2018. június 13., szerda

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket: Halasi Miklós

Újabb hét, újabb szerző fog nekünk mesélni kicsit magáról. Hogyan kezdte az írói pályát, mennyire volt nehéz. Külön öröm, hogy Halasi Miklós elvállalta a felkérésemet, hogy írjon kicsit magáról. Jelenleg a Krisztin című könyve van meg nekem. Hamarosan neki is állok majd elolvasni. S ráadásul volt szerencsém személyesen is találkozni a szerzővel. Nagyon kedves és barátságos. Tehát, aki szeretne szerzőtől dedikált könyvet kérni, nyugodtan menjetek hozzá.
Így nem maradt más tehát, minthogy fogadjátok szeretettel Halasi Miklós szerző bemutatkozását!

Halasi Miklós



A nevem

A becsületes nevem Halasi Miklós, de az évek során többféle becenevet és álnevet kaptam a kedves ismerősöktől. Ezek közül a Mykee és a Mike Menders lett az ismertebb. Valójában az utóbbiból lett az előbbi, ugyanis a Mike nevet sokan sokféleképp mondták, és volt, aki májkinak ejtette. Hiába próbálkoztam javítani az illető kiejtését, végül nem küzdöttem a sorssal, és inkább „angolosítottam”. Mykee álnéven írtam a páros történeteimet, míg a Mike Menders név először a Krisztin című könyvemen jelent meg. A versesköteten a saját nevem szerepel.

A kezdetek

Még tizenéves koromban, 13 évesen kezdtem saját történeteket írni. Nagy hatással voltak rám annak idején Nemere István könyvei, ezért egy rajongói folytatást képzeltem az egyik regényéhez. Végül nem fejeztem be ezt a történetet, ellenben kedvet kaptam a rövidebb, felnőtteknek szóló írásokhoz. Természetesen ezeket nem a nyilvánosságnak szántam, csupán néhány osztálytársamnak mutattam meg, akik pironkodva adták vissza, rövid véleménnyel summázva: „Tetszett!”
Néhány évig a romantikus világban kalandoztam: egy kötetre való verset írtam húsz éves korom előtt. Végül mégis az erotika bugyraiban kötöttem ki: a Sukitore weboldalt 2007-ben indítottam, ahol vagy száz történetben vehettem részt társszerzőként. 2014 után a felnőtt irodalomról a rövid novellák felé fordultam, így jöttek létre az Egyperces történetek, illetve a pikánsabb Szexpercek.

Az íróságom célja

A célom egyértelmű: a szórakoztatás. Legyen az szívbe markoló vagy nevettető, kalandos vagy romantikus. A Sukitore létrehozásánál kifejezetten az volt a célunk, hogy bebizonyítsuk az olvasóknak: nem csak a szélsőséges vagy a többségnek épp szokatlan együttlétek (például a BDSM) lehetnek érdekesek, hanem a hétköznapi kalandok is. A történeteket mindennapi emberek írták, melyek egyes esetekben sokkal izgalmasabbak, mintha valami zárt világról fantáziálnánk. Az egyénileg írt sztorijaimban elsősorban az érzelmek csatáját, a nő és a férfi viszonyait helyezem előtérbe, hiszen nincs szórakoztatóbb egy romantikus adok-kapoknál.

Az íróságom oka

Szeretek írni. A fejemben vagy a telefonomban számtalan izgalmas és csavaros szituáció került feljegyzésre, melyeket előbb gépbe, majd papírra kellene vetni. Szeretek élményeket adni, mert hiszem, hogy ezek formálnak minket emberré. Ha bárki életének csak egy kis részében ott lehetek, akkor az már örömmel tölt el. Ehhez a legjobb út az írás, amely könyv formájában sokak sorsára hatással lehet.

Kiadott könyveim

Sukitore - Az első könyv



Sukitore – Szabadon



Sukitore - Bosszú az éjszakában



Sukitore - Hogy történhetett



Halasi Miklós – Verseim



Lilith M. Abbey, Mike Menders – Krisztin



Készülőben lévő könyveim

Konkrét címekkel még nem szolgálhatok, de több tervem is van, melyek Krisztin sikerétől függően kerülnek megvalósításra, vagy maradnak a fiókban:
- a Hangulatkeringő című, négy „könyvből” álló sorozat, melynek az első két részét (Házinyuszi és Hullámvasúton) már lezártam, a harmadik (Hercegnő) készülőben van.
- a Bosszú az éjszakábant, valamint annak a folytatását, A birtok urát újraszerkeszteném, melyeket összefűzve, egy kötetben jelentetnék meg
- egy Sukitore antológia a legjobb történetekből (kizárólag ebookban jelenne meg, és ingyenes lenne)
- Egypercesek és Szexpercek összeállítás, mert lassan összejön egy vékonyabb könyvre való mennyiség ezekből a novellákból.

Amit még rólam tudni érdemes

Szeretem a kalandos történeteket, Rejtő regényeit, a férfi és női civódásokat, játékokat. A pillanat momentumát, a szituáció helyzetét. A szójátékaim sokszor fárasztók, mert agyban kell összerakni és megérteni, hogy éppen utalok valamire vagy csak épp kifacsartam az adott mondatot. Élvezem, mert így sokszor rejtett utalásokat, információkat is adhatok. A cselekmények középpontjába szívesebben helyezem a személyeket, mint magát a történetet, a környezet inkább csak egy kulissza, mely zamatot ad, vagy épp becsomagolja a szituációt, sokszor kisegíti a szereplőket. A novelláim, regényeim végén általában van egy váratlan csavar, ami az egész történetet más szemszögbe helyezi. Igyekszem hepiendet hozni az olvasóim számára. Aki mégis búskomorságra vágyna, annak a verseskötetem ajánlom tiszta szívvel.



A könyveket a Halasi Miklós Szerző oldalán illetve Google Play-en is megvásárolhatóak.