2018. június 14., csütörtök

Interjú Egri Zsanna szerzővel

Köszönöm Egri Zsanna szerzőnek, hogy válaszolt a feltett kérdéseimre. Nemrégiben volt szerencsém elolvasni az általa írt könyvet az Egy milliomos bőrében címmel. Amit hamarosan újabb három könyvet fogok olvasni. Zsanna történeteit már régóta ismerem, hogy Romantikus / Erotikus könyvek kedvelői csoport oszlopos tagja és jó néhány történettel meglepett már. Ezért szívből ajánlom nektek az interjút és persze Egri Zsanna könyveit. 




1. Kérlek, mesélj kicsit magadról. Hogyan jött az életedben az írás?

Magamról igazán sok mesélnivaló nincs, átlagos ember vagyok, talán ezért is szeretek olyan nem hétköznapi történeteket írni, amelyek egzotikus helyekre, idegen kultúrákba visznek el, és különleges emberekkel ismerkedhetnek meg az olvasóim.
Soha nem készültem írónak, és nagyon untam, hogy irodalomórán mindig az én fogalmazásom olvassák fel. Majd tizenhárom évesen megismertem egy tizenöt éves fiút, akivel verseket írtunk egymásnak. A versekből házasság lett, és pár év múlva egy kislánnyal bővült a családom. A lányomnak kezdtem el meséket kitalálni, és csak nevettem, amikor a férjem azt mondta, könyvet kellene írnom.
Úgy nyolc évvel ezelőtt a lányom indított el az íróvá válás útján, és a férjem volt, aki maximálisan támogatott benne. Sajnos, ő már nem élt, amikor az első könyvem megjelent.


2.  Jó néhány romantikus könyvet írtál már, van e-könyvként és papíralapon is. Véleményed szerint az olvasók melyiket szeretik jobban?

Először is tisztázzuk, én nem szerelmes regényeket írok (kivéve egyet). Elsősorban kalandregény író vagyok.
A könyveim többsége kapható nyomtatott könyvben is, de úgy gondolom, inkább az e-könyv az amelyiket az olvasóim jobban szeretnek.
Azt se felejtsük el, hogy a nyomtatott könyv előállítása igen költséges, különösen, ha már több könyve van az embernek. Igyekszem, hogy mindig legyen készleten, bár az Ördög lánya mindig kicselez, abból sosem tudom kiszámolni, mennyi kellene.

3. A történeteid igen érdekesek, és izgalmas helyeken játszódik. Miért pont ezeket, a helyeket jelölted történeted helyszíneinek?

Ez egy igen nehéz kérdés, mert nem tudom. Egyszer csak kitalálok egy történetet, és az hozza magával a helyszínt. Vagy megesik, hogy újabb szereplő kerül be a sztoriba. Ilyen volt például a Meghívó nászútra című könyvben a tanzániai Minkah, akire arab országban találtak a főszereplőim, és miatta több mint kétezer kilométeres kerülőt kellett tenniük. 
Bár, ezek az „utazások” igencsak megnehezítik a történet megírását, mert amit leírok, annak valósnak kell lennie. Így például az Ördög lánya megírásánál még a Koránt is meg kellett ismernem (igaz csak kis részét). De, nagyon tetszett a mexikói Dia de los Muertos (hallottak napja), izgalmas téma volt a ma is létező tengeri kalózkodás, és ehhez hasonló érdekességek. Egy egzotikus ország mindig különleges élmény, még akkor is, ha sosem jártam ott.


4.. Jelenleg hány könyved van, illetve most írsz-e valami izgalmasat?

Tíz könyvem van, de csak kilenc van forgalomban, mert eggyel elégedetlen vagyok, és teljesen át akarom írni. Most egy füzetsorozaton dolgozunk, ami terveink szerint ingyenes lesz, oda készülök egy rövid történettel. Konkrét könyvet jelenleg nem írok, de ez csak átmeneti állapot, mert lehet, már holnap elkezdek írni. Sok történet van a fejemben, de csak olyanba kezdek, ami egyedi. Nem szeretem az átlagos történeteket, ha már az elején kitalálható a végkifejlet... Csavaros fantáziával áldott meg az ég, és ezt az adottságomat szeretem kihasználni.


5. Úgy tudom nem csak író vagy, hanem kiadóként is működsz. Mesélnél erről?

Egyszerű a történet. Amikor elkezdtem foglalkozni a saját könyveim kiadásával, webáruház létrehozásával, úgy gondoltam, miért ne adhatnám ki másét is. Nem tudok, és nem is akarok a nagy kiadókkal versenyezni, csak írótársaim könyveit is eljutatni az olvasókhoz. Én úgy gondolom, inkább baráti viszonyban vagyunk, nem kiadó-szerző kapcsolatban, és tök jó, hogy nem vagyok egyedül.

6.  Hány szerződ vannak és ők milyen témában, írnak?

Hatan vagyunk, és különböző műfajban írunk.  Erotikustól kezdve krimi, sci-fi, kalandregény, valamint thrillerünk is van, és természetesen a romantika.

7.Van kedvenc könyved, íród?

Nincs. Ha jó a könyv, teljesen mindegy ki írta.

8.Mit üzennél kezdő íróknak, és olvasóknak?

Nagyon nehéz jó tanácsot adni a kezdő íróknak. Én is voltam kezdő, tele nagy tervekkel, önbizalommal, és jöttek a kritikák... Rosszak és jók. Meg kellett találnom az építő jellegű véleményeket, és rá kellett jönnöm, tanulnom kell. Sokat! Mai napig igyekszem fejlődni, jobb könyveket írni.
Tehát azt kell mondanom a kezdőknek, elsőre ne bízzák el magukat, de ne is adják fel az első pofon után. Egyáltalán nem könnyű írónak lenni, keményen kell dolgozni, mert a siker csak keveseknek pottyan azonnal az ölébe.
Mit üzennék az olvasóknak? Ne csak a külföldi írókat olvassák, hiszen nagyon sok jó magyar író van.
Ja, és Egri Zsannát se felejtsék ki! 
Köszönöm a lehetőséget!

A kérdések összeállításában, Pénzes Alíz az Olvassuk együtt bloggere segített nekem.