2017. november 8., szerda

Bányai D. Ilona: Boszorkánykör 1.

Jövőre romantikus/erotikus s egyéb más témába lévő könyvek mellé besorolom történelmi regényeket. Régebben is sokat olvastam s nagyon tetszett. De most magyar szerzőktől szeretnék olvasni jövőre. Sok történelmi író van akiket be fogok nektek mutatni. S szerintem érdemes lesz olvasni is.

Ma első történelmi regény írónő Bányai D. Ilona lesz.



Bányai D. Ilona: Boszorkánykör 1.

Tartalom:



Ezernégyszázhatvanöt, ​Magyar Királyság. Mátyás király erős kezű uralkodása stabilitást és rendet teremtett az országban, a nemesi viszályokat mégsem tudta teljesen felszámolni. A Szilágyi családdal folytatott birtokviták miatt kegyvesztetté váló, azelőtt a Felvidéken a nagy hatalmú Perényi família érdekeit veszélyeztetik a gyorsan felemelkedő Szapolyaiak, akik a királytól több környékbeli birtokot kaptak adományként, köztük Tokaj várát is. Perényiék nem nyugszanak bele a vereségbe: minden rendelkezésükre álló, törvényes és törvénytelen eszközzel igyekeznek gyengíteni riválisaik pozícióit.

Egy Tokaj melletti kis faluból három nő keveredik Szent Iván éjjelén a közeli Öreg-erdőbe: egy tehetős gazda boldogtalan felesége, a falu kondásának nincstelen, de talpraesett lánya, és egy apátlan-anyátlan árva, aki évek óta kénytelen elviselni mostohája kegyetlenségét. Mindhármuk lépteit a végső kétségbeesés vezérli, és nem is sejtik, hogy sorsuk hamarosan összefonódik és örökre megváltozik.

Bányai D. Ilona regénye hiteles történelmi környezetbe helyezve mutat be három időtlen női sorsot. Hősnői és szereplői között ugyanúgy felbukkannak történelmi alakok, mint egyszerű emberek. Magával ragadó, egyedi hangvételű történetének örök tanulsága, hogy kellő akarattal és elszántsággal a legelesettebbek is sorsfordító tettekre képesek, és nélkülük néha a legnagyobbakra is bukás várna.


Bányai D. Ilona: A vér jogán ( Boszorkánykör 2. )



Tartalom:

Bányai ​D. Ilona legújabb regényében a nagy sikerű Boszorkánykör hősnőinek sorsát viszi tovább. A tokaji várban, Szapolyai Imre udvarában élő Rózsa egyre magabiztosabban forgolódik a nemesi körökben, hamarosan a kis Terkát és az elítélt gyilkos Gedő feleségét, Pannát is sikerül beajánlania úrnője szolgálatába. Közben Budára levél érkezik Mátyás királyhoz II. Pál pápától, melyben a katolikus egyház feje a husziták elleni hadjáratba szólítja a királyt. Mátyásnak régi elszámolnivalója van két éve elhunyt első felesége, Katalin apjával, Podjebrád György cseh királlyal, így igent mond a felhívásra.

Annus, a javasasszony egy nap kis lovascsapatot lát vendégül szerény tisztásán, és éles szemét nem kerüli el a Tokajba tartó társaság egyik furcsa tagja. Tudva, amit tud, úgy intézi, hogy a fiatal nemes felfigyeljen Rózsára. Ám szinte ezzel egy időben érkezik a hír Tokajba és a környékbeli falvakba: a gyilkos Gedő megszökött az erdélyi sóbányákból, és hazafelé tart, hogy bosszút álljon azokon, akik rabságba juttatták…

Az országos politika és az egyéni sorsok útjai Tokaj mellett keresztezik egymást, felforgatva hőseink életét, nem várt szenvedést, de örömöt is hozva gazdagra és szegényre egyaránt.

A könyveket itt tudjátok megvásárolni:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése