K. D. Niki: A sors hullámain (Beleolvasó)

Megint hoztam K. D. Niki: A sors hullámain c. könyvből 1. fejezetből egy kis részletet belőle. Legközelebb a 2.fejezetből hozok majd . Addig is jó olvasást.

K.D. Niki: A sors hullámain

Tartalom

Együtt ​lehet élni a múlt árnyaival? Lehet-e egyszer boldog az, akit egész életében keserűség és megvetés vett körül? Mit teszel, ha az égiek összesúgnak a hátad mögött? 
Linett a nagyszüleinél nevelkedik, akik őt okolják a családot ért tragédiákért, ezért kegyetlenül bánnak vele. Egyetlen támasza a szomszéd fiú, Brad, aki mindenben mellette áll, és elválaszthatatlan szövetségese lesz a lánynak, de mégsem ő az, aki igazán boldoggá teheti. 
Egy nap felbukkan Gabe, a nyers és faragatlan fiatalember, és a fejébe veszi, hogy elcsábítja a gyönyörű, de zárkózott Linettet. Kettejük kapcsolata viharosan indul, de hiába küzdenek, végül be kell látniuk, a szerelem magával ragadta őket, bármennyire is tiltakoztak az érzés ellen. 
A sors néha kegyetlen és ott rúg az emberbe, ahol csak tud. Linettet súlyos múltbéli titkok nyomasztják, Gabe pedig külföldre készül, hogy segítsen édesanyján, és ez véget vethet közös jövőjüknek. 

Részlet a könyvből

Szerző engedélyével

– Hagyj békén! – mordultam rá, de ő továbbra is csak mosolygott, aztán egy gyors mozdulattal mellém ült.

– Miért nem játszol velünk?

– Én csak egyedül szeretnék lenni. Olyan nagy kérés ez? – fakadtam ki, és a térdemre hajtottam a fejem.

A kezem és a gyomrom remegett, miközben Brad tovább beszélt. Egyfolytában kérdezősködött, de semmire sem válaszoltam neki, úgy tettem, mintha nem is hallanám őt, mert azt reméltem, hogy egy idő után megunja az egyoldalú beszélgetést, és abbahagyja a faggatózást.

Hirtelen feltámadt a szél, a fák úgy hajlongtak, akár a balerinák, de őt nem zavarta a hideg levegő, egyfolytában csak beszélt, beszélt, megállás nélkül, amivel teljesen kikészített.

Az istenit, hallgattassa már el valaki!

A fatörzsének döntöttem a fejem, és igyekeztem elmerülni a gondolataimban, hogy kizárjam a hangját.

– Unatkozom, beszélgess velem! – kérte gyengéden.

– Nem akarok. Hagyj békén! – emeltem meg a hangom, de nem értem el vele semmit, mert továbbra sem fogta be a száját. Kis idő elteltével felpattant mellőlem, és végre hazaindult.

Lassan, én is visszatértem a házba. Megkérdeztem, segíthetek-e valamiben, de csak egy: „Semmiben, húzz a szobádba!” választ kaptam, aminek rögtön eleget is tettem.

Az egész hetem úgy telt el, hogy a fiú a sarkamban loholt. Minden áldott nap megkeresett a fa mögött, ahol rejtőzködtem és próbált társalogni velem. Egy percre sem tágított, pedig minden adandó alkalommal elutasítottam a közeledését.

***

Gyorsan teltek el a napok.

Igyekeztem helytállni, mindent a legjobban csinálni, kedves lenni, de nagyon nehéz volt ennek a tisztaságmániás családnak – a családomnak – megfelelni. Napközben a házimunka, és az udvar rendbetartása töltötte ki az időmet, de esténként kiültem a fa alá, és akaratlanul is azon elmélkedtem, amit el kellett volna felednem. Éppen kicsordult a könnyem, amikor megjelent mellettem Brad, és egy zsebkendőt nyújtott felém.

– Ne sírj! – nézett rám szánakozó pillantással és próbált a vállaimnál fogva átölelni, de eltoltam magamtól. – Mondd el, mi a baj! – kérte lágy hangon.

– Menj el! Kérlek – nyöszörögtem kétségbeesetten, miközben letöröltem a könnycseppeket az arcomról.

– Hagyd, hogy segítsek! Történt valami? – szinte könyörgött, hogy beszéljek.

– Nem történt semmi – suttogtam.

Felhúzta a szemöldökét, és hevesen rázta a fejét. Kis ideig még ott álldogált, és kitartóan várta, hogy beszéljek, de eszembe sem volt elmondani neki, hogy mi bánt.

– Rendben, akkor szia! – törte meg a némaságot, és bár erre vártam, összerezzentem szomorú hangja hallatán.

– Szia – köszöntem el tőle csendesen, miközben figyeltem lassan távolodó alakját. Pár lépés után visszafordult és keservesen rám pillantott.

– Ha megnyugodtál, és el szeretnéd mondani, miről van szó, rám bármikor számíthatsz – ajánlotta fel. – Most hazamegyek, hagylak pihenni.

– Köszönöm – suttogtam hálásan.

Feltápászkodtam a földről. Szédültem. Annyira fájt a fejem, hogy alig láttam, egyszerűen túl sok volt ez nekem. A kimerültség, a lelki trauma, Brad kedvessége...

A szobámba érve azonnal lefeküdtem. Enyhült a fejfájásom, de a mellkasomat és gyomromat összefacsaró görcs nem akart szűnni. Az volt a legnyomorultabb érzés, hogy nem tudtam kitörölni a mocskot, ami a múltamból kísértett, és beszélni sem tudtam róla senkinek.

Emilyt eltiltották tőlem a nagyszüleink, mert abban a hitben voltak, hogy rossz útra viszem, pedig benne talán meg tudtam volna bízni, és feltárhattam volna előtte azt, ami minden napomat végigkísérte. Azt, ami egy pillanatra sem hagyott nyugodtan lélegezni.

A könyvet itt tudod megvenni: 

K. D. Niki Szerző oldalán