2017. október 24., kedd

Selena B. Lowell Hárman ​mindhalálig!

Szintén Romantikus/ Erotikus csoportban figyeltem fel. Elsősorban azért,mert Magyar szerzőként vérfarkas,vámpíros történetet írt magyar helyszínekkel. Mikor elolvastam akkor tudtam kell nekem ez a könyv. Mind az összes. Csak hát jó szokásomhoz híven lekéstem. Így csak a 3.részt lehet megvenni.





Ici
Mindig ​együtt! (Selena Lowell naplója 1.)




Tartalom:

Romantikus ​horror-fantasy vámpírokkal, vérfarkasokkal, mágiával és szerelemmel ízesítve.

Szóba kerültek valahogy a vérfarkasok. Én marha meg elmondtam neki, hogy a napokban Ben ellátogatott hozzám, és sokat beszélgettünk. Ekkor szemei fényesen szikrázni kezdtek a dühtől. Szó nélkül felpattant, és kiviharzott a házból. Köpni-nyelni nem tudtam. Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek. Felkaptam Erik kocsi kulcsait, és beültem a kocsijába. 
Naná, hogy a legnagyobb hófúvást kellett kifognom. 
Végül is elértem az erdőhöz. Leparkoltam, és gondolkodás nélkül bementem az erdő sűrűjébe. Egyre beljebb, és beljebb haladtam. Az orromig se láttam a tök sötétben. A legjobb pedig, hogy térdig el voltam süppedve a hóba. 
Eriket szólogattam, de semmi. Ekkor mellettem elsuhant valami, majd még egy és még egy. 
Egyre hevesebben lélegeztem, ahogy megláttam magam előtt az öt szürke alakot. 
– Kik vagytok!? 
– Már találkoztunk!- Szólalt meg érces hangon az egyik. – Az álmaidban! 
– Álomvadászok vagyunk. – Vigyorgott egy másik. – És most meg fogunk ölni! 
Alig, hogy ezt kimondta, a fák közül hatalmas farkas ugrott elő és terítette le. 
Egy háború kellős közepébe csöppentem, ami miattam zajlott. 
Csúnya a megfutamodás, de néha hasznos. 
Egy nagy fa mögül pillantgattam ki. A legelegánsabban egy fekete vérfarkas harcolt. Teljes összhangban harcoltak mindannyian. A fának támaszkodva hallgattam a hangokat, míg csend nem lett. Ekkor Ben mellém guggolt mosolyogva emberi külsőben 
– Gyere!- Nyújtotta kezét. – Már vége! – Fogta továbbra is a kezem, amit most épp nem bántam, mert reszkettem a félelemtől és a hidegtől.


Ici
Veled, ​Vele és Nélküled! (Selena Lowell naplója 2.)



Tartalom:

Romantikus ​horror-fantasy vámpírokkal, vérfarkasokkal, mágiával és szerelemmel ízesítve.

Újra becsuktam a szemem és picit hátrahajtottam a fejem… Hirtelen kinyitottam a szemem, mert orromat különleges szúrós szag csapta meg. A többiekre néztem. Ben lopva nézett rám. Ismert már annyira, hogy ebből a pillanatnyi nézésből is le tudta olvasni az arcomról, hogy valami nem oké. 
Rohanni kezdtem, mint egy eszelős, keresztül a fák és bokrok között át a Hernádon. Gondolkodás nélkül futottam. Egyre közelebb és közelebb értem a célomhoz. 
Hatalmas, égbenyúló fák közé értem. Nagyon az erdő belsejében lehettem, mert itt minden a helyén volt még. Nem bolygatta ezt a helyet emberi kéz. 
Lassan szagoltam a levegőbe mikor oldalra fordítva a fejem megláttam őt. A kőbőrűt. Egyik kezével egy fának volt támaszkodva és cinikusan vigyorgott rám. Egy szót se szólva hozzá, rohantam felé. Végig a szemébe néztem. Rá akartam vetni magam, de ő kikerült és hátba rúgott. Amilyen gyorsasággal a földre estem, olyan gyorsasággal fel is ugrottam. 
– Nem tudsz legyőzni!- Nevetett. – Senki nem tud! 
– Szerinted! 
Újra egymás felé kezdtünk rohanni. Most ő akarta rám vetni magát, de előre szaltóval átugrottam a feje felett majd hirtelen szembefordultunk egymással. Vicsorogva vihogott rám. Újra egymás felé szaladtunk. Mikor már majdnem a közelembe ért, kivettem farmernadrágom zsebéből a horgas kést és kipattintottam nyeléből. Mellé érve megsebeztem a mellkasát pont ott ahol Marcus tanította, hogy tegyek mozgásképtelenné egy vámpírt. 
Krisztosz rám vetette tekintetét, és összeesett egyenesen a lábam elé. Kezemről és a késről ömlött a vér… De nem az én vérem volt, hanem az ő vére… Letekintettem rá. 
– Várj!- Hörgött. – Nem ölhetsz meg! Vámpír nem ölhet vámpírt! 
– Te beszélsz?!- Guggoltam mozdulatlan testéhez. – Bármit megtehetek, mert vérfarkas ölhet vámpírt. 
– Vérfarkas mi? Gyorsan visszaváltottál!- Vigyorgott. 
– Fogd be!- Ordítottam rá. – Inkább búcsúzz el a szaros életedtől!- Hajoltam felé. 
– Hallgass meg! Had mondjak valamit! 
– Magasról leszarom, mit akarsz mondani! 
– Tudod milyen örömmel néztem végig, hogy Ovidiusz kivégzi a férjed! 
– Te rohadék!- Vágtam bele a kést testébe és forgattam meg. 
Hangosan felüvöltött. 
– Egy valamit nem értek?- Kérdezte fájdalmával küszködve. – Neked már rég halottnak kéne lenned! Én és Ovidiusz is igyekeztünk tenni róla. 
– Nem igyekeztetek elég jól! 
– Te még a halálnak sem kellesz!- Nevetett fel miközben vért köpködött ki. 
Magam mögé pillantottam ahol k. b. 6-7 méterre állt Ben és Alex emberi formában, kettejük között Démonnal. Körbevéve engem és a vámpírt, közeledtek felénk a többiek farkas formában Jimmel az élen. 
Visszafordultam a kőbőrűhöz. 
– Emlékeztetlek, hogy már rég meghaltam, hogy újra éljek. És egy valamit jól jegyezz meg! ÉN A HALÁL ROKONA VAGYOK! 
És lecsaptam rá, ütőerét átharapva a nyakán. Vére ízletes volt, bár a bosszúszomjam jobban hajtott, mint a vérszomj. 
Mikor munkám befejeztetett, felemeltem fejem. Néztem a hatalmas testet mellettem, miközben ajkamról csurgott a vér. Felálltam és kihúztam késem a rohadékból. Csak ekkor ocsúdtam fel mámoromból és tértem magamhoz, hogy nem is vagyok egyedül. A farkasok mozdulatlanul bámultak engem. Megtöröltem a szám a kézfejemmel, és sarkon fordultam, mint aki jól végezte dolgát. 
– Most már a tiétek!- Haladtam el Ben és Alex között Démon fejét megsimogatva.




Selena B. Lowell
Hárman ​mindhalálig! (Selena Lowell naplója 3.) 



Tartalom:

Te miben hiszel? Boszorkányokban, vagy szellemekben? 
Mi van a vámpírokkal és a vérfarkasokkal?

2012-t írunk… 
Magyarország egyik eldugott kis falujába nyugodt, de halott szívvel tér vissza Selena Lowell vérfarkas kedveséhez. Boldogságukat hamarosan beárnyékolja Selena egyre több jövőbelátó álma: vámpírmestere Marcus, vámpírférje Erik, és a legnagyobb ellenség, a Vihar farkasok felbukkanása. Hamarosan a félig vámpír, félig vérfarkas lányt nem vezérli más, csak az érzelmek, a mágia és a vérszomj.

Meddig fogja tudni uralni vérszomját Selena?

Selena Lowell naplója egy olyan történet, amely a mindent elsöprő szerelemről szól, vámpírokkal, vérfarkasokkal és mágiával körítve.


Az első két részt sajnos nem kapható már. A harmadik részt itt tudjátok megvenni:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése