2017. október 10., kedd

Anne L.Green: Törékeny vonzerő

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném ezúton is szívből meg köszönni Álomgyár kiadónak és Anne L.Green-nek,hogy kezembe vehettem a könyveket. Igazán élveztem mindegyik elolvasását. S bizton állíthatom,hogy szívből ajánlom mindenkinek.


Anne L.Green: Törékeny vonzerő




Tartalom:

Vajon ​felépülhetünk egy a testünket és a lelkünket ért súlyos sérülésekből?
Adam Avens harmonikus élete semmivé foszlik, amikor a menyasszonya, Cat életét veszti egy tragikus balesetben. A keserű gyász és az emésztő bűntudat érzésében elmerülve teljesen reményvesztetté válik. Ám egy napon váratlanul berobban az életébe a szépséges Chloe. Adamet addig nem ismert vonzalom keríti a hatalmába a titokzatos, vörös hajú lány iránt, akit nem tud száműzni a gondolataiból.
Chloe erőszakkal teli múltja után keményen küzd, hogy a felszínen maradjon, de rendkívül kiábrándult és csalódott. Egészen biztos benne, olyan, hogy igaz szerelem, csak a romantikus könyvekben és mozivásznon létezik. Adam vonzó tekintete és tréfálkozásai iránti sóvárgása azonban erősebbnek bizonyul, mint a félelmei a múlt démonaitól. Mégsem képes egyedül eltépni a láncokat, mindent elfelejteni és újra hinni.
Az első találkozásuk azonban mindkettejük sorsát megpecsételi. Hosszú út áll még előttük, a sebek nehezen gyógyulnak. A szerelem, amelyről már mindketten azt hitték, soha sem lesz részük benne, lassan enyhíteni kezdi a múltjuk fájdalmait. Az éppen sarjadó szerelmüket azonban váratlan fordulatok és fenyegető üzenetek teszik próbára, feltépve a már hegedő sebeket.
Létezhet újrakezdés két megtört ember számára, akik már elvesztették a reményt? Vajon tényleg erősebb a lelkünk vágyakozása a boldogságra, mint a félelmeink?
Az Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Green a 2015. év elsőkönyves felfedezettje legújabb romantikus-erotikus regényének lapjain a korábbiaknál is mélyebb érzelmekkel és borzongással bontakoztatja ki két megsebzett szerelmes vívódásait.

Teljes Sorozat 

Matt és Amy: Remény hajnala
Alex és Lexie: Eltitkolt múlt
Adam és Chloe: Törékeny vönzerő



Véleményem

5/5

Nem is tudom mit mondjak. Egyszerűen gyönyörűen lett meg írva. 
Sajnáltam Adam-et,hogy ekkora veszteség érte. Elveszteni valakit teljesen értelmetlen. Nehezen tette túl magát. De megismerkedett Chloe-val. Aki lelkét majd,hogy nem porrá törte az ex férje. De Adam begyógyította. Barátságot kínált és bizalmat kért. Később több lett,ahogy egyre többet együtt töltöttek. Chloe végre szembe mer szállni a démonaival, megbocsátott magának. Adam pedig lassan,de biztosan elengedte Cat-et. Élni kell tovább , mindkettőjüknek.

Ismeretlen ismerősként köszönhetjük Amy-t és Matt-et, Alex-et és Lexie-t és persze gyerekeket. Kaptunk egy ízelítőt Amy és Matt családi életéből. Lexie is felbukkant Amy mellett,mindketten elmesélték,hogyan jöttek össze életük párjával. Így Chloe tisztában látta a helyzetét. 
Hiába az évek nekik is meg voltak maguk kis problémájuk. 
Tudtam,hogy a mostani történet is tartogat meglepetéseket. Volt ahol pityeregtem. Dühött váltott ki,ahogy Chloe elmesélte Adamnek a történetét. Aztán nevettem,kuncogtam Adam és Matt vitatkozásán. Majd mikor Pamela ott volt pár napig Adam-nél és Chloe-nál. Olyan aranyos kis család voltak ők, noha nem az ő lányuk volt. Ők ketten nagy utat tettek meg a bizalom felé,megnyílás felé,megbocsátás felé. Bármi akadály is volt előttük együtt oldották meg. 
Bőven volt izgalom,akció,humor és erotika. 
/ Mondjuk kiváncsi lennék Harry történetére az FBI-os fickóra /
Számomra az adta egyediséget a könyv ,hogy bemutatta Chloe történetét. Az ő szemszögéből meséli el ,miként szenvedett és később,hogyan állt talpra. Egy olyan férfi oldalán állt talpra akinél szó legszorosabb értelmében egy Férfi! Érzékenysége, pozítiv hozzáállása és tisztessége segítette Chloe-t boldoggá tenni. Bebizonyította,hogy nem minden férfi olyan.
Szóval mint mindig nagyszerűen ír Szerző. Kérlek ne hagyd abba. Mind a 3 történet egyedi a maga módján. És nagyon örültem,hogy elolvashattam. És büszke vagyok,hogy Magyar Szerző könyvét tarthattam kezemben.

Kedvenc jeleneteim,ídézetek:

Adam és Chloe

- Maga viselkedik dölyfösen , én  csak  elhallgattam,ami mellesleg nem könnyű feladat - kacarászott  magában.
- Van a fiúnaj humorérzéke - bólogatott az apám. -  Jót tesz majd neked.
- Ezt nem! - suttogtam , a fejem vadul rázva.
- Sajnálom,kicsim. Nincs választásai lehetőséged. Megmentette az életem,tartozunk neki ennyivel - és már indult is kifelé. Emellett neked sem árt, ha érnek új impulzusok. Sok sikert , fiatalok!
Hogy mi van? Ennyi? Elmegy? Itt hagyja? Velem? Kettesben?
- Ezt nem teheted velem! Itt ne hagyd a csomagod! - üvöltöttem utána, de az utolsó megjegyzésemről tudomást sem véve szélvészként kiviharzott. Az ajtóban ácsorogtam bizonytalanul. Na, akkor most hogyan tovább? Szedd össze magad, Chloe! Ez csak egy páciens. Semmi több. Minél hamarabb  túlesünk ezen,annál hamarabb megszabadulok tőle. Oké vágjunk bele! Majd egy határozott mozdulattal becsaptam az ajtót, és feldúltan megfordultam,amikor is nekiütköztem a mögöttem tébláboló alaknak. Hogy került ez mögém? - estem kétségbe.
- Helló,Eperke? Micsoda véletlen- fülig ért a szája.

Adam és Matt

- Adam, ha Amy rájön , hová viszlek,kicsinál engem - ingatta a fejét.
- És te ennyire félsz tőle? - cukkoltam. 
- Nem, de igaza lenne. Nem ez a jó megoldás,  én sem értek vele egyet.
- Akkor miért vagy itt? - piszkáltam.
- Mert tudom , hogy pont olyan vagy , mint a húgod: csökönyös és önfejű,úgyis kilógnál , eljöttél volna magad, de így legalább szemmel tarthatlak. És különben is te kérted a segítségemet.
- Nem kell kilógnom,nem tartozom elszámolással senkinek - háborodtam fel.

Adam , Chloe és Pamela

- Tudod, én is szeretnék szerelmes lenni - közölte bánatosan.
- Valóban,miért? - érdeklődtem. - Ráérsz még arra - kacagtam.
- A szerelem az a dolog, amitől tudunk mosolyogni még akkor is,ha fáradtak vagyunk  - felelte , és belegondolva nem is mondott butaságot.
- Honnan is tudhatnád még, mi az a szerelm - kócoltam össze barna fürtjeit.
- Igenis tudom, mi az!  - vágott sértődött képet. - A szerelm az , amikor anya kávét főz apának,de még mielőtt odaadná megkóstolja,hogy biztos legyen abban,hogy finom. 


Adam , Chloe és Pamela

- Jesszus! - ugrottam el Adamtől zavaromban.

- Amikor anya meg apa  csókolóznak,utána lefekszenek,mert nagyon kimeríti őket, és legalább egy óráig nem kelnek fel,olyankor nem is szabad őket zavarni. Nektek is van bébiszitteretek? - kérdezte a legnagyobb természetességgel.

Hát erre egyikünk sem igazán tudott mit mondani, csak zavartan pislogtunk.



Megvásárolhatóak mind: 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése