2018. november 4., vasárnap

Amiket el szeretnék olvasni 14. rész


Újra jöttem s megint találtam egy rakat érdekes könyvet, amit szeretnék majd valamikor elolvasni. Következő évben fogom majd beszerezni. Jelenleg már egész decemberig be vagyok táblázva. De ki tudja, lehet, hogy lesz szerencsém s egy kettő meg lesz. Szóval íme ezek a könyvek, amiket kinéztem magamnak s szívesen el is olvasnám.




Andrea Skyn 
Boldogan bűnhődni



Tartalom:

Brom Bill nem egy idilli város, hanem bűnbandák és önbíráskodó gengszterek földi paradicsoma. Ebben a világban él a romantikus lelkű pincérlány Brittany is, aki titokban egy rablóbanda egyetlen női tagja. A legfőbb vágya az, hogy egy napon normális életet élhessen a családjával és elnyerje egy olyan férfi szívét, aki drog és alkohol problémákkal küszködik. A céljai elérését nem csak az önfejűsége és a hazugságai nehezítik meg, hanem egy „Ördögnek” nevezett gengszter is. A lány érzelmei romokban, ennek ellenére a szerelembe és a családba vetett hitte miatt, sohasem adja fel a reményt. 
„Repülj, mint a madár, mert szabad vagy. A szíved mindig is az marad.”


Erin Watt: Cifra palota
(Royal család 3.)



Tartalom:
Halálos ​ellenségekből váratlan szövetségesek?
Két fiatal mindent megtenne azért, hogy megvédjék, ami számukra a legfontosabb.
Ella Harper eddig minden kihívással megküzdött, amit az élet az útjába sodort. Kemény és kitartó lány: mindennél fontosabb számára, hogy megvédje a szeretteit. Rég elvesztett apja felbukkanása és a barátja életének hajszálon függő összeomlása talán mégis túl nagy terhet jelent a számára.
Reed Royalnak gyorsan felforr az agyvize, és még gyorsabban jár el a keze. De most visszaüt rá, hogy eddig minden problémát erőszakkal oldott meg. Ha meg akarja menteni saját magát és a lányt, akit szeret, felül kell emelkednie gyötrő múltján és megtépázott hírnevén.
Senki sem hisz abban, hogy Ella túlélheti a Royalokat. Mindenki biztosra veszi, hogy Reed mindenkit tönkretesz.
Talán igazuk van.
Minden és mindenki összeesküdött, hogy szétválassza Ellát és Reedet. Meg kell találniuk a kiutat a törvény szorításából, muszáj megmenteniük a családjukat, és kideríteni az összes titkot a Cifra Palotában.
Az elsöprő sikerű Papír hercegnő és Megtört herceg folytatása.


Rácz-Stefán Tibor: Kapcsolatpróba
(Szállj a dallal 2.)




Tartalom:

Te ​képes vagy megnyitni a szíved?
Hanna azt hitte, megtalálta a tökéletes srácot. De miközben a barátaival az énekverseny következő megmérettetésére készülnek, a lánynak másvalakin jár az esze: Mátén, a rosszfiún, aki egyre kedvesebb hozzá…
Kiderülhet, hogy mégsem az a nagy Ő, akit álmaid pasijának hittél?
Máté nagy lehetőséget kap: egy újabb műtéttel ugyanúgy zongorázhatna, mint régen, feltéve, hogy nem bénul le a keze az operáció következtében…
Megéri mindent kockáztatni az álmaidért?
Dávid és Áron most külön utakon járva próbálják legyőzni a démonaikat: Áron a cukorbetegségével és az identitásával küzd, míg Dávid a teste gyengeségével.
Elég erősek lesznek ahhoz, hogy az első szerelem az utolsó maradjon?
Xiara már nem az a magabiztos, népszerű lány, aki egykor volt. 
Társai kiközösítik, és retteg attól, hogy a múlt tönkreteheti a megújult kapcsolatot a szüleivel.

A tánc és a barátai szeretete elég erőt ad neki ahhoz, hogy elfogadja önmagát?
Az öt barát továbbra is egymás mellett áll, és a zenei vetélkedő következő fordulójára készülve küzdenek az álmaikért.
Van egy pont, amikor a szerelem lehet az egyetlen megoldás.
Kövesd a szíved dallamát!

Martin Kay
Eastern



Tartalom:
A Titánokkal vívott háborúban porrá lett földön Yuko hírhedt törvényen kívüli. Az elárvult lányt már csak szíve haragja élteti. Konok kitartással űzi Corbent, a gyűlölt zsoldosvezért, hogy elégtételt vegyen élete megnyomorítóján. Útja során nem várt társaságba botlik nővére egykori kedvese személyében. Vajk, az életunt kalandor egyetlen célja, hogy felderítse szerelme halálának körülményeit. Az elkövető nyomai a rettegett zsoldossereghez vezetnek.
Yuko és Vajk kényszerű szövetséget kötnek, hogy kézre kerítsék Corbent, a rájuk leselkedő veszélyek mellett azonban saját démonaikkal is meg kell küzdeniük. Hiába a kettejük között kibontakozó érzelmi kötelék, ha a zsoldosvezéren való elégtételt más módon képzelik el. Vajon sikerül felülkerekedniük önös érdekeiken egymás javára?
Martin Kay mesterien kombinálja a YA klasszikus elemeit a manga akciódús cselekményvezetésével egy fantasztikusan felépített posztapokaliptikus westernvilágban.Könnyed és humoros, letehetetlen olvasmány.


Sue Dylen:Enzo és Tilda
(A római szerető 2.)


Tartalom:

A boldogságot nem csak elérni nehéz. Megtartani valódi küzdelem! 
Tilda, a Svájcból érkezett fiatal családanya és római szeretője, Enzo szerelme beteljesülni látszik. A tévedések és fájdalmak ideje immár a múlté, a családi idillt mégis sötét felhők zavarják meg: egy régmúltból felbukkanó francia rokon és Enzo titkos, kettős élete állítja kihívás elé a szerelmeseket. 
Vajon nehéz időkben is képesek kitartani egymás mellett? Válhat még belőlük igazi család?
Minden kérdésre választ kapunk A római szerető folytatásából. A második kötet is érzelmekkel teli, erotikával fűszerezett, olasz életérzéssel édesített, valódi csemege – ezúttal francia eleganciával tálalva!


John Cure
Boszorkány hagyatéka


Tartalom:
"1728 ​nyarán titokzatos alakok tűntek fel Szegeden.
Suttogó lázításuk hatására a várost sújtó könyörtelen szárazságot és éhínséget az ott megbúvó boszorkányokkal hozták összefüggésbe. Futótűzként kezdett terjedni a gyűlölet. A boszorkányüldözés végén tizenhárom, boszorkánynak tartott szegedi lakost küldtek a Tisza ártérében felállított máglyákra.
2018 tavaszán egy szegedi kollégiumból négy középiskolás jóbarát tűnik el nyomtalanul. A rendőrségi nyomozás döcögősen indul, mivel csellengőként kezelik őket.
Angyal Janka, az egyik eltűnt fiú nővére nem tud belenyugodni, hogy napok telnek el eredménytelenül, így barátnője, Szépvölgyi Léna segítéségével maga is testvére keresésére indul. Janka gyerekkora óta epilepsziával küzd, ráadásul a nagyobb rohamai alkalmával tragikus eseményeket lát előre, újabban pedig álmaiban egyre gyakrabban tűnnek fel fekete hollók, egy hátborzongató csontvázló, valamint egy különös asszony, akinek egész testét fekete lepel borítja.
Néhány nap múlva az egyik eltűnt fiú brutálisan megcsonkított holtteste a Boszorkány-szigetnek nevezett ártéri erdőben kerül elő. Innentől kezdve a rendőrségnek és a két lánynak is nyilvánvalóvá válik, hogy versenyt kell futniuk az idővel, mert a másik három fiú valahol egy könyörtelen gyilkos fogságában várja a végzetét.
Az izgalmas misztikus thriller napjainkban játszódó történései mellett hitelesen eleveníti fel a 18. század elejéről Magyarország történetének legtöbb áldozatot követelő boszorkányüldözését.


Renáta W. Müller
TestVér 2.


Tartalom:

„A csajok és Sven egész reggel azzal húztak, hogy képtelen vagyok letörölni a kielégült, álmodozó vigyort a képemről. Lehet benne valami! A mami hála az égnek szépen felépült, az üzlet jól megy, szeretem a munkámat, és a világ legboldogabb felesége vagyok. Mégis miért ne vigyorognék? Az életem végre egyenesben.” 
Ezek Hannah Logan utolsó gondolatai, mielőtt életét ismét eluralja a káosz. 
Békés, bonyodalmaktól mentes élet? Felejtsd el, Hannah Logan! Neked valami egészen más lett megírva.


Leda D'Rasi
Talán tündérmese
(Boszorkánydinasztia 3.)



Tartalom:
Az ​élet nem tündérmese… vagy mégis?
Fairy Sommers, a Dinasztia legtitokzatosabb és egyben legrettegettebb tagja, menekül nemcsak a múltja, de lehetséges jövője elől is. Halandó életének minden egyes pillanata a szenvedésről és a nélkülözésről szólt, amely örök sebet hagyott a lelkén. Hiába az idő gyógyító ereje, nem menekülhet az emlékei elől. Bár a Dinasztia megmenti őt, családjává lesz, sőt az Égiek még a párját is kijelölik Rhuel, az alakváltók koronahercege személyében, Fairy mégis ellenáll, bezárkózik.
A Boszorkánydinasztia felnőtt, és mi, Olvasók szembetaláljuk magunkat a rideg valósággal. Ki ne ismerné a belső démonok szorítását, vagy a múlt súlyát? Mindannyian viseljük, rejtegetjük, és ha szerencsénk van, legyőzzük őket. Ellenkező esestben örökre rabjuk maradunk.
Leda D’Rasi írónő olyan érzelmi mélységekbe viszi ezúttal a történetet, ami nekünk, nem boszorkányoknak is rémisztően ismerős lehet. A szerelem, a mágia és a megszokott, csipkelődő humor mellett nemcsak az Ítészek, de az ember kegyetlenségébe is beleláthatunk Afrika egy sötét városában.
Vajon hogy lesz ebből mégis tündérmese? Lesz-e egyáltalán?