2019. szeptember 10., kedd

Böszörményi Gyula: Beretva és tőr (Ambrózy báró esetei 2, 5)

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Könyvmolyképző Kiadónak és Böszörményi Gyula Írónak, hogy elolvashattam Beretva és tőr 2, 5 kis regényét. Egyre jobban kezdem megkedvelni a történeteit, sőt inkább kedvencemmé avatom. Ki gondolta volna, hogy ez a történet számomra felüdülést jelent.


Böszörményi Gyula:
Beretva és tőr
(Ambrózy báró esetei 2, 5)



Tartalom:

1900 ​verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját látja vendégül. Muzaffer ed-din Qajar egész udvartartásával utazgat Európában, két marokkal szórva a pénzt és a kitüntetéseket. A magyar fővárosban négy kellemes napot szándékozik tölteni, amiről a sajtó részletesen be is számol, ám még a szemfüles firkászok sem találnak magyarázatot néhány érthetetlen történésre.
Vajon a perzsa uralkodó Budapestre érkezvén miért azt tartja a legsürgetőbbnek, hogy fehérneműt vásároljon? Mi oka lemondani első napján szinte minden programját, és elzárkózni attól, hogy az ország legfőbb méltóságaival találkozzék? Rudnay Béla rendőrfőkapitány vajon miért zárja le légmentesen a Hungária nagyszállót, ahol a sah és kísérete lakik, és mi lehet a magyarázata annak, hogy a személyzet kísértetjárásról pusmog?
Mikor Vámbéry Ármin, a híres Kelet-kutató és Ambrózy Richárd báró is a szállodába siet, már mindenki sejtheti, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak – pedig Hangay Mili kisasszony még csak eztán érkezik!

Véleményem
5/5

Ahogy befejeztem az A Rudnay - gyilkosságok c. könyvét olyan üresség támadt bennem, hiányzott Mili és a báró. Még jó, hogy a 2,5 kis könyvecske itt volt velem. Kicsit enyhítette a hiányukat.
Nem mondom, Mili most sem tagadta meg önmagát. Ha a báró nem viszi magával, majd megy magától. Kedvenc jelenetem, amikor belépett a szobába, ahol épp kihallgatás folyt Perzsia uralkodójával.Mindenki ledermedt, különösképpen báró.. Na ő aztán nem örült a látványnak. Ah.. Mikor nem örült Milinek? 
Amilyen kicsike ez a könyvecske, annyi izgalom és fordulat volt benne. Nem hiányzik a jó megszokott gyilkosság, merénylet és rejtély sem. Visszaköszön Rudnay rendőrfőkapitány is tiszteletét tette.
Hiába élveztem a kötetet, még így is hiányoztak. Alig várom, hogy folytathassam Mili és Ambrózy báró történetét.
Másik legjobb jelenet a legvégén volt. Amikor is Ambrózy báró mindenkit összehív és elkezdi a maga kis játékát.
Mindenesetre ezt a kis kötetet is szerettem olvasni. Pár óra alatt, kényelmesen kiolvasható.
Nagyon ajánlom ezt 87 oldalnyi izgalmat, feszültséggel teli kis könyvecskét. Imádtam olvasni.Egy kis érdekesség a kis könyvecskével kapcsolatban, hogy egy újabb, megtörtént eseményeken alapuló Ambrózy ügy.

Szívből ajánlom nektek! Vétek lenne kihagyni.


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése