2018. január 4., csütörtök

Újabb könyvet kaptam tegnapelőtt

Tegnapelőtt érkezett Katie Francoise: Halálos vonzódás második része. Nagyon köszönöm a szerzőnek, hogy lehetőséget kaptam elolvasni. Idén rendhagyó módon kihívásra olvasok el könyveket. Egy csoportban láttam, meg s gondoltam kipróbálom, hogy menne-e ez nekem is. 

Az első része 52 hét 52 db könyv.
Második része 12 könyv 12 hónap alatt



Hogy melyiket fogom választani, még nem tudom. De ezzel a könyvvel fogom kezdeni a januárt. Izgalmasnak találom a feladatott. Ha van kedved próbáld ki. 


Katie  Francoise két könyve:


Katie  Francoise: A harag ébredése

Tartalom:

Vajon létezik olyan szerelem, ami felülírja a bosszúvágyat is? 
Nathan korán árvaságra jutott. Az anyja elhagyta, az apját pedig megölték, amiért bosszút esküszik még kisgyerekként. Felnőve a CIA munkatársa lesz, és beépített ügynökként megkapja élete legfontosabb megbízatását: egy családnál kezd dolgozni sofőrként, ahol a családfő a maffia tagja, és mint később kiderül, Nathan apjának halálához is köze van. Egyenesnek tűnik az út a bosszúja kivitelezésében, egyetlen problémát Jessica felbukkanása jelenti, Nathan esküdt ellenségének elviselhetetlen természetű, de őrjítően vonzó lánya. 
Nathannak és Jessicának rengeteg akadályt kell leküzdeniük ahhoz, hogy együtt lehessenek, a sors mégis elválasztja őket egymástól. 
Minden titkukra fény derül, Nathan elveszíti élete értelmét, a szerelmét és a hitét is. Van innen visszaút?


Katie  Francoise: Halálós vonzódás

Tartalom:

Mire ​képes egy nő a szerelméért? 
Jessica gyönyörű, de kibírhatatlan természetű, elkényeztetett fiatal nő, aki gazdag apja jóvoltából burokban nevelkedett. Amikor az apja vállalatánál kezd el dolgozni, megismerkedik az új alkalmazottal, a jóképű Lukassal, aki a sofőrje lesz. Jessica viselkedése eleinte taszítja a fiút, de aztán mégis beleszeret a lányba. 
Szerelmüknek rengeteg akadályt kell legyőznie: kiderül, hogy Lukas valójában nem is Lukas, és a lány apja sem az, akinek egész életében hitte. Ahogy egyre több titokról hull le a lepel, úgy bonyolódik Jessica élete is. Megismeri Lucas titkait, mégsem tud lemondani róla, és ez a végzete felé sodorja a törékeny lányt. Jessica feláldozza magát a szerelemért, és nagyon súlyos árat fizet érte. Vajon megéri? 
Katie Francoise erotikában és izgalmakban bővelkedő regénye Jessica szemszögéből mutatja be az olvasóknak, hogy a nő mire képes a férfi szerelméért. Választ kapunk arra is, hogy a titkok meddig maradhatnak titkok, és megbocsáthatóak-e egyáltalán. Az írónő eddig megjelent sikerkönyvei: Egy igaz szerelem története és az Utolsó. Esély, Bosszú. A harag ébredése.




.

A könyvet itt tudod megvenni: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése