2018. november 2., péntek

Egri Zsanna: Sivatagi Tánc

Igazán megtiszteltetés számomra, hogy elsőként olvashattam el azt a könyvet, ahol több mint 300 szerzők közül kiemeltek 15 szerzőt és ebben a 15-ben került be Egri Zsanna története is a Sivatagi tánc címmel. A pályázat pedig Atlantic Press Kiadó 2018-as Női regénypályázat volt, mely ezúton is gratulálok!
Köszönöm még egyszer Egri Zsanna szerzőnek, hogy elolvashattam e csodás könyvet.


Egri Zsanna

Sivatagi Tánc



Fülszöveg:

A Rub–Al–Khali sivatag veszélyes só–mocsarán keresztül tart négy beduin férfi a szaúd-arábiai határ felé, velük együtt egy magyar származású asszony. Dianát egy furcsa végrendelet vette rá a kockázatos útra. Nem csak a kegyetlen vidék nehezíti útját, hanem a társaságában utazó férfiak is, de Diana nem az a nő, aki könnyedén feladná.
Közben egy beduin faluban két tizenéves magyar lány esküvőre készülődik. Egyikőjük a falu vezetőjével készül frigyre lépni, akinek már van egy felesége. Dianára vár a feladat, hogy megakadályozza az esztelen házasságot.



Véleményem
5/5

Nagy izgalommal fogtam neki, hiszen abszolút de nem tudtam semmit a történetről, hogy miről szól stb.
Igazából nem is volt baj. Hiszen izgalmas és szórakoztató volt számomra.  Diana kap egy értesítést, hogy az édesanyja meghalt és egy hagyatéki tárgyaláson kell résztvennie. Nem is tudja mi vár rá igazán. Micsoda kalandok, szerelmek és családi viszály alakul ki a történet során.
 Egyik kalandból a másikba evezünk, ahol nem tudni hol és mikor lesz a vége. Diana vajon maradni fog vagy visszatér Magyarországra? Mi fog még történni vele és családjával? Néhol jókat kuncogtam, máskor meg mérgelődtem. Igazán izgalmas kalandban volt részem. Hatalmas élmény volt elolvasni. Kedvenc karaktereim Diana, Amirah voltak. Zahirt nem igazán tudtam megkedvelni, sajnos. Az a gondom most per pill, hogy alig merek még többet írni, mert félek spoilert fogok írni. Azt pedig végképp nem szeretnék. Tetszett az a rész is, amikor elmesélte a szerző milyen törvények, szokások vannak Araboknál. Ráadásul cseppet sem unalmas kaland vár, majd az olvasóra. Én végig izgultam mi lesz a vége, kalandnak. Viszont megjegyezném, hogy még szívesen olvastam volna. Számomra túlságosan hamar lett vége. Azoknak ajánlom, akik szeretik a romantikus kalandregényeket, olvasnak. Ezzel a könyvvel abszolút nem lehet mellé fogni. Sőt! Ahogy említettem a szerzőnek nekem ez a könyv, történet lett nálam nagy kedvenc.
Kedvenc idézetet nem tudtam kiválasztani, nem azért, mert nincs hanem, mert az egész történet a kedvencem.


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Egri Zsanna csoport