2017. október 21., szombat

K.D.Niki - Szerelmem a tanárom

A legelső vásárolt ebookom. Nagyon megörültem neki. Sosem vettem még így.Mindig papírosan olvastam könyvet. S cseppet sem bántam meg. Számomra nagyon élvezetes volt elolvasni. Igazi romantikus történet. Volt benne minden,ami egy romantikus történethez kell. Dráma,veszekedés, tragédia,szerelem.Bátran ajánlom nektek ezt a könyvet. Egyszer meg szerzem könyvben is . 

K.D.Niki - Szerelmem a tanárom




Tartalom:

Két éves koromtól Londonban éltem. Tizenöt év után, amikor a bátyámmal visszaköltöztünk Budapestre, nem tudtam, mire számíthatok a jövőmet illetően, de nem is kifejezetten érdekelt. Egészen addig, amíg nem találkoztam a szomszédomban élő, Herczeg Kristóffal! 
Attól a perctől kezdve megváltozott minden… Őrülten egymásba szerettünk. 
Viszont, az élet ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, mert kiderült, hogy ősi ellenségben állnak a családjaink, ráadásul az is kiderült, hogy a „Szerelmem a tanárom…” 
De, ekkor már késő volt, mert elkövettem életem legnagyobb hibáját… Beleszerettem egy olyan férfiba, aki csak bántani, és bosszút állni akart rajtam… 
Vajon túléli a szerelmük az akadályokat, vagy marad a tanár- diák viszony, ami egyenlő a felemésztő érzések kavalkádjával?


Véleménye:
5/5

Törtenet nagyon jó. Dolli es Krissz nagyon jók voltak. Hogy ezek mennyit veszekedtek s kibékültek… Lehetett érezni,hogy oda vissza imádják egymást. 
Végre egy olyan romantikus könyv,amit nem érzem,hogy össze lenne csapva a vége. S nem lenne ott a kérdés vagy érzés,hogy ennek folytatni kellett volna. Picit hasonlít Romana,Juliana füzetecskékhez. De még sem. Miért is? 
Mert nincs rögtön kibékülés. Hanem a könyv végén történik. Imádtam minden egyes sorát. A beszólásókat… Éreztem Dolli érzéseit. Krissz vívódasait. Viszont sajnáltam,hogy történet másik felében már nem voltak beszólások,flegma beszélgetések. 
Kicsit furának tartottam Lori viselkedése Dolli-val szemben. Hisz nem is kért bocsánatot tőle. De ez ne zavarjon senkit sem :D. 
Érdekes volt látni Niki és Lori kapcsolatát. Talán lehetne ebből folytatás Niki és Lori szerelmi történetet. 
Sok titok kiderül Krissz es Dolli szüleivel kapcsolatban. Sajnáltam mindkettőjüket. 
Jah majd elfelejtettem  Krissz nagyanyja.. Hát az az öreglány Irtó aranyos. Ahogy segíti őket összehozni . Igazábol sok jelenet van benne ,ami tetszik s imádok. De legjobban amikor Krissz hallgatózik .

Majd elfelejtettem picit kevesebb sirás legyen a férfi részéről. Legyen ferfi . Csak ez volt egyetlen negativum.

Szóval bátran ajánlom mindenkinek ezt a könyvet. Igazán szórakoztató s kikapcsol.

Én nagyon köszönöm K.D.Nikinek,hogy elolvashattam. 

A könyvet itt tudjátok megvenni:


2 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm! Imádlak!! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Niki.:) Én köszönöm a lehetőséget,hogy megvehettem,elolvashattam. Imádtam nagyon.

      Törlés