2019. szeptember 9., hétfő

Beleolvasó: Jud Meyrin: A múlt bűnei

Jud Meyrin: A múlt bűnei c. könyvből hoztam nektek egy kis beleolvasót. Egy kis részletet fogok megosztani nektek és hetente fog kikerülni a blogra egy kis részlet. A múlt bűnei idén nyáron jelent meg és nagy sikerrel debütált, szerencsésnek mondhatom, hogy én elolvashattam a könyvet. Szívből tudom nektek ajánlani, aki szereti a romantikus / krimi műfajt. 
Íme egy kis részlet a történetből:

Részlet
Jud Meyrin: A múlt bűnei 



Prológus

Tíz évvel korábban

A zivatar, amit az újságok később az „évszázad vihara”-ként emlegettek, váratlan erővel csapott le a tóban fürdőző társaságra. Az erős szél kidöntött egy korhadásnak indult fát, az nekicsapódott a kávéház teraszának, és hatalmas robajlással összeroppantotta a tetőt. A lámpák pislákolni kezdtek, majd elsötétült minden. A csillagok rég eltűntek a sötét felhők felett, és a korábban békés tó hullámai a parti fövenyt csapkodták; a kis csapat pánikolva menekült.
Csak később, a vihar elvonulása után derült ki, hogy eggyel kevesebben vannak – Jamesnek nyoma veszett. Hiába loholtak fel-alá a megtépázott strandon a nevét kiabálva, hiába lestek be minden lehetséges búvóhelyre, nem találták. 
Később aztán a rendőrség vette át a keresést. Átfésülték a partot, a közeli erdőt, a tavat, de ők sem akadtak a nyomára.
Soha többé nem látta senki.

1.

Fanny az ébresztőóra sípolására ébredt. Megkönnyebbült, hogy elszabadulhat ködös álmától, amiben sűrű, sötétzöld aljnövényzetben menekült – hogy ki elől, arra már nem emlékezett. Kint még alig világosodott, de Fanny nem bánta a hajnali ébredéseket, se a kora reggeli sütés-főzést. Lendületes mozdulatokkal keverte össze a Viktória-torta piskótáját, aztán következett a spenótos és kolbászos quiche. A spenót a kertjében termett, a kolbászt pedig, ami puha és kellemesen fűszeres volt, egy helyi gazdától szerezte be. Amíg arra várt, hogy minden megsüljön, elővette a kamrából az előző nap kisütött kekszeket: a hosszúkás, skót vajasat és a kerek gyömbéreseket.
Nyolcra mindent tálcákra és ételhordókba pakolt, és még arra is jutott ideje, hogy lezuhanyozzon. Alig pillantott bele a tükörbe, míg néhány hatékony mozdulattal átfésülte hosszú, vörös haját. Magára kapott egy farmert és egy pólót, kirámolt a kocsija hűtött csomagterébe, majd útnak indult.
A kávézó, ahová naponta szállított ételt, Ivybridge főutcáján állt. Az utca ódon hangulatot árasztott apró, borostyán futtatta házaival, és a kávézó tökéletesen beleillett a képbe. Ugyanolyan kicsi és ódivatú volt, mint a többi ház, egyedül az utcafronton kialakított terasz tűnt ki a képből a modernségével, de Kate, a tulajdonos, ügyes kézzel rendezte be. A csak leheletnyit ütött-kopottnak tűnő székek és asztalkák kényelmesek voltak, a rózsa- és szőlőlugasok pedig kellemes árnyékot adtak.
Fanny leparkolt a kávézó mellett, és beengedte magát a pótkulcsával. Elkezdte bepakolni a pultba az ételeket, és már majdnem végzett, mire Kate befutott. Molett nő volt, széles, kifejező vonalú szájjal, és állandóan röpködő kezekkel. Egyetlen mozdulattal kibújt kardigánjából, és gyorsan bekapcsolta a kávéfőzőt.
– Alig tudtam Markot kipaterolni az ágyból, jól el is késtünk az óvodából. Még egy kávéra sem volt időm – hadarta. – Te kérsz egy teát?
– Igen, köszi.
Kate elkészítette az italokat, leült az egyik székre, és elégedetten sóhajtva kortyolt bele a kávéjába. Fanny belelógatott egy Earl Grey filtert a forró vízbe, aztán tejszínt és egy kanál cukrot tett bele. Kate gyakran húzta azzal, hogy csak az anyját akarja bosszantani a teázással. Fanny anyja ugyanis New Yorkban született, és hiába élt több mint harminc éve Angliában, a helyi tradíciókkal még mindig az őrületbe lehetett kergetni. Fanny már nem is tudta, hogy annak idején azért kezdett el teát inni, mert ízlett neki, vagy azért, hogy az anyját idegesítse. Mindenesetre már jó ideje nem tudta elképzelni tea nélkül a napjait, ahogy a kapcsolatát se az anyjával a megszokott hullámhegyek és hullámvölgyek nélkül.
– Milyen volt a vasárnapi ebéd? – érdeklődött Kate. – Anyád most épp kivel akart összeboronálni?
– Ezúttal senkivel, meg is lepődtem. 
– Pedig az a múltkori fickó nem is volt olyan rossz – vigyorgott Kate.
– Melyik? Apám üzletfele, aki kopaszodott, és közelebb állt az ötvenhez, mint a negyvenhez? Vagy az a szerencsétlen flótás, akit már nem is emlékszem, hol szedett össze az anyám, de az biztos, hogy nagyon nem akart ott lenni a szüleim ebédjén.


Ha tetszet a részlet a könyvet, itt tudjátok beszerezni:

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.