Nemrégiben olvastam Sue Dylen: A római szerető c. könyved.
Nagyon tetszett és izgalmas volt számomra. Izgatottan várom a második befejező kötetet. De mielőtt megjelenne a könyv ezért készültem, egye interjúval veled. Köszönöm,
hogy elvállaltad és válaszoltál a kérdéseimre.
1. Mesélnél egy kicsit magadról? Hogyan jött az ötlet,
hogy író legyél?
Harmincnyolc éves vagyok, a
családommal Veresegyházon élünk. Van két gyermekem, egy nagylányom és egy
lassan szintén kiskamasz korba lépő fiam. A férjemmel szeretjük a kihívásokat,
így a családhoz tartozik még két kutya, egy macska, két tengeri malac és egy
szárazföldi görög teknős is.
Soha nem volt olyan ötletem, vagy
tervem, hogy író legyek. Utoljára talán általános iskolában. A magyar tanárom
újságírót akart faragni belőlem, mert imádta az esszéket, amiket írtam. Marketingkommunikáció
szakon végeztem a főiskolán, szóval még csak nem is bölcsész, hanem közgazdász
diplomám van.
De hiszek abban, hogy az utunk
mindig megtalál minket, és pontosan tudja, merre vezessen. Így az írás valahogy
befurakodott az életembe. Mindig kinevetnek, amikor azt mondom, hogy A római
szerető első ötven oldala a 105-ös buszon íródott telefonon, jobbára az
Andrássy úton, a dugóban ücsörögve – de ez az igazság. Szóval nem terveztem, csak
amióta az eszemet tudom, majd szétvetik a fejem a történetek. Egyszer az
egyiket elkezdtem leírni… Kiadni végképp nem akartam, ha nincs a barátnőm, most
is ”fiókban” lenne, a másik három elkészült regényemmel együtt.
2. Jártál már Olaszországban?
Hogyne, persze! Ha létezik
szerelem ember és földrajzi hely között, akkor Itália és én mély,
visszavonhatatlan szerelmet érzünk egymás iránt! Rómában jártam először, majd
még sokszor, mert ott vagyok igazán önmagam és teljesen gondtalan. Ma már
térkép nélkül és a kezdeti hódolattal közlekedem az olasz fővárosban. De voltam
már Toszkánában, Milánó vonzáskörzetét is bejártam. Nápolyban, Pompeiben. És
szeptemberben teljesül az egyik legnagyobb álmom, mert Salerno-Amalfi
partok-Capri túrát fogok tenni. Elárulom, ott anyagot is gyűjteni fogok a
következő könyvemhez.
3. A római szerető című regényedet valós vagy kitalált
események alapján jegyezted le?
Semmi sem valós a könyvben, az
egész egy fikció. Kizárólag a helyszínek valósak, minimális kivétellel mind
olyan, ahol én is jártam.
4. A családod miként fogadta, hogy könyvet írsz?
Azt kell, mondjam, hogy szegények
már nem nagyon lepődnek meg, ha kitalálok valami őrültséget… A gyerekeimnél még
csak-csak érthető. De fogalmam sincs, hogy a férjem hogyan bírja! Az egyik
percben még a bablevest kavargatom, a következőben pedig bedugott füllel
könyvet írok. Ő mindig jobban hisz bennem, mint én saját magamban, bármiről is
legyen szó. Én ezt fordítva biztosan nem bírnám. Pont azt szeretem benne, hogy
stabil, kiszámítható és következetes. Míg én kiszámíthatatlan vagyok, örök
álmodozó és nyughatatlan. Egyszóval elfogadta, támogatja és töretlenül, hisz bennem.
5. A második kötet után tervezel új regényt? Ha igen,
miről szól?
Augusztusban már a szerkesztő
dolgozik A római szerető második részén, utána frissen megy is nyomdába. De
készen van a harmadik regényem is, „A rosszfiú” címmel. Egy visszafogott,
alaszkai kisvárosban élő tanárnőről és egy kolumbiai drogkartell vezetőjéről
szól majd a könyv. Itt is a szerkesztés és a borító van még hátra. Az idei évbe
sajnos már biztosan nem fog beleférni, az idő szűke miatt.
6. Mivel tudod inspirálni magad, hogy jobb történetet írj?
Próbálok úgy élni, hogy élvezzem
az életet, és ne csak túléljem. Hogy ez mennyire inspirál, vagy támogat az
írásban, nem tudom. Azt hiszem a legnagyobb motiváció a visszacsatolás. Amikor
az éjszaka közepén üzenetet kapok az egyik olvasómtól, mert végzett a
könyvemmel, és meg akarja írni, hogy mennyire tetszett neki. Az olvasók
véleménye és szimpátiája mindennél többet jelent.
7. Van kedvenc íród, könyved?
Nem igen tudnék választani. Anyu
is imádott olvasni, nekem sem volt nagyon más választásom, mint követni őt. Az
a gyerek voltam, aki tényleg kiolvasta az összes kötelező olvasmányt, egyetlen
kivétel az Odüsszeia volt. Talán legnagyobb hatással Az aranyember volt rám. A
kis herceg is iszonyúan mellbevágott, amikor felnőttként, a gyerekeknek olvastam
újra. De volt Robin Cook, Agatha Christie, Szilvási Lajos, Vavyan Fable
korszakom, ilyenkor falom egy-egy író könyveit. Mostanában kortárs írós
korszakom van, rengeteg zseniális könyvet olvastam a „sorstársaimtól”.
8. A történeteidben van kedvenc jeleneted?
Nem jellemző, mindig kritikus
szemmel olvasom, amit leírtam. De A római szerető teljes egészében különleges
számomra, hiszen az első volt, és ez a pozíciója ugye mindig meg fog maradni.
De A rosszfiúban is van sok, számomra kedves rész, a férjem szerint pedig az a
legjobb, amit eddig írtam, mert ő már előolvasó volt természetesen.
9. Melyik jelenetet volt a legnehezebb megírnod?
Több ilyen is volt. Amy elrablását
(A római szeretőből) teljes egészében láttam magam előtt, az egyik legnagyobb
félelmem, ahogy a legtöbb szülőnek. Remegett a kezem írás közben. A rosszfiúban
meg kellett „ölnöm” az egyik számomra kedves szereplőt, őt megsirattam. Sok
olyan részlet van, amelyek érzelmi zűrzavart okoztak bennem.
10. Mit üzennél a kezdő szerzőknek?
Én? Nem hiszem, hogy ott tartok,
ahol tanácsokat kellene osztogatnom. Talán tíz év múlva, pár tízezer eladott
példányszám után! Hiszem, hogy aki írni szeretne, mert örömet okoz neki,
esteleg a környezetének is, az írjon. Mindegy, mi lesz belőle. Számomra kizárólag
az írás iránti szeretet és alázat a járható út. Önmagunkat és mindent beleadva kell
végezni a munkát. Azt, hogy ez mire elég, kizárólag az olvasó döntheti el!
Még egyszer köszönöm Sue Dylen
szerzőnek.
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
