Interjú Bíró Szabolcs regényíróval

Pár hete írtam Bíró Szabolcs regényírónak, hogy szeretnék interjút készíteni. Álmomban sem gondoltam, hogy sikerülni fog, válaszolt a feltett kérdéseimre, amit nemsokára meg is osztom veletek. A regényírótól már három regényét sikerült elolvasnom és azt kell, mondjam számomra ez a legjobb történelmi regény. Még hozzá magyar történelmi regény. Szívből ajánlom nektek Bíró Szabolcs történelmi regényeit.

Interjú Bíró Szabolcs regényíróval

Kedves Szabolcs, kérem, mesélne magáról, mit tudhatunk mi olvasók?

Röviden nagyjából annyit, amennyit a könyveim fülszövegében is elárulok magamról: 1988-ban születtem a felvidéki Dunaszerdahelyen, tizenhat évesen kezdtem szerteágazó kulturális tevékenységbe. Regényíróként 2007-ben debütáltam, akkor még álnéven. 2010 óta kizárólag polgári nevemen publikálok, fő témámnak a középkort és a magyar történelmet tekintem, de időnként más témák felé is kacsingatok (jó példa erre az Elveszett csillagok c. ifjúsági kalandregényem). Az írás mellett tizenegy éven keresztül aktívan énekeltem, elsősorban a Csak Van rockzenekar tagjaként. 2011-ben jött létre egyéni vállalkozásom, mely által a könyvkiadói és rendezvényszervezői munkába is belekóstolhattam. 2014-ben többedmagammal megalapítottam a Csallóközi Anjou Károly Bandérium névre keresztelt hagyományőrző közösséget, ez sokat segített az Anjouk világának megteremtésében. Szerető férj és büszke apa vagyok, aki kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer. 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütöttek, 2017 nyarán pedig a tiszteletbeli „Eger Kulturális Nagykövete” címmel jutalmaztak.

Hogyan kezdődött el az Anjouk-sorozat?

A Non nobis Domine című történelmi nagyregényemmel, amit eredetileg négy évig írtam, és mire a végére értem, már tudtam, hogy végérvényesen beleszerettem a magyar Anjou-korba, sorozatot akarok belőle írni. A Non nobis Domine ugyanakkor A rettenthetetlen és a Mennyei királyság című filmekkel, az Egri csillagokkal és a gyerekkori vártúrákkal kezdődött, tehát messzire nyúlik vissza a történet.

A történelmi regényeiből mennyi valós, mennyi fantázia?

Szerintem ezt így nem lehet megmondani. A történelem adja az alapokat és a fűszerezést, egy regényben viszont óhatatlanul ott a (részben vagy egészen) fiktív cselekmény, illetve a kitalált karakterek. Ha belegondolunk, a történelmi szereplőkben is jó adag fantázia van, hiszen életre kell őket kelteni, beszélniük, cselekedniük, érezniük, létezniük kell a lapokon – ezt pedig a puszta életrajzi adataik felhasználása nem teszi lehetővé. Ebből a szempontból a történelmi regény egy rendkívül érdekes, már-már tudathasadásos műfaj, amelyben gyakran szétválaszthatatlanul keverednek a tények a fikcióval, a tudományos alapok a fantázia szüleményeivel. Én lelkiismeretes történelmiregény-írónak vallom magam, minden könyvemre igyekszem jól felkészülni, de egy regény az mégiscsak regény: a mese nélkül nem működne.

Eddig hány könyve jelent meg, és mely témában íródtak?

Korán és meglehetősen önfejűen kezdtem publikálni, így az eddig megjelent huszonegy könyvemnek több mint a fele kísérletezés, útkeresés végterméke. Eleinte írtam krimit, bűnregényt, lélektani drámát, művészettörténeti kalandregényt, útinaplót, rock (kis) regényt, zsebkönyvet, szabadon csapongtam a műfajok között. Végül a történelmi regényben találtam meg önmagam, ebben a műfajban eddig hat nagyregényem jelent meg – legutóbb épp az Anjouk ötödik része, az Ötvenezer lándzsa.

Hány kötetesre tervezi az Anjouk-sorozatot, és milyen változás lesz benne?

Az Anjouk összesen tizenöt részből áll majd, a sorozat utolsó kötetét 2026 tavaszán szeretném publikálni. A tizenöt rész bizonyos értelemben (főleg dramaturgiai szempontból) öt trilógiára is felosztható: az első három rész volt Bátor Attila bosszútrilógiája, jelenleg az Arany Visegrád-trilógia záró kötetén dolgozom. Az utolsó kilenc rész tehát egyben három trilógia is lesz, melyben Nagy Lajos korát dolgozom fel, egészen az Anjou-kor alkonyáig. A kérdés második felét nem teljesen értem. A sorozat csaknem egy teljes évszázad történetét dolgozza fel, annyi változás történik tehát benne, hogy azt képtelenség lenne ilyen rövid terjedelemben felsorolni.

Nemrégiben elolvastam a Non Nobis Domine c. könyvét és az Anjouk-sorozat első két részét. Őszintén azt gondolom, hogy örülnék, ha iskolákban kötelezővé tennék a könyveit. Mit gondol erről?

Őszinte leszek: nem örülnék neki, mivel a kötelező olvasmányok intézményével cseppet sem értek egyet. Semmivel nem tudok azonosulni, ami kötelező, így történhetett meg, hogy középiskolásként dacból nem olvastam el semmit, amire ezt a jelzőt aggatták, olvastam viszont egy csomó mást, amit a saját ízlésem és aktuális hangulatom alapján választottam ki. Ez a karót nyelt, begyöpösödött módszer viszont egy csomó kortársamat elriasztotta az olvasástól is, úgy általában. Ha már itt tartunk, szerintem az irodalmat is tévesen oktatják az iskolában, hiszen a diákok valójában nem irodalmat, hanem irodalomtörténetet tanulnak. A különbség óriási: az órán tulajdonképpen a szerzők életrajzi adatait magoljuk be, ami sok esetben egyáltalán nem releváns. Az ajánlott olvasmány már egészen más tészta, ezt szerencsére egyre több tanár ismeri fel, és a szigorú kerettanterven kívül igyekszik valóban olvasásra nevelni a diákjait. Vannak könyveim, amelyek így kerültek egyes tanulók kezébe, és így valóban értő közönségre találtak. Ezt sokkal inkább tudom pártolni, mint a kötelezőket.

Szokott olvasni, és ha igen, mit? Van kedvenc könyve esetleg?

Szerintem minden írónak kutyakötelessége olvasni – sokat és sokfélét. Így teszek én is, szabadidőmben (és bevallom, sokszor a munkaidőmben is) igyekszem sokat olvasni. Számos kedvencem van, magyar és külföldi szerzők egyaránt, nem tudnék közülük egyet kiemelni, könyvet meg pláne nem. Szeretem Umberto Ecót a mélysége miatt, Gárdonyi Gézát az egyedisége és egyénisége miatt, Robert Merle-t a zsenialitása miatt, Fonyódi Tibort, Bán Mórt, Szélesi Sándort, Benyák Zoltánt az egyéni hangjuk miatt, Philip K. Dicket a víziói miatt. Legújabb felfedezettem Stephen King, nálam ő egy késői szerelem, de szerelem a javából. A szórakoztató szépirodalom mellett pedig természetesen folyamatosan olvasom, dolgozom fel a középkorral foglalkozó szakirodalmat is.

Mit gondol, hol lesz 5 vagy 10 év múlva? Ugyanúgy írna történelmi regényeket?

Nagyon remélem, hogy ugyanitt, a kisudvarnoki dolgozószobámban, esetleg pár kilóval könnyebben, de ugyanilyen boldogan és elégedetten, mint most. Mivel az Anjouk-sorozat még eleve nyolc évig ellát munkával, és egyéb történelmi regényötleteim is vannak, igen, mindenképpen azt mondom, hogy tíz, sőt húsz év múlva is fogok még ebben a zsánerben alkotni.

Családja mit szól ahhoz, hogy ír, író lett?

Édesanyámék gyerekkorom óta látták, hogy ez alapbeállítás nálam, egyedül talán az okozhatott nekik némi meglepetést, amikor elhatároztam, hogy nem csak hobbiszinten akarom csinálni, hanem ez lesz a hivatásom is. Amikor a feleségemet megismertem, már a nyolcadik könyvemet írtam, és a fiam is ebbe született bele. Lehet, hogy nem egy szokványos életpálya az enyém, de nálunk ez lett a normális.

Mit üzen az olvasóinak?

Egyetlen, rendkívül fontos szót: olvassanak!

Köszönöm szépen Bíró Szabolcs regényírónak, hogy válaszolt a kérdéseimre. 

A szerző könyveit itt tudjátok megvenni Athenaeum Kiadó oldalán illetve Bíró Szabolcs - székirodalom oldalán is megtalálhatjátok.