2017. november 1., szerda

Tomor Anita könyveit is megkaptam Recenzióként

Nagyon meglepődtem, hogy Tomor Anitától fogok kapni könyvet Recenzióként. Nagyon örültem, hiszen épp nemrég akartam készíteni egy 2018 - as táblázatot, hogy mikor melyik hónapba kerülnek sorra a könyvek. Pedig igazán csak bemutattam, ajánlóként tettem ki. Tomor Anita nagyon köszönöm a könyveket. Igyekszem minél hamar neki állni olvasni. 


íme a könyv:


Helló újra, kedves exxem!

Tartalom



Nora ​fiatal szingliként éli az életét. Azt hiszi, maga mögött hagyta a múltját, és elegendő távolságra van a régi pasijától, aki hét évvel ezelőtt szó nélkül otthagyta. Egészen addig, amíg össze nem fut vele újra. Onnantól kezdve az élete a feje tetejére áll. 
Patrick híres autóversenyző. Szereti a nőket, és a nők is szeretik őt. Az egész világon ismerik a nevét. Jóképű, talán túlzottan is. Megvan mindene, kivéve egy dolgot. Norát. Megszokta, hogy mindig mindent megkap, amit csak akar. És most, hogy újra meglátja a csinos exbarátnőjét, egészen biztos benne, hogy mi kell neki. Nora gyűlöli, és ő ezzel tisztában van. Tudja, hogy újra meg kell hódítania. Vadászösztöne a lány folyamatos visszautasításai miatt csak még erősebben tör elő. Ostromot indít, amit lehetetlenség hárítani. 
Nora nem tudja kiverni a fejéből Patricket, pedig kitartóan próbálkozik. A férfi üzenetei és szenvedélyes megnyilvánulásai néha már az őrületbe kergetik. Patrick nem hagyja, hogy felejtsen. Pedig ő másra szeretne koncentrálni. Gyereket akar. Mégpedig egyedül. Csalódott a férfiakban, ezért nem vágyik új párkapcsolatra. Patrick közelében lenni pedig pláne nem akar. 
Egy nap Emma, a barátnője felveti az ötletet: miért ne lehetne Patrick a gyerek apja? Elvégre Patrick csak egy dolgot akar: szexet. Mi lenne, ha megkapná? Mi lenne, ha mindenki megkapná, amit akar? Ő egy gyereket, Patrick pedig őt egy éjszakára. 


Álmodtam már rólad



Liv ​hallani sem akar új pasiról, a régi pasijáról még úgy sem. Megcsalták, otthagyták. Éppen elég volt átélni mindezt egyszer. A diplomájához már csak egy kambodzsai régész gyakorlat hiányzik, de mielőtt elutazna, találkozik Daviddel. Ez a pasi túl sármos, túl pimasz és túl rámenős. Nem lehet megszabadulni tőle. Ráadásul egy túltequilázott éjszaka után, Liv reggel egy hajón „ébred" David mellett az ágyban. Úgy érzi, nagyon gyorsan el kell tűnnie. El a férfitól, a lehető legmesszebb, mielőtt egy újabb „belehabarodok, szerelmes leszek, majd kidobnak" katasztrófa bekövetkezne. De hogy tudsz eltűnni egy hajóról, és hogy tudod megértetni a pasival, akivel az éjjel lefeküdtél, hogy csupán egy egyéjszakás kaland volt, ha ő nem akarja megérteni? Van ennél rosszabb? Naná hogy van! Ha kiderül róla, hogy a legjobb barátnőd bátyja, Angkor-wat kutató régész, akivel a következő három hónap minden átkozott napján találkozni fogsz, és még a tetejében: rendkívül vonzó és állati jó az ágyban. 

Izgalmas, fordulatokkal teli kalandok várnak az olvasóra Kambodzsa rejtelmes őserdejében. Liv nem is sejti, milyen rémálomba keveredett azzal, hogy megismerte Davidet. Mágnesként vonzzák egymást, de egyikük sem könnyű eset. Vajon, amikor Liv felébred megváltozik a véleménye? Ad esélyt egy újabb szerelemnek? 



A szerző könyveit itt tudod megvásárolni:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.