2018. augusztus 25., szombat

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket: Marilyn Miller

Köszönöm Marilyn Millernek, hogy elfogadta a felkérést, hogy mesélje el, hogyan kezdte el. Számomra mindig megtisztelő, ha sikerül egy – egy szerzőt megszólaltatnom. Marilynnek már eddig 2 könyve jelent meg és hamarosan egy harmadik egyben sorozat első kötete is fog megjelenni Ekönyvbazár oldalán, Hozzád láncolva címmel, amit izgatottan várom. Fogadjátok sok szeretettel ezt az interjút. 







1. Mesélj magadról kicsit? Mit lehet tudni rólad?

Sziasztok!
Először is köszönöm szépen a lehetőséget.
Igyekszem pár mondatban összefoglalni ki is Marilyn Miller.
Nő, feleség, anya, író.

Az írást még gyerekkoromban kezdem el, ami addig inkább csak versekből állt. Nem volt különösebb célom vele, egyszerűen csak megnyugtatott. Mindig is jól esett a lelkemnek, ha írhattam. Számomra az írás szenvedély, menedék, egy világ, ami csak az enyém. Aztán évekig nem írtam. Nem tudom miért, egyszerűen nem foglalkoztam vele. Majd mikor tragédiát tragédia követett, újra papírt ragadtam. Tombolt bennem a düh, maguk alá temettek az emberi érzések, és annak minden létező formája. Jók és rosszak egyaránt. Ekkor született meg a Keserűen édes, az első könyvem.  Ez a könyv minden tekintetben közel áll hozzám. Mert a múltam elengedéséről szól. Igen, a könyvet a saját életem ihlette. Nem volt tervben kiadás, egyszerűen csak ki akartam írni, ami bennem van. Ám néhányan biztattak, hogy érdemes lenne publikálni. Megtettem. Akkor még nem tudtam, hogy életem legjobb döntését hoztam. Elindult a lavina. Majd egy évre rá megjelent a második könyvem, a Küzdj velem. Ekkor már biztos volt, hogy megtaláltam az utam. Szerencsés vagyok, mert egyre több olvasóm, ismerősöm, barátom lett. Így a második könyvem kiadása után már tudtam, hogy nincs megállás. Menet közben megtörtént a csoda, anya lettem. Teljesen váratlanul ért a dolog, az életem újabb fordulatot vett. Született egy gyönyörű kislányom, aki készségesen hagyja, hogy írjak. Az életem kiteljesedett. Féltem, hogy hogyan lesz időm mindenre, hiszen egyszerre két álmom is teljesült. De szerencsére sikerül megosztanom a bennem lakozó két embert. Mert mikor leszáll az éj, Marilyn Miller leszek, és akkor születnek a sorok. Nappal anya, éjjel író. Így, hamarosan megjelenik a harmadik könyvem, a Hozzád láncolva, és ha minden jól megy, decemberben a befejező része is. Néha azt érzem, elfáradok. De, amikor kapom a rengeteg biztatást a drága olvasóimtól, újra és újra erőre kapok. Ők motiválnak arra, hogy erős legyek, hogy küzdjek az álmaimért, és ösztönöznek, hogy napról napra jobb legyek.



2. Miért pont Marilyn Miller az írói neved?

Nem volt eltervezett. Sokáig kerestem a megfelelő nevet. A Marilyn mindig is tetszett. Így ahhoz beugrott a Miller. Semmi tudatosság nem volt benne. De tudtam, hogy álnév mögé kell rejtőznöm. Első körben a családom, másod körben a saját magam védelme érdekében. A saját nevem hosszú, a férjezettel meg egyenesen cifra. Így ez nem volt kérdés.

3. Milyen műfajban írsz?

Romantikus-erotikus műfajban írok. Nem volt kérdés a számomra, mert alapból nagyon romantikus és szentimentális nő vagyok. Ebben teljesedek ki, ebben a műfajban érzem jól magam. Szeretem megmutatni a könyveimben az érzelmek széles skáláját. Igazi érzelmi hullámvasutat teremtek. Nem eltervezett dolog, hiszen az élet is helyen. Hol szeretünk, hol szenvedünk, hol párra találnunk, hol elhagynak minket. Az emberi érzelmekről szeretek írni, hogy kit mi hajt, mi motivál. Az erotika egy plusz fűszer a könyveimben, de az is az életünk velejárója. Nem lehet elválasztani a kettőt, úgy gondolom. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon telített ebben a műfajban a könyvpiac, hiszen sorra jönnek ki a jobbnál jobb könyvek. Viszont úgy gondolom, hogy az embereknek kell a romantika. Kell egy világ, ahová szívesen visszavonulhatnak, egy világ, ahol bárkik lehetnek...



3. Hogyan kezdted el az írói pályát?

Mint ahogy említettem, kattant az agyam, és őrült mód gépelni kezdtem. Mikor elkezdtem, nem tudtam, mibe vágok. Ez a világ teljesen idegen volt a számomra. Fogalmam sem volt, hogyan működik a kiadás, mitől lesz jó egy könyv. És itt nem pusztán a tartalomra gondolok. Felhasználói szinten használtam az Office-t és ennyi. Nem tudtam mitől lesz szép és egységes a könyv. Fogalmam sem volt merre induljak meg a kiadással. Először pályázattal kezdtem, de rájöttem, hogy semmi értelme. Így felkerestem pár kiadót, mire megtaláltam a számomra megfelelőt. Ez egy nagyon nehéz és rögös út. Több mint két éve vagyok benne, a könyv világban, saját magam taposom az utamat. Nem könnyű. Nem tudtam, hogy mit vállalok ezzel. Álmatlan éjszakákat, mindennapos küzdelmet. De nem bántam meg, mert így teljesedett ki az életem.

4. Írásod célja...

Erre egy válaszom van. Örömet okozni. Nyilván, első körben önmagam kifejezése a cél. Felszabadítani azt, ami bennem van. És ha ez örömteli pillanatokat okoz az olvasóimnak, már nyertem. Jó azt olvasni, amikor azt írják egy könyvem elolvasása után, hogy a könyvem megváltoztatta az életüket, hogy pluszt adott, hogy átértékeltek néhány dolgot. Adni akarok magamból a világnak. Hiszem, hogy néhány sor, néhány jól megcélzott mondat, sebeket tud gyógyítani. Hiszen a szavaknak épp olyan ereje van, mint a tetteknek.




5. Családod miként fogadta el, hogy ezen a pályán indultál el?

Őszintén, sehogy. Még mindig küzdök ezzel. Az elején, nem hittek bennem. Konzervatív család vagyunk, és ez a világ, mint írtam is, ismeretlen volt a számunkra. De ahogy lassan haladok előre, nos, nem sokkal jobb a helyzet. Ennek egy oka van. Szenvedélyesen maximalista vagyok. Szeretek írni, szeretem tartani az olvasóimmal a kapcsolatot. Mivel az időm ezen részét ide fordítom, ezt nyilván elveszem a családomtól. Igyekszem megtalálni az egyensúlyt, de nem könnyű. A családomat imádom, szerencsés vagyok, mert van egy szerető férjem és egy gyönyörű kislányom. Az, hogy emellett ennek a világnak a részese lehetek, megalkotja számomra a tökéletes élet illúzióját.

Köszönöm szépen Marilynnek, hogy válaszolt a feltett kérdéseimre. További sok sikert kívánok a szerzőnek és a legújabb, hamarosan megjelenő könyvének


A könyveket itt tudod beszerezni:


Szeretettel vár mindenkit Marilyn a saját szerzői csoportjában is, ahol sok - sok új részletet olvashatok a könyveiből.