mindjárt szólok neki. - a férfi elvette a szájától a kagylót és elkiáltotta magát. - Wilbur! Hé, Wilbur! Telefon!
Donaghue várt, de a fickó az udvariasság legcsekélyebb jelét sem nyilvánította ki azzal, hogy szóljon neki, mindjárt jön a hívott. Végül, vagy fél perc múlva, kissé tompán, újra hallotta az ellenszenves hangot.
- Mi van te seggfej, már megint az irodára irányítottad a hívásaidat?
- Kapd be John! - hallotta a választ a Donaghue és ez a hang ismerősnek tetszett a régmúltból, aztán Wilbur végre átvette a kagylót. - Tessék, Wilbur?!
- Jim Donaghue vagyok.
- Egy pillanat! - mondta neki Wilbur és aztán elhallgatott.
Donaghue nem értette, végül rájött. Az exzsaru arra várt, hogy magára maradjon. Ezt erősítette John elfojtott hangon érkező mondanivalója is.
- Ajánlom, hogy ne lógj órákig a ’fonon Wilbur!
Néhány másodperc múlva Wilbur beleszólt a kagylóba.
- Itt vagyok Donaghue ügynök. Örülök, hogy visszahívott.
- Ezt nehéz elképzelnem Wilbur tiszt! - csúszott ki Donaghue száján, de már mindegy volt. - Mit szeretne tőlem?
- Nem vagyok már rendőr ügynök úr de ezt maga nagyon jól tudja. - Wilbur egy pillanatra elhallgatott, aztán kicsit halkabbra fogva folytatta. - Azt hiszem van itt egy ügy, ami érdekelheti.
- Miért nem fordul a helyi hatóságokhoz Tom? - tette fel a kézenfekvő kérdést Donaghue, mert kezdett nem tetszeni neki ez a beszélgetés.
- Vissza tud hívni két óra múlva? Akkor nyugodtabban tudnánk beszélni.
Donaghue az órájára nézett. Wilbur szórakozik vele? Hajlott rá, hogy igennel feleljen saját kérdésére, de az ösztöne azt súgta, tegye meg amit a másik kér tőle.
- Rendben! Két óra múlva hívom.
- Köszönöm! - felelte Wilbur, aztán köszönés nélkül letette.
Idegőrlő két óra volt. Donaghue bevásárolt. Annyira elhúzta az időt, hogy már a pénztáros is gyanakodva méregette, mikor fizetett, de így is volt még majdnem ötven perce a határidőig. Átment az út túloldalára és a Savoy Plázában keresett egy éttermet. Rendelt, de csak turkálta az ételt. Végül kiment a kocsijába, megint letiltotta a hívószám kijelzést a telefonján és tárcsázott.
- Wilbur!
- Itt Jim Donaghue! - felvette a beszélgetés fonalát ott, ahol korábban abbahagyták. - Szóval? Miért nem a helyi hatóságokhoz fordul az észrevételeivel Tom?
- A helyi hatóságok szart sem csinálnak.
- Miről van szó Tom? Rátér a lényegre vagy leteszem?!
Wilbur sóhajtott, aztán végre kimondta.
- Azt hiszem, egy sorozatgyilkos ténykedik itt.
Most Donaghuen volt a hallgatás sora. A háttérből hosszú dudaszó hallatszott, majd egy autó süvített el.
- Ott van még Donaghue ügynök?
- Itt vagyok. Miből gondolja ezt és miért engem keresett meg vele? Egyáltalán hol van most?
- Nézze Donaghue ügynök, tudom …én tudom, hogy nem indultunk túl jól egymással, de… az az én hülyeségem volt. Itt viszont valami nagyon nincs rendben. - Wilbur most majdnem fél percig hallgatott, de a mivel a légzése behallatszott a mikrofonba, Donaghue tudta, hogy a vonal még él. - Mindenféle pletykák keringenek, de …olyan, mintha itt mindenki tudna mindent. Itt… itt soha nem vagy egyedül és …és négy különös haláleset is történt. Meghalt egy nő tavaly ilyenkor. Elütötte egy aratógép. A nő, aki vezette… aki elgázolta, öngyilkos lett. Aztán tavasszal meghalt a pap. Elütötte a vonat. Éjjel a sötétben… Most meg meghalt az a fatelepi fickó. Ez nem …nem balesetek voltak!
Donaghue nem tudta eldönteni, hogy Wilbur részeg vagy bedrogozott. Számára teljesen érthetetlen volt ez a szöveg és a volt akciós zsaru úgy beszélt, mintha neki ismernie kéne a részleteket és a helyszíneket. Meg kellett kérdeznie.
- Iszik, Tom?
A válasz megint nagyon lassan jött.
- Nem vagyok részeg.
- Nem ezt kérdeztem.
- Igen, néha iszom… Olyankor, amikor …amikor magam előtt látom az áldozatokat és…
Nem fejezte be a gondolatot és Donaghue fejében felrémlett, hogy Wilbur esetleg megbuggyant. Mondjuk nem csodálkozott volna rajta. Úgy gondolta, hogy a férfi csak ki akart mondani valamit, valaki olyannak, aki ismeri a történetét. Márpedig ő aztán ismerte. Hirtelen megszánta az egykori rendőrt, akit az ambíciói belehajszoltak a bukásba.
- Nézze Tom…, talán az lenne a legjobb, ha megpróbálna igénybe venni valamiféle segítséget.
- Nem kell nekem segítség! De itt akkor is történik valami és …és ezt fel kell deríteni, mielőtt még többen meghalnak. Hinnie kell nekem Donaghue ügynök! Nézzen utána, maga megteheti.
- Honnan veszi, hogy én megtehetek bármi ilyesmit, Tom? Nem tudom hol van most de ha úgy érzi, hogy a helyi hatóságok nem boldogulnak egy esettel vagy figyelmen kívül hagynak bizonyító erejű tényeket, akkor felkeresheti a helyi FBI irodát is.
- Ez a maga asztala Donaghue ügynök! Olvasok újságot és …néhány srác a régi gárdából még szóba áll velem olykor… Szóval tudom, hogy a maga részlege viszi az ilyen ügyeket. Itt egy sorozatgyilkos dolgozik. Nézzen utána ennek a három esetnek! Mindegyiket balesetként kezelték.
- Hogy nézzek utána bárminek, ha azt sem tudom, hogy hol van most, Tom?
- Kentucky, Hardin megye. White Hill környéke. A Sheriff hivatala…
Ekkor a vonal megszakadt. Donaghue próbálta visszahívni Wilburt, de nem járt sikerrel. Más az sem érdekelte, ha Wilbur megtudja a mobilszámát, úgyhogy hagyott neki egy hangüzenetet és küldött egy SMS-t is. De nem jött rá válasz. Még egy fél órát várt, akkor újra próbálta de semmi. Dühös lett és a pokolba kívánta Tom Wilburt a lázálmaival együtt. Átkozta magát, amiért hagyta, hogy egy alkoholista, kigolyózott rendőr így beleszarjon a szabadságába. Míg haza felé autózott, azt kívánta, bárcsak visszapörgethetné az időt. Beúszott a szeme elé a kép, ahogy az akciós zsaru az ő egykori társával birkózott a védett ház konyhájában és megpróbálta leszúrni a Vérengzőt. Ha újra ott lenne, most inkább lelőné Tom Wilburt.
Másnap újra kiment a gáthoz horgászni, de két halat is elszalasztott, mert nem figyelt oda. Állandóan elkalandoztak a gondolatai és hol a Vérengző ügyét idézte vissza, hol a tegnap esti telefonbeszélgetés zagyvaságait. Néhány óra múltán dühösen összeszedte a felszerelését és inkább visszament a faházba. Evett, lefeküdt pihenni, de alig fél óra múlva felébredt. Céltalanul rakosgatta a dolgait és a berendezési tárgyait, aztán kávét főzött. Olvasni próbált, de harminc oldal után rájött, hogy egy sort sem jegyzett meg a könyvből. Végül öt óra után átöltözött, magához vette a legszükségesebb dolgait, bevágta magát a kocsiba és elindult. Vissza Washingtonba.
Negyedik fejezet
Az esti csúcsforgalom erősen akadályozta a haladásban, így jóval a hivatali munkaidő után érkezett csak meg az irodához. Az éjszakai őrség nagyon komolyan vette a munkáját, de Donaghuenak ez ellen soha nem volt kifogása. Igazolta magát és megválaszolta a kérdést, hogy mi a látogatása célja. Arra viszont nem tudott még mit mondani, hogy meddig marad. Miután átestek ezen a procedúrán, az őr előtt a pulton felvillant két tenyér sematikus rajza, majd rövid idő múlva a bal kéz gyűrűs és a jobb kéz hüvelykujjánál kivörösödött a képernyő. Donaghue ráillesztette az ujjait a pontokra. Mikor az ujjbegyeknél zöldre váltott a jelzés, beléphetett. Tudta, Butler értesítést kap majd róla, hogy ő hivatali időn kívül, ráadásul szabadság alatt belépett az épületbe, de ez nem zavarta. Felliftezett az irodájába és elővette az elzárt laptopját. Bejelentkezett, majd lekérte az adatokat, amikre kíváncsi volt. Elsőként Tom Wilbur aktáját.
A leszerelése óta, az FBI folyamatos megfigyelés alatt tartotta az exrendőrt. Az iratokból megtudta, hogy Tom Wilbur nagyjából nyolc hónapig maradt Idahoban miután eltanácsolták. A hivatal azt is tudni vélte, hogy ekkorra fogyott el a pénze. Munkát sehol nem kapott és a bár egészen Cassia megyéig elment, egyetlen rendőrség vagy sheriff hivatal sem volt hajlandó felvenni. Ezen mondjuk Donaghue nem csodálkozott. Az FBI megjelölte Tom Wilburt és ez már-már stigmának számított rendvédelmi körökben. Nagyjából egy évvel ezelőtt minden ingó és ingatlan vagyonát pénzzé tette és Kentucky államba költözött. Hogy miért, az a papírokból nem derült ki. A Vérengző ügye óta nem volt vele gond, hacsak az nem, hogy háromszor is letartóztatta a Hardin megyei sheriffhivatal verekedésért és egyszer garázdaságért. Legutóbb két hete. Ez mondjuk nem lepte meg Donaghuet, az viszont annál inkább, hogy mindig megúszta pénzbírsággal. Nem sok további érdekességet talált az aktában, úgyhogy behívta a másik anyagot. A Hardin megyei sheriffhivatal elmúlt évi ügylistáját. Elég tisztességes mennyiség volt, de ennek a legnagyobb része az ő számára érdektelen volt. Az ingatlanadó beszedésével kapcsolatos problémák nem érdekelték. A közlekedési szabálysértések sem. Szűkítette a keresést az őt érdeklő esetekre. Hamar megtalálta, amit keresett. A négy haláleset aktáját. Úgy találta, hogy a sheriff nyomozói jó munkát végeztek, bár egy jelentésből ezt nem volt könnyű megítélni.
Abigail Hayes-t valóban egy aratógép ütötte el. A baleset során a test súlyosan roncsolódott. Ezt Donaghue el tudta képzelni. A gond csak az volt, hogy a nő szervezetében nagy mennyiségű altatót és nyugtatót találtak. A nyomozás megállapította, hogy ezekhez a gyógyszerekhez könnyedén hozzájuthatott, mert Abigail Hayes a White Mills patika tulajdonosának volt a felesége. A nyomozók jelentéseiből kiderült, hogy a nő minden bizonnyal öngyilkossági szándékkal készült a tettére, mert a halála idején a férj Louisville-ben volt egy gyógyszerészeti konferencián. Amikor a sheriff hivatal a visszaérkezése után kihallgatta, a férj azt mondta, hogy nem érti a felesége tettét, mert semmi nem utalt rá, hogy depressziós lenne vagy bármi más oka lett volna rá, hogy eldobja az életét.
A kórboncnoki jelentés elég gyomorfogató volt. A nőt valósággal szétkaszabolta a jármű, majd a maradványok egy részén át is haladt, mert a vezetője a sokktól nem tudott reagálni és így megállni sem. A legfurcsább talán az volt, hogy kombájnt szintén egy nő vezette. Mrs. Levi Hunt, lánykori nevén Emily Ferguson, a föld tulajdonosa. A jelentésből kiderült, hogy amikor Abigail Hayes egyik letépett keze a vezetőfülke ablakának csapódott, Mrs. Hunt elájult. Csak jó száz yarddal a baleset tényleges helyszíne után tudott megállni és segítséget hívni. De az is ott állt, hogy Mrs. Hunt enyhén ittas volt a baleset idején. Az elsőként kiérkező sheriffhelyettes sokkos állapotban talált rá a járműtől ötven jardnyira. A nő egy régi kút mellett ült és annak vasállványába kapaszkodott. Két hónappal a baleset után, Mrs. Hunt öngyilkos lett. Felvágta az ereit egy, a birtokukon álló, használaton kívüli épületben. A holttestet a férj, Mr. Levi Hunt találta meg másnap, mikor a felesége keresésére indult. A kórboncnoki jelentés itt is egyértelmű volt. Mrs. Hunt ivott és beszedte azokat az antidepresszánsokat, amiket az utókezeléskor kapott, majd szabályos vágásokat ejtett a kezein és elvérzett. A nyomozás során a férjet is kihallgatták, de ő egy alkalmi munkással és egy állandó alkalmazottal együtt a saját húsüzemében dolgozott a halál idején, így gyanún felül állt.
Donaghue elgondolkozott. Ez elég abszurd, de semmi nem utalt rá, hogy egy sorozatgyilkos első áldozatáról vagy áldozatairól lenne szó. Nem volt igazán egyértelmű, hogy Abigail Hayes mit keresett azon a földön de a körülmények alapján simán lehetett öngyilkosság. Persze, hogy miért, az más kérdés de ez akkor sem mutatott tovább egy szerencsétlen drámánál. Donaghue behívta a második aktát.
Caleb Perkins lelkész tavasszal halt meg egy sajnálatos balesetben. Donaghue azonnal megállapította, hogy Wilbur nem volt képben teljesen a történtekkel, mert neki papot mondott és nem lelkészt. Még ha az exzsaru nem is tudja, hogy pontosan mi is a különbség a két titulus között, tíz év rendőri munka után ez akkor is megmaradhatott volna a fejében. Donaghue elhessegette a Wilburrel kapcsolatos kifogásait és inkább az ügy irataira koncentrált.
A lelkész felesége elmondta a nyomozóknak, hogy késő este hívták a férjét, mert egy haldoklónak kellett segítenie. A lelkész tíz perccel a hívás után el is indult és a feleség nem aggódott, mert egy ilyen vigasztalás sokáig eltarthat. Hajnalban a sheriff kereste fel és közölte, hogy a férjét halálos baleset érte. Át akart kelni a síneken, hogy a haldokló házához menjen de elbotlott. Beverte a fejét, elvesztette az eszméletét és elütötte a vonat. A nyomozás megállapította, hogy a hívás rossz tréfa volt, mert akikhez a lelkésznek mennie kellett volna, nem tudtak semmiről. A híváslistáik igazolták a feltételezést.
Ez a körülmény óriási felháborodást váltott ki a közösség tagjai között. Az egyik tanú, a közösség egy tevékeny tagjának állítása szerint, sajnos nem egyedi eset volt, mert többször is előfordultak ilyen otromba viccek. Nem csak velük, hanem más közösségek és egészen más tevékenységet folytató állampolgárok kapcsán is. Ezt az állítást látszott igazolni, hogy Wyatt Hamilton sheriff, aki maga is aktívan részt vett a nyomozásban, elrendelte egy korábbi ügy újabb vizsgálatát, amikor egy másik egyház képviselőjét hasonló módon csalták el a paplakból és amíg úton volt, betörtek a házba és kifosztották a helyet. Mint kiderült, a szál vakvágány volt. Abban az ügyben nem történt haláleset. Az, ellentétben Caleb Perkins esetével, egyszerű, trükkös-betörés volt.
Ezek a körülmények utalhattak volna gyilkosságra, leginkább azért, mert a lelkész nem autóval indult el éjszaka, hanem gyalog. Ráadásul nem is az úton, hanem a házuk mögötti keskeny erdősávon át, ahol aztán át kellett mennie a vasútvonalon, majd egy szántóföldön. Viszont az áldozat felesége elmondta, hogy a férje a vacsorához megivott két pohár bort és a ház ahová hívták, alig hatszáz jard azon az útvonalon, amin a lelkész elindult. Donaghue megítélése szerint, a magyarázat elfogadható volt. Nem kívánta minősíteni senki italozási szokásait de azt mindenesetre értékelte, hogy a férfi nem ült autóba ittasan. Nem mintha ez számított volna most már.
A kórboncnoki jelentés egyértelmű volt. A fejet ért ütés miatt halt meg az áldozat. Már nem élt, amikor a vonat elütötte és derékban kettészakította, illetve levágta az egyik kezét. A boncolás során bebizonyosodott, hogy fém szilánkok vannak a fejen lévő sebben, amit megmagyarázhatott a holttest vélt pozíciója és egy, kimutathatóan a sínre került, már megalvadt vérnyom. Utóbbi kétségtelenül az áldozattól származott és az állagából a szekértő kiderítette, hogy legalább 45-60 perccel a gázolást megelőzően került oda.
Donaghue agyán hirtelen átfutott, hogy Caleb Perkins fejének elég nagy erővel kellett odacsapódnia, hogy fémszilánkok fúródjanak a bőrbe. Viszont ha így volt, akkor hogy-hogy nem csattant szét a koponya? Egyelőre félretette ezt a kérdést és olvasott tovább.
Azt, hogy a mozdonyvezető miért nem vette észre a síneken fekvő áldozatot, igazolta a helyszíni szemle. A lelkész lámpája ott volt, de az esés következtében eltört, nem világított. A fényviszonyok gyengék voltak és a vonat annál a sebességnél akkor sem tudott volna időben megállni, ha a vezető történetesen időben észleli a sínen fekvő testet.
Donaghue számára ez sem tűnt kirívónak. Ott volt persze az a hívás, amivel elcsalták otthonról a lelkészt de mivel a sheriff saját maga is vizsgálta ezt a szálat egy másik ügy kapcsán és több tanú állította, hogy voltak hasonló esetek, ezért nem volt értékelhető a nyom. Donaghue kezdte úgy érezni, hogy Tom Wilbur valóban orvosi eset. Akár paranoiás, akár alkoholbeteg vagy drogos, minden bizonnyal rémeket lát és túllihegi az eseteket. Az ő előéletével ez persze akár érthető is lenne de Donaghue azért elég morbid fordulatnak tartotta a dolgok ilyentén alakulását. Viszont ha már belekezdett, nem akart félmunkát végezni, úgyhogy behívta a negyedik aktát.
Ez már érdekesebb volt. Legalábbis a körülményeket tekintve, ugyanis itt felvetődött a gyilkosság lehetősége is. A haláleset két héttel ezelőtt történt. Az áldozat, Roger Hicks egy helyi fafeldolgozó telep vezetője volt. Többször is összetűzésbe került a törvénnyel. Hat alakalommal bírságolták meg különböző okok miatt és ült is négy hónapot csalásért. Több ügyfele tett panaszt ellene, hogy átverte őket és komoly adósságokat is felhalmozott. A halála előtti héten az egyik favágó vállalkozás tulajdonosai, két testvér, alaposan összeverték Mr. Hickset a telep udvarán. A verésnek a kiérkező rendőrök vetettek véget. Amikor járőrök kiérkeztek, a verekedő testvérek éppen azt üvöltözték, hogy megölik a sértettet. Állításuk szerint, Hicks átverte őket egy szállítmány fa árával. A következő héten Hicks meghalt.
A vizsgálat szerint ittas volt és az egyik fűrészgéppel levágta a kezét.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)